Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-25 / 276. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. NOVEMBER 25., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Ki mit tud az unióról? „5lett”-döntő Kecskeméten Az Európai Unióról szerzett is­mereteiket mérik össze novem­ber 28-án Kecskeméten azok a középiskolások, akiknek csapa­ta bejutott az „51ett” országos ve­télkedő döntőjébe. Az uniós csatlakozás 5. évfor­dulója tiszteletére megrendezett tudáspróbán 126 csapat vett részt, 12-en kvalifikálták magu­kat a Katona József Könyvtárban megtartott országos döntőre. A csapatok teljesítményét szakmai zsűri bírálja el, melynek tagja Güntner Péter, az Európai Bizott­ság Magyarországi Képviseleté­nek tagja, Gyárfásné dr. Fekete Judit, a külügyminisztérium fő­osztályvezető-helyettese, és Ram- háb Mária főtanácsos, a megyei könyvtár igazgatója. Az országos döntőn részt vevő Bács-Kiskun megyei csapatok: II. Rákóczi Fe­renc Szakközépiskola és Kollégi­um (Kiskunhalas), Kiskunfélegy­házi Szakképző Intézmény Köz- gazdasági Szakközépiskolája. ■ Jótékonysági árverés az iskolában Jótékony célú művészeti árve­rést tartanak a kiskunfélegyhá­zi Dózsa György Általános Isko­lája holnap délután öt órakor. Kalapács alá kerülnek kortárs művészek munkái, klassziku­sok alkotásai, kisplasztikák, va­lamint gyermekrajzok. ■ Sz. T. Pénteken Indul a bakterház színház Énekelünk, amikor mulatozunk, és akkor is, ha elszomorodunk Penteken premier a kecskeméti Katona József Színházban - Mikó István és Nemcsák Károly Különlegesnek ígérkezik az Indul a bakterház kecskeméti premierje. A csavaros eszű Bendegúzt ezúttal felnőtt színész alakítja, ráadásul majd’ minden szereplő dalra fa­kad. A pénteki bemutató­ról a Bakteri alakító Mikó Istvánnal beszélgettünk. Rákász Judit- Zenés darab lesz a kecske­méti változat?- Sokat énekelünk az előadás­ban, zenés darabnak mégsem mondanám. Rusz Milán kollé­gám segítségével olyan népdalo­kat és műdalokat választottunk, melyek jól illenek a történet han­gulatához. Énekelünk, amikor mulatozunk, és akkor is, ha el­szomorodunk. Néhány dalocskát mi magunk írtunk. Rusz Milán egyébként nemcsak a Vőfélyt játssza, hanem muzsikálni is fog.- Aki látta a darabból készült filmet, biztosan emlékszik Ol­vasztó Imre Bendegúzára. A kecskeméti előadásban vi­szont felnőtt színész alakítja a bakterházat fenekestül felfor­gató gyereket.- Cseke Péter adaptációjában a darab kerettörténetet kapott. Eszerint a Bendegúzt alakító fia­tal színész - Kántor Zoltán - elő­ször az író szerepében jelenik meg, így maga a történet vissza­emlékezés.(Nagyon jól kitalálta a rendező, azok sem fognak csalód­ni, akik azért nézik meg az elő­adást, mert tetszett nekik a film.- Mi teszi szerethetővé ezt a történetet?- Azt gondolom, hogy az elraj­zolt, finom humorral ábrázolt fi­gurák, akik visszaköszönnek azokból az emlékeinkből, melye­ket életünk során összegyűjtö­getünk, magunkkal cipelünk, és' amelyek nélkül mi magunk is kevesebbek lennénk. Itt van pél­dául a Bakter, vagyis a hatalom­mal rendelkező kisember. Mert ha ő leengedi a sorompót, akkor az a sorompó le van engedve! Et­től aztán úgy érzi, hogy ő más, mint a többiek. De ez a kivagyi­ság csak a felszín, és éppen ettől lesz szerethető minden hibájá­val, esendőségével együtt.- Saját emlékeiből mi min* dent hív elő a darab?- Például a gyerekkori disznó­öléseket a hajnali kelésekkel, ál­domásokkal, nagy perlekedé­sekkel és még nagyobb kibékü­lésekkel. De eszemben van nagybátyám, vagy pontosabban a nagy-nagybátyám alakja. Ő úgy él az emlékezetemben, mint az az ember, aki mindenkit is­mer, mindenről tud, és valami­lyen titokzatos okból mindenhez van köze. Meghatározó volt szá­momra a vele való kapcsolat. Ő volf például az első ember - és valószínűleg az utolsó is -, aki rá tudott venni, hogy lóra üljek.- Vendégművészként vesz részt a kecskeméti előadás­ban. Milyen feladatok kötik más színházakhoz?- Sopron, Budapest és most már Kecskemét között ingázom. Sopronban az idei évadban mu­tattuk be Görgey Gábor Komám- asszony, hol a stukker? című da­rabját, a Thália Színházban Seress Rezső szerepét játszom a Szomorú vasárnapban, a Sopro­ni Petőfi Színházban a Bob her­cegben Pomponius szerepében lépek színpadra, a Turay Ida Színházban pedig a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! című komédiát mutattuk be, mellyel rendezőként is bemutat­kozhattam. Tehát van munka elég, azt remélem, lesz is. HIRDETÉS ^ hasznos ajándék! A Petőfi Népe előfizetőinek: 1.100 Ft Nem előfizetőinknek 4.990 Ft + 2 héten keresztül olvashatja a Petőfi Népét MEGRENDELHETI: • telefonon: az ingyenes 80/480-756-os számon (egész nap hívható) • e-mailben: petofinepe@axels.hu i • személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőjénél vagy a kiadóban (kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.) A könyv személyesen is átvehető, de kérésre akár házhoz is visszük. 176 oldalon 261 íacau'í áieffdíkféjl Nagyszerű ötletekkel A recepteket beküldők fotóival Kemény kötésben Kedvezményes áron! MEGRENDELŐLAP □ Igen, előfizetője vagyok a Petőfi Népe című napilapnak, és megrendelem kedvezményes áron a szakácskönyvet. □ Nem vagyok előfizetője a Petőfi Népének, de ezúton megrendelem az újságot. □ 1 hónapra 2.290 Ft-ért, □ 3 hónapra 6.870 Ft-ért □ fél évre 13.740 Ft-ért □ egész évre 27.480 Ft-ért □ Nem vagyok előfizető, a könyvet .....példányban megrendelem 4.990 Ft/példány áron. * Kérjük, adja meg elérhetőségét a telefonos egyeztetés lehétősége érdekében. Név: ..................................................................................................................................................................................... Cí m: ...................................................................................................................................................................................... Te l.:............................................................................ Aláírás: ................................................................................................................................................................................. A megrendelések a készlet erejéig érvényesek. A megrendelőszelvényt pontosan kitöltve személyesen vagy levélben kérjük eljuttatni kiadónk elmére: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29.

Next

/
Thumbnails
Contents