Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-25 / 20. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 25., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Amerikai és brit hírcsatornával nem terhelik Kecskemétet Ismét sokak által kedvelt, megszokott csatornák tűntek el a FiberNet kábeltévé-szolgáltató kínálatából. Ezek között szerepel ismeretterjesztő adó éppúgy, mint hírcsatorna. Korábban az keltett nagy felzúdulást, amikor a Sportl televízióval nem kötött szerződést a szolgáltató. Rengeteg olyan futballmérkőzés megtekintéséről volt kénytelen lemondani a FiberNettel szerződött polgár, ami jelentős közérdeklődésre tartott számot. A Sportl-et újra elérheti, aki fibernetes, de sok adónak búcsút mondhat, aki Bács-Kiskun- ban áll szerződésben a céggel. A kecskeméti és bajai veszteséglistán található a Discovery Channel, az Animal Planet, a Disney Channel, a Viasat Explorer, a Viasat History csatornák. Kecskeméten a BBC World hírcsatornát is kivették a kínálatból. Ment a korábban kidobott CNN után. Érdekes, hogy a FiberNet honlapján ott szerepel az eltüntetett csatornák lógója is, így az érdeklődő ügyféljelölt azt gondolhatja, ha szerződik, nézheti ezeket is. Történelmi visszatekintésként is értelmezhető a honlap, hiszen szerepel rajta a BBC Prime lógója. Ezt a csatornát tavaly vették ki a kínálatból, azóta más a neve is. ■ Korábban a Sportl eltüntetése keltett felzúdulást. A búcsúzó csatornák helyére a kábelszolgáltató néhány új csatornát is betett a kínálatába, köztük (talán búfelejtőnek) a nótás-la- kodalmas Muzsika TV-t.- A programcsomagok kialakításánál figyelembe vesszük előfizetőink visszajelzéseit, valamint közvélemény-kutatásunk eredményeit - indokolja a változásokat Orosz Erika, a FiberNet marketingfőnöke. - A Discovery Channel és Animal Planet kikerülését az analóg programkínálatból minőségi cserékkel igyekeztünk megoldani. így a National Geographic természetfilmekre szakosodott csatornája, a National Geographic Wild, és a History Channel, valamint a Fishing&- Hunüng került be csatornakínálatunkba. Mint megtudtuk, a Discovery Channel „elosztására” vonatkozó szerződésük lejárt és a programtulajdonossal nem sikerült megállapodni a 2010-es évre. ■ S. H. Szalézi-díj BáCS-Kiskunban Dr. Bábel Balázs érsek és Mayer Mihály pécsi megyés püspök koncelebráltak misét tegnap a Barátok templomában. Az ÚE ságírók védőszentje, Szalézi Szent Ferenc ünnepén a főpapok kiemelten szóltak a sajtó munkatársainak a felelősségéről. Bábel Balázs Szalézi Szent Ferenc-díjjal tüntette ki Koloh Eleket, az Alföldi Civil Napló vezető szerkesztőjét, Bálint Rolandot, a kalocsai televízió munkatársát és Barotai Imre atyát, az érsekség sajtóügyeinek felelősét, az „internetes lelkipásztorkodás apostolát’’. Tavaly sem lett több baba családtervezés Szomorú a születések és abortuszok aránya ► Folytatás az 1. oldalról Az is olvasható, hogy amikor több órán keresetül tágítják a méhszáját, azzal gyakorlatilag elvész a lehetősége annak, hogy a páciens később teherbe essen.- Kétségtelen, hogy minden egyes orvosi beavatkozásnak vannak kockázatai, így a terhességmegszakításnak is - mondja a főorvos. - Magyarországon - ezen belül itt, Kecskeméten - a legkorszerűbb módszert alkalmazzuk. Mi is történik valójában? A terhességmegszakításnak két lépcsője van. Az elsőben ki kell tágítani a méhszáját, hogy azt követően - a második lépcsőben - a vákuumszívó csövével bejuthassunk a méhbe, és eltávolíthassuk a terhességet. A tágítás hagyományos módja, hogy egyre vastagabb fémpálcikákat helyezünk a méhszájba, amíg az ki nem tágul nagyjából egy centire. Ez a módszer gyors, Azért hosszadalmas a tágítás, hogy ne sérüljön a méhszáj. hátránya viszont, hogy berepedezhet a méhszáj. így sérülhet a záró funkció, ami később nem a teherbe esést, hanem a terhesség kihordását nehezíti meg. Ezért ezt a módszert csak azoknál nőknél alkalmazzuk, akik már szültek. Náluk ugyanis a méhszáj eleve tágulékonyabb, tehát nem áll fent a sérülés veszélye. A másik módszer, hogy a méhszájba egy tengeri növényekből készült pálcikát helyezünk, amely néhány órán át ottmarad, lassan megszívja magát nedvességgel és megduzzad. Kétségtelen, hogy ez nem túl kellemes, de a lassú egyébként fájdalommentes tágítással elkerülhetjük a méhszáj sérülését. Ezt az eljárást azoknál alkalmazzuk, akik még nem szültek, vagy nem hüvelyi úton szültek. Lényegében ez a több órás beavatkozás az ára annak, hogy a későbbi terhesség kihordása ne okozzon nehézséget. Ebből következik, hogy tévhit, miszerint a több óráig tartó terhességmegszakítás veszélyes lehet egy későbbi terhességre. Bíró Balázs hozzátette: létezik gyógyszeres terhességmegszakítás is, de ezek a készítmények Magyarországon nincsenek törzskönyvezve. Tény azonban, hogy a szakma részéről volna rájuk igény. Ezek a gyógyszerek egyébként egy görcsökkel, esetenként nagy vérveszteséggel járó spontán vetélést, kilökődést idéznek elő. Tévhit azonban az is, hogy utána nem kell méhkaparást végezni. A beavatkozást nagy valószínűséggel csak akkor lehet elkerülni, ha a gyógyszert a páciens a terhesség nagyjából ötödik hetéig beszedi. Minden orvosi beavatkozásnak vannak kockázatai A számlát valaki kifizeti amikor elkezdtem törleszteni a devizában felvett hitelemet, eleinte 22 ezer forintot kellett postára adnom havonta. Az összeg 34-re emelkedett, amikor az euró tavaly ilyenkor 300 forint fölé nőt. Ezt még csak értettem, azt azonban már nem látom be, hogy most, amikor az uniós pénz 270 körül mozog, a bank miért nem csökkenti a részleteimet. A pénzintézetek okozták a válságot, mégis, mi egyszerű hitelkérők isszuk meg ennek a levét, mondta lapunk munkatársának az egyik olvasó. Rajta kívül sok olyan ügyfél is van, akik szintén nem értik, mi annak az oka, hogy a törlesztőrészletek többnyire csak felfelé mozognak. vélhetően igaza van Kovács Árpádnak, az Állami Számvevőszék korábbi elnökének, aki azt mondja, hogy a hiteleket nem fizetők száma jelentősen megemelkedett. A bankok meg talán nem vállalják a veszteséget, s azokra az ügyfelekre hárítják a terheket, akik még éppen képesek fizetni. így nem lehet azon csodálkozni, hogy nem csökkennek a havi részletek oly mértékben, ahogy azt az ember elvárná. Van egy másik kérdés is. Vajon miért is ilyen sok a bebukott hitelek száma? részben azért, mert a polgárok tömegével vesztették el az állásaikat. De az is igaz, hogy a pénzintézetek sok olyan személynek is adtak kölcsönt, akinek nem kellett volna. Elég csak az autóhitelezésre gondolni. Ki tudja hányán vásároltak úgy járművet, hogy a zsebükben egy fillér sem volt. Ezt még a nálunk sokkal gazdagabb nyugati országok bankjai sem engedték meg. Kivéve a mieink egy része. Most meg a számlát benyújtják, csak attól tartok, hogy nem azoknak akiknek kellene. Borús volt Vince, de tele lesz-e pince? tőke Vesszőszentelés bizakodással - rügykárosodást mutat a vizsgálat VITRIOL Kampány a tükörjégen egyensúlyozó kerékpáros feszült arcvonásaiért Általában tapasztalati úton nyert tudásra támaszkodnak a mezőgadasági jóslásba bocsátkozó nép regulák. Vince-napi szép napos idő esetén jó, ellenkező esetben rossz bortermést jósoltak elődeink. A közismert időjárási regula így hangzott: Ha megcsordul Vince, akkor megtelik borral a pince. Azaz, ha enyhe az idő, lesz bor bőven. A bor védőszentjének tartott Szent Vince napja a boros gazdák hagyományos termésjósló napja. A szentet ősidőktől kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. Nevének a vinum, azaz bor szóval rokon hangzása magyarázza, hogy a szőlőművesek Vince névnapjának időjárásából a következő bortermésre szoktak jósolni. Kecs- kemét-Miklóstelepen Vince- napi szőlőszenteléssel nyúltak vissza a hagyományokhoz az egyik borászatnál. Bárkányi Ernő kecskeméti plébános szentelte meg a szőlőt, majd szőlővesszőt vágtak, hogy megállapítsák, elfagyott-e a rügye. Egykor a Vince napján vágott vesszőt vízbe tették. Amennyiben kihajtott, azt mutatta, nem fagyott el a vessző, és várhatták a jó termést. Kovácsné Drabant Katalin, a Dimenzió Borászat vezetője elKeresztes József mondta, hogy most is vágtak vesszőt, méghozzá cabernet-t, és a rügyeit is megvizsgálták. Mivel nem voltak feketék, ez azt jelentette, hogy még épek a rügyek, és az várható, hogy amennyiben nem jön farkasordító hideg, akkor tavasszal ki is fognak hajtani, bizakodik Kovácsné. Keresztes József, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára nem volt ilyen optimista. Lapunknak elmondta, hogy december közepén, a mínusz húsz fok fölötti fagyok pontos eredményét ugyan még nem tudják, de a fagyérzékeny fajtáknál, és azoknál, amelyek az elmúlt évben nagy termést adtak, rügykárosodás tapasztalható. ■ Szentirmay Kampány indul a téli kerékpározás népszerűsítésére. Mint hébe- korba kerékpározgató honpolgár, azt mondom, helyes. Igaz, én nem igen ülök bringára mínusz tízben, de ki tudja, hátha kikampányolnak belőlem is egykét téli túrát. Ahogy itt a monitor előtt ülve morfondírozgatok a kerékpározás és az időjárás közötti viszonyrendszeren, latolgatom a Magyar Kerékpáros Klub ötletét. Vajon hogyan lehet meggyőzni a népeket, hogy éppen télvíz idején kezdjék munkába járás biciklis karrierjüket? Van esély elmagyarázni az embereknek, hogy ha megfelelő ruhát öltenek, nem fagynak meg, és még a térdük is használható lesz? Mondanám, hogy valószínűtlen, de ki tudja. Hátha bele- trafál a kampány olyan magyarok csoportjába, akik úgy érzik, itt a jégcsap, most vagy soha, és ezrek pattannak nyeregbe. Olyanok, akik eddig valami más közlekedési eszközzel mentek munkába, boltba, iskolába. Ők jelentenék az erősítést a rettenthetetlen téli kerékpárosok táborában. Ennek a halmaznak az elemeit arról lehet felismerni, hogy tükörjégen is próbálkoznak a haladással. Rendíthetetlenek a nyeregben ülve. Kicsit ugyan feszült arccal balanszíroznak a járhatatlan járdán, de nem adják fel, ha esnek, ha fúj. m Ökrös Csaba