Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-25 / 20. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 25., HÉTFŐ FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE na«swHMM Egy fedél alá hozzák majd az óvodásokat Várhatóan idén befejezi óvo­dája félbemaradt felújítását a ladánybenei önkormányzat. A községfejlesztési tervekről Kardos Attila polgármester­rel beszélgettünk.- Mennyit bír fordítani idén közcélú beruházások­ra a benei költségvetés?- Mivel korábban nem si­került az óvoda épületének felújítása, most már csak ön­erőből tudjuk megoldani a re­noválását. Erre a célra az utóbbi három évben elkülöní­tettünk tízmillió forintot. To­vábbá a régi óvoda épületének infrastrukturális fejlesztése Is napirenden van, ugyanis nyertünk rá pályázaton ki­lencmilliót. Terveink szerint, június végéig befejezzük az építkezést. Óvodásainknak je­lenleg két különálló épület­ben tudunk helyet biztosíta­ni, de a felújítások után a cso­portokat egy fedél alá hozzuk, úgy csökken majd az intéz­mény fenntartási költsége.- Közismert, hogy az ön- kormányzatoknak és a la­kosságnak egyre mélyeb­ben kell a saját zsebükbe nyúlniuk. Benén milyen helyi forrásokra számíthat­nak?- A polgármesteri bál bevé­tele mindig a köz javára megy, idén utak, gyalogjárók felújí­tására költjük. Azon felül szá­mításba vehetjük a munka- és erőgépekkel rendelkező helyi vállalkozók segítségét is. Ter­veink között szerepel a Bácsvízzel közösen egy ma­gas víztározó építése, amely szolgálja majd a település tűz­biztonságát is. ■ M. J. Kardos Attila polgármester Legyőzte a legjobbakat tenisz Ősztől a kecskeméti Bolyait erősíti a sportban is Kalocsa Bence nagykőrö­si diák nyerte a minap Pécsen kiírt korcsoportos fedett pályás országos te­niszbajnokságot. Miklay Jenő A sportág 32 reménysége indult a 14 éves korcsoportban a Prince-kupáért. A trófeát Kalo­csa Bence, a nagykőrösi Petőfi Tenisz Sportegyesület verseny­zője szerezte meg.- Igazából nem is okozott ez nekünk házon belül túl nagy meglepetést, hiszen Bence az utóbbi időben sorra hozta ran­gos versenyekről a jó helyezése­ket. Tavaly vidéki bajnokságon első lett párosban, körversenyen második, hajszál választotta el egy dominikai meghívástól. Tisztában voltam vele, hogy ha­marosan egyéniben is le tudja győzni korosztálya legjobbjait, ez most meg is történt Pécsen - számolt be elégedetten Bence edzője, Petőfi Márton. ■ Az úszás és a jéghoki után a nagybácsiról vett példát.- Hétéves korom óta tenisze­zem, mások ennél korábban kezdenek ebben a sportágban. Azt megelőzően, amikor még a fővárosban laktunk, úsztam és jégkorongoztam. Természete­sen Kőrösre költözésünk után is folytattam a játékokat sőt, családom kifejezetten arra töre­kedett, nehogy abbahagyjam. Nagybátyám teniszezett, és mi­vel Kőrösön van egy nagyon jó teniszcentrum, egyértelmű Edző és tanítványa. Petőfi Márton hosszú pályafutást jósol Bencének a teniszben. volt, hogy hol folytatom - sorol­ta a bajnok.- A 14 év körüli fiatalok közt sok tehetséges sportoló akad, baj­nokok is, de nem mindenki tud to­vábblépni a sportágban mert tes­ti felépítésük, fizikai adottságaik miatt később lemaradnak a te­niszben. Bence más, az átlagnál sokkal jobb adottságokkal rendel­kezik, biztos vagyok abban, hogy hosszú távon jó eredményeket ér majd el ebben a sportban - prog­nosztizálta edzője. Az ifjú teniszbajnok jelenleg a nagykőrösi Kossuth-iskolába jár. Ez idő tájt már'tudja tanul­mányai folytatását is. Ősztől a kecskeméti Bolyai-gimnázium diákja lesz, természetesen a sporttagozaton. Lejárt a vízjog, csúszik az építkezés Nagykőrös A városháza és a cég egyelőre egyeztetik elképzeléseiket Az eredeti tervekhez képest csú­szik a nagykőrösi strandfürdő építése. A városi képviselő-testület 2007-ben adta el a bezárt régi strandfürdő területét egy főváro­si cégnek. A szerződésben kikö­tötték azt, hogy a vevő ötven évig fürdőként üzemelteti az ingat­lant és a jogerős építési engedély megszerzése után legkésőbb másfél év múlva biztosítja a für­dőzést. A határidő ez év január­ban letelt, azonban fürdő nincs. A befektető már a múlt év au­gusztusban kérte a létesítés ha­táridejének módosítását azzal az ígérettel, hogy idén május 1-jére elkészül a fürdővel sőt, a fedett uszodát is épít. Tavaly október­ben változtatott tervein, benyúj­totta az építési engedély módosí­tását a körösi önkormányzathoz, amely szerint rehabilitációs ter­met építene a fedett úszómeden­ce helyett. A legutóbbi városi közgyűlésen a befektető cég ügy­vezetője elmagyarázta a képvi­selőknek: a beruházás csúszásá­nak fő oka az, hogy a strandnak lejárt a vízjogi engedélye, ezért nem tudják az építkezést meg­kezdeni. Az önkormányzat most számon kérheti az eredeti szer­ződésben foglaltakat és mivel azok nem teljesültek, 2010. végé­ig élhet azzal a jogával, hogy visszavásárolja az ingatlant. Er­ről még nincs szó, a felek jelen­leg is egyeztetnek. ■ M. J. Kezük alatt szépül a város, számítanak a fiatalokra is Lakhatási program Mizsén előtakarékosság Kezességet vállalhat az önkormányzat Dunavecsei Városfejlesztők Köz­hasznú Egyesülethez tartozók fő célkitűzései nem változtak 2010- ben sem. Legfőképpen szépíteni szeretnék a várost, s egyebek közt isme­retterjesztő, hagyo­mányokat őrző programokat szer­veznek - hangzott el az egyesület nemrégen összehí­vott közgyűlésén. Vélhetően teljesülnek terveik, hiszen tavalyról is több köztéri virágosítás, kiállítás, kulturális rendezvény fűződik az egyesü­let nevéhez. Sőt, a vállalkozók börzéjének szervezésével a he­lyi és környékbeli termelők pia­ci kapcsolatai alakulását is elő­segítik. Különösen fontosnak tartják a helyi civil szervezetek­kel az együttműködést, többek­kel alakult ki jó kapcsolatuk az utóbbi években. Idén arra is töre­kednek, hogy mi­nél több fiatalt von­janak be a közös munkába. Az a ta­pasztalatuk, hogy a gyerekek szívesen kapcsolódnak a ren­dezvényekbe, például a rajzpá­lyázatokba. Elhangzott: az egye­sület sok segítséget kap a szer­vezéshez az iskola pedagógusa­itól. Továbbá figyelemre méltó az a támogatás is amit az önkor­mányzattól, a vállalkozásoktól kap a civil szervezet. Lakhatási programot indítanak Lajosmizsén. Az ehhez szüksé­ges hitel biztosításához az ön- kormányzat másfél millió forin­tig kezességet vállalt. Egy alapítvány azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy lakhatási programot indítaná­nak a városban az alacsony jöve­delmű családok lakáskörülmé­nyeinek javítása érdekében. Pénzügyi lehetőséget kínálnak a házak komfortfokozatának emelésére, felújítására, vagy bő vítésére, a fűtés korszerűsítésé­re. A programot bonyolító ala­pítvány szerint, az általuk aján­lott lakásfejlesztési konstrukci­óban résztvevők kevésbé lesz­nek kiszolgáltatva a magas ka­matokra kölcsönző hitelintéze­teknek. A háztartások a bankszámlá­jukon egy-másfél évig gyűjtött havi 5-10 ezer forintos megtaka­rításaikhoz azzal megegyező összegű vissza nem térítendő támogatást kapnak, és a meglé­vő forrás kiegészítésére kedve­zőbb feltételekkel igényelhet­nek hitelt. Ezen felül a progra­mot koordinálóktól ingyen kap­nak tanácsokat beruházások tervezéséhez, bonyolításához. A takarékoskodás és támogatás által például tetőszerkezet fel­újítását, födém hőszigetelését, esőcsatorna felszerelését, falak szigetelését, nyílászárók cseré­jét, vakolást, szigetelést, villany­vezetékek javítását, cserépkály­ha felújítását, központi fűtés szerelését tudják megvalósíta­ni. Az önkormányzat szerepe mindebben az, hogy elősegíti a programban résztvevő állásta­lanok foglalkoztatását legalább a program idejére, továbbá ke­zeskedik a településen kihelye­zett hitelösszeg bizonyos hánya­dára. Pontosabban ez azt jelen­ti, hogy például 13,5 millió fo­rint értékű lakásfelújításhoz 2,7 millió megfizetését kellene garantálnia. A mizsei döntéshozók január 20-án abban maradtak, hogy beszállnak a programba, de csak 1,5 millió forint erejéig vál­lalják a kezességet. ■ M. J. ■ Minél több fia­talt szeretnének bevonni a közös munkába. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Emlékhely a védőszent dicséretére ladánybene Az önkormány­zat támogatásával emlékhe­lyet építenek idén a temp­lom kertjében a katolikus fe­lekezet védőszentje, Nagy­boldogasszony dicséretére. Mária alakját tűzzománcból mintázza meg a falu szülöt­te, Skultéti Árpád festőmű­vész. Eltörlik a régit és hoznak helyette másikat nagykörös A városi képvi­selő-testület január 28-ai soros ülésének napirend­jén szerepel egyebek közt a jelenlegi építményadó­rendelet eltörlése. Erre azért kerül sor, mert a he­lyi jogszabály egyes cikke­lyeit az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Az új építményadó-rendeletet szintén most tervezi meg­hozni a közgyűlés. Ingyenes tanfolyam a nyugdíjasoknak SZABADSZÁLLÁS A közösségi ház az új évben is indít in­gyenesen számítógépes tan­folyamot nyugdíjasoknak. Az egy hónapos kurzus el­ső foglalkozása február 8-án hétfőn, 18 órakor kezdődik. Útjavításokra megy a polgármesteri bál bevétele ladánybene Az idei polgár- mesteri bál bevételét a köz­ség belterületi útjainak és járdáinak felújítására for­dítja az önkormányzat. A rendezvényt február 13-án, este 6 órától tartják a mű­velődési házban. Az est sztárvendége Tóth Vera énekes lesz. Felszámolták a patikát, de nyitnak másikat csemő Felszámolták a köz­ségben a patikát, épületét el­adták. E közben két ceglédi gyógyszertár is jelezte, nyit­nának fiókot a községben. Várhatóan január végén, feb­ruár elején újra lesz gyógy­szertára a településnek. Közmeghallgatások ingyenes buszjáratokkal SOLT Közmeghallgatást tart a városi önkormányzat két na­pon át. Február 15-én, 17 órától Kissolton az iskola épületében lesz a fórum. Másnap, kedden 17 órára a művelődési házba várják a közügyek iránt érdeklődő- * két. A közmeghallgatásokra ingyenes buszjáratokat szer­vez a városháza. További hírek a BAON.hll hírportálon

Next

/
Thumbnails
Contents