Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-06 / 4. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 6., SZERDA BÁCSKA Lapát a fegyver a hóharcban baja Nem mindegy, milyen az intenzitás és az állag Fagy, illetve hószállítás esetén megnőhet a mentesítéshez szükséges idő Száz embernek mondtak fel a téli hónapokban Bácsalmáson Folyamatos az elbocsátás a Bácsalmási Agráripari Zrt.-nél december eleje óta. Száz főtől búcsúztak el az elmúlt években tízmilliárdos árbevételt produkáló cégnél. Pálfi Gábor vezérigazgató elmondta, hogy öt éve nyilvános pályázaton vásárolta meg a közel 400 főt foglalkoztató céget, ahol ma fele ekkora az alkalmazottak száma. Bácskai tevékenységüket a sertés- és szarvasmarhatartásra és a növénytermesztésre alapozták. Cégcsoportjuk évente 160-170 ezer hízósertést értékesített, ennek harmada a bácsalmási sertéstelepekről került ki. A gondok 2007-ben kezdődtek, másfél év alatt fel kellett számolni az árbevétel 70 százalékát biztosító ágazatot. Két éve alakultak meg a termelő tevékenységet folytató társaságok az egykori nagyüzem területén. A köz- gazdasági környezet kedvezőtlen változásának következményeként mára már ezek is ellehetetlenültek. Több társaság, mely veszteségesen termelt, átmenetileg vagy végérvényesen beszüntette tevékenységét, így mára már nem tudnak a dolgozóknak munkát és fizetést biztosítani. A munkaügyi kirendeltség vezetője, Pál László elmondta: jelenleg nem tudnak munkát ajánlani, a kitavaszodás után várható némi munkaerő-kereslet. ■ J. J. Betlehemezők keresik fel a családokat A hercegszántói szerb közösség az idén is méltóképpen ünnepli meg a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét, Jézus Krisztus születését. Az ünnepségsorozat ma 9 órakor misével kezdődik. A betlehemező gyerekek délelőtt felkeresik a szerb családokat, hogy bemutassák a karácsonyi műsorukat. A szentestén, 19 órakor a helyi Szent Szűzanya születése szerb ortodox templomban ünnepi vecsernye lesz. Ezután a templomkertben - régi szokás szerint - tölgyfarönk és tölgyfaág égetésére kerül sor. A karácsony első napján, csütörtökön 10 órakor kezdődik a szent liturgia. Valamennyi szertartást Jovan Bíbic helyi parókus mutatja be. ■ T. G. Szükség van lapátra és sóra, ha nem segít a hő- mérséklet. Kubatovics Tamás Tegnap reggel fél 5-kor kezdett havazni Baján. Ettől kezdve szinte megállás nélkül, ám változó intenzitással esett a hó.- Folyamatosan olvadt, ami segítette a munkánkat. Egyébként 130-an kézi erővel vettek részt a munkában, és mindhárom gépünk szórta a sót - összegezte délután Derekas László, a polgár- mesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője. Becslése szerint mintegy 4-5 centiméternyi hó esett a nap folyamán. Hozzátette: forgatókönyvük szerint a tömegközlekedési, a fő-, majd a gyűjtőutak, a veszélyes szakaszok, utánuk pedig a mellékutak következhetnek a fontossági sorrend alapján. Nagy könnyebbséget jelent, hogy idén már nem két, hanem három sószóró jár- hatja az utakat. Németh János, a hivatal hóügyi felelőse szerint más tekintetben is javult a helyzet. - Lelkiekben is készülni kell ezekre a napokra. Igaz, az utóbbi pár évben is nagyon sókat fejlődött az előrejelzés, időben és térben is sokkal pontosabb információkat juttatnak el az érintettekhez, így a felkészülés és a beavatkozás is eredményesebb lehet - mondja. Öt hivatalnok tagja a téli ügyeleti rendszernek. A Kommunális Kft. telepén 24 órás a figyelőszolgálat, onnan érkezhet az első jelzés a cég illetékeseitől a városházi embereknek. Ők dönthetnek a szükséges munkákról, a technikákról és a bevetendő létszámról. A szakemberek szerint a városi fenntartású utakon akár 20-30 centi hó lehullásáig is van esély a rend fenntartására, de fontos körülmény a havazás intenzitása és a hőmérséklet, hiszen például -8, -10 Celsius-fok esetén már nem használ a só, a veszélyesebb helyeken is csupán a homokszórás marad síkosságmentesítésre. Fagy, illetve hószállítás esetén viszont nagyon megnőhet a mentesítéshez szükséges idő. Máskor viszont - mint például a karácsony előtti havazáskor - elegendő volt az esti alásó- zás, majd a másnap reggeli újabb felületkezelés. Erre a célra mintegy 8-10 millió forintos kiadással számolnak a városházán, ám szükség esetén ennél többet is költhetnek a síkosságmentesítésre. ■■E&3333MÍ Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Pályázatot írtak ki a Bereczkire baja Lejár a Bereczki-szak- képzőt igazgató Horváth László ötéves megbízatása, ezért pályázatot ír ki az ön- kormányzat a direktori posztra. A város öt évre szóló megbízást készül adni a legjobbnak ítélt jelentkezőnek, aki augusztus közepétől vezetheti az intézményt. (K. T.j Októberi választással és szünettel terveznek baja Júliusban és augusztusban nem, azonban minden más hónapban ülésezik a képviselő-testület. Legalábbis az elfogadott 2010-es munkaterv alapján. Az ülések sorában nem szerepel az október, ami a feltételezés szerint az önkormányzati választás hónapja lesz, az új testület alakuló ülését a voksolást követő 15 napon belül kell megtartani. A dokumentumban az szerepel, hogy januárban születik meg az üzletek éjszakai nyitva tartását korlátozó rendelet. (K. T.) Csikériai lett az ultibajnok hercegszántó Megrendezték a megye déli ultibajnokságainak döntőjét. Ezen a vetélkedőn 15 zsugás vehetett részt. A hétfordulós verseny győztese, 2009 bajnoka a csikériai Piukovics József lett 18 ponttal, 2. Virágh László (Kiskunmajsa) 17, 3. Bánóczki Nándor (Mátétel- ke) 17, 4. Péter József (Nemesnádudvar) 17, 5. Vizín Antal (Csikéria) 15, 6. Pirisi János (Kalocsa) 14 ponttal. (T. G.) További hírek a BAON.hll hírportálon JÓ kezdet Utasbarát módon látott a bajai helyi autóbuszjáratok üzemeltetésének az Orangeways Zrt. az új esztendőben. Alacsony padlós. kényelmes, és megfelelő hőmérsékletet biztosító buszokról, egyenruhába öltözött, udvarias sofőrökről, betartott menetrendről számolnak be az utasok. Fél évszázados a galambászok klubja Bácsalmáson 1959-ben alakult meg az első olyan szervezet, amely összefogta a galamb- és a kisállattenyésztőket. Erre az évfordulóra emlékeztek a közelmúltban megtartott galambkiállításon és szakmai találkozón. A bemutatón 15 galambfajtát és mintegy kéttucatnyi díszbaromfit láthattak az érdeklődők, a seregszemlén felsorakoztatott 250 madárkát fajtagyőztes és tiszteletdíjas minősítésben részesítette a zsűri. A szakmai találkozón - melyre a Vajdaságból is érkeztek vendégek - megköszönték a tenyésztők a rendezvény megszervezésében segédkezők munkáját, és ajándékkal kedveskedtek sporttársaiknak, valamint támogatóiknak. Külön köszöntötték Daám Mátyást, a szervezet alapító tagját, aki elmondta: már gyerekkorában elkezdett foglalkozni a galambok tenyésztésével, melyhez sok segítséget kapott az idősebb galambászoktól. Az igazi sikerek még a 60-70-es években születtek, amikor az országos versenyeken a magyar óriás- és a strasszer galambjai kiváló minősítést kapott Hozzátette: az utóbbi években romló egészségi állapota miatt már nem foglalkozik a szárnyasok tenyésztésével. ■ J. J. ■ Külön köszöntötték az egyik alapítót. Pár hét alatt volt minden: beköszönt, majd távozott, aztán ismét visszatért a tél, hiszen messze még a kikelet