Petőfi Népe, 2009. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-21 / 247. szám
2009. OKTÓBER 21., SZERDA 7 GAZDASÁG A vidéket is fejleszteni kell eu-pénzek A versenyképességhez csökkenteni kell a régiók közötti különbségeket < 2 A sztráda vonzza a befektetőket. Ezzel együtt nagyon sokan kritizálták a beruházások árát, a cégek kartellezéssel rontották a versenyt, és többen nem értik, miért nem a vasutat fejlesztik Brüsszelt aggasztják a magyar régiók közötti különbségek és a forrásfelhasználás esetleges szabálytalanságai. Az EU nem a főváros-központúságot támogatná, inkább az elmaradottabb régiók felzárkóztatását. Kocsi Margit Az Európai Unió elégedett Magyarországnak az EU-pénzek fel- használásának terén nyújtott teljesítményével. Ezt hangsúlyozta a Világgazdaságnak Jean-Marie Seyler, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős igazgatója. Szerinte a nemzeti programok és az azok keretében megvalósuló projektek lezárásakor derül ki jövőre, hogy miként alakult az uniós forrásfelhasználás. Seyler elmondta: már korábbról is vannak tapasztalatai Magyarország teljesítményéről, mivel az előcsatlakozási alapoknál az ország felelőse volt az Európai Bizottság regionális főigazgatóságán 2000-től 2004-ig. Ennek alapján úgy véli, az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül az ország, a közigazgatás, az intézményrendszer jól felkészült Ugyanakkor az aggályokról szólva elmondta: „Azokra igyekszünk folyamatosan felhívni a magyar hatóságok figyelmét.” Elsőként a régiók között mutatkozó nagy különbségeket emelte ki. „Egész Budapesten, illetve a fővárost körülvevő térségben hatalmas, virágzó fejlődést, igen komoly beruházásokat, fejlesztéseket látunk, de nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a régiókban is így alakul a helyzet” - jegyezte meg. Az Európai Uniónak kettős célja van az ország rendelkezésére bocsátott közösségi forrásokkal. Az egyik az, hogy Magyarország az élbolyba kerüljön, versenyképes legyen, a másik pedig, hogy csökkenjenek a régiók közötti különbségek. Athén Görögországon belüli túlsúlyával példálózva értésre adta, hogy „az EU nem ezt a főváros-központúságot szeretné támogatni”. Megerősítette: az unió támogatja az önálló regionális operatív programokat, mert „hisszük, hogy a beruházásokkal kapcsolatos tudnivalókat - az erőforrások iránü igényt, az egyes vállalkozások szükségleteit - sokkal jobban ismerik helyi szinten, mint központilag”. De utalt arra is, hogy az uniós források felhasználói az európai adófizetők pénzével gazdálkodnak. A regionális operatív programoknál a nemzeJean-Marie Seyler ti hatóságoknak kell garantálni azt, hogy a helyi végrehajtás során eleget tesznek valamennyi olyan jogszabálynak és követelménynek, amely a közpénzekkel való gazdálkodásra vonatkozik. Az állami támogatásokat és egyes cégek uniós forrásokért való versengését is szóba hozta az Európai Bizottság regionális igazgatója. Szerinte nemcsak a közszférában, hanem a magán- szektorban is előfordul, hogy a szereplők különféle manőverekkel, manipulációkkal igyekeznek kiküszöbölni a piaci versenyt. Amikor nagyberuházásokról van szó, különösen fontos a hatóságok megfelelő fellépése. Ha egy kis önkormányzat a saját beruházásához megversenyeztet két nagy monopóliumot, akkor egy vagy fél saját jogásza áll szemben a két nagy cég kétszáz Magyarország teljesítménye számokban 1. NFT* (2004-06) UMFT** (2007-13) Beérkezett pályázat (db) 42 581 32 754 Támogatott projekt (db) 19 768 15 448 Megítélt támogatás (Mrd Ft) 728,1 3 002,6 Leszerződött projekt (db) 19 660 12 110 Kifizetett összeg (Mrd Ft) 696,2 531,5 Kifizetések száma (db) 19 347 8 605 AZ EU-CSATLAKOZÁSTÓL * I. NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV. ** ÚJ MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSI TERV, 2009. OKTÓBER 19-IG. FORRÁS: WWW.NFU.HU jogászával. „Ebből aligha lehet egyenrangú felek tárgyalása” - állapította meg. Ugyancsak az aggodalomra okot adó dolgok közé sorolta Jean- Marie Seyler az uniós rendeletek, jogszabályok betartását a fejlesztések végrehajtása során. „A köz- beszerzésben és a környezetvédelemben mindenben meg kell felelni az uniós előírásoknak, ideértve a műveletek környezeti hatástanulmányaiban foglaltak megszívlelését és a kompenzációs intézkedéseket is” - szögezte le. Emlékeztetett arra, hogy a kohéziós politika teljes mértékben decentralizált. Ez azt jelenti, hogy a tagállamokban a nemzeti, regionális és önkormányzati hatóságok felelősek a végrehajtásáért. Nekik kötelező ismerni a fejlesztések jogi hátterét, és az előírásokat - nemcsak a törvény betűjét, hanem annak szellemét is - maradéktalanul érvényesíteni kell, ráadásul az ellenőrzés feladata szintén rájuk hárul. „Csúnya meglepetések adódhatnak abból, ha a végén kiderül, egyes tételek nem számolhatók el” - jegyezte meg. Ezzel összefüggésben felidézte, hogy Spanyolország, Portugália és Görögország esetében igen jelentős pénzügyi korrekciókat hajtottak végre szabálytalanságok miatt. Olvasztott csirke nem friss csirke... szigorítottak az EU agrár- miniszterei: a friss baromfi- termékek védelme érdekében hétfői luxemburgi ülésükön eldöntötték, a jövőben nem lehet előkészített, lefagyasztott baromfitermékeket felolvasztva, frissként árulni. Az egy ellenszavazattal született döntés elsősorban az importkorlátozások terén jelent előrelépést. IMF: jobb a helyzet Magyarországon úgy tűnik, a magyarországi mély recesszió enyhülőben van, a gazdaság 2011-ben várhatóan ismét növekedni fog - állapította meg a Valutaalap (IMF) tegnap. A gazdaság a vártnak megfelelően erőteljesen zsugorodott az első fél évben, de a jelek szerint a csökkenés enyhül. Ám fel kell készülni szükség esetén további intézkedésekre az államháztartási hiánycél tartásához. Szakmunkások kerestetnek! EGYRE KEVESEBBEN jelentkeznek szakmunkástanulónak, a hiányszakmákban végzettek több mint fele pedig a gyenge bérek miatt elhagyja a pályát, bár munkájukra szükség lenne - hangoztatta Bihall Tamás kamarai alelnök Szombathelyen. A képzést muszáj a gazdaság igényei szerint átalakítani a fizikai szakmák és az „ügyintézői szakmák” között, az előbbiek javára. Bihall Tamás: Váltani kell! Pozsonyban több százezer utas tűnt el a reptérről A Sky Europe augusztusi csődje rendkívül nehéz helyzetbe sodorta a pozsonyi repülőteret is. Tavaly az első háromnegyed évben 1,82 millióan utaztak a szlovák fővárosból, az idén már csak 1,4 millióan. A repülőtér két legnagyobb társasága az év első 9 hónapját tekintve egyébként a Ryanair (557 ezer utas) és a másfél hónapja kiszálló SkyEurope (378 ezer utas) fapados társaságok volt. A helyi bankok ígérete szerint kárpótolják majd azokat a szlovák utazókat, akik a csődbe jutott Sky Europe járataira vásároltak jegyet, és hoppon maradtak. A fapados társaság 280 ezer kifizetetlen és felhasználatlan repülőjegyet hagyott maga után. ■ Olcsóbb kétmillió embernek távhő 18 milliárdba kerül a büdzsének az áfacsökkentés Benyújtotta az MSZP a távhőáfa csökkentéséről szóló módosító indítványát a 2010-es költségvetéshez: a büdzsé e lépés miatt 18 milliárd forintos adóbevételtől esik el, erre a céltartalék nyújt fedezetet. A kormány tervei szerint 2010. január 1-jétől a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra csökken a távhőszolgáltatást terhelő áfakulcs, a megújuló energiákon alapuló hőszolgáltatásra vonatkozó áfakulcs pedig 25 százalékról csökken 5 százalékra. Az MSZP-frakció múlt hétfőn állapodott meg a kormánnyal arról, hogy január elsejétől 18 százalékról öt százalékra csökken a Januártól 5 százalékra csökken a távfűtés áfája távhő általános forgalmai adójának kulcsa - ezt Bajnai Gordon kormányfő és Mesterházy Attila frakcióvezető együtt jelentette be. Bajnai közölte: a távhőáfa csökkentése 650 ezer családot, kétmillió embert érint. Utalt rá, júniusban megígérték, ha a költségvetés számai tarthatók, akkor csökkenhet a távhő áfája. Ezt követően a házbizottság rendkívüli ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta azt a fideszes indítványt, hogy házszabálytól eltéréssel már hétfőn tárgyaljon az Országgyűlés az ellenzéki párt távhőáfa-csökkentési javaslatáról. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője akkor elmondta: négyszer nyújtották be indítványukat annak érdekében, hogy a távhő áfáját az ötszázalékos kulcsba sorolják, a kormány azonban az elmúlt hetekben, hónapokban a kormánypártokkal együtt folyamatosan „maszatolt”, nem volt hajlandó igazi, valós álláspontot elfoglalni. Áz MSZP jelezte: sajátjavaslatként nyújtja be az áfacsökkentést, és azért nem támogatták a Fidesz javaslatát, mert a szocialista frakció módosító indítványa bővebb, a távfő mellett a megújuló energiaforráson alapuló hőszolgáltatást is a kedvezményes áfakulcsba sorolja jövőre. ■ November 16-tól az új érmék felváltják a papír kétszázasokat, melyekkel november 15-én lehet utoljára fizetni. Ezután a nemzeti bank pénztárában, a postán és egyes bankfiókokban lehet majd beváltani. Kapkodni nem kell: erre 2029. november 15-ig lesz lehetőség.