Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-22 / 248. szám

14 MI, HOL, MIKOR? PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK Úgy táncolnék veled! programajánló Kiskanál-kiállítás és szünidei rendezvények IX. Hírős Kupa - Klubközi Országos Társastáncverseny a Lánchíd-lskola sportcsarnokában október 25-én kanálgyűjteményéből nyílik kiál­A zenészeknek is lángra lobban a szívük ezektől a slágerektől Filmslágerek, cigány zene és au­tentikus magyar népzene - mindez jól megfér egymás mel­lett? A Budapest Bár zenekar öt­lete rendhagyó ötvözés, melyhez népszerű alternatív zenészeket, énekeseket is megnyertek. A ’30-as, '40-es évek kávéházi cigány zenészei előszeretettel játszották a magyar mozifilmek betétdalait. A ráérős, mégis pezs­gő művészvilágot idézi a 2007- ben alakult Budapest Bár, mely régi slágereket, kuplékat és tánc­dalokat dolgoz fel mívesen hang­szerelt cigány zene kíséretében.- A dalok főleg a szerelemről szólnak, és mi magunk is sze­relmesek vagyunk, míg játsszuk (meg persze egyébként is!) - mondja Farkas Róbert, a zene­kar alapítója, egyben hegedűse, gitárosa. - Nyitott kapukat dön­gettünk, amikor felkértük Lovasi Andrist (Kispál és a Borz), Kiss Tibit (üuimby), hogy segítsenek új zamattal pezsdíteni a kávéhá­zi cigány zene hagyományát. Mert kiderült: maguk is dédel­gettek hasonló zenei ötleteket. A rendhagyó színpadi pro­dukció egy képzelt pesti lokál öltözőjében játszódik, ahol a kö­zönség cinkos szemlélője lehet a kulisszák mögötti események­nek. A tisztes, őszes halánték­ról, a Horváth-kertről, a Niaga­ráról, az illatos májusokról szó­ló dalok patináját csak fokozza, hogy szövegüket kívülről fújja a közönség.- Ezek a dalok mély emberi érzelmeket közvetítenek, amiket semmilyen mai technikai vív­mány nem képes felülmúlni. Eb­ben látom töretlen népszerűsé­Farkas Róbert gük titkát - fűzi hozzá Farkas Mihály, a zenekar cimbalmosa. - A meghívott művészek ma­guknak választottak dalokat. Alapelv volt, hogy ne utánzások szülessenek, hanem adott eset­ben Németh Juci, Lovasi saját személyiségét, karakterét vigye a dalba. Működik. ■ P. Zs. kiskunhalas Októ­ber 22-én zárulnak a halasi csillagásza­ti napok program­jai. A II. Rákóczi- szakközépiskolá- ban 18 órától Hege­dűs Tibor, a megyei csillagvizs­gáló igazgatója tart előadást. KISKUNMAJSA-KÍGYÓS Kunkovács László fotóművész etnográfus a sztyeppék nomádjairól tart elő­adást a belső-kígyósi közösségi házban, az október 24-én 16 óra­kor kezdődő rendezvényen. GYEREKEKNEK Helvécia A művelődési házba töklámpáskészítésre várják a gyerekeket az őszi szünetben. Aki szereti a boszorkányokat, az textíliából saját kis boszit alkot­hat, vagy mécsest és lámpaburát készíthet. Kecskemét Október 24-én és 25- én 10-től 12 óráig kukoricacsuhé- ból és -csutkából készíthetnek já­tékokat a gyerekek a Szórakaté- nusz Játékmúzeum Műhelyében. 24-én, szombaton 15.30-től 16.30- ig: Aprók tánca Andó Ilonával és a Hegedűs együttessel. városföld Hétfőtől péntekig 14 és 16 óra között más-más foglal­kozásra várják a gyerekeket a klubkönyvtárba. Október 26-án társasjáték és csocsó, másnap fa­likép-készítés magvakból, szer­dán pingpong- és biliárdverseny, csütörtökön origami, pénteken ablakdíszek készítése. KIÁLLÍTÁS baja Kazinczy Fe­renc születésének 250. évfordulója al­kalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum utazó kiállítása a III. Béla Gimnázi­um előtt október 22-23-án, 10-től 18 óráig. A Nyelvet öltünk! címet viselő kiállítás a nyelvújítás tö­rekvéseit idézi meg. Kecskemét „ A kecskeméti neme­si felkelők 1809. évi zászlaja, amely 1944 végén elveszett, is­mét elkészült. E zászló 2009. ok­tóber 24-én (szombaton) 16 óra­kor a Kecskeméti Képtár (Cifrapa­lota) dísztermében felszentelte- tík. E zászlószentelésre a kecske­méti nemes hölgyek és nemes urak meghívatnak.” Kecskemét A „Kecskemét, főtér építészeti megújítása” ötletpá­lyázat díjazott tervei október 31- éig tekinthetők meg a Katona Jó­zsef Megyei Könyvtár előcsar­nokában. Kecskemét A Művész Kávézó (Rákóczi út 16.) beszélgetéssoro­zatának következő vendége Mi­kulás Ferenc, a Kecskeméti Rajz­filmstúdió stúdióvezetője lesz ok­tóber 27-én 19 órakor. Ugyanitt október 28-án 18 órakor Faragó Klára „Fragmentumok” című ki­állítása nyílik. kiskunhalas Halász Balázs kis­kecskemét A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület október 22-én, csütörtökön 18 órakor könyvbemutató irodalmi estre várja az érdeklődőket. A Kü­lönös sorsok, igaz történetek címmel meghirdetett esten H. Bodó József író A hársfa virá­ga című nagy sikerű családre­gények második, bővített ki­adásával ismerkedhetnek meg. A program helyszíne a lítás október 22-én 17 órakor a Közösségek Házában. tiszakécske A nyári képzőművé­szeti alkotótábor tagjainak műve­iből nyílik kiállítás szombaton 16 órakor a művelődési központban. A tárlatot Kriskó János főiskolai docens nyitja meg. SZABADIDŐ Bácsalmás Vetél­kedőkre és gasztro­nómiai programok­ra invitálják az edzőpályára a kis­város lakóit és a te­lepülésre látogató vendégeket október 23-án. 13 óra­kor kezdődnek a gyermekvetél­kedők, majd a felnőttek almahá- mozásból, -szeletelésből és to­Katolikus Kulturális Központ (Kecskemét, Lestár tér 2.). Az irodalmi esten közreműködik Danyi Judit és Hegedűs Zol­tán színművész, valamint Pusker Imre zongoraművész és Pusker Júlia, a Kodály- szakközépiskola növendéke. Az est háziasszonya: Alföldy- né Dobozi Eszter, a Kodály-is- kola igazgatója. Az előadás után beszélgetés, dedikálás. ronyépítésből vizsgáznak. Sötéte­déskor tábortüzet gyújtanak, fák­lyás felvonulás indul az ’56-os emléktáblához. baja Bluegrass (B)est lesz októ­ber 24-én, szombaton 18 órakor a városi könyvtárban. Belépődíj nincs! Fellépők: Acousticure (Eu­rópa legjobb bluegrass zenekara 2008 - Budapest), Eastern Station (Budapest), The Banjo Jumping Band (Baja). A koncert után Jam session a Giorgióban. kecskémét 35. Jubileumi koncer­tet ad az UniveriTánczos Péter Népzenei Együttes október 24-én 15 órától a kecskeméti Szentcsa­lád Plébánia Közösségi Házban megrendezett Kálmán Lajos 10. dalostalálkozón. A rendezvény fő­védnöke: Szarka Balázs, az Univer vezérigazgatója. A vendé­geket köszönti: Heltai Nándor. KECSKEMÉT Október 25-én IX. Hírős Kupa - Klubközi Orszá­gos Társastáncverseny lesz a Lánchíd Utcai Általános Iskola sportcsarnokában. A program szervezője: Hírős Társastánc Klub Egyesület. KÖNYVES szánk Kányádi Sándor Kossuth- díjas költő lesz a község vendége október 22-én. Az író-olvasó ta­lálkozó 14.30-kor kezdődik az is­kola tornatermében. H. Bodó József: A hársfa virága Ünnepi programok október 23-án tisztelet Bács-Kiskun-szerte a hősökre emlékeznek a következő napokban BÁCSALMÁS 9 órakor ünnepi szent­mise a katolikus templomban, majd megemlékezés az '56-os emléktáb­lánál. A harangszó után az óvodá­sok adnak műsort a Csajerben, a polgáravató ünnepségen. BÁCSSZENTGYÖRGY Vasárnap dél­előtt 9 órakor az emlékparkban lévő emlékműnél megemlékezés, fél li­kőr szentmise kezdődik. BAJA 9 órakor szentmise a baja- szentistváni plébániatemplomban. 10-kor koszorúzás a Hősök emlék­művénél. 16.30-kor koszorúzás a polgármes­teri hivatalban, a hajdani városveze­tők emléktáblájánál. Központi ünnepség 17 órakor a Dé­ri-kertben (esőhelyszín a Közösségi Ház). BOCSA Ünnepi emlékműsor 12 órá­tól a kopjafánál. FÜLÖPSZÁLLÁS Október 22-én 14 órakor a polgármesteri hivatal mel­letti emlékműhöz várják az emléke- zőket a városi ünnepségre. IZSÁK 10 órakor a főtéren, a kopja­fánál tartanak megemlékezést az is­kola diákjainak részvételével. JAKABSZÁLLÁS Október 22-én 12.45-től megemlékezés a központi parkban, majd a temetőkertben. Ezt követően koszorúzás a temető­ben. JÁNOSHALMA A Szent Anna-temp- lomban 9 órakor ünnepi szentmise, majd koszorúzás a Mindszenty- emléktáblánál, a hősi emlékműnél és Szobonya Zoltán emléktáblájá­nál. A városháza dísztermében 10.30-kor Szobonya Zoltán szobrá­nak avatása. KECSKEMÉT A Szabadság téren, az '56-os emlékműnél tartják az . ünnepi megemlékezést 10 \ órakor, közreműködnek a Bo- lyai-gimnázium tanulói és a Kecskeméti Ifjúsági Fúvószene­kar. KISKŐRÖS 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonás, majd a kitüntetések átadása a városi ünnepségen, líórától a katolikus templomban „Szent Mise a Hazáért” megemléke­zés. 18 órától fáklyás felvonulás a művelődési háztól a kopjafáig. KISKUNFÉLEGYHÁZA 17.30-kor a vá­rosháza aulájában Czakó József örö­kös címzetes polgármester emlék­táblájánál kezdődik az ünnepség, majd a Blaha Lujza téren lévő Hő­sök Ligetében gyertyás felvonulás és koszorúzás. KISKUNHALAS 10 órakor zászlófelvo­nással kezdődnek a megemlékezések az Országzászló emlékműnél. Városi ünnepség a Filmszínházban, majd ko­szorúzás a főtéri kopjafáknál. KISKUNMAJSA10 órakor ünnepség a Szaba­dulás-szobornál, majd koszorú- I zás. LADÁNYBENE Október 22-én délben megemléke­zés az emlékműnél, majd kiállításmegnyitó. MADARAS 8.30-kor ünnepi szentmi­se a katolikus templomban. Majd emlékezés és gyertyagyújtás a Hár­mas Halomnál. Rossz idő esetén a polgármesteri hivatalba várják az ünneplőket. MÉLYKÚT 15 órakor a madarasi fú­vószenekar műsora, majd városi ün­nepség a központi park '56-os em­lékművénél. 17 órától koszorúzás a Szobonya Zoltán-emléktáblánál. Szentmise 18 órától a Szent Joachim-templomban, utána mécse­seket helyezne^ el az emlékműnél. NAGYBARACSKA 17 órakor ünnepi szentmise a római katolikus temp­lomban, majd fáklyás felvonulás a Köztársaság-emlékműhöz. 18 órától ünnepi műsor a művelődési házban. NAGYKŐRÖS AII. világháború és az 1956-os forradalom és szabadság- harc áldozatainak emlékművénél rendeznek ünnepi megemlékezést 10 órakor. NYÁRLŐRINC 17 órakor kezdődik az ’56os megemlékezés a művelődési ház előtt, majd fáklyákkal vonulnak a Honfoglalási emlékparkba. 18 órakor a művelődési házban Élt huszonhét MIT HALLGAT? Lajkó Félix hegedűművész Nagyrészt esetleges, hogy ép­pen milyen zenét hallgatok. Bekapcsolom a rádiót, és ami szól, ami utolér, ritkán ami­hez kedvem van. Otthon mos­tanában leginkább a ’30-as, ’40-es, ’50-es évek széki, gyimesi népzenéjét hallga­tom. Nagyanyáink zenéjét. El­bűvöl az a rettenetes nyuga­lom, ami körüllengte őket. Megvan bennem is. Valószí­nűleg. De igazából nem sok tudatosság van abban, hogy éppen milyen zene szól: lehet népzene vagy lehet bármi más. ■ R. J. Lajkó Félix MIT OLVAS? Kriskó János tanár Újraolvasó korszakomat élem. Ismét elővettem Temesi Ferenc Por című posztmodern szótár­regényét, és újólag olvasom Es­terházy Péter Harmonia Cae- lestisét. De említhetem Szász Imre ásványrárói élményeit megörökítő horgászkönyvét is. Talán ebből is kitűnik, hogy ha olvasásról van szó, akkor sok tekintetben mindenevő va­gyok. Az ágyam melletti éjjeli- szekrényen 12 kötet van. Nagy élvezettel olvasom Buda Fe­renc készülő „önéletrajzi regé­nyét” is a Forrásban. És ne fe­ledjem, sokadszorra nekivesel­kedtem az Ulyssesnek, remél­ve, hogy ezúttal eljutok a mű végéig. ■ R. J. Kriskó János évet címmel a Corvin közi harcokban elesett Gérecz Attiláról szóló darabot adják elő a helyi fiatalok. SOLT 15 órától ünnepi műsor a Vécsey-könyvtár parkjában. SOLTSZENTIMRE 15 órakor megem­lékezés a kultúrházban. SZÁNK Október 22-én 17 órakor ün­nepség a Pongrátz Gergely téren. SZENTKIRÁLY Október 22-én 10.30- kor koszorúzás az '56-os emlékmű­nél. Majd ünnepi megemlékezés a művelődési házban. TISZAKÉCSKE Az ünnepi megemlé­kezést október 22-én, csütörtökön 11 órakor tartják a református templomban. Az ünnepségen a Re­formátus Kollégium diákjai adnak műsort. TOMPA 10 órakor szentmisét mutat­nak be a katolikus templomban, majd koszorúzás a templomkertben lévő emlékműnél. (A napmegjelölés nélkül közölt prog­ramok október 23-án, pénteken lesznek.)

Next

/
Thumbnails
Contents