Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-28 / 279. szám
A mediterrán konyha Q megvédi a szívét A Jó ratlin jó tanácsa: ■ Az elegendő és rendszeres mozgás éppoly fontos, mint az egészséges táplálkozás. Ennek a két dolognak a kombinációja fokozza az anyagcserét és a zsírégetést, és tartósan pozitív hatást fejt ki a szív és keringési rendszer működésére. Anélkül, hogy sejtenénk, nagy számban élnek közöttünk, akiknél sokkal magasabb a szívinfarktus kockázata, mint másoknál. Évente több ezer ember szenved el infarktust, amely sok esetben halálos. Ez a tény különösen azért drámai, mert a legtöbb tragédia elkerülhető lehetett volna. Az eseteknek kereken 80%-a az egészségtelen táplálkozásra, a mozgáshiányra, a dohányzásra, a magas koleszterinszintre és a magas vérnyomásra vezethető vissza. MÁS ÉTREND, HATÉKONYABB VÉDELEM Már az evési szokások megváltoztatása is jelentősen csökkenthetné a kockázatot! A földközi-tengeri országok konyhájáról például kiderült, hogy kimondottan „szívvédők”. Ahol a mindennapi étrendben fontos és gyakori szerep jut a gyümölcsöknek és zöldségeknek, a kenyérnek, burgonyának, tésztának, rizsnek, mogyorónak, a tengeri halaknak és az olívaolajnak. Ezek az élelmiszerek bőségesen tartalmaznak vitaminokat, ásványi- és rostanyagokat, telítetlen zsírsavakat, ezért hatékony védelmet nyújtanak a szervezet motorjának, a szívnek. Naponta öt adag gyümölcs és zöldség elfogyasztása lenne az ideális. VANNAK EGÉSZSÉGES ZSÍROK IS Az állati zsírok csak egészen kis szerepet játszanak a földközi-tengeri konyhában. Ez így van jól, mivel sok telített zsírsavat tartalmaznak, melyek a „rossz” LDL-koleszterinszintet megnövelik. Sokkal egészségesebbek a szív és erek számára az egyszeresen és a többszörösen telítetlen zsírsavak, amelyek például a repce- és az olívaolajban, valamint a mogyorófélékben találhatók: ezek csökkentik az LDL- koleszterinszintet. A mediterrán konyha további adui az omega-3 zsírsavak, melyek mindenekelőtt a (tengeri) halakban fordulnak elő, de a repce- és lenolajban is megtalálhatóak: és védenek a szív és keringési kockázatokkal szemben. Articsóka: könnyebben emés Az év végi ünnepek során gyakran előfordulhat, hogy emésztésünk támogatásra szorul. 10 ■ A nehéz, zsíros ételek, az ünnepek előtti rohanás, a sok stressz, illetve az alkohol könnyen túlterhelheti a gyomrot és a májepe rendszert. A kellemetlen következmények: felfúvódás, teltségérzet, émelygés. Mindez befolyásolja jó közérzetünket olyannyira, hogy alkalmanként tönkre is teszi... Emésztőrendszerünk gyakran túlterhelt, és nem működik megfelelően. Ilyenkor segítséget jelenthet az articsóka természetes ereje. Már a régi rómaiak is... Az articsókát eredetileg a Földközi-tenger környékén termesztették, ott már 2000 éve is ínyencségnek számított Sok vizet kevés zsírt és egy sor értékes anyagot - vitaminokat ásványi anyagokat és nyomelemeket továbbá úgynevezett keserűanyagokat is tartalmaz, az egyik például a cynarin. Ez a keserűanyag fokozza az epetermelést amely a béltraktusba jutva jobban lebontja, és könnyebben emészthetővé teszi a táplálékkal felvett zsírokat. Hosszú távon, ha valaki rendszeresen túlságosan sok zsíros ételt fogyaszt megterheli a szervezetét a túl magas koleszterinszinttel, amely nagyobb kockázatot jelent az erekre és a vérellátásra nézve. Rövid távon a zsíros étel „nyomja" a gyomrot. Mindkettőre van természetes segítség: az articsóka. Az articsóka hatóanyaga elősegíti a zsírok megemésztését, csökkenti a felfúvódást, a teltségérzetet és a rossz koleszterin szintet. w Idősebb korban is fontos Legyen erős, mint a vas w ■ A kiegyensúlyozott vasszint biztosítása életre szóló feladat. Idősebb korban sokan alábecsülik a vashiány miatt kialakuló problémákat. Sok idős ember kevesebbet eszik, ezért kevesebb vitálanyag, például vas kerül a szervezetébe. Az évek előre haladtával a belekből is lassabban szívódnak fel a vitálanyok, az emésztőmirigyek sem működnek olyan jól, mint korábban. Gyakran a gyomorsav hiánya miatt sem képes felvenni a nyomelemeket az idősek szervezete. Sok esetben ezek az okok hiányállapot kialakulásához vezetnek, mely fáradékonyságot és hanyatlást okoz a fizikai és mentális teljesítményben. Idősebb korban is fontos tehát a vas pótlása, mivel a vas rendszeres bevitele megakadályozhatja a hiány kialakulását és a további komplikációk fellépését. Milyen a memóriája? ■ A Pennsylvaniai Állami Egyetemen folytatott kutatás szerint a vas fokozza a szellemi teljesítményt. Egy négyhónapos kúra vastartalmú étrend-kiegészítővel javíthatja a felnőttek rövid és hosszú távú memóriáját. Diétázik? ■ A koplalásos diéták rendkívüli módon károsítják a fiatal nők egészségét Nagyon gyorsan alakul ki a vitálanyagok hiánya. A fiatal nőknek kiegyensúlyozott vasban gazdag étrendre van szükségük a fogyókúrák, diéták idején is. <•> Eft'll fi Eisen VITAL M* 100% Eisenversorgung Fut Kinder geeignet ecioadfn mapMWMlragiicfc Eisen Vital M+ kapszula és gyümölcsízű rágótabletta blibnerJ ■ Vasat és vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítő fokozott vasszükséglet esetére ÚJDONSÁG: GYOMORKIMELO. MIKROKAPSZULÁZOTT VASSAL A vasat mikrokapszulázott formában tartalmazza: a gyomornedvnek ellenálló védőréteggel bevont golyócskákból csak a vékonybél felső szakaszában szabadul fel a hatóanyag. így a készítmény a gyomornyálkahártyát nem károsítja és a hatóanyag sem sérül. A kapszula és a rágótabletta is tartalmaz C-vitamint, mivel ez a vitamin - jól ismert előnyös hatásai mellett Hübner ImmunPRO Infektblocker- elősegíti a vas felszívódását. A rágótabletta az előzőek mellett folsavat is tartalmaz, mely nélkülözhetetlen az egészséges sejtosztódáshoz, szerepe különösen a terhesség idején jelentős. (x) ■ Szopogatós tabletta Cistus villosus-kivonattal Orvostechnikai eszköz, természetes egészségvédelem - fokozott fertőzési kockázat esetén. Fertőzés elleni aktív védelem: az ImmunPRO Infektblocker rendszeres használata támogatja a szervezet immunrendszerét. A standardizált, különleges Cistus villosus (EFLA®717) kivonat nagy mennyiségű polifenolt tartalmaz, ez védőpajzsként vonja be a száj és a torok nyálkahártyáját védelmet nyújtva a meghűlést okozó baktériumok és vírusok ellen. Ez a természetes védőburok fizikai védelmet nyújt A fizikai hatás miatt nem alakulhat ki rezisztencia (mint az anti• Védőfilmként működik • Természetes védőburkot képez • Már az első megbetegedésre utaló tünetek megjelenésekor alkalmazandó! hübner IrnmunpRo 'NFEKTBLOCKER J biotikumoknál). A káros anyagok szinte lepattannak erről a fizikai védőburokról, feltéve, ha már akkor elkezdi szopogatni a tablettát amint először megérzi, hogy „kapar a torka". (x) 7 hbB