Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-21 / 17. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Egész évben programok sora várja a vadkertieket Évente mintegy kétszáz programot szerveznek a művelődési ház, illetve a civil szervezetek és a felekezetek Soltvad- kerten. Káposzta Lajos, a művelődési ház és könyvtár igazgatója azt mondja, hogy ez a pezsgő kulturális élet egyben tükre is annak a nyolcezres közösségnek, amely a városban lakik. Több történelmi felekezet, több nemzetiség, svábok, tótok magyarok jól megvannak egymás mellett. Maguk között ugyan érezhető egy kis versengés, de a külvilág felé zárnak, összefognak ha kell kiállnak egymás mellett, mondja az intézmény vezető, amikor az emberek mentalitásáról beszélgetünk. Majd megfogalmazza, hogy pont az említett sokszínűség miatt nyitottak az itt lakók a programokra. Január elején már több mint hatvan rendezvényről tudják, mikor ki és hol szervezi meg. A programok pedig napról napra, hétről hétre gyarapodnak. A Magyar Kultúra Napján a nagyváradi Kiss Stúdiószínház lép fel, belépőjegyet nem kérnek, de adományokat szívesen vesznek péntek este. Szombaton iskolabál a sportcsarnokban, hétfőn a csontritkulásról tartanak előadást az érdeklődők. Kedden Puskás Öcsiről vetítenek filmet a moziban, illetve a rák gyógyításáról hallgathatnak meg előadást az érdeklődők a művelődési házban. Ezek mellett természetesen az,évente visszatérő tóparti motoros találkozó, a borfesztivál, sörfesztivál is színesíti a vadertiek és a városba látogatók életét, mondta Káposzta Lajos igazgató. ■ B. Zs. Káposzta Lajos igazgató Elhordják a szeméthegyet soltvadkert Májusra a hulladéktároló helyén zöld fű pompázik Vízjárta terület a vadkerti szeméttároló területe. Környezetvédelmi okok miatt szüntetik meg a szemétlerakót. Barta Zsolt Az elmúlt évtizedekben óriási mennyiségű szemét gyűlt össze a Kiskunhalasra vezető ország- úttól balra működő városi szeméttelepen. Ezt hordják el a Repét Kft. munkatársai május végéig. Százhúszezer, de az is lehet, hogy száznegyvenezer köbméternyi hulladékot helyeztek el a helyi családok hosszú idő alatt a telepen. Czakó István, a cég vezetője azt mondja, hogy csak becsléseik vannak a meny- nyiségre. Van, ahol akár több méter mélyen is lehet a hulladék. Mindenestre 42 ezer négyzetmétert kell megtisztítaniuk, és 30 centiméter magasan, mintegy 10 ezer köbméternyi földet kell felhordaniuk a területre, melyet befüvesítve fognak átadni. A hatalmas munkagépeken - melyek válogatják, szállítószalagon viszik, rostálják, ekézik és szállítják - a válogatott anyagot Hatalmas teherautóra helyezik a Kiskunhalasra átszállítandó szemetet 10-15 fős csapat dolgozik. A Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodás Projekt keretében szeptember végén indult a nagyszabású munka. A műanyag hulladékot a halasi lerakóba szállítják. Lehoczki Ferenc polgármester azt mondja, a tervek szerint itt egy ipari parkot alakítanának ki. A terület még a város belterületéhez tartozik, jó lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy befektető komoly zöldberuházást tervezzen a településen. Kevés az állás, egyre több a munkanélküli kiskőrösi kistérség A cégek magasan képzett dolgozót nehezen találnak Egyre nehezebb bárhol is elhelyezkedni. Múlt szerdán közöltünk arról cikket, hogy a kiskőrösi kistérségben 18600 alkalmi munka- vállalói kiskönyvet váltottak ki az emberek. Ennek több mint a fele romániai munkavállaló. Történik ez akkor, amikor 3400 állástalant tart számon a helyi munkaügyi kirendeltség. A cikkünkre több reagálás is érkezett. A BA0N.hu hírportálunkon az egyik hozzászóló leírja, hogy a román vendégmunkások jó része gyorskezű asszony, akik kacsoláskor, kapálásban, betakarításkor sorokat vernek rá a moti- válatlanabb magyarokra. Egy másik olvasónk azt írja, hogy a környéken eléggé gépie- sítették a szőlőmunkát is, és a szőlő illetve bor eladási ára mellett, egyre kevesebb gazda fizeti a kézi erőt. Volt olyan olvasónk, aki az sms-rovatunkban fogalmazta meg a véleményét. Leírja, hogy tavaly tavasszal váltotta ki a kék könyvét, hogy munkát vállal a mezőgazdaságban. Szakközépiskolát végzett, külföldön is dolgozott. Itthon szedett volna meggyet, barackot, szamócát, kapálni is elment volna. De mindenhol azt mondták nincs hely. Másként látja a helyzetet a munkaadó. Frittmann István vadkerti borász felhívott bennünket, s azt mondta, hogy nagyon nehéz olyan alkalmi munkásokat találni, akik 4500 forintért kint vannak a szőlőben, s úgy végzik el a munkát, ahogy azt nekik mutatják. Az iparban nagyon nehéz állást találni de a legjobbak előtt megnyílhatnak a cégek kapui.- Az idén 27 aranyórát adok át a dolgozóimnak, ennyien mennek nyugdíjba. A helyükre legalább ennyi új munkatársat vennék fel, mondja Pintér József, a keceli Pintér Művek tulajdonosa. Majd hozzáteszi: gond az, hogy nehezen találnak megfelelő dolgozót. Pedig szakmunkásnak, művezetőnek, kutatómérnöknek, szakmunkásnak is lenne bőven munka. A NASA-nak, az atomerőműnek is szállító cég olyan speciális munkákat vállal, melyek nem hagyományos piaci megrendelések. Á válság ezt a szegmenst nem érintette, mondja a keceli vállalkozó. A 150 fős cégnél ugyan tanul 25 ipari tanuló, de közülük jó, ha öt-hat olyan, akit szívesen alkalmazna. Ami hiányzik belőlük, az a lelkesedés, a szakma iránti alázat, a tanulási igény. Majd hozzátette, 30 új embert szívesen alkalmazna, csak találna megfelelőeket. Szabó Lászlóné, a kiskőrösi Masina Kft. főkönyvelője is osztja Pintér.József véleményét A válságtól függetlenül nehéz megbízható magasan képzett szakembert találni. A mezőgazdasági és az élelmiszerszektor számára is gépeket alkatrészeket gyártó cégnél kicsi a fluktuáció, ami a fizetéseknek is köszönhető. Szabó Antal, a Polifarbe Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, hogy szakképzetlen munkatársat még csak csak talál a környéken, de technikust, vagy szakmérnököt nem. A munkanélküliség alakulása a msKorosi Kistérségűén 2008. szeptember 2460 2008. december 2793 2009. január 2872 2009. április 2994 2009. szeptember 3119 2009. december 3374 FORRÁS: AFSZ HÍRSÁV Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KISKÖRÖS ÉS KÖRNYÉKE Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Sajtófotóinkat mutatjuk be kiskörös Pénteken így láttuk mi Bács-Kiskun megyét 2009-ben címmel, a Petőfi Népe sajtófotóiból nyílik kiállítás 17 órától a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Domonyi László polgármester méltatja a tárlatot. Államtitkár szól a változásokról kecel Az alkalmi munka- vállalási lehetőségekről, a jogszabályváltozásokról tart fórumot 26-án kedden 16.30-tól a keceli művelődési házban Simon Gábor, a munkaügyi minisztérium államtitkára. A rendezvényen részt vesz dr. Fröschl Péter, a kiskőrösi munkaügyi kirendeltség igazgatója. Bővebb felvilágosítást Antóni András ad, a 70/ 363-4319-es telefonon. Grafikus tárlata az emlékmúzeumban kiskörös Hullámzó vizeken kereszt címmel König Róbert grafikusművész kiállítását nyitja meg Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese pénteken 16.30-tól a Petőfi Sándor Emlékmúzeumban. Képzőművész mutatkozik be Kecelen tárlat Lisányi Endre festőművész kiállítását nyitja meg 25-én, hétfőn 17 órakor Kecelen, a művelődési házban Imre Károly, a Megyei Közművelődési Intézet igazgatója. További hírek a BAON.hll hírportálon Aki talpon marad, annak jövője is lesz a járműpiacon autókereskedelem A válság miatt a kereskedők - mint sok vállalat - takarékoskodnak, amin csak lehetséges Nehéz esztendőt tudhatnak maguk mögött a hazai autókereskedők.- Cégünk nyereséges, banki hitel nem nehezíti a helyzetünket. Ennek ellenére mi is nehéz évet tudhatunk magunk mögött, és az idei első félév sem várható jobbnak. Talán a nyári hónapok után elindulhat valami mozgás az autópiacon - mondja Kévés Ferenc, a soltvadkerti Autócent Kft. ügyvezető igazgatója. Várhatóan a céges ügyfelek cserélik le az autóikat, de az egyéni vásárlók még várakoznak a cserével. A kisautók alig találnak vevőre a korábbi évekhez képest, a középkategóriás modellek esetében közelsincs ekkora gond. A módosabb vásárlókat nem érintette oly mélyen a válság, minta kisebb fizetésűeket - teszi hozzá. Nálunk is történtek létszám- változások, a 2008-as évhez képest ötödével csökkenteni kellett az alkalmazottak számát. Mindennel takarékoskodnunk kell, amit a kollégák megértettek, mert csak így tudunk talpon maradni. Az idei terv 450 új jármű - személy-és haszongépjármű - értékesítése. Amikor azt kérdeztem, a hogy a munkanélküliség nőve- | kedése következtében sorban áll- I nak-e az állástalanok, azt felelte: 1 semmivel sincsenek többen, 3 mint a válság előtt. Kévés Ferenc az idén 450 járműt tervez értékesíteni- Nem küldtünk el senkit, de aki el akart menni, azt nem tartóztattam - mondja Mészáros György, a kiskőrösi M+F Toyota Kft. ügyvezető igazgatója, amikor a tavalyi évről beszélgetünk. - Az embereim jól képzettek, szükségem van rájuk. Úgy gondolom, hogy az a jó vezető, aki ilyen helyzetben nem kirúgja a munkatársait, hanem mindent megtesz, hogy munkát szerezzen. A vállalkozás közel félszáz munkatársa az egész évet keményen végigdolgozta, mégis harmadára csökkent az árbevételük, ezért drasztikus megszorításokat kellett bevezetni - fogalmazott az igazgató. Visszavette a céges autókat, csökkentette a telefonköltségeket, a béreket a bevételhez igazították, s kevesebbet költenek reklámokra is. Hogy meddig tart a válság? Mészáros György szerint három évig. Erre a Toyota európai kereskedelmi központja vezetőjének évzáró előadásából következtetett. Nincs jó véleménynyel a pénzintézetekről, amelyek a korábbi szerződések feltételeit kívánják most megváltoztatni.- Három éve egy tucat pénzintézet munkatársa állt sorban a szalon folyosóján kedvező ajánlatokkal. Azóta változott a világ. Most csak egy bank küldött húsz deka mézes puszedlit karácsony táján - mondta Mészáros György ■ Barta Zsolt