Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-17 / 192. szám

MOZAIK Fürdőruha melegíti a kopasz pingvinfiút Fürdőruhás pingviné van egy brit vadasparknak Hampshire- ben: a madár kopasz, ezért adtak rá melegítő öltözéket. Ralph a ne­ve, ebből következőn hím, és eb­ből - is - következőn nem bikinit csináltattak neki, de nem is csu­pán úszónadrágot, hanem nyak­tól térdig érő öltözéket. A pingvin nem hordja állandó­an fürdőruháját, évente csak há­rom hétig viseli. Nem azért, mert csak akkor fürdik, hanem mert csak akkor nincs tolla. Fajtáját tekintve Humboldt pingvin, ame­lyek fokozatosan cserélik tollaza­tukat, ám Ralph egyik napról a másikra lehányja frakkját. Csu­pasz bőre azután súlyosan leég­het a napon, ha nincs rajta ruha. A pingvin ugyanakkor makk- egészséges, a szakértők nem ér­tik, miért bújik ki villámgyorsan a tollából. Gondozói először fény­védő krémekkel kenegették, de úgy találták, hogy azt lemossa a víz, ezért döntöttek a pingvinfür­dőruha mellett - adta hírül a Daily Mail című brit lap. Ralphtól idegenkedtek cimbo­rái, amikor először megpillantot­ták „kicsípve”, de miután rájöt­tek, hogy a gumiruhás lény még mindig ő, nem foglalkoztak a vi­seletével. ■ MTI Faluünnep Szánkon Egyházi és világi ünnepet tartottak a hétvégén Szánkon. A falunap vendégei a Bányászparkban ünnepeltek, ahol színes progra­mok vártak a közönségre. A katolikus templomban Nagyboldogasszony ünnepére gyűltek össze a hívek, és az ünnepi szentmise keretében köszöntöt­ték a község legidősebb polgárát, a 100. születésnapját ünneplő Tóth Jánosné Tóth Máriát, aki minden vasárnap ott szokott lenni a szentmiséken. A vasárnapra várható főnye­remény 255 millió forint. HIRDETÉS Repülőjegy Dublinba, retúr, illetékkel együtt 28 500 Ft-tól Amszterdamba, retúr, illetékkel együtt 37 500 Ft-tól EGYIPTOM — Sharm el Sheikh aug. 23., 30., szept. 6. indulással 3* szálloda félpanzióval 69 900 Ft/fő + 38 000 Ft illeték 5* szálloda all inclusive ellátás 119 000 Ft/fő + 38 000 Ft illeték Görögország — Sarti, Nei Pori, Paralia - apartmanok szeptemberben, mikor a legjobb a tenger Naponta friss AKCIÓK! Érdeklődjön irodánkban! 6000 Kecskemét, Szabadság tér 5. Telefon: 76/416-580; 70/452-7128 email: kecskemet@otptravel.hu ; www.otptravel.hu vetkőzzek? Éltesebb hölgy lép az orvosi rendelőbe kivizsgálás­ra, és megkérdi az orvostól:- Le kell vetkőznöm, doktor úr? Az orvos enyhén borús arcki­fejezéssel válaszol:- Szükségtelen. A nyáron már láttam a strandon. a család kutyájától. Kissné meg­szólal:- Látom, a kutyánk nagyon közel állt magához, Boris!- Igen, mindig sokat segített a mosogatásnál. házvezetőnő Kissék kirúgják a házvezetőnőjüket. A nő, mielőtt távozik, hosszasan búcsúzkodik Nem nyílt ki az ejtőernyő, de túlélte a zuhanást \\Y.l Vll k A PETŐFI NEPE OLVASÓINAK <&otp Travel ... mert biztoson utazik! XIII. Kettesfogathajtó « V i 1 á g b a j n oJrslg á Háromezer méteres zuhanást élt túl egy brit ejtőernyős, akinek nem nyüt ki rendesen az ejtőer­nyője, és egy repülőtéri hangár fémtetőjébe csapódott - jelentet­te vasárnap a brit média. A negy­venes éveiben járó szabadúszó operatőrt helikopterrel szállítot­ták egy közeli kórházba fej- és nyaksérülésekkel, állapota stabil. Paul Lewis egy nő első ejtőer­nyős ugrását filmezte az Anglia nyugatí részén található Shrop­shire megyében pénteken dél­után - írta a Sunday Times című brit lap. A húszéves ejtőrnyős ta­pasztalattal rendelkező férfi há­romezer méter magasból ugrott ki, és nagyjából ezer méteren volt, amikor fő ejtőernyője nem nyílt ki. Lewis ezután nagyjából hatszáz méteren tartalékernyőjé­hez folyamodott, amely ugyan ki­nyílt, de hibásan működött, és a férfi spirálba kerülve egy repülő­téri hangár fémtetőjébe csapó­dott. Az ejtőernyős központ tulaj­donosa a lapnak nyilatkozva el­mondta, hogy látta a zuhanást, és már azelőtt riasztotta a mentő­ket, hogy a férfi földet ért volna. Colin Fitzmorris elmondta, hogy a rugalmas fémtető felfogta a zu­hanás erejének nagy részét, és így a férfinek egyetlen csontja sem tört el, csak a nyaka sérült meg. ■ 2 augusztus 19. N szerda » 19:00 Stadion: 3 Megnyitó S3augusztus 20. m csütörtök , Stadion: Díj hajtás I. rész O augusztus 21. O péntek W Stadion: v Díj haj tás II. rész 33 augusztus 22. 5 szombat O Szabadidőpark: 8 Marat on hajtás 0) augüsztus 23. Ű vasárnap V Stadion: iS Akadályhajtás Megnyitó augusztus 19., szerda: Állóhely ingyenes. Ülőhely ingyenes. Díjhajtás augusztus 20., csütörtök: Állóhely 2000 Ft. Ülőhely 3000 Ft. Díjhajtás augusztus 21., péntek: Állóhely 2000 Ft. Ülőhely 3000 Ft. Maratonhajtás augusztus 22., szombat Felnőtt állóhely 3000 Ft. Gyermek állóhely (14 éves korig) 1000 Ft. Akadályhajtás, Világbajnok-avató, Záróünnepség augusztus 23., vasárnap: Állóhely 4000 Ft. Ülőhely 5000 Ft. 5 napos bérlet augusztus 19-23-ig Fedett ülőhely 25 000 Ft. Gyermekek részére 3 éves korig és tolókocsis mozgássérültek részére a belépés a maratonhajtásra díjtalan! A beküldők között (öt képrészlet + öt helyes válasz) kétszemélyes krétai utazást sorsolunk ki Jegyértékesítés az IBUSZ irodáiban: tel./fax: +36-76/328-839 info@kecskemet2009.hu Első képrészlet ELSŐ KÉRDÉS Hogy hívják Krétán a knosszoszi palota labirintusának legendás szörnyét? a. Csuhákká. b. ülinótaurosz. e. Thészeusz Rendeljen nálunk most épülő családi házához vagy felújításához nettó 1.000.000 Ft feletti értékben ás ajándékként töltsön együtt partnerével 2 kellemes napot egy 5*-os Wellness szállodában! Hívja munkatársunkat most, mert mi az Ón igényeivel foglalkozunk! F®? 76/479-927,20/339-6114 Udirea Kft., Kecskemét, Nyíl utca 9/A. r ■ Cégünk már 10 éve az igényes építtetők partnere! . Nyitva: H-P: 9-17 óra között. A Tekintse meg kínálatunkat www.ablak-tanacsado.com bfLjIRtA Érdeklődjön az újdonságokról: udirea@udirea.hu 1 \'r k Napi 4 órában lakberendezőt keresünk bemutatótermünkbe. Az önéletrajzot és jelentkezést a mizor@citromail.hu e-mailre várjuk. 1062454 2009. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ LXIV. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM Valentino Rossi nyerte gyorsaságimotoros- világbajnokság Cseh Nagydíján a MotoGP-t ORZSÁK OTP TRAVEL AKTUÁLIS AJANLATAI A JAT ÉK: A nyrmuényjáiék liirdriésr a IVInti Xépébrn öi napon keresztül. augusztus 17-ni (lllliÜV). Iit-áii (KEDDEN), 19-én (SZERDÁIM). 21 -én (PÉNTEKEN) és 22-én (SZOMBATON) jelenik meg. A reklám egy kréiai íoló képrészletéi és egy a görög sziget1el kapcsolatos kérdési tartalmaz. A I LLÁDAT: Küldj«* léd- eínitinkre a léét«» öt képr«Vszl«-t<‘Í (egyben. frlragasztva a postai le\<-l«-z»laprn). Válaszoljon az öt kénlesee és küldj«* «*1 hozzánk a képpel «»gyűlt. Címünk: (»000 Krcskpinpl. Széclionvi körút 20. ötös lottó A 33. játékhét nyerő­számai: 4 • 43 • 61 •77-80 Találat Darab Nyeremény 5 0 0 4 26 2588005 3 3 245 21955 2 106 525 1300 A várható főnyeremény ezen a héten 1340 millió forint. joker A szombaton kialakult számsor: 3 4 0 6 5 4 Találat Darab Nyeremény 6 2 15 501375 5 4 1000 000 4 56 100 000 3 497 10000 2 4917 1000 A hétvégén várható főnyere­mény 20 millió forint. hatos lottó A tegnap kihúzott számok: 5 • 9 • 12 • 20 ' • 31 • 33 Találat Darab Nyeremény 6 0 0 5 141 114960 4 5314 3050 3 70272 805

Next

/
Thumbnails
Contents