Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-25 / 147. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 25., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZHIR „A Te szíved nem fáj, de a miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy UZSORÁS LÁSZLÓNÉ Tóth Rozália (Rózsa) kecskeméti lakos, életének 63. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2009. június 29-én, 15.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben, i A gyászoló család. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, Nagymamám, Anyósom, DR. ESZIK SÁNDORNÉ Kulcsár Éva türelemmel viselt, hosszú betegségben, 2009. június 22- én, 73 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2009. június 29- én, 9.45 órakor polgári szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR „Életem fonalát a halál elvágta, vele szeretet és jóság, vidámság szállt a sírba." „Vándor ki erre jársz, sírj vagy nevess, mondj el egy imát sírom felett." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAZAI JÓZSEF helvéciai lakos, életének 34. évében elhunyt. Temetése 2009. június 29-én, 14.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. & w "Megállunk némán sírod felett, s fájón őrizzük emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy HARTMAN LAJOS helvéciai lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2009. június 29-én, 16.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. A gyászoló család. I GYASZHIR "A szeretet örök, a szeretet soha el nem múlik." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy J HORVÁTH LÁSZLÓ ISTVÁN I fülöpházi lakos, 59 éves korában, hosszantartó súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2009. június 29-én, 11.00 órakor lesz a fülöpházi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik HEGYESIJÓZSEFNÉ Nagy Mária temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, T hogy CSIKÓS SÁNDORNÉ Góbor Margit ______ jakabszállási lakos, él etének 70. évében I elhunyt. Temetése 2009. június 27-én (szombaton), 15 órakor lesz a jakabszállási temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal l— APRÓM INGATLAN WWW.PANORAMAINGATLAN.H U 20/77-37-305.-------------------------------------------------------------------------------* *1031401* STOP! INGATLAN! www.stoplngatlancenter.hu------------------------------------------------------------------------------*1031397* BA JÁN V. ker.-ben, 6400 m2-es telken családi ház melléképületekkel, családi okok miatt, midössze 7,8 M Ft-os áron eladó. Kitűnő befektetési 70/608-9669.-----------------—-------------------------------------------------------*1035993* ÉR TÉKESÍTÉSRE keresek lakásokat és családi házakat. 30/751-1561. Pál Krisztina------------— ----------------------:----------------*--------------------*1034692* HE LVÉCIÁN 70 m2-es, 2 szobás tanyás ingatlan 1000 m! telken eladó. 1,9 M Ft, 20/558- 8882.-------------------------------------------------------------------------------*1036013* »Jakabszálláson eladó ipari területben 3800 m!. Villany, csőkút van. 76/382-386-----------------|-------------------------------------------------------------*1035903* KECSKEMÉT, Batthyány u.-i 63 m!-es, IV. qm.- i lakás sürgősen eladó. 8,8 M Ft, 20/491- 2889.-------------------------------------------------------------------------------•1036013* KECSKEMÉT Széchenyivárosban 5 éves társasházban 31 nm IV. em egyedi fütéses lakás eladó. 6,5M 20/927-6643--------------------;--------------------------------------------------------■ 1035917* KE CSKEMÉTEN 30 m2-es, 1 szobás kisház 3000 m2 telken eladó. 2,2 M Ft, 20/558- 8882.------------------------------------------------------------------------------*1036013* KM ÉT, Szeleifaluban 2 szobás, összközműves ház eladó. 6,2 M Ft, 20/394-7530. —;----------------------------------*io3eoi3* KM ÉT, Szent Miklós u.-ban nappali+2 szobás igényes utcafronti házrész garázzsal sürgősen eladó. 15,5 M Ft, 20/394-7530.-------------------------------------------------------------------------------*1036013* LAKITELEK központjában 90 nm 3 szobás ♦ nappali, ebédlővel családi ház 900 nm telken eladó. Azonnal költözhető. 6,5M 20/927- 6643-------------------------------------------------------------------------------*1035917MŰKERTVÁROSBAN 2 lakás (50 m2+40 m2) egyben eladó. 9.5 M Ft, 20/491-2889.-----------------------------;------------------------------------------------*1036013* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904-------------------------------------------------------------------------------*1034810* BÉRLEMÉNY «Tőserdőn nyaraló kiadó. 70/4086-020-------------------------------------------------------------------------------•1035976* ALBÉRLETET KÍNÁL «Albérlet kiadó Kecskeméten, különálló, gázfűtéses, 1 szoba, összkomfortos, 30 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució. 20/570-23-63-------------------------------------------------------------------------------*1035817* «Albérlőtársat keresek Kméten. 70/4086- 020------------------------------------------------------------------------------->1035942* HUNYADIVÁROSBAN 1,5 szobás földszinti lakás kiadó. 30/240-4440.-------------------------------------------------------------------------------■1031792* * Izsáki u. 1 szobás lakás kiadó. 76/495- 650------------------------------------------------------------------------------*1035927* « KMÉT, Reile G. u-i 2 szobás, bútorozott lakás kiadó, 40 E +rezsi+kaució. 30/637-4651-------------------------------------------------------------------------------*1034897* KIADÓ Kmét belvárosban egyedi gázfűtéses, bútorozott, erkélyes, 1 szobás lakás. 40 E Ft+rezsi. 30/445-6316.------------------------------------------------------------ *1034006* KM ÉT, városkőzponti, 2 szobás, III. em.-i, mérőórákkal felszerelt, bútorozott, fütéskorsz., liftes lakás kiadó. 30/487-4196.------------------------------------------------------------------------------*1032621* KM ÉTEN petőfivárosi garzon ház kis rezsivel kiadó. 30/424-6960. 30 E Ft+rezsi.-----------------------------------------------------------—-------*1035022* KM ÉTEN 1 szobás albérlet kiadó 70/316- 9275-------------------------------------------------------------------------------*1034710* JÁRMŰ ADÁSVÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu-------------------------------------------------------------------------------*1031403* AS TRA l,4i bordó 5 a. szép.: 20/244-85-55.-------------------------------------------------------------------------------*1035413* «HONDA NSR 50 cm3 motor eladó. 20/261-7320.------------------------------------------------------------------------------,*1035407* «Lada 2107 85-ös óvj. eladó, 80 E Ft. Érdeklődni: 20/4192-254-------------------------------------------------------------------------------»1035982• GÉPEK «DAMIL0S fűnyíró eladó (nagy). 30/412- 4704.-------------------------------------------------------------------------------*1028542* « 8 csillagkerekes rendsodró eladó Kecelem Telefon: 06-20/550-65-49.-------------------------------------------------------------------------------*1035916* KUKORICA vágóasztal Claasra eladó. 20/324- 9499-------------------------------------------------------------------------------*1035921* 8 MTZ hátsógumik, pótkocsi 3,5 t műszakival, Capri szivattyú és 16 hl permetező, MTZ- 552., 2 és 3 fejes eke, 165-ös fűkasza, 6 soros kultivátor eladó. 20/49-555-19.-------------------------------------------------------------------------------*1035911* MTZ 80-as piros rendszám, érvényes műsz, 3 fejes IH eke eladó. Tel.: 76/460-733.-------------------------------------------------------------------------------*1035409* 8 MTZ-80. traktor friss műszakival eladó. 06- 30/496-0589-------------------------------------------------------------------------------*1035909* «Paprikaszedőgép eladó. 30/395-4211.-------------------------------------------------------------------------------*1035913* «Szigma öntöződob eladó. Telefon: 70/235- 66-96-------------------------------------------------------------------------------*1035923* ZET0R 40.11-es fülke nélküli kistraktor új tolólappal eladó. Tel.:30/33-88857-------------------------------------------------------------------------------*1035934* « 512. Kombájn 420-as vágóasztallal eladó. 30/621-77-06.-------------------------------------------------------------------------------*1035931* «820.1 MTZ klímával, kitűnő állapotban eladó. 20/9-622-856.-------------------------------------------------------------------------------*1035668* ÁLLÁST KÍNÁL A BEST Point Dekor Kft. adminisztrációs munkatársat keres. Info: www.kecskemetidekoracio.hu - állásajánlatok. A fényképes önéletrajzokat az iroda@bestpointaxelero.net e-mailre várjuk.-------------------------------------------------------------------------------*1035790* TELEFONOS, cbates munkára, operátori munkára vidám, fiatal lányokat felveszünk rész- munkaidőben és nyári munkára is. 20/5699- 202, Flóra.--------------------------------------*1021211* A DUNA menti Közoktatási Társulás Kodály Zoltán Általános és Művészeti Iskolája matematika szakos állást hirdet határozott időre. Képesítési feltételek: szakirányú felsőfokú végzettség. Az állás betölthető: 2009. augusztus 15-től. Cím: 6328 Dunapataj, Kalocsai út 2. Tel.: 06-78/425-034, fax: 06-78/425- 065. Jelentkezni és érdeklődni lehet: dktdunapataj@gmail.com —■------------------------------------------------------------------------*1035991Kö zműépítéssel foglalkozó kft. Bács-Kiskun megye területén történő munkavégzésre Jelentkezés a 06-70/312-3183-as telefonszámon munkanapokon 8-14 éráig. A FÜRGE Diák Iskolaszövetkezet könnyű mező- gazdasági munkára várja 15 éven felüli diákok jelentkezését Kalocsáról és környékéről, Kecskemétről. Érdeklődni: www.furgediak.hu, Kecskemét, Csányi J. krt. 4. Telefon: 76/504- 818, 70/450-4685, 70/370-1010, 70/370- 1002-------------------------------------------------------------------------------*1033667* ANGOL használtruha értékesítéséhez vállalkozót keresek a megyéből. 20/421-5441.-------------------------------------------------------------------------------*1035794* AUSZTRIAI szakmunkák, segédmunkák. Akár nyelvismeret nélkül is! 06-30/769-0737, 06- 30/209-4082. —;--------------------------------------------------------------------------*1034955* FÉ RFI, női dolgozót Katonatelepre, két műszakos munkára, szezon jelleggel keresek. 70/702-3512.---------—----------------------------------------------------------*1035013* OR SZÁGOS Ingatlan Iroda kecskeméti régiójába munkatársakat keres, ingatlanértékesítéshez üzletkötőket. Feltétel: jó kommunikációs készség, jó megjelenés, precíz munkavégzés. Előny: 2B2 kategóriás jogosítvány. Érd.: 76/506-815 v. 20/252-3840 a megjelenés napján.-----------;------------------------------------------------------------------*1035917* OR SZÁGOSAN működő cég kecskeméti telephellyel keres eszközeinek GPS-es adatfeldolgozásához, szervezéséhez számítógépes ismeretekkel rendelkező agilis logisztikust. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: 76/483- 144, 70/453-5260.------------------------------------------,-------------------------------------*1036008* OR SZÁGOSAN működő, kecskeméti telephellyel rendelkező cég eszközeinek üzemben tartásához, javításához műszaki vezetőt keres. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: 76/483-144, 70/453-5260.-------------------------------------------------------------------------------*1036006* 25 ÉV feletti jó kommunikációs készségű, jó megjelenésű hölgyek és urak jelentkezését várjuk pulton történő értékesítésre Kalocsa és környékéről. Magas kereseti lehetőség. Feltétel: középfokú végzettség. Fényképes önéletrajzokat kérünk a sebestyen73@gmail.com e- mail címre. Érdeklődni: 20/530-9360.-------------------------------------------------------------------------------*1034790* ÁLLÁST KERES VIZSGÁZOTT, nem italozó, gyakorlattal rendelkező személy- és vagyonőr telephely őrzést vállal. 20/933-2345.-------------------------------------------------------------------------------*1035850* AD ÁSVÉTEL TŰZIFA 8500 Ft-tól szállítva. 20/493-1916.-------------------------------------------------------------------------------»1036012* y 1072120 KANDALLÓK KIÁRUSÍTÁSA AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/506-100 GYÜMÖLCSSZEDŐ ÁLLVÁNY már 22 990 Ft-tól AGROKER ÁRUHÁZ § Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/506-100 ÁLLAT 8 Eladó 3 éves MT fias tehén és 1 éves MT üsző. 06-30/55-95-804. ELŐNEVELT parasztcsirke eladó (búbos, kopasznyakú). 20/585-1946.------------------------------------—*1035785* « Kecskegidát vennék! 30/399-0023.-------------------------------------------------------------------------------*1035893* MALACOK eladók. 06-30/297-73-83-------------------------------------------------------------------------------*1035674* NAPOS- és előnevelt csirke! Telefon: 20/9- 415-540.-----------------------I-----------:---*1032303* * Sp ániel kölykök eladók. 20/801-02-04---------------:-------------------------------------------------------'--------»1035907* «T ehenek és borjak eladók. Telefon: 30/621-77-06-------------------------------------------------------------------------------*1035931* «Telep és házőrzésére kiválóan alkalmas Moszkvai őr kiskutyák eladók. Telefon: 20/9- 622-856. ....................................................................—---------—*1035868* TO JÓTYÚK eladó: 500 Ft/db. 20/444-7818.---------:---------------------------------------------------------*1035429* VÁ GÓTEHÉN felvásárlás készpénzre! Érd.: 30/895-2079. «Választási malacok eladók. Telefon: 78/482-339 2 DB fias birka eladó. Telefon: 06-30/297-73- 83-------------------------------------------------------------------------------*1035874* OKTATÁS ANGOL-OLASZ nyelvoktatás! 30/535-2959------------------------------------------------------------------------------*1035979* L0 VÁRI nyelvtanfolyam indul Kecskeméten a Romani Shkola Nyelviskolában 2009.06.26án. 70/265-5656, www.romanishkola.hu-------------------------------------------------------------------------------*1034735* WWW.tanulniakarok.hu-------------------------------------------------------------------------------*1033885* SZOLGÁLTATÁS ÉRZÉKI Tantra masszázs! 30/941-7460.-------------------------------------------------------------------------------*1032777* BARBI franciamasszázsa. Telefon: 30/372-3604. .|035996. IGÉNYES masszázs! 20/614-5185.-------------------------------------------------------------------------------*1035109* KÉMÉNYÉPÍTÉST vállalok. T: 70/512-7905-------------------------------------------------------------------------------*1035427* Bővített masszázs Gabitől. 30/262-1142. M03W96. KÉNYEZTETŐ masszázs. 20/3677-455.-------------------------------------------------------------------------------*1036015* MASSZÁZST vállalok. 30/272-6784.-------------------------------------------------------------------------------*1035997* PARLAGFÜIRTÁST vállalok. 30/445-3375.-------------------------------------------------------------------------------*1035994* ZUHANYKABIN gyártás egyedi és normál méretben immár 18 éve 5 év garanciával, ingyenes felméréssel. Tel.: 20/45-44-552-------------------------------------------------------------------------------*1034960* TÁRSKERESÉS ADRIENN, 21 éves ismerkedne 70/6534-362.----------------------------------------------j------------------------------*1035131* ÁP OLT, szexi lány ismerkedne. 30/5548-042.-------------------------------------------------------------------------------* 1035131 * ÁP OLT, 40-es Ági ismerkedne. 70/2336-430.-------------------------------------------------------------------------------*1035131* CSINOS, formás Nóri 38-as ismerkedne. 06- 30/395-2268.------- *1035115AR ANYOS csajok ismerkednének. 20/629-0376. M03585i* FIATAL hölgy Kméten ismerkedne 20/3467- 048-----------------------------------------------------------------------------*1033889* FO RMÁS, csinos, ápolt, kedves, mosolygós, fiatal lány ismerkedne. 20/355-5471.-------------------------------------------------------------------------------*1034652* FILMES múltú lányok várnak. 30/944-7095. *1035995* GYENGÉDSÉGRE vágysz? Hívj! 70/6613-900.-------------------------------------------------------------------------------*1035134* KÉNYEZTETÉSRE vágysz, hívj! 20/280-9067. —--------------------------------------------------------------------------»1036003* KÜ LÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő ismerkedne. 30/848-3447.-------------------------------------------------------------------------------*1035998* SZŐKE cica vár és kényeztetne. 70/246-4415-------------------------------------------------------------------------------*1036002* TÚLFŰTÖTT érzéki nő hívható! 30/711-3557.-------------------------------------------------------------------------------*1035419* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825-----------------------------------------------------------------------------*1004409* 32 ÉVES csinos vékony fekete hölgy várja hívásod. 06-70/662-8615 UTAZÁS NAGYON kedvező áron Balatonfenyvesen nyaraló kiadó max. 5 fő részére napi 8 E Ft-ért. 30/560-8405-------------------------------------------------------------------------------*1035799* VEGYES 2 DB fa villanyoszlop eladó. Érdeklődni lehet: 30/297-73-83 MEZŐGAZDASÁG KÖLES eladó. 06-30/384-21-40. —----------------------------------------------------------•—--------*1036019* KÖ R és kisbálás lucerna eladó. Telefon: 30/273-2351 « Kukorica eladó Ópusztaszeren, 4200 Ft/q. 30/5-267-387-------------------------------------------------------------I---------------*1035941 • LU CERNA szénás 600 kg-os 6 rétegű fóliába csomagolva, nettó 2200 Ft/q, hereszena kör- bálás (Hesston), nettó 6000 Ft/bála, kukorica 1000 q, nettó 3500 Ft/q, árpaszalma körbá- lás, Roland 350-es, nettó 2500 Ft/db. Érdeklődni: 20/448-0904.------------------------------------------------------------------------------*1035166* «VE TŐKÖLEST vennék: 20/376-97-49. * 100 ha búzaszalma eladó. 30/9-631-097-------------------------------------------------------------------------------*1035895* Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 76/518-250 A szavunkat adjak! Petőfi Népe Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 Ft: negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 FI: egy évre: 25.740 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Petőfi GYÖNGY jltvr ' Súlykontrollja megváltoztatja a nők eletet Milyen az ideális férfi? Kislwsjwl^r^ !tvr " ^ |L jS ÍLÍa % Ügyfélszolgálati irodánkban színes magazinokat is árusítunk. gPgfe HÖWTVIlM Kecskeméten a Szabadság tér és a Kálvin tér sarkán. mm szakítás > ÜI I Wtnu' Hanum vaddisznó VTSÁK »PM >K»I