Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-22 / 248. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Távozott a KTE sikeredzője labdarúgás Szivicsnek az Újpest elleni kupameccsen betelt a pohár 2009. május 30-án Tomiszlav Szivics (elöl) „engedett” a szurkolók kérésének, és maradt Kecskeméten. Tegnaptól már nem ő a KTE-Ereco vezetőedzője. SPORTMŰSOR Csütörtök RÖPLABDA Extra Liga férfimérkőzés: Kalo MÉH Kecskeméti SE-Dunaferr. Kecskemét, Messzi-sportcsar­nok, 18 órakor. Gyurkó Sándor edző: - Sérülés nem hátráltatta a heti munkát. Rapi Róbert ügyében viszont hi­ába hozott már egy hete szá­munkra kedvező határozatot a sportdöntőbíróság, onnan a pa­pírok szerda délutánig nem ke­rültek át a szövetséghez. Ha nem tudom pályára küldeni, a szoká­sos felállásban játszunk. A du­naújvárosiak elleni meccs ran­gadó lesz, hiszen a 4 forduló után már csak ez a két csapat veretlen. Remélem, ma estére már egyedül mi leszünk azok. Péntek KOSÁRLABDA NB 1/B-s férfimérkőzések: Kecs­keméti Főiskola-Hódmezővásár- hely. Kecskemét, GAMF-sport- csarnok, 18 órakor. Szedeák- Bajai Bácska. Szeged, 19 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Kiskun­félegyházi KC-Békés, 17 órakor. LABDARÚGÁS Bank VH megye II., Dél: Csávoly- Sükösd, 13.30-kor. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: Kalocsai SE-Kaposvár. Kalocsa, városi sportcsarnok, 17 órakor. VÍZILABDA Országos gyerekbajnokság: KeSI- Szentes. Kecskemét, uszoda, 10 óra. A HVSE serdülői 11.15-kor, az ifjúságiak 12.30-kor játszanak a TOTÓTANÁCSADÓ Szentessel. BUNDESLIGA 1. 43. HÉT 1. Bayern M. (6.)-E. Frankfurt (9.) 1 2. Hannover (12.)-VfB Stuttgart (13.) x 3. Hoffénheim(7.)-Nümberg(15.) 1.x 4. Hertha (lS.)-Wolfsburg (5.) 2,x 5. Bochum (16.)-Bremen (4.) 2 6. Schalke (3.)-Hamburg (2.) x OLASZ A OSZTÁLY 7. Inter (l.)-Catania (15.) 1 8. Bari (9.)-Lazio (13.) 1.x 9. Fiorentina (4.)-Napoli (14.) 1 10. Palermo (7.)-üdinese (12.) 1 x 11 Roma (11)- Livomo (20.) 1 12. Siena (19.)-Juventus (3.) 2, x ANGOL PREMIER LIGA 13. Liverpool (8.)-Manchester U. (1) x OLASZ A OSZTÁLY +1: Chievo (lO.)-Milan (8.) 2 Tomiszlav Szivics távo­zott a KTE-Erecótól. Még nem tudni, hogy ki lesz az utódja. Borbély Károly „Szivics! Maradj velünk!” „Tomi! Nem engedünk!” - ezekkel a fel­iratokkal ellátott transzparensek voltak kifeszítve 2009. május 30-án a Széktói Stadionban a KTE-Ereco legaktívabb szurko­lótábora, a Kecskemét Devils előtti kerítésre. Akkor játszotta a lila-fehér gárda a legutolsó baj­nokiját a 2008/2009-es szezon­ban. Tomiszlav Szivics, a hírős városi együttes mestere pedig „engedett” a kérésnek, és ma­radt Kecskeméten. Nem ment Újpestre, holott kecsegtető aján­latot kapott a fővárosi liláktól. At­tól az együttestől, amelyiktől kedden 5-2-re kapott ki csapata hazai pályán, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első forduló­jában. Szivicsnek betelt a pohár. Már a meccs szünetében jelezte játékosainak az öltözőben, hogy nincs tovább. Szerdán pedig be­jelentette ugyanezt a klub tulaj­donosainak, akik rábólintottak távozására, majd megállapodtak a vezetőedzővel, hogy a 2011-ig szóló szerződését azonnal fel­bontják.- Senki nem lehet annyira fon­tos, mint a csapat. Én sem. Úgy érzem, az együttesnek új impul­zusokra van szüksége, hogy el­induljon felfelé, azért ajánlottam fel a lemondásom. Hogy hol foly­tatom, azt még nem tudom. Van­nak ajánlataim külföldről és Ma­gyarországról is. Egy biztos: ja­nuárig nem megyek sehová, pi­henni szeretnék - mondta Szi­vics, akit a 2009/2010-es bajno­ki szezonban mutatott rossz eredményei miatt nem tartóztat­tak a klub elöljárói. Szivics utódja azonban még nincs meg. A KTE-Ereco egyik tulajdonosa, Rózsa Pál annyit árult el, hogy a csapat csütörtök délutáni edzését az vezényli majd, aki a Fradi elleni szomba­ti meccsen a kispadon fog ülni. A szerb edzővel együtt Szabó Zoltán pályaedző és Momir Csirics kapusedző is távozik a klubtól. Djoko Kokovics vi­szont nem. Lehet, hogy ő mécs­eséi a Fradi ellen? Amit nem sokan hittek volna: nyert a Kecskemét a Pick Szeged ellen! Hatalmas bravúr: a Bajnokok Li­gájában szereplő Szeged ellen győzött tegnap este a Kecskemét az NB I-es férfi-kézilabdabajnok- ságban. BB KECSKEMÉTI KSE - PICK- SZEGED 40-32 (20-15) Kecskemét, 700 néző. Vezette: Bonifert, Oláh V. Kecskemét: Shejbal - Berta 3, Hruscak 5, Petró 4, Kekezovics 13 (4), Bajusz 6, Varsandán 5. Cs.: Nagy L. (kapus), Dobó 1, Skribics, Szabó P. 3, Bíró, Tóth E. Szakmai igazgató: Skaliczki László. Szeged: Liszkai - Ghionea 1, Kos 3, Zubai Sz. 2, Herbert G. 1, Katzirz 3, Zvizej 4. Cs.: Farkas I. (kapus), Vadkerti, Krivokapics 10 (3), Nenadics 7, Oszmajics, Vancsics 1. Edző: Vladan Matics Az eredmény alakulása. 5. p.: 1-2.11. p.: 5-5.16. p.: 8-7.22. p.: 13-11.25. p.: 16-13.35. p.: 22-16. 39. p.: 26-17.45. p.: 28-21.51. p.: 32-26. 57. p.: 36-29 Kiállítások: 10, ill. 8 perc Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3 Kitűnt: Berta, Petró, Keke­zovics, Bajusz, Varsandán, Nagy L., illetve Krivokapics, Nena­dics. Sokan megmosolyogták Bajusz Sándort, a kecskeméti csapat át­lövőjét, amikor szerdai lapszá­munkban azt nyilatkozta, hogy van esélyük megfogni a Szege­det. Miért is hitték volna el neki, hogy majd épp a Kecskemét veri meg azt a Pick-Szegedet, amelyik csak a Veszprémtől szokott ki­kapni, és nagy ritkán a Du- naferrtől. A Messzi-sportcsarnok­ban ülő hazai szurkolók is talán csak az 55. percben hitték el tel­jesen, hogy meglehet az a győze­lem. Akkor jött a hangrobbanás - 36-28-as hazai vezetésnél -, min­denki talpon volt, közönség és csapata tökéletesen egymásra ta­lált, ami kitartott a meccs végéig. Sőt még jóval a meccs lefújását követően is... Skaliczki László, a BB KSE szakmai igazgatója pedig bajban volt, hogy kiket nevezzen meg csapata legjobbjainak. De ez le­gyen a legnagyobb gondja a kecs­kemétiek trénerének... ■ B. K. Akivel a csapat az élvonalba jutott 2007. július 2-án érkezett Tomiszlav Szivics a hírős vá­rosba, és lett a KTE vezet& edzője. A 2007/2008-as baj­nokságnak az NB II. Keleti csoportjában vágott neki az általa irányított együttes. 30 mérkőzésből 24-et megnyer­tek, 3-at döntetlenre hoztak, míg 3-at elveszítettek. 75 pon­tot szerezve lett a KTE bajnok, és az 1911-ben alapított klub története során először felju­tott az NB I-be. Az első évad remekre sikeredett az élvonal­ban: 5. helyen végzett a KTE- Ereco. A 2009/2010-es baj­nokságban 11 fordulót köve­tően jelenleg 12. helyen áll­nak a kecskeméti lilák. 2009. OKTÓBER 21-ÉN Tomiszlav Szivics felajánlotta lemondását, amit a klub tu­lajdonosai elfogadtak. APRÓÉI HTfl m ADÁSVÉTEL SZÁRAZ tölgy és bükk tűzifa helybeszállítva el­adó Nyárlőrincen. 30/9-859-679.------------------------------------------------------------------------------*1053432* TŰ ZIFA 8900 Ft/m-től eladó. 20/612-9212.-------------------------------------------------------------------------------«1056887* VÁGOTT akác és tölgy tűzifa eladó. 2300-2100 Ft/mázsa. Érd.: 30/9-358-362.-------------------------------------------------------------------------------*1021241* ÁLLAT EVŐS húshasznú üsző és FT evés bikák eladók. 20/225-0199-------------------------------------------------------------------------------*1057112* KANDISZNÓ eladó. 20/310-8471-------------------------------------------------------------------------------*1057125* 8 Kissúlyú hízósertések 380 Ft/kg eladó. 06­20/506-9990.-------------------------------------------------------------------------------*1057011* MAGYAR szürke bikaborjak, 120-220 kg-ig el­adók. 30/457-5055.------------------------------------------------------------------------------*1056988* * NÖVENDÉK bikák eladók. 20/617-4739.-------------------------------------------------------------------------------*1056973* RACKABIRKÁK és kosok eladók. 30/612-9969-------------------------------------------------------------------------------* 1057116* 8 Sertések eladók. 06-20/280-2404.-------------------------------------------------------------------------------*1057020* aSharolin üszőborjúk eladók. Telefon: 20/335-8170.-------------------------------------------------------------------------------*1057100* SZÜRKE marhák és lovak eladók. 30/289- 7650-------------------------------------------------------------------------------*1056890* 8 VÁGNI való csirke 480 Ft/kg! 70/616-04- 89-------------------------------------------------------------------------------*1056536* 8 Választási malacok eladók. 30/402-8015--------------------------------------------------------------------------—* ,057059* VÁ LASZTOTT MT bk. üsző eladó. Érdeklődni lehet: 30/2333-319-------------------------------------------------------------------------------*1057069* 81 DB anyadisznó háromszor fialt 10 db 5 hetes malacával együtt, 1 db 120 kg-os hús- jellegű hízó 360 Ft/kg eladó. 76/350-167.------------------- * *1056524* 8 20-25 kg malacok eladók. 20/9-294-800----------------------- *1057074* » 3 DB mt üsző eladó. 70/3740-495.-------------------------------------------------------------------------------"1056876* 8 4 db 7 hetes Rottweiler szuka eladó. 06- 20/58-49-811------------------------------------------------------------------------------*1057067* 8 4 hetes mt üszőborjak eladók. 06- 30/9678-263.------------------------------------------------------------------------------*1056909* 8 5,5 kg 1 éves kakasok eladók, házhoz szál­lítva, esetleg pucolva is, 2200 Ft/db. 30/861-8915.--í-----------------------------------»IflRdQOft* HA NGSZER 8ZIMMERMAN pianínó eladó. 30/252- 1526.-------------------------------------------------------------------------------*1056899* _______HIRDETMÉNY______ AZ ELEKTROGLOB Kft. értesíti a lakosságot, hogy a Baja, Szondi u. 3452/15 hrsz-ú ingat­lan villamosenergia-ellátását szolgáló újonnan létesített 1 kV-os légvezetéki hálózatot, vala­mint 1 kV-os fogyasztói csatlakozó földkábelt a Démász-partner Kft. 2009. 10. 26-án fe­szültség alá helyezi. Felhívjuk a figyelmet, hogy az elektromos berendezések megközelí­tése, megérintése tilos és életveszélyes.-------------------------------------------------------------------------------*1056199* OKTATÁS 0KJ-S biztonsági őr és fegyvervizsga tanfolyam­ok. Nytsz.: 03-0123-04.06-30/219-0501-------------------------------------------------------------------------------*1037607* GYÓGY- és svédmasszőr OKJ-s képzés indul Kecskeméten. Gyakorlattal, jegyzettel 199.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/377-7797, www.2007kapos.hu-------------------------------:----------------------------------------------*1053613* GY ÓGYSZERKIADÓ szakasszisztens OKJ-s kép­zés indul Kecskeméten. Jegyzettel 185.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/377- 7797, www.2007kapos.hu----------------------- *1053639* L0 VÁRI nyelvtanfolyam indul Kecskeméten a Romani Shkola Nyelviskolában 2009.10.30- án. Érdeklődni lehet: 70/265-5656, www.romanishkola.hu-------------------------------------------------------------------------------*1053099* PÉNZPIAC www.biztositasi-karrendezes.hu 20/9317-400.tosioo* SZOLGÁLTATÁS AJtók-ablakok hőszigetelése! 30/740-8342..,055026* ÉPÜLET felújításokat, kerítések készítését vál­lalunk! 06-20/9-424-353.-------------------------------------------------------------------------------*1053918* FRISSÍTŐ masszázs! 06-70/344-6299.-------------------------------------------------------------------------------*1055879* GYÓGYÍTÓ masszázs. 30/490-5111.------------------------------------------------------------------------------*1056032* KŐ MŰVES munka, hőszigetelés. 30/3949- 857.-------------------------------------------------------------------------------*1057091* LAPOS tetők szigetelését és társasházak festé­sét garanciával vállaljuk. Érd: 06-70/296- 9323 telefonon.-------------------------------------------------------------------------------*1055703* MASSZÁZS nonstop. 70/217-8823.------------------------------------------------------------------------------*1051916* SV ÉD masszázs 2000 Ft/óra. Telefon: 70/621-1332.-------------------------------------------------------------------------------*1054726* SZIGETELÉS! Palatetők bontás nélküli felújítá­sa, lapostető szigetelés, homlokzati és tetőté­ri hőszigetelés. 30/9562-134.-----------------------------------------*-------------------------------------*1057109* TÁ RSKERESÉS ABSZOLÚT szép, csinos, formás 38-as társat keres. 30/945-8057.-------------------------------------------------------------------------------*1056171* ANNABELLA partnert keres. 70/6613-900.------------------------------------------------------------------------------*1057089* ÁPOLT Adri partnert keres. 70/665-1546.------------------------------------------------------------------------------*1056281* ÁP OLT 40-es partnert keres. 70/233-6430.------------------------------------------------------------------------------*1056281* AR ANYOS Andi partnert keres. 70/307-8553. ■105581 Aranyos csaj partnert keres. 20/629-0376..,„56885­BAJÁN Amanda partnert keres. 20/317-3886-------------------------------------------------------------------------------*1057049* BAJÁN Melinda partnert keres. 70/290-9891-------------------------------------------------------------------------------* 1057050* CSINOS, 38-as Niki Kecskeméten partnert ke­res. 70/225-1251.-------------------------------------------------------------------------------*1056213* DUNDI partnert keres Kméten. 30/945-1376.------------;----------------------------------------------------------------*1056325* FO RMÁS Camilla partnert keres. 20/2913- 643------------------------------------------------------------------------------*1057090* IG ÉNYES lány partnert keres. Telefon: 30/5548-042.-------------------------------------------------------------------------------*1056260* KEDVES, dekoratív 24 éves lány korosztálytól függetlenül társat keres. 30/292-7671. —=----------------------------------------------------------------------*1056028* KELLEMES hölgy szabadidő partnert keres. 06-20/2132-362.-------------------------------------------------------------------------------*1056936* KIMONDOTT szép, szőke, mindenre nyitott (19) társat keres diszkrét környezetben. 70/211-2285.-------------------- *1056218* KE CSKEMÉTEN Vera társat keres. Telefon: 70/230-7222-------------------------------------------------------------------------------*1056174* KÜLÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően yép nő szabadidő partnert keres. 30/848-3447.------------------------------------------------------------------------------*1056996* RE GINA Kméten társat keres. 70/233-1890.-------------------------------------------------;---------------------------*1056934* SZEXI bájos nő társat keres. 70/357-8624.-----------------------------------------------------------------------------*1056998* TE LTEBB lány partnert keres. 20/280-9067.------------------------:-----------------------------------------------------*1057088* 35 ÉVES nő partnert keres. 06-20/39-77-049------------------------ *1054949* 39 /173/75 jól szituált, káros szenvedélyektől mentes férfi keres csinos, vékony hölgyet, 28- 38 éves korig. 30/201-47-82.----------------------------------------------------------------------------*1021242* 48 ÉVES 165 cm/80 kg hölgy társat keres tar­tós kapcsolatra. 30/33-15-152.------------ *1057031* 50-ES hölgy partnert keres. 70/245-8887.-------------------2CJC--------------------------------------------------*1051916* GA RÁZS MÁRIA krt-on garázs eladó. 70/320-8452.-----------------------------—---------------------------------------------*1056269* 23 M2-es garázs eladó a Klauzál G. téren. 20/427-5227.-------------------------------------------------------------------------------*1052907* VEGYES TELEPHELY gondnokot keresek megbízható, egyedülálló férfi személyében, lakáslehetőség­gel. Érd.: 30/9380-720. ____ ME ZŐGAZDASÁG a Akác csemete eladó, 8-10-12 Ft/db. 30/259-2289---------------------------------------------*---------------------------------*1057126* a Akáccsemete eladó. 30/363-3593.-------------------------------------------------------------------------------*1057008* a Bébitök takarmánynak is eladó. 20/568- 9330-------------------------------------------- *1057034* BO RSZŐLŐ eladó. Ár: 50 Ft/kg. Telefon: 20/587-9933.-------------------------------------------------------------------------------*1056920* BÚZA eladó. Érdeklődni lehet: 20/310-8471-------------------------------------------------------------------------------*1057125* BÚZA vetőmag eladó. 30/282-7864-------------------------------------------------------------------------------*1057039* CSENGŐDÖN, Akasztói út mellett 1,2 ha al­más és 1,5 ha csemegeszőlő kis tanyával el­adó. T: 06-30/339-7586-------------------------------------------------------------------------------*1057051* FŰSZÉNA és zabszalma eladó: 30/9385-253.-------------------------------------------------------------------------------*1057143* a Kiskunmajsa határában 2 kat.hold erdő, 4 kát. hold fás legelő földterülettel eladó. 06- 70/295-06-33 *1057070* Kisapostagon, Duna mellett új te­lepítésű, közös tulajdonú erdő el­adó. 2O/395-1763.i05713g. MŰTRÁGYÁK, am-nitrát, kálisó 3x15-ös, 0-10- 24-es, karbamid eladó! T.: 30/80-20-151-------------------------------------------------------------------------------*1053450* a Szőlőkvótát vennék. Telefon: 20/456- 4385.-----------------------------------------------------------------------------*1057136* a SZŐLŐOLTVÁNY eladó (Tramini, Pannónia kincse, Éva, Cardinal, Favorit, Pölöskei musko­tály, Itália, Kozma Pálné). Telefon: 30/6030- 340.-------------------------------------------------------------------------------*1057062* SZŐLŐTELEPÍTÉSI jog eladó. AK-0 6200 nm. 30/2466-983.-------------------------------------------------------------------------------*1056966* SZŐLŐTELEPÍTÉSI jog eladó. Telefon: 20/482- 0570.------------------------- *1056178* SZ ŐLŐTELEPÍTŐK, pályázatírók, figyelem! Gyö­keres bor- és csemegeszőlő-vesszők nagy vá­lasztékban kaphatók és megrendelhetők őszi, tavaszi telepítésre az ország legnagyobb és legrégebbi szőlőiskolájából. Telefon: 06- 30/300-7733, 06-30/3306-869-------------------------------------------------------------------------------*1056526* TAKARMÁNYTÖKÖT vennék. Telefon: 30/299- 9901. ..................................................—-------------------------------*1057038* aT RITIKÁLÉ vetőmag, Pestro! Telefon: 76/356-862.-------------------------------------------------------------------------------*1056534*

Next

/
Thumbnails
Contents