Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-08 / 158. szám
13 PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 8., SZERDA HIRDETÉS Ot napon át kapták a tájékoztatást szabadegyetem Nem csak fiatalok, idősebbek is részt vettek a kurzusokon Lakiteleken Af! <VMCr''-V f ’’VHHKr Zhang Chunxiangot, a Kínai Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét fogadta Lezsák Sándor Nemzet és politika, nemzetpolitika néven, Európa Szabadegyetemet rendeztek a Lakitelek Népfőiskolán július 1-5. között, amit Lezsák Sándor, az ország- gyűlés alelnöke, a népfőiskola vezetője vezetett. Az első nap Bíró Zoltán irodalom- történész mondott bevezetőt, majd Fodor Lajos nyugalmazott vezérkari főnök a honvédelemről és Magyarország biztonságáról beszélt. Esztergályos Jenő, az Apáczai Könyvkiadó igazgatója Magyar tankönyv, szellemi honvédelem címmel tartott előadást, dr. Kiss-Rigó László szeged- csanádi megyéspüspök: Nemzeti önismeret, keresztény önismeret címmel mondta el véleményét. A vacsora előtt a Szent István kápolnában imát mondtak Nagy Alajos lelki üdvéért. A Konrad Adenauer Kollégium tagjai először Néző László, a Magyar Nemzet online főszerkesztőjének az előadását hallgathatták meg, A média új világáról címmel. Márkus Julianna az EU köztisztviselők kiválasztási rendszeréről beszélt. Bartók Csaba: Mert mi- bennünk zeng a lélek címmel a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók IX. Szemléjének díjnyertes filmjeiről adott tájékoztatást. A Mándoky Kongur Kollégium tagjainak először Petrik Béla tartott előadást. Témája: Nemzeti radikalizmus, avagy a harmadik út szellemi alapvetése. A Lakitelek 1979-2009 című könyvet a szerkesztők és a szerzők: Tóth Erzsébet, Agócs Sándor és Lezsák Sándor mutatták be. A Szent Imre Kollégium és a Klebelsberg Kollégium tagjainak dr. Horváth Béla, a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének vezetője: Veszélyben az éltető vizünk címmel tartott előadást. A második nap délelőttjén először is főszakácsot és kuktákat választottak a harmadik napi bográcsversenyre. A Konrad Adenauer Kollégium résztvevőinek Ditzendy Károly Arisztid, a Nagyító Alapítvány kuratóriumi tagja, Közösségi és közszolgáltatási lehetőségek fejlesztése a kistérségekben címmel tartott előadást. Szendrő Zsolt A privatizáció elveit, lehetőségeit fejtette ki, Magyarországon, míg Zárug Péter Farkas politológus az EU-választásokat elemezte. A Szent Imre Kollégium és Klebelsberg Kollégium tagjainak dr. Kecskés Péter főosztályvezető helyettes a magyarországi szociális- és demográfiai helyzetről beszélt. A Kölcsey- házban dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Papköltők hatása a nemzettudatra címmel tartott előadást. Bogár László közgazdász Magyarország felszámolásáról beszéli. Zárug Péter Farkas politológus témája az EU-szkepszis volt. A vacsora után Faragó Laura Ko- dály-díjas énekművész estjét hallgathatták meg az érdeklődők. A harmadik napon a Konrad Adenauer Kollégium hallgatóinak Tárnái László közgazdász, a Burg Kastl Alumni Egyesület alelnöke a Burg Kastl Magyar Gimnáziumról beszélt. Loksa Gábor meteorológus Kultúrák a klíma tükrében tartott előadást. A Mándoky Kongur Kollégium tagjai Beke Mihály András újságíró, szerkesztőtől az Európai identitás - nemzeti identitás - A magyar kulturális diplomácia esélyeiről hallgathattak előadást. Moysné Lezsák Gabriella régész témája Avarok a Herke-tónál, Hidán Csaba régészé pedig Szent László és a kunok volt. A Szent Imre és a Klebelsberg Kollégium tagjai a nevelés, oktatás jelenlegi problémáiról beszélgettek Dobos Krisztinával, az Antall-kor- mány helyettes államtitkárával és Környei Lászlóval, az Orbán- kormány helyettes államtitkárával. Délben a Kölcsey-házban könyböngét tartottak, ahol minden eladásra kínált könyv ára 100 forint volt. A Kölcsey-házban Hans Kaisert Pálffy István újságíró kérdezte a németországi EU- választásokról. Horváth Zoltán tanszékvezető főiskolai tanár Jogaink és érdekeink az Európai Unióban címmel tartott előadást. A hungari- kumokról Pólyák Albert Megyei Közművelődési Intézet főtanácsosa, Imre Károly, az intézet igazgatója, valamint Balogh László, az MTV Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese beszélt. A szellemi munka után a kollégiumok tagjai bográcsversenyben mérhették össze tudásukat. A vacsora után Keresztes József, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanács titkára tartott borbemutatót. Birinyi József népzenész, népzenekutató pedig népi hangszereken játszott. A negyedik napon a Konrad Adenauer Kollégium hallgatóinak Bárdy Péter a fenntartható fejlődésről beszélt. Kelemen András parlamenti képviselő Nemzetállamok közössége vagy Európai Egyesült Államok címmel tartott előadást. Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztőjének a témája: nemzet és média volt. Hans Kaiser volt miniszter, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi vezetője a német egységről tartott vetítéssel egybekötött előadást. A Mándoky Kongur Kollégium tagjai Ékes József parlamenti képviselő Törökország és az EU, Bíró Zoltán irodalomtörténész Nemzet és irodalom, valamint Pálóczi Horváth András régész A magyarországi kun régészeti kutatások előadását hallgathatták meg. A Szent Imre Kollégium és a Klebelsberg Kollégium hallgatinak Őri László, a pécsi Nemzeti Fórum elnöke a pécsi választásokról, Gajdics Ottó, a Hír TV vezérigazgató-helyettese média és nemzeti önismeretről beszélt Délután a Kölcsey-házban Zhang Chunxiang, a Kínai Nép- köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Kína a XXL század hajnalán címmel tartott előadást. Sira Magdolna, túristvándi polgármestere saját településéről beszélt Kicsi a falu, de erős címmel. Este Lezsák Sütő Gabriella táncházat vezetett, a táncokat Balogh Ildikó aranygyöngyös táncos és Fantoli Gyula, a népművészet mestere tanította. Az ötödik napon szabadfoglalkozásokon vehettek részt a szabad- egyetem hallgatói. ▲ ■ A Szent István Kápolnában imát mondtak Nagy Alajos lel ki üdvéért. ■ A kollégiumok hallgatói bográcsos főzésen és borkóstolón is részt vettek. SZEMÖLCSÖK, BŐRELVÁLTOZÁSOK, BENŐTT KÖRÖM, ARANYEREK, VÉGBÉLPANASZOK, KISMÜTÉTEK Dr. Kovács László lézersebészeti magánrendelés ________06-30/278-0097_______j Re ndelő: Kecskemét, Kápolna u. 15., 7-es rendelő Csütörtök: 17.00-19.00 óráig g www.lasersebesz.hu MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS A LEGJOBB ÁRAKON minden járműkategóriában! • személygépkocsi 12.910 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-ig 14.900 Ft • pótkocsi 3,5 t-tól 20.510 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-tól 21.010 Ft Személy, teher, nemzetközi szállító, lassú és különleges felépítményű járművek vizsgáztatása, szervizelése. Benzin, dízel, LPG zöldkártya, tanúsítás gázbiztonsági szerelésről, tehergépjármű tachográfok javítása és illesztése, sebességhatároló ellenőrzés, flottakedvezmények. I KÉRI KFT. Szentkirály, Alsó 254/A Tel.: 70/331-1348 Kéri József § Petőfi Néper# Ä'iaöMST MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Petőfi Népe a Duna T isza köze NAPILAPJÁT-t j félévre negyedévre j egy hónapra A megrendelőlap átadható a Petőfi Népe kézbesítőjének, terjesztési ügynökségén, valamint ingyenes telefonszámunkon is megrendelhetik az újságott 06-80/480-756 Lcvélríinúiik: Petőfi I.ap- ót Könyvkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi kőrút 2‘1, Nevem Címem Árnyékban még a nap is más! rolló-mr kft. A minőség rovására nem kötnek kompromisszumot! Petőfi Népe LAKOSSÁGI APROHIRDETESET telefonon is feladhatja munkanapokon: 8.00-16.00 óráig! 76/518-250 A szegedi Rolló-MR Kft. Dél-Ma- gyarország meghatározó ablak- és árnyékolástechnikai kiegészítőket gyártó és szerelő vállalkozása. A Rolló-MR Kft.-t sokéves műanyagipari tapasztalattal rendelkező szakemberek és vállalkozók alapították, jogelődjein keresztül a cég a ‘90-es évek eleje óta van jelen a műanyagipari termékek piacán. A cég elsősorban műanyag nyílászárók gyártásával, forgalmazásával és beépítésével, árnyékolástechnikai rendszerek tervezésével és kivitelezésével, garázskapuk, könyöklők, párkányok, beltéri ajtók, Velux és Fakro termékek értékesítésével foglalkozik. A szaktanácsadástól a kivitelezésig mindent vállal, gyakorlatilag teljes körű szolgáltatást biztosít. A vállalkozás szegedi központtal üzemel, az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként több vidéki üzlettel, telephellyel bővült. Fiókhálózatán és fran- chise-partneri kapcsolatain keresztül a cég Szekszárdtól Békéscsabáig, Szegedtől Kecskemétig a déli országrészt megbízhatóan ki tudja szolgálni termékeivel, szolgáltatásaival, de a régió, sőt az ország határain túlnyúló üzleti kapcsolatokkal is rendelkezik. A cég részt vesz a panel felújítási programban. Eddig közel 50 épületen végzett tömbfelújítást. Ezenkívül több közintézmény és társasház nyílászáróinak kivitelezését elvégezte, és végzi folyamatosan: Szegedi Sportcsarnok, Szegedi Fürdők-Anna kút, Szegedi Tudományegyetem Apáthy Kollégium, Kiskunhalasi Kórház, Novotel Hotel, Százszorszép Gyermekház, Maty-ér Evezős Pálya. ▲ ROLLÓ-MR KFT. Kecskemét, Kuruc krt. 8., 76/506-688, fax: 76/506-689, www.rollo-mr.hu e-mail: kecskemet@rollo-mr.hu ■ Nyitási akciós hirdetésünket keresse a 2009. 07.11-én megjelenő Otthon mellékletben! APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY Magánszemélyként apróhirdetést szeretne feladni a Petőfi Népében? Nem kell feltétlenül személyesen az ügyfélszolgálatra fáradnia. Küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt kiadónk címére, a díját pedig fizesse be rózsaszín csekken! 1T“ T IT Jj TTTTtl Kérjük, a szelvényt olvashatóan, nyomtatott betűkkel töltse ki! Hirdetése legfeljebb hat soros legyen, soronként 42 karaktert jelent. Minden kockába egy betű kerüljön, az írásjelek is külön kockába! A szavak közötti üres szóközt üres kocka kihagyásával jelölje. Kijelentem, hogy a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Egyúttal hozzájárulok ahhoz, hogy hirdetésem szövegének stílusán a lap arculatának megfelelően változtassanak. Petőfi Népe| 0 □ ——. ■ hm ti UULJ-JLf Név: .................................................................................... Telefonszám:. La kcím:................................................................................Aláírás:................................................ FIZETÉS MÓDJA: Postán keresztül, rózsaszín utalványon befizetve: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. címre. A HIRDETÉSI DÍJ KISZÁMÍTÁSA: Általános lakossági apróhirdetés: 675 Ft/sor Állást kínál rovatban apróhirdetés: 1250 Fl/sor A megjelenés feltétele: hiidetési szelvény beérkezése az eredeti postai feladóvétmy'el együtt címünkre: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. A hirdetés a beérkezést követő 2. munkanapon megjelenik.