Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-06 / 4. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 6., SZERDA 5 KRÓNIKA 2009 EZ TÖRTÉNT A MEGYÉNKBEN JULIUS - AUGUSZTUS - SZEPTEMBER JULIUS 1. - SZERDA JULIUS 19. - VASARNAP ❖ AUGUSZTUS 13.-CSÜTÖRTÖK SZEPTEMBER 1. - KEDD Tereprendezéssel kezdték a Mercedes-gyár építését Kezdetét vette Kecskemét elmúlt ötven évének legjelentősebb építkezése: a Mercedes-gyár jövő­beli helyszínén javában dolgoznak. Az első, jel­képes kapavágás helyett markolók, úthengerek és hatalmas teherautók dübörögnek a város ha­tárában a tereprendezési szakaszban. A tervek szerint 2011-ben készen áll a gyár, és 2012-ben indul a sorozatgyártás. JÚLIUS 3. - PÉNTEK Taroltak a cserszegiek Soltvadkerten Akár a cserszegi fűszeres főváro­sának Is nevezhetjük Soltvad- kertet, hiszen a város környékén 500 hektáron terem a szőlő. Nem véletlenül rendezték itt az országos borversenyt. Ahogy az sem véletlen, hogy a három leg­jobbnak minősített cserszegi kiskunsági termelő bora. A ver­senyen 11 borvidék 50 borát mi­nősítették. A szakmai mel­lett társadalmi zsűri is értékel­te a cserszegi­mintákat Soltvadkerten JÚLIUS 5. - VASÁRNAP Horváth tartott bemutatót a kun harcászatból Nem akármilyen harcászati bemutatót láthattak az érdeklődők a Lakitelek Népfőiskolán. Pálóczi Horváth András nemcsak beszélt a kun fegyve­rek használatáról, hanem szemléltette is az egy­kori harcok menetét. A kunok fokosa ellen a sod­ronying sem nyújtott igazi védelmet. A nehéz fegyver miatt a harcosok egyfolytában legfeljebb 10-12 percig tudtak vívni. JÚLIUS 11. - SZOMBAT Bográcsokban rotyogott a halászlé Baján Július második szombatja - mim oly sok éve már - ismét a halász léfőzők fesztiváljával csalogatod Baján. A halünnepre bajaikén! Bajnai Gordon miniszterelnök is ellátogatott, saját csapatával kész! tette a leve(s)t. JÚLIUS 15. -SZERDA Milliárdok jutnak a főiskolának Európai uniós pénzből újítják meg a képzést a Kecskeméti Főiskolán. Ehhez először lerakták az alapkövét, majd 2010 áprilisában az épületnek is állnia kell. A látványos építkezés egy 2,5 milli­árd forintos fejlesztési program része - mondta el az ünnepségen dr. Danyi József rektor. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST KÉSZÍTETTE: SZERDAHELYI CSABA Omega, Tankcsapda, sör, EFOTT Szűz Máriáért imádkoztak a Mária-szobornál Első nap az iskolában a Pécsi ikrekkel Hercegszántón a legnagyobb, 11 méteres Mária- szobornál tartottak szentmisét a Vodica Mária- kert-kegyhelyen. Szűz Mária fatimai megjelené­sének napján a pálos atyák vezetésével emlékez­tek - tavasztól őszig minden hónap 13. napján. A szertartást Erb József bonyhádi plébános tar­totta a jelen lévő papokkal közösen. Hatalmas gímbikákat ravataloztak fel az oltár előtt Szent Hubertus napján. A megyebéliek ebben az évben is Kunfehértón ünnepelték meg a vadász- és horgásznapot. A megye fia­tal vadászai ünnepélyesen tettek esküt.- Az egyik legősibb mesterségnek, a vadá­szatnak nagy nemzetgazdálkodási jelentősége van - mondta beszédében Bagó Zoltán, a me­gyei közgyűlés alelnöke, aki maga is gyakorló vadász. Különböző kitüntetéseket nyújtottak át az arra érdemeseknek, majd a hivatalos program után hatalmas főzés, dínomdánom kezdődött. Kunfehértón sokan emlegették, hogy a vadászat húzóágazat lehetne. De miért nem az? Kánikula köszöntötte, vihar bú­csúztatta Baján az egyetemisták és főiskolások éves találkozóját. A városlakók egy része a zajra panaszkodott, de a hallgatókat ez nem zavarta. Az Omega kon­certje 12 ezer nézőt vonzott, a záróakkordokat a Tankcsapda szolgáltatta. AUGUSZTUS 15.-SZOMBAT Járóbeteg-szakellátó 22 ezer embernek Az egykori kultúrház helyén épül fel a kistérségi járóbetegközpont Jánoshalmán. A buszpályaud­varhoz közeli centrum hat település 22 ezer la­kosát szolgálja - hangzott el az alapkőletételen. Az összesen 904 millió forintba kerülő beruhá­záshoz 860 millió vissza nem térítendő támoga­tást nyertek az Európai Uniótól. Nem egyszerű feladat óvodásból komoly első osztályossá válni. A kecskeméti Pécsi ikreknek - Vi­rágnak és Attilának - is becsön­gettek, ahogy sok tízezer sors­társuknak. Nemcsak a gyere­kek, de a pedagógus édesanya szintén nagyon izgult az első na­pon. MUHUt. Szent Hubertus oltáránál a vadászok JÚLIUS 31. - PÉNTEK Külföldön is őrzik Petőfi emlékét Észtországból is érkeztek vendégek Kiskőrösre, hogy a magyarokkal együtt emlékezzenek meg Petőfi Sándor halálának 160. évfordulójáról. A balti államban költőnk verseit alapul véve kezd­tek el magyarul tanítani. AUGUSZTUS 7. - PÉNTEK Hintóval érkezett Hosszú Katinka Több mint ezren gyűltek össze a bajai Szentháromság téren Hosszú Katinka fogadására. A római úszó-világbajnokságon egy arany- és két bronzérmet szerzett sportolót, Baja „arcát” hintó hozta az ünneplők közé. Katinka 2009-ben Az Év Sporto­lója címet is kiérdemelte. AUGUSZTUS 23. - VASÁRNAP Ezüstérmet hajtott a magyar csapat Véget ért Kecskeméten a Hírős Hét rendezvénysorozata, ahogy befejeződött a 13. kettesfogat- hajtó-világbajnokság is a hírős városban. Utóbbin elmaradt a magyar arany, de a nézők a má­sodik helyezett válogatottunk­nak így is tapsoltak. Lázár Zol­tán, Lázár Vilmos és Selyben Zsolt aratta a sikert. Megújult társulattal vág neki az évadnak a kecskeméti színház - jelentette be a direktor. Cseke Péter, aki színészként is bemutatkozik, azt hangsúlyozta, hogy több fiatal tehetség be­vonásával arányosabbá vált a társulat. Buda­pestről, Szolnokról és Székesfehérvárról érkez­tek új színészek. SZEPTEMBER 17. - CSÜTÖRTÖK A legjobb prímást keresték a népzenei találkozón A Kárpát-medence minden részéből 400 néptán­cos, énekes és zenész érkezett a 22. Kecskeméti Népzenei Találkozóra. A program részeként prí­másversenyt rendeztek, s a táncházban a Csík Zenekar húzta a talpalávalót. Kiállításokon, gála­műsorokon mutatták be a népművészet vala­mennyi ágát. SZEPTEMBER 21. - HÉTFŐ Szigorúan őrizték Chagall képeit Régen vigyáztak ennyire szigo­rúan műalkotásokra Kecske­méten, mint a Chagall-képekre. A Cifrapalotáig rendőri biztosí­tással szállították a műtárgya­kat, egy időre a kiskörutat is le­zárták. A biztosítás 100 millió forintba került. A közönség két héten át gyönyörködhetett Cha­gall színezett litográfiáiban. A festőzseni 1956-62 kö­zötti korszaká­ból 112 színe­zett litográfiát mutattak be Pécsi Virág és Pécsi Attila egy­ből jelentkezett, ha tudta a vá­laszt Mint minden évben, ezúttal is tömegek bu­liztak az EFOTT- on t Több tízezren :- néztek, főztek, :t kóstoltak Ba- t ján s í­Híres fogathaj­tók versenyez­tek a hírős vá­rosban a Hírős Hét idején Színészként is bemutatkozik a színidirektor Katinkát óriási ovációval fo­gadták szülővá­rosában

Next

/
Thumbnails
Contents