Petőfi Népe, 2009. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-17 / 218. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY HüEEQSH Miniszter adja át az új kikötőt baja Szabó Imre vízügyi miniszter pénteken Bajára látogat, hogy átadja az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság kikötőjét, mely a dunai jégtörő hajók állo­máshelyéül szolgál. Délelőtt 11 órakor a Deák-zsilipnél, a Türr-konferenciaterem- ben kezdődik az ünnepi program. (G. Zs.) A Homokhátság gondjai a falunapi vigasságon ágasegyháza Hétvégén, szombaton konferenciával egybekötött falunapi prog­ram várja az érdeklődő­ket. A tanácskozás - Ho­mokhátság gondjai cím­mel - fél 10-kor kezdődik a sportcsarnokban, mely­nek ezt megelőzően név­adó ünnepe lesz. Az egész napos színes programban szerepel főzőverseny, sport, játék, szüreti felvo­nulás, számos szórakozta­tó műsor, tűzijáték, bál és több kiállítás. (P. S.) Kutatók éjszakája a megyeszékhelyen kecskémét Idén kecskemé­ti helyszínei is lesznek a kutatók éjszakájának, me­lyet országosan szeptember 25-én rendeznek meg. A Kecskeméti Főiskola mind­három karán este 6-tól éjjel 11-ig várják programok azokat, akik szeretnének bepillantani a tudomány érdekességeibe. A látogatók a GAMF karon megismer­hetik többek között a robo­tok világát, a tanítóképző karon kipróbálhatják nyelv­tudásukat, a kertészeti ka­ron pedig megtudhatják, hogy mit éreznek a növé­nyek. (R. J.) Ki vágja zsebre az almások hasznát? jaKabszállás Lapunk teg­napi, Agrárhíradó mellékle­tében a Ki vágja zsebre az almáskertek hasznát? című cikkünkben tévesen írtuk Tánczos László nevét. Elnézést kérünk tőle és ol­vasóinktól. További hírek a BAON.hu hírportálon Ebül szerzett ékszerhalom kiskunhalas Több milliót ér az ellopott kéttálcányi holmi ■ Ön vásárolt már bizonytalan eredetű ékszert? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. A tolvaj az ékszerekkel. Biztonsági kamera figyelte az üzletet. Láncaiból vesztett egy ke­reskedő tegnap, amikor kiskunhalasi üzletét tol­vaj kereste fel. Tapodi Kálmán Fényes nappal fosztottak ki teg­nap egy ékszerüzletet Kiskun­halas belvárosában. A Mátyás téri üzletbe 12.20 körül lépett egy baseballsapkát és napszem­üveget viselő fiatalember, aki eleinte csak nézegette a külön­böző kollekciókat. A parányi ékszerbolt­ban egy eladó tar­tózkodott, aki kész­séggel mutatta a tál­cákra helyezett aranyláncokat. Az eladó egy pillanatra fordult oldalra, de a tettesnek ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy magá­hoz ragadjon két tálca arany ék­szert, és kifusson az üzletből. Az eladónő utánaeredt, de a tolvaj elmenekült.- A rendőrségi ügyeletre délután fél egykor érkezett a bejelentés, az üzlet biztonsági kamerá­ja is rögzítette a bűncselek­ményt. Egy vékony testalkatú, borostás arcú, piros színű base­ballsapkát, sötét napszemüve­get, fekete hosszú ujjú pólót és farmernadrágot viselő fiatal fér­fi volt az elkövető. A tettest még keressük. Kérésünk, hogy aki látta a helyszínről menekülő tolvajt, vagy bármilyen informá­cióval tud segíteni, jelentkezzen a halasi rendőrkapitányságon - tájékoztatta a Petőfi Népét Far- kasné Wodring Zsuzsanna, a ka­pitányság szóvivője. Megtudtuk: a tolvaj harminc darab férfi arany nyakláncot zsákmányolt, melyek összérté­két 3-5 millió forintra taksálják. ■ Az eladó csak egy pillanatra fordult el. Olcsóbb lesz a fűtés az iskolában Kiskunfélegyháza Korszerű lámpatesteket szerelnek fel a tantermekben Energetikai korszerűsítést vé­geznek hamarosan a kiskunfél­egyházi Constantinum Intéz­ményben. A beruházás 133 mil­lió forintba kerül. Az intézmény régi épületében negyven évvel ezelőtt volt az utolsó jelentős felújítás. A mos­tani beruházás nem feleslegesen kidobott pénz, hanem egy szük­séges felújítás - mondta Mayer Tamásné azon a sajtótájékozta­tón, amit a beruházással kapcso­latban tartottak, az iskola új tor­nacsarnokában. Az elsődleges és legfontosabb cél a hőenergiá­val való takarékosság és a fűtés­korszerűsítés - hangsúlyozta az intézmény igazgatója. Az eddigi fűtéssel 53 ezer köbméter gázt használtak fel évente, ami jelen­tősen megterhelte az iskola költ­ségvetését. A projekt megvaló­sulásával 23 ezer köbméterre fog csökkenni a gázfogyasztás, ami 58 százalékos költségmegta­karítást fog jelenteni. A káros- anyag-kibocsátás is jelentős mértékben fog csökkenni. A beruházás másik fontos ré­sze a fényenergiával való takaré­kosság és az elektromos hálózat átalakítása. A földszinti és az el­ső emeleti termekben húzzák át a vezetékeket, és a világítóteste­ket is kicserélik, mert a fényerős­ség nem mindenütt felel meg az előírásoknak. A melegvíz-ellá­tást napkollektorok megépítésé­vel akarják olcsóbbá tenni. A133 millió forintos beruházás az Eu­rópai Unió támogatásával az Eu­rópai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A pályázati támogatás öt­venszázalékos, a másik ötven százalékot az intézmény és a fenntartó közösen finanszírozza. A munkálatok a napokban kez­dődnek el, és várhatóan 2010. au­gusztus 31-én, az új iskolaév kez­désére fejeződnek be. • ■ SZERDAHELYI CSABA Van, akinek minden sok NEM TITOK TÖBBÉ, hogy mennyit keresnek az állami cégek vezetői. A baj az, hogy eddig titok lehetett. S ez még akkor is gond, ha tudjuk, hogy Magyarorszá­gon már-már bűnnek szá­mít, ha valaki gazdag. Az megint más kérdés, hogy ki milyen módon gazdago­dott meg. Nálunk ugyanis nem nagy divat értékelni, ha valaki sok munkával visz haza sok pénzt, főleg akkor, ha az illető állami cégnél dolgozik. Válságos időkben így gondolkodunk - szerintem nem válságos időkben is. lehet most élcelődni, hogy melyik állami, önkormány­zati banknak vagy vállalat­nak lennénk szívesen a ve­zetői. Nyilván azé, ahonnan a legtöbbet lehet hazavinni. Hogy mennyi a legtöbb, s egyáltalán mennyi manap­ság a sok? A minimálbérből élőnek és a kisnyugdíjasnak minden sok, nekik a havi sokmilliós jövedelmek az álomkategóriába tartozó Összegek. Különösen szemet szúró, ha a gazdasági válsá­gért részben okolt bankárok hizlalják a pénztárcájukat, miközben pénzintézeteik majdnem ugyanazt a pénz­ügyi politikát folytatják, mint egy éve. régi igazság, hogy a ma­szekvilág könnyen elszip­pantja a legjobbakat az álla­mi szférából, mert többet tud kínálni. Ezért igyekez­nek néhány állami cégnél megőrizni a versenyképes­séget - főleg a vezetői jöve­delmekkel. Szerintem ezzel nincs semmi baj. Az viszont érthetetlen, ha a veszteséges vállalatok is bicskanyitogató módon szórják a pénzt, osz­tanak jutalmakat, írnak alá eszméletlen időre szóló vég- kielégítéseket. Ezen kell vál­toztatni sürgősen, mert ez már rég nem a piacról szól, hanem arról, hogy szemtele­nül herdálják el az adófize­tők forintjait. Magyar élelmiszerekért nyomják a gázpedált Negyedszer startolnak el holnap Szegedről a „Coop Rally, a minő­ségi magyar termékekért" ver­senyzői. Idén az Alföld és az Észa­ki-középhegység területén talál­ható, kiemelt gyártó és kereske­delmi központokat keresik fel az autóversenyzők. A Coop Üzlet­láncnak mint a kezdeményezés alapítójának a legfőbb célja, hogy üzleti partnereivel együttműköd­ve felhívja a figyelmet a magyar élelmiszeripar képességeire, va­lamint összefogja a magyar ter­melői és vállalkozói réteget a ver­senyképes, minőségi hazai ter­mékek védelmének érdekében. Az idei versenyen induló kö­zel 80 cég csapata a kiskereske­delmi piac 15 és az élelmiszer­ipar 20-25 százalékát fedi le, mintegy 1000 milliárd forint ár­bevételt, 70 ezer munkavállalót képviselve. A felmatricázott au­tók konvoja minden évben nagy látványosságot jelent. A verseny a sport mellett kiváló lehetőséget jelent arra, hogy az élelmiszer- ipari szektor legjelentősebb ke­reskedelmi és gyártó cégeinek vezetői, valamint a kormány gaz­dasággal és kereskedelemmel foglalkozó szakemberei találkoz­zanak és véleményt cseréljenek. Gráf József földművelési és vi­dékfejlesztési miniszter a Coop Csoport célkitűzésével egyetért­ve, már negyedik alkalommal vállalta a verseny fővédnöki sze­repét. ■ HIRDETÉS Képzési ajánlattételi felhívás a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 3.§. (1) bek. szerinti felnőttképzést folytató intézmények képzési jegyzékére történő felkerülésre A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében ajánlattételre hívja fel azokat a felnőttképzést folytató intézményeket, amelyek a részletes ajánlattételi felhívás mellékletben megjelölt képzések indítását 2009. október és 2009. december hónapok közötti időszakban vállalják, és a képzési programjaikra a munkaügyi központ által támogatott álláskeresőket is várnak. A részletes ajánlattételi feltételeket, az ajánlattétellel kapcsolatos tudnivalókat az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza, amely letölthető a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ http://darmk.afsz.hu címen elérhető honlapjáról. Az ajánlatokat 2009. szeptember 24. 16.00 óráig kell egy eredeti példányban eljuttatni a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Képzési, Pályázati és EU Koordinációs Osztályára (5600 Békéscsabái, Árpád sor 2/6.) Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ VITRIOL Egy előre bejelentett gazolás körülményeiről El fogok gázolni egy biciklist, at­tól tartok. Nem tudom, mikor kerül autóm elé, majd alá, de úgy tűnik, elkerülhetetlen a bal­eset. Talán ha mindketten ott­hon maradnánk, és nem lép­nénk át házunk, lakásunk kü­szöbét, akkor elmaradna az üt­közés. Ezzel egyébként csupán magunkat védenénk meg, ugyanis ezerszám maradna le­hetőség további karambolokra. Ez van, amikor közlekednek a népek,, és úgy, ahogyan az mife­lénk szokás. Nem örülök a gá­zolásnak, sőt kifejezetten irtó­zom tőle. De vannak kivédhetet­len kötelességek, elég talán a fogorvos-látogatást említeni... Nem tudom, hogy a jövő héten esedékes kerékpáros felvonulá­sig összejön-c a találka, de lá­tok rá esélyt. Szinte mindennap. Például amikor Baja főterén vagy nagy forgalmú útjain büsz­kén -és a tiltott útvonalon - gurulnak a drótszamaragolók. Esetleg a többsávos út közepén, a hátsó ülésen gyerekkel laví­roznak az izgalomra vágyó szü­lők. Vagy az üres kerékpárúitól öt méterre csalinkáznak az au­tósok előtt, és egyértelmű jeleket integetnek a nagy vassal hala­dóknak. De ezekre a bringásokra figye­lek, nem őket fogom elütni. Ha­nem azt, aki nagy sebességgel érkezik a hangtalanul suhanó elektromos járgányán, m K. T.

Next

/
Thumbnails
Contents