Petőfi Népe, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-20 / 117. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2009. MÁJUS 20., SZERDA A NAP TÉMÁJA ha leszakad az ég Kecskemét hétköznapi életét rendszeresen kizökkenti a szokásos kerékvágásból egy- egy nagyobb eső. így volt ez tegnap is: zivatar hajnalban, vizes forgalmi dugó reggel. VIHAROS KEDD HELYI ÁRVIZEKKEL Megálltak a toronyórák, és a közlekedési lámpák- Az már előfordult, hogy egy- egy toronyóra megállt a nagy vihar miatt. De hogy egyszerre négy megálljon, olyan még nem fordult elő Kecskeméten - mondta Hanga Zsolt órás, amikor arról kérdeztük, mi történt a főtéri toronyórákkal. A Nagytemplom, a Református templom, a Görögkatolikus templom és az Újkollégium órája is megzavarodott az égi háború miatt. Volt, amelyik még hajnalban megállt, volt, amelyik először rákapcsolt és sietni kezdett, majd délelőtt adta meg magát. Épségben átvészelte viszont a zivatart a Városháza, a Barátok temploma és a Czollner téri templom órája. A problémát nem a tornyokba csapó villámok okozták. Feltehetőleg az elektromos rendszerben keletkezett hiba következménye volt a leállás. Ezt támasztja alá az is, hogy ugyanekkor mondta fel a szolgálatot több nagyforgalmú csomópont közlekedési lámpája. A városban elterjedt a hír, hogy a térfigyelőkamera-rendszer is működésképtelenné vált. Ebből annyi igaz, hogy két kamera - a Katona-gimnáziumnál és a Kápolna utcán lévő - leállt.- Kecskemét déli vonalon reggel 6 óra 3 perctől 9 percig, tehát 6 percen át volt villámcsapás miatt üzemzavar - tudtuk meg a DÉMÁSZ illetékesétől. - Ez 141 fogyasztási helyet érintett. Szintén villámcsapás volt az oka annak a szigetelő-sérülésnek, amely a Kiskőrösi úton történt, s 1590 fogyasztót érintett. Ez háromnegyed 6-tól okozott problémát, s a hibát 9 óra előtt sikerült elhárítani. Ugyancsak a szigetelő sérült a Kecskemét, újizsáki vonalon, ami fél 6 és 9 óra között 1566 fogyasztási helyet érintett. A közlekedési lámpák leállásával kapcsolatban szerettük volna megkeresni az állami közútkezelő megyei titkárságát. A telefonban megszólaló géphang azonban arról tájékoztatott, hogy “A hívott szám műszaki hiba miatt átmenetileg nem kapcsolható.“ ■ A hívott szám műszaki hiba miatt átmenetileg nem kapcsolható. Hidegfront hozott zivatart jeges istennyilával a DUNA-TiszA közén keletkezett az a zivatargóc, amely jócskán megerősödve, kiterebélyesedve kevéssel 5 óra után lecsapott Kecskemétre és környékére. A 40-50 kilométer átmérőjű zónában voltak olyan részek, amelyek megúszták egy enyhébb viharral, más területekre viszont rászakadt a jeges istennyila. _ Kecskeméten több helyen is ■ megtapasztalhatták: míg egy- | egy utcában borsószem nagysá- t gú jégdarabok táncoltak a ház- J tetőkön, addig a szomszéd utcá- § ban egy darab jég sem esett. Ha a zebrán a gázlóviszonyok megengedték, átkeltek a gyalogosok Vízműves szemmel: esőből is megárt a sok Sütő Vilmos, a Bácsvíz Zrt. csatornaszolgáltatási főmérnöke elmondta: a vízügyi igazgatóság mérése alapján tegnap alig több mint egy óra alatt 20,5 milliméter csapadék esett Kecskeméten. Ez ötszázezer köbméter vizet jelent. A város csapadékvíz-csatorna hálózata ennyi eső elszállítására képtelen.- A tegnap lezúdult csapadék mennyisége katasztrofális mértékű, normál mennyiségű eső esetén három-hat milliméter csapadék hull óránként. Kecskemét csatornahálózata ennek több mint dupláját, tizenöt milliméter esőt képes gond nélkül elvezetni - mondja a főmérnök. - Ennél nagyobb vízmennyiségre sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem indokolt csatornát tervezni. Túl sokba kerülne, ez a legdrágább közmű: 160 centiméter átmérőjű csapadékvíz-csatorna kiépítése méterenként 400 ezer forintba kerül. A kecskeméti csatornák lejtése kicsi, hatalmas mennyiségű víz gyors elszállítására nem képesek. Tegnap is befuccsoltak. A vizet a szabadidőközpontban lévő és a Csukás-éri csatornán keresztül a Parasztfőiskola melletti záportározókba szállítják. Ez utóbbiból pedig a Dong-éren keresztül a Tiszába ömlik. Mindkét tó száz-százezer köbméter víz tárolására alkalmas.- A város hatezer víznyelő aknájának és 210 kilométer csapadékcsatornájának tisztítását nagy teljesítményű gépeinkkel ütemterv szerint végezzük - folytatja Sütő Vilmos. - Három évente az egész rendszert áttakarítjuk, ez mintegy hetvenmil- lió forintba kerül évente. Az utóbbi években már a közutak takarítói is segítik a munkánkat: a szemetet egyre ritkábban söprik a csatornákba. Ennek ellenére évente több száz köbméter homokot, iszapot és levelet szedünk ki a hálózatból. Heten a Víziváros autóforgalma ellen Égtek a telefonok tegnap reggel a rendőrség ügyeletén. Az utak járhatatlanok voltak, a közlekedési lámpák felmondták a szolgálatot.- A kecskeméti kapitányság állományából öt, a megyei fő- kapitányságtól két rendőr vett részt a forgalomirányításban, az útlezárásokban és a forgalom elterelésében - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei főkapitányság szóvivője. - Az ilyen feladatokra igénybe vehető létszámunk véges, csak azokra a helyszínekre tudtunk kimenni, ahol a legnagyobb szükség volt rendőrre. A Budai kapunál például az utakat elárasztó eső mellett két koccanásos baleset is lassította a közlekedést. Itt és a Noszlopy parknál két-két járőr irányította a forgalmat, de kollégáink ott voltak a Kőhíd utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében is. A Petőfi Sándor utca amolyan vízgyűjtő medencének is tekinthető. Egyébként közút. A látszat ellenére a Kőhíd utca nem egy kiszáradóban lévő Velencében található