Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-17 / 218. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2009. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Hétköznap is autó nélkül baja Kerékpárral és gyalog is lehet közlekedni a belvárosban A cél, hogy egyre kevesebb autó, és egyre több kerékpár parkoljon és haladjon a főtéren PN-POSTA Az alábbiakban egy rend­hagyó olvasói levelet adunk közre. A nyílt levél címzett­je a közelmúltban egy bal­esetben életveszélyesen megsérült Szabó Károly, volt megyei alelnök, akit je­lenleg is a székesfehérvári kórházban ápolnak. Szabó Károly Képviselő Úrnak! Kedves Karcsi Barátunk! A rettenetes balesetetekkel kapcsolatos szörnyű hírek mindannyiunkat letaglóztak. A Bács-Kiskun Megyei Nyugállományú Polgármes­terek Klubjának tagjai leg­utóbbi, bócsai összejövetel­ükön úgy határoztak, hogy nyílt levélben keresünk meg téged, és így juttatjuk el hoz­zád a jókívánságainkat. Tudjuk, hogy a találkozónk­ra készültél, hiszen a meghí­vót örömmel és köszönettel átvetted, azonban eljönni már nem tudtál közénk. Kedves Barátunk! Tudd, hogy napról napra követjük a veled kapcsolatos történé­seket. Szívből kívánjuk a mi­előbbi teljes felépülésed és a visszatérésed! Mindannyi­unknak hiányzik a folyton nyüzsgő, szervező, segítő egyéniséged. Bízunk benne, hogy a legközelebbi találko­zónkon már ott leszel. Lélekben mindannyian és mindennap ott vagyunk ná­lad, a betegágyad mellett! Kedves Barátunk! Mihama­rabb gyógyulj meg és térj vissza közénk! Várunk! A klub tagjainak megbízásá­ból reménykedő tisztelettel köszönt: Kiss Károly, Kiskunmajsa nyugállományú polgármestere OSSZÁK MEG VELÜNK GONDOLATAIKAT! LEVÉLCÍM: „PN-POSTA” PETŐFI NÉPE SZERKESZTŐSÉG 6001 KECSKEMÉT PE 76 E-MAIL CÍM: PETOFINEPE@AXELS.HU Egyre gyakrabban szorul­nak ki az autók Baja fó'te- réről. így lesz most szom­baton és jövő kedden is. Géczy Zsolt Lassan megszokottá válnak a hétvégi forgalomkorlátozások a belvárosban, mivel rendszere­sen zajlanak sokaságot vonzó rendezvények a Szentháromság téren és környékén. Szombaton 6 és 22 óra között részleges lezárásokra számíthat­nak az autósok, éppen az autó- hifi-bajnokság okán. Szeptem­ber 22-én, kedden viszont a tel­jes főteret lezárják a forgalom . elől, hiszen autómentes napot tartanak Európa-szerte. Igaz, a buszok járhatnak. - Egy ilyen akción feltétlen szükség van a tér lezárására, egyébként értel­mét vesztené a program. Éppen ezért annak ellenére így döntöt­tünk, hogy tudtuk: kiváltjuk a környéken lakók, illetve üzlettel rendelkezők ellenszenvét. Reg­gel 6-tól lép életbe a korlátozás, g ám az érintetteknek kilencig 1 lesz lehetőségük kihajtani a tér- | ről. Igyekszünk olyan programo- s kát kínálni, hogy az emberek va- J lóban belakják a teret. Bemuta­tót tartanak a tűzoltók, míg a Bács Volán három járművét ren­dezi be a résztvevők számára. A graffitiseknek roncsautót kíná­lunk megfestésre - tájékoztatta munkatársunkat tegnap Dobos Edit, a Baja Marketing Kft. ügy­vezető-helyettese. Hunyadi László szervezőtől megtudtuk, hogy idén az éghaj­latváltozás kihívásai és a városi klíma adja az európai autómen­tes nap témáját. - A Sugovica ÁMK elől klímafutás és Ben Johnson félmaratoni üszteletfu- tás indul 11 órakor, míg a hivata­los megnyitó délután fél 1-kor A vízműdomb mellett találkoz­nak a széchenyivárosiak szom­baton, hogy bográcsos főzőver­sennyel és vidám programokkal ünnepeljék a városrész napját. A kezdődik a főtéri nagyszínpadon. Zsigó Róbert országgyűlési kép­viselő és Fercsák Róbert alpol­A bács volán ZRT. szeptember 22-én, kedden a személyautó­ra érvényes forgalmi engedélyt felmutató utasnak és kísérőjé­nek ingyen szállítást ajánl fel az autómentes nap alkalmá­ból - ezzel is népszerűsítve a főzőverseny már délelőtt 10 óra­kor elkezdődik, a színpadi prog­ramok pedig kora délutántól zaj­lanak. A Benkó-domb melletti zöldterületen lesz pónilovaglás, gármester mond beszédet. Baja és Vaskút között 13 órakor indul a kerékpárostúra, majd 18 óra­helyi tömegközlekedést. Egyéb­ként a buszok a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek majd. Ám ameny- nyiben lesz rá igény, a cég sza­bad kapacitásával a város rendelkezésére áll. ugrálóvár és egészségügyi sátor is. Az igazi nagy buli délután 2 órától indul, a Dupla Kávé mula­tós műsorával, majd a városrész óvodásai és iskolásai adnak ün­kor a Critical Mass felvonulás a természetjáró egyesület szerve­zésében. Végállomás a szigeti If­júsági Ház, ahol az előző évek bringás akcióinak fotóanyagából nyílik kiállítás. Közben,a,Szent- háromság téren 15 órakor lakos­sági fórum lesz a környezetvéde­lem és a közlekedés kapcsán. A Petőfi-szigeten az extrém sportokat kedvelő fiatalok szó­rakozhatnak aznap - tudtuk meg a szervezőtől. A bajai autó­mentes nap programjai 21 óra körül érnek véget. népi műsort. Este 7 órától a Dub- Dub zenekar érkezik, majd a Sun Girls együttes énekel ABBA-slá- gereket. A szombatot a Glória együttes fellépése zárja. ■ M. A. Megszökött a börtönből: társait büntette a fogvatartott ► Folytatás az 1. oldalról A közlés szerint a Harta hatá­rában lévő telephelyre, mező- gazdasági munkára kivezényelt 10 elítéltre egyetlen hivatásos fegyőr vigyázott, és a munkavég­zés közben vette észre, hogy egy elítélt elszökött. Az intézet pa­rancsnoka riadót rendelt el, a rendőrség segítségével meg­kezdték a szökevény keresését, a helyszínre érkezett országos parancsnokhelyettes pedig azonnali vizsgálatot rendelt el a fogolyszökés miatt. Bűnhődtek a rabtársak AZ ÁLLAMPUSZTAI Országos Büntetés-végrehajtási Intézet sold objektumában szerdán délután 3 órától sportnapot tartottak volna, melyre infor­mációink szerint vendégként Gedó György olimpiai arany­érmes ökölvívót, München bajnokát is meghívták. A bör­tön sportnapjának program­ján emellett szerepelt volna kötél- és bothúzás, kőhajítás, erős emberek bemutatója, il­letve szkanderverseny, Kele­men László világbajnoki ezüstérmes szkanderező rész­vételével. Bemutatót tartott volna a Solti Bikák kötélhúzó­csapata is, ám a bv-intézettől értesítették őket a rendezvény kezdete előtt nem sokkal, hogy elmarad a program, de ennek okát nem közölték. Járdafelújítás Felsőszentivánon, amíg a készlet tart Saját kivitelezésben, közmunká­sok bevonásával egy hete folyik a járdák felújítása Felsőszentivá­non, a Rákóczi utcában. Vörös Szilárd polgármester elmondta, hogy amíg az időjárás engedi, és a készleten lévő használható, ré­gi járdalapok el nem fogynak, folytatják a munkát. Mindössze 600 ezer forint támogatást kap­tak anyagbeszerzésre, ám a meglévő betonlapok háromne­gyed része visszahelyezhető. Csupán némi homokot és ce­mentet kell a helyszínre szállíta­ni. ■ K. L. Bográcsoznak a vízműdomb mellett ünnep A kecskeméti városrész lakóit ABBA-slágerek is szórakoztatják Érvényes forgalmival ingyen lehet majd buszozni Terjed az olasz módszer a panelrengetegben ► Folytatás az I. oldalról- Kiemelten kezeljük az ilyen jellegű lopásokat, négy elkövetőt már elfogtunk. Mivel azonban mindannyian fiatalkorúak vol­tak, az előzetes le­tartóztatásukra ez­úttal még nem ke­rült sor - nyilatkoz­ta a bűnügyi osz­tályvezető. Az elkövetők felderítését az is nehezíti, hogy az idős áldozatok ritkán tudnak használható sze-- mélyleírást adni, és szemtanú sincs. Pedig a tolvajok többnyire fényes nappal támadnak.- A számok valóban azt mu­tatják, hogy sajnos egyre többen „foglalkoznak” ezzel a fajta meg­élhetési bűnözéssel Kecskemé­ten - erősíti meg a lakosok ta­pasztalatait Karasz Csaba.- Az elkövetőkre jellemző, hogy kizárólag a készpénzt veszik ki a táskákból, az irato­kat, a mobiltelefont többnyire valahol a közelben elhajítják. Az időseknek azt tu­dom javasolni, hogy értékeiket, a készpénzt - ha le­hetőség van rá - inkább a ruhá­zatukban, és ne a táskájukban tartsák. Ne vigyenek magukkal egyszerre nagyobb összeget, és ha van rá mód, inkább a szom­széddal, ismerőssel együtt indul­janak el ügyet intézni, vásárolni- tanácsolja Karasz Csaba. ■ Idős emberektől tépik el a tás­kát a biciklis tolvajok. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Ön szerint milyen a közbiztonság a Széchenyivárosban? KOCSIS GYÖRGYNÉ, 64 éves, nyug­díjas: - A Pákozdi csata utca környékén lakom, elkeserítő, ami ott zajlik. A közeli iskolába járó kamaszok már délutántól csapatosan randalíroznak, han­goskodnak. Ha bármiért szólni merünk, lehülyéznek, vén ba- nyáznak, köpködnek. Én csak négy éve lakom ebben a város­részben, de azóta is érezhetően romlott a közbiztonság. Este, sö­tétedés után egyedül már egyál­talán nem megyek az utcára. molnár írén, 54 éves, rokkant- nyugdíjas: - A múlt heti játszó­téri rablás mindenkit megdöb­bentett a környéken. Több mint 15 éve lakom a Széchenyiben, de ilyen rossz talán még sosem volt a közbiztonság. Hiába van itt a rendőrőrs a városrészben, nincs látványos foganatja. Ne­kem is sok, egyedül élő, idős szomszédom van, ők is félnek, hogy valami atrocitás éri őket. Jó lenne valami helyben szerve­ződő polgárőrszolgálat. VIDÉKI JÓZSEF. 65 éves, nyugdí­jas: - Több mint 30 éve lakom a Széchenyiben, hosszú évtize­dekig közös képviselő is vol­tam. Állítom: ennyi gond, mint mostanában, nem volt ebben a városrészben. A táskalopások­ról sajnos közvetlenül is tudok: egy nagyon kedves, 83 éves hölgy ismerősömről pár hete, vasárnap délelőtt próbálták meg biciklisek letépni a táská­ját. Szerencsére nem jártak si­kerrel, akadt segítség. Á , \ V bohó zsolt, 22 éves, alkalma­zott: - Egy éve költöztünk a Szé­chenyi sétányra. A sógorom le­zárt kerékpárját egy hete lopták el a lépcsőházból, a minap meg a szomszédomét vitték el a hato­dik emeleti folyosóról. Gyakori, hogy a házunkban hajléktala­nok éjszakáznak. A játszótereket tönkreteszik, lassan már nincs egy hely, ahová lemehetnénk a kislányommal. Ha 1-től 10-ig kel­lene pontozni, én maximum 4- est adnék a közbiztonságra.

Next

/
Thumbnails
Contents