Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-18 / 193. szám

A BACS-KISKUN MEGYE ONUNE www.baon.hu KÖZÖSSÉGI ES HIRPORTAL 2009. AUGUSZTUS 18., KEDD LXIV. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM, ARA: 105 FT, ELŐFIZETVE: 85 A DUNA-TISZA KÖZE NAPILAPJA Nepe FT dflik A templomtorony a születésnapi üdvözletek helye, nem a reklámoké? Lapunk szombati számában foglalkoztunk azzal, hogy rendhagyó módon reklámnak tűnő felirattal ékesített transz­parens (molinó) került a kecs­keméti Nagytemplom tornyá­ra. Ezt követően a következő közlemény megjelentetését kérte lapuktól Farkas László plébános, általános érseki helynök: „A Petőfi Népében megjelentekkel ellentétben, nemcsak hogy 14 éves kecske­méti hivatali időm alatt nem volt példa arra, hogy engedé­lyeztem volna kereskedelmi reklám elhelyezését a Nagy­templom tornyán, de ezt a jövő­ben sem fogom megtenni.” A plébános szerint a temp­lomra kitett felirat, mely egy cég rendezvényét népszerűsí­tette, nem reklám. ■ HASZNOT HOZOTT AZ IDEI SZIGET FESZTIVÁL ,l„ OLDAL LAPSZÉL Kis csoportokba verődve figyelte a hétvégi piac közönsége a műsort. Rögtönzésnek tűnt, de valójában profi akció volt: a piac melletti kis téren megnyerő fiatalember, kezében mikrofon, körülötte hatalmas hang­falak, a sarkokon szórólaposok. Hit­térítés - dolby surroundban. A járó­kelőktől csak egy-egy beszólásra fu­totta, így a helyzet megoldása a pár méterrel odébb lévő talponálló törzs- közönségére maradt. Háromnapos borosta, bizonytalan léptek, határo­zott hang:- Fiatalember! Küldje má’ ide a fő­nökét! Vagy ha nincs itt, akkor hagy­ja abba. R. J. Anyukák sora babakocsival. A hagyományos felvonulás sok résztvevőt és nézelődőt vonzott. közösségi És hírportálunk: hu Telefon: 76/518-284 A várt arab betegcsoport még nincs Kiskunfélegyházán, de a helyüket már fizetni kell. Nem lehet tudni, hogy mikor és hon­nan érkeznek a betegek, de az üzletet bonyolító cégnek már a zsebébe kell nyúlnia. A szerző­dés értelmében július elsejétől már le van foglalva a mozgás- szervi rehabilitációra érkező betegek helye. Húsz ágyat bérel az a cég, amely az arab betegek „importját” vállalta. A kórház kiszámlázta az első havi díjat. - Még ebben a hónapban jönni fog egy küldöttség abból az or­szágból, ahonnan majd a bete­gek érkeznek majd - tájékoz­tatta lapunkat dr. Kovács József főigazgató a titokzatos beteg­csoport terveiről. - Elég sok mindenhez ragaszkodtam, fő­leg az új influenza és egyebek kapcsán. Közbiztonsági, köz- igazgatási szempontból is ga­ranciákat kértem. Mint Kovács mondja: türel­mesen várja a betegeket a kiskunfélegyházi kórház. Húsz ágyat tartanak fenn a ré­szükre, ezeket az ágyakat má­sok nem használhatják. A fél-. egyházi kórház szegedi példát követ. Oda Romániából hoznak betegeket. A főigazgató szerint az arab betegek azt kérik, hogy ne átlát­szó és testhez simuló nadrág le­gyen a hölgyeken. Más feltételt nem szabtak. ■ Sz. T. A PETŐFI NÉPE MAI KÉRDÉSE: • Hányán fognak megbetegedni az influenzában, ha beköszönt az ősz ? HIRDETÉS H1N1 influenza: időben indulhat a védőoltás A korábban várthoz képest ugyan megkésve, de állítólag őszre biztos, hogy ideér az inf­luenzajárvány, ezért hatmillió vakcinát rendelt a kormány. A fideszes képviselő Mikola Ist­ván viszont nem érti, miből lesz erre pénz. ► 7. OLDAL Hírős Hét. A késő délutáni kezdésnek és a jó szórakozást ígérő programoknak egyaránt szerepük volt abban, hogy már az első napon nagy tömeg gyűlt össze a főtéren. A városháza zsúfolásig telt dísztermében ünnepi közgyű­lést tartottak, ahol tíz külön­böző díjat, elismerő címet ad­tak át az arra érdemeseknek. Ezt követően, a kora esti órákban a színháztól indult el a babakocsis felvonulás. A résztvevők végighaladtak a kiskörúton, majd elérkeztek a főté­ri nagyszínpad­hoz. Itt a leg­szebb babakocsi díjat is kapott. Mintegy 100 kocsi, köztük matuzsálemi korúak is vonultak. Utasi Inez egy hatvan éves korúra ■ A színháztól in­dult el a babako­csis felvonulás. becsült babakocsival nyert. A kocsi utasa volt Brendon és Szaffi, a 14 hónapos ikerpár. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Zombor Gá­bor polgármester és Font Sán­dor, a megyei közgyűlés alel- nöke. A hivatalos részt követő­en kezdődhetett a buli: először az Időgép lépett fel, a napot pedig a Zanzibár koncertje zárta. A fesztivál vasárnap es­tig tart. Nem, nincs ínyemre ez a nagyszabású falunap. Arabváróban: nincs arab a váróban kórház Az első havi díjat már kiszámlázták a betegek helyéért Takács Valentina Tegnap délután elkezdődött Kecskemét legnagyobb hagyo­mányokkal bíró fesztiválja, a Minden este a főtéren vagy a borvárosban leszek. E LAPSZÁMUNK VEZETŐ SZERKESZTŐIÉ: Ökrös Csaba A BAON.hu olvasóitól Elmegy a Hírős Hét Fesztiválra? messze lakom. Jó hangulatban kezdő­dött el tegnap a Hírős Hét Fesztivál Kecskemé­ten. Vagy száz babakocsi felvonulása indította útjára. SN üzenet is/ tek M i 06-3( ff . >-324-8466 Beindult a fesztiválozás hírős hét A jó időpont is kedvezett a megnyitónak ^5.99ufí NYITÁS MA Kecskemét Izsáki út 12/B Target Center www.deichmann.hu A megléphető cipőmárkák háza. peichiviaimn Az európai cipőóriás. il ön mit akasztana a templom­toronyra? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: BfON.hu A szavazás eredményét a szerdai számunkban közöljük. AKI JÓ SZERZŐDÉST KÖT, AUG VÁRJA, HOGY KIRÚGJÁK „ PILLANATFELVÉTEL EGY PERCBEN KERESSEABAON.hu OLDALON: LELÖVÉSSEL RIOGATJA SZOMSZÉDAIT EGY GÁTÉRI FÉRFI ►www.baon.hu

Next

/
Thumbnails
Contents