Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-21 / 17. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 21, CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNY Idén kezdenék a sokmilliárdos csatornázást a települések Kedvező esetben idén ősszel kezdenék, két és fél év alatt pedig végeznének a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésével, ami mintegy nettó 5 milliárd forintba kerül. Erről számoltak be tegnap a programban együttműködő Baja, Sükösd, Érsekcsanád és Vaskút vezetői. A fejlesztés jelenlegi, első szakaszában az előkészítő munkák folynak, ezekre 184 millió forintot - 85 százalékos támogatást - nyertek az ön- kormányzatok. Deák István, akit a program koordinálásával bíztak meg a települések, kiemelte: mintegy 150 hasonló pályázó van az országban, és várhatóan a következő körben nem mindenki jut pénzhez tervei megvalósítására. Ezért feszített ütemben készítik elő a szükséges dokumentumokat. Májusra tervezik a második fordulós pályázat benyújtását, a kivitelezési munkálatok kezdetét pedig novemberre. Ez rendkívüli erőfeszítést igényel a településektől, és az érintett személyektől is. A bajai tisztító fogadja be a falvakból érkező szennyvizet, így javul annak kihasználtsága, az érintett területek helyzete pedig környezetvédelmi szempontok alapján is javul. ■ K. T. Minden este összejönnek a hónap végéig Rég idők hangulatát és szokásait elevenítik fel a következő napokban Dusnokon. Ahogy az 2006 óta szokás, esténként a Rác Fonó kínál kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget jövő szombatig a művelődési házban. Tegnap Semjén Zsolt országgyűlési képviselő nyitotta meg rendezvény- sorozatot, ahol hagyományőrző, kincskereső, nemzetiségi, iskolás és óvodás nap, vadászok, horgászok és mezőgazdászok napja, valamint a szombati Rác Préló is szerepel. A rendezvényre a horvátországi testvértelepülésről várnak vendégeket, fellépőket. A Vodinciből érkező delegációra jövő pénteken nagy feladat vár, hiszen a Dusnokon hagyományos disznóvágáshoz is csatlakoznak. ■ K.T. Szakértők a tárgyalásokon bíróság Évi ötvenmillió forintba kerül a kirendelésük A megye bíróságainak költségvetését évente közel ötvenmillió forinttal terheli meg a különböző igazságügyi szakértők perekben való közreműködése. Új szakértő bevonását egyébként maga a vádlott is kezdeményezheti, egészen az ítélethozatalig. Hraskó István Milyen külső és belső sérülései voltak az áldozatnak, azokat milyen módon, milyen eszközzel okozták, milyen sorrendben, melyik sérülés vezetett a halálhoz? - egy emberölés során ezek azok a legfontosabb kérdések, melyeket az igazságügyi orvos szakértőnek tisztáznia kell. Persze ahány per, annyiféle szakértő kirendelésére van szükség, hiszen minden bírósági tárgyalássorozatban felvetődnek olyan kérdések, melyek megválaszolása speciális tudást követel. A nyilvántartott szakértői területek száma az ezerhez közelít. Az talán kevésbé ismert, hogy maga a vádlott, illetve védője is kérhet szakértői véleményt, ha nem ért egyet a már elkészült jelentéssel, vagy úgy ítéli meg, hogy más szakértő bevonására is szükség lenne az eljárásban. Ezt indítványozhatja a nyomozás során, illetve a bírósági eljárásban is, egészen az ítélethozatalig.- Ha egy kérdésben - például az elkövető elmeállapota, beszá- mithatósága - már a nyomozás során született szakvélemény, de azzal kapcsolatban a vádlottnak kétségei vannak, a vádirat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül ugyanabban a kérdésben kérhet új véleményt. Ilyenkor a bíró- Dr. Feleky István Ságnak kötelező kirendelnie másik szakértőt. Általánosságban viszont elmondható, hogy az új szakértő is ugyanazokat a válaszokat adja, miközben viszont az eljárás lelassul - mondta el a Petőfi NéA szakértői vizsgálatok árát rendelet rögzíti. Van, amelyik a milliós összeget is eléri. pének dr. Feleky István, a megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője. Az is előfordul, hogy a perek tárgyalását a szakértők leterheltsége akasztja meg.- Sokszor nem jelzik időben, hogy nem készültek el a jelentésükkel, mert egyszerre több tucat ügyet visznek. Egy szakvélemény elkészítésére egyébként fő szabályként harminc nap áll rendelkezésükre. Ha addig nem érkezik meg a jelentésük, a bírák sürgetés mellett még nyolc nap haladékot adhatnak. Utána viszont már bírsággal is sújtható a késlekedés. Ha hiányos vagy ellentmondásos a szakvélemény, a bíró elrendelheti a kiegészítését. Bonyolultabb ügyek, például nagyobb csalások idején a harminc nap természetesen nem lehet elegendő egy alapos vélemény elkészítésére, ilyenkor a bíró adhat kilencvennapos határidőt is. A szakértők munkadíját mi- nisztérumi rendelet rögzíti. Egy elmeállapoti jelentés elkészítése, egy élő személy orvosi vizsgálata, vagy egy ujjlenyomat elemzése, például, ötezer forint. Más szakértők - például a számviteli kérdések specialistái - megkezdett óránként négyezer forintot kapnak. Egy összetett DNS-vizsgálat díja viszont elérheti az egykét milliós összeget is.- Tavaly 46-48 millió forintot tett ki a megye bíróságainak költségvetésében a szakértők díjazása. Ez az összeg évek óta körülbelül ekkora - mondta el Feleky István. Hozzátette: a rendőrség vagy az ügyészség helyett sokszor a bíróságra marad a szakértők kirendelése, és ezzel együtt költségeik kifizetése is. £ TAKÁCS VALENTINA Csalódtam a megmentünkben zavarban vagyok. Olvasom a kutyát rugdosó férfi nyilatkozatát, és nem tudom eldönteni, hogy mi az igazság. Akkor most tényleg ő volt az? És ha azt állítja, hogy nem ő volt, akkor miért mondja, hogy nem kíván ezzel foglalkozni? Mert tegyük fel, hogy itt mindenki összevissza írogat, és ezt az embert jogtalanul vádolják. Lehet, hogy nincs is kutyája, csak aranyhala, azt pedig ugyebár nem lehet pórázon sétáltatni. Vagy lehet, csak nagyon rosszul néz ki. Ha pedig nem ő volt, akkor meg azt nem értem, hogy miért nem kíván ezzel a témával foglalkozni. Ő ugyanis köztudottan nagyon a szívén viseli a súlyos társadalmi kérdéseket - például a korrupciót -, és bátran fel is lép e mételyek ellen. Ha pedig így van, akkor elvárnánk tőle, hogy teljes mellszélességgel küzdjön az állatok jogaiért, ítélje el azokat, akik focilabdának nézik a kutyájukat, és ezt molinón és hangosbemondón is hirdesse. Mert az állatkínzás semmivel sem kisebb bűn, mint a korrupció. Különösen akkor nem, amikor - a korrupciós ügyekkel ellentétben - bizony íték is van rá. másik verzió, hogy mégis ez az úr volt a kutyarugdosó. Ez esetben porig vagyok sújtva. Tőle vártuk, hogy egy szép napon felragyog a becsületesség városunk egén, erre tessék! Ráadásul füllentett is, amikor nekünk azt állította, hogy nem ő volt. Márpedig hazudós országmentőkből nem kérünk többet, így is túltermelés van belőlük. különben IS: aki nem tud uralkodni magán, az indulatain, aki nem képes betartani alapvető emberi normákat, az először tegyen rendet a saját fejében, és csak utána fogjon hozzá Kecskemét állítólagos megmentéséhez! Nincs gátja az emberi agressziónak állatkínzás Hiányzik a szeretet, az együttérzés, a kötődés képessége VITRIOL Margitszigeti vagy irsai - aki szomjas, annak minden mindegy ► Folytatás az 1. oldalról - Az ember különböző szükségletei között van egy hierarchikus sorrend. A létfenntartás helyezkedik el legalul, legfelül pedig az olyan igények, mint például az, hogy művelődjünk, vagy legyen értelmes munkánk. A háziállatokról való gondoskodás valahol a kettő között helyezkedik el. Amikor az alsóbb szintű szükségletek kielégítése valakit erősen leterhel, akkor pszichológiai értelemben nem várható el tőle, hogy feljebb lépjen. Néhány példa: Amikor egy ember elveszíti a munkáját, nem tudja kifizetni a számláját, nem tudja, mit adjon másnap enni a gyerekének, akkor hiába javasolja neki a családsegítő, hogy a gyerek pszichoterápiára járjon, a szülő nem fogja elvinni. Nem azért, mert nem tartja fontosnak, hanem azért, mert az alapvető létfenntartás elviszi minden energiáját. Ilyen helyzetben végképp képtelen egy szinttel még feljebb lépni, és az állatra gondolni. Nézzük meg, mi- a rendőrség arra a pár órára kérte a közreműködésünket, amíg a férfit kihallgatták. A kutyáért a gazdája még aznap eljött. Mi nem kaptunk olyan felhatalmazást sem a rendőrségtől, sem az ügyészségtől, aminek alapján elkobozhattuk folyik Haitin. Amikor valaki önmagát, a családját félti, az a legbékésebb embert is vadállattá változtatja. Vagy amikor New Or- leansben, a hurrikán után az asztmás, cukorbeteg gyerekek szülei gyógyszertárakba törtek be! Persze ott az állatmentés is folyt, de csak azok tudtak azzal volna a megrugdosott kutyust, aki ugyan nem szenvedett maradandó sérülést, de nagyon riadt volt - mondta el lapunknak Nemes Imre, a Mentsvár az Állatokért Alapítvány men- helyének telepvezetője.- a bíróság ítéletét jónak tarfoglalkozni, akiknek nem volt veszélyben az életük. Végül egy utolsó példa a történelemből: a művészetek, a tudományok is mindig azokban a birodalmakban fejlődtek, ahol nagy volt a gazdagság, és kialakult az a réteg, amelyik eljuthatott a szükségletet legfelső szintjére. tóm, tudomásom szerint Magyarországon még nem született ilyen komoly büntetés hasonló ügyben - jelentette ki a menhely telepvezetője. Hozzátette: a jegyzőnél bárki panaszt tehet, ha ehhez hasonló felháborító állatkínzást lát. (H. I.) A rossz nyelvek szerint a ko- cséri vizet egy hajszál, akarom mondani, az egyik ásványi alkotórésze választja el a szent- királyi víztől. Picikével több van benne az alkálifémsóból, mint amennyit a szabvány megenged az ivóvíznek. Pár mikrogramm káliumon vagy nátriumon múlt egy jó üzleti vállalkozás meg a falu hírneve. Elismerem a szentkirályi víz kiválóságát, de nem hagy békén a rögeszmém: ha annak idején a kocsériak megcéloznak még egy réteget az ős-Duna-meder- ben, lehet, hogy ma Kocsérinak nevezzük a Szentkirályit. Persze tudom én azt, hogy a palackozható, piacra dobható ásványvízkincs meglelésétől fáradságos út vezet a fogyasztóig. Gondolom, pár koffer pénz elfogy a beruházásra, reklámra, a termelés folyamatos finanszírozására. Sőt ha jól megnézzük, rájövünk: a költségek alakulása szabja meg azt is, milyen vizet csorgatnak a flakonokba. Ezért a Margitszigeti kristályvíz forgalmazójával sincs vitám, amikor azt mondja: több mint száz év után nem nagy biznisz margitszigeti vizet palackozni. Muszáj váltani, és váltanak is. Ezután Kristályvíz névre keresztelt albertirsai ásványvízzel eresztik tele a palackokat. Aki szomjas, annak úgyis mindegy. m M. J. A jegyzőnél bárki panaszt tehet, aki állatkínzást tapasztal