Petőfi Népe, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-20 / 117. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. MÁJUS 20., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Megrázó lehet a gépélmény fogyasztóvédelem Életveszélyes termékeket is találtak Van mit nézni egy-egy fogyasztóvédelmi ellenőrzésen. A tejesdoboz sem kerülheti el a sorsát. A Csókos adóellenőr bemutatója kecskémét A Katona József Könyvtár II. emeleti kister­mében (Kecskemét, Piaris­ták tere 8.) május 22-én, pénteken 17 órakor mutat­ják be A. Tóth Sándor Csó­kos adóellenőr című köny­vét. Az írásokból Csombor Teréz színművész olvas fel, a szerzőről és munkájáról Lovas Dániel mondja el gondolatait. A bemutatón részt vesznek a segítők: Papp Elek fotóművész (il­lusztrációk, borító), Tormá­si Attila (támogató) és Tóth Péter (nyomdavezető) is. A rendezvény beszélgetéssel, dedikálással végződik. Villámcsődület esernyőnyitással KISKUNFÉLEGYHÁZA Villám- csődületet hirdetnek szom­bat este 7 óra előtt 5 percre a kiskunfélegyházi város­házával szemközti parkoló­ba a Miénk itt a tér szabad­téri kiállítás szervezői. Ma­ga a kifejezés embereknek egy olyan előre kijelölt he­lyen - adott esetben a vá­rosházával szemközti par­kolóban - történő csoporto­sulását jelenti, ahol a részt­vevők valamilyen szokatlan dolgot tesznek, majd ami­lyen hirtelen összecsődül­tek, ugyanolyan gyorsaság­gal odébb is állnak. Szom­baton mindenkit arra kér­nek, kedvenc esernyőjével jelenjen meg pontban este 7 előtt öt perccel, a már em­lített helyszínen. (Sz. A.) Pénteken kezdődik a művészek közös tárlata Kecskemét Közös kiállítá­son mutatkoznak be a vá­ros képzőművészeti körei, szakkörei, művészeti cso­portjai. A Kecskeméti Palet­ta 2009. című tárlat meg­nyitója május 22-én, 15 óra­kor lesz az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Az eseményt megnyitja Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazga­tója. Az alkotások június 7- ig láthatók (június 1-jén zárva), naponta 10-18 óra között. (T. V.) @ TOVÁBBI hírek: www.baon.hu A vendéglátásban van a legtöbb jogsértés a fo­gyasztóvédelmi felügyelő- ség tapasztalata szerint. A legkevesebb problémát a reklámfelügyeleti ellen­őrzések során találták. Takács Valentina Sejtjük ugyan, de teljes valóságá­ban nyilván soha nem tudjuk meg, hogy mennyi veszélyes ka- catot próbálnak több-kevesebb sikerrel a nyakunkba sózni a boltokban. A fogyasztóvédők er­A kecskeméti városvezetők lakos­sági fórumra várják ma 17 órától mindazokat, akik szeretnék meg­osztani véleményüket a KTE- pálya további sorsáról. A város- szépítők egyesületének kezde­ményezésére létrejött találkozó­nak a Városháza díszterme ad otthont, s elsőként a bevásárló­ra jobban rálátnak. Ők ugyanis a tűzveszélyes barkácsgépektől a használhatatlan gyermekjá­tékokig mindenféle termékkel találkoznak. A regionális fel­ügyelőség jövő héten tájékoztat­ja a Bács-Kiskun Megyei Köz­gyűlést az elmúlt évben szerzett tapasztalatairól. Az öszefoglaló- ból kiderül: arra törekszenek, hogy egyszerre több helyen is ellenőrizzenek, olyan boltokat keressenek fel, ahol nagy a for­galom, és ott minél több termé­ket vegyenek szemügyre. Tavaly a dél-alföldi régióban 6600 helyen fordultak meg ­központot tervező beruházók tar­tanak tervismertetést. Ezen kide­rül, milyen épületet álmodtak meg a jobb napokat látott sport­pályára. Bár az 50 ezer négyzet- méteres EuroCenter terveit a Központi Tervtanács jóváhagyta május elején, az ügy koránt sincs lefutva. A tervtanács ugyanis nagykereskedelemben, vendég­látóiparban, szolgáltatóknál - és az esetek több mint felében va­lamilyen problémát találtak. A tapasztalatok szerint a legtöbb jogsértés a vendéglátásban for­dul elő, de a különböző termé­kek ellenőrzésénél és a szolgál­tatóknál is jócskán akad kifogá­solni való. A legrendezettebb ál­lapotok a reklámterületen van­nak. Tavaly egyébként összesen 260 millió forint bírságot szab­tak ki. A veszélyes termékek kiszű­rése állandó harcot jelent. Hét olyan háztartási készüléket, nem döntéshozó testület: azt, hogy megépülhet-e az EuroCen­ter vagy sem, a kecskeméti köz­gyűlés dönti el, várhatóan még júniusban. Mint arról korábban már be­számoltunk, a center többször megjárta a helyi építészekből ál­ló tervtanácsot. Március végén barkácsgépet is találtak, amelye­ket a korábbi bevizsgálás áram­ütés- és tűzveszélyesnek minősí­tett. Ezenkívül tucatnyi híradás- technikai eszközt, lámpatestet vizsgáltak, ezek egyharmadát igen kockázatos lett volna hasz­nálni. Mintát vettek 15 különbö­ző könnyűipari termékből is: gyermekjátékból, etetőszékből, cipőkből és ruhákból. Ezek kö­zül mindössze kettő felelt meg teljes egészében a követelmé­nyeknek, három pedig még az alapvető elvárásoknak sem. A többi termékről bebizonyoso­dott, hogy nem biztonságos. immár a terv hatodik változatát vitatták meg, s teljes volt az egyetértés abban, hogy nem java­solják a „doboz pláza” megvalósí­tását. A fórumon több városi civil szervezet is képviselteti magát, hogy véleményt mondjon a Kecs­kemét jövőbeli városképét meg­határozó épület terveiről. ■ R. J. Úszóverseny a Kőhíd utcában A felhőszakadás újra meg­bénította Kecskemétet, is­mét csődöt mondott a csa­padék-elvezetés. A szakem­berek arra szoktak hivat­kozni, hogy ritkán előfordu­ló katasztrófák teljes meg­előzésére nem érdemes fel­készülni, mert sokba kerül ahhoz képest, amilyen gya­korisággal bekövetkeznek. Nekem most erre ne hivat­kozzon senki. az utóbbi években rendsze­resen megtörténik, hogy egy óra alatt több mint egy­millió köbméter eső hullik a városra. S szemmel látható, hogy a víz nemcsak azért gyülemlik fel, mert eleve sok, hanem azért is, mert nem megfelelő a csapadék­elvezetés. Évtizedek óta tud­juk, hogy a legfontosabb csatorna keresztmetszete szűk, az elfogadható mére­tűekkel pedig az a baj, hogy azokat eldugulva éri a vá­ratlan felhőszakadás. Ami­ért az is hibás, aki minden­félét bedob az esőcsatorná­ba, de főként az, aki nem el­lenőrzi és nem takaríttatja a „csatornaszemek” környé­két. Ember lenne rá bőven, különösen manapság. KECSKEMÉTEN nem a perifé­rián, hanetn a városköz­pontban a legnagyobb a belvízveszély. Rendre visszatérőek a Kőhíd utcai elöntések, ahol ilyenkor úszóversenyt lehetne ren­dezni. Az illetékesekre hi­vatkozva három éve megír­tuk már, hogy megvan az a 400 milliós támogatás, ami a megfelelő méretű csator­na kiépítéséhez kell. Azóta sem történt semmi, állító­lag Brüsszelben ülnek a pénzen. könnyűnek tűnhet erről a helyről kritizálni és „oszta­ni az észt”. Egyrészt nem könnyű, mert aki ad, az kap is, de elfogadhatatlan, hogy a XXI. században, Eu­rópa közepén belvárosi ut­cákat és lakóházakat rend­szeresen elöntsön a belvíz. Bemutatják, mit építenének a KTE-pályán lakossági fórum Féltucat tervváltozat látott már napvilágot Az érszűkület nagy kockázattal jár tünetmentes állapotban is NASH WAN PARASOUND Kecskeméten, Szegeden, Békéscsabán és Szekszárdon már elérhető az ú] módszer Az emberiség számára nincs na­gyobb öröm, mint amikor a tudó­sok megtalálják egy majdnem gyógyíthatatlan betegség ellen­szerét! Milliók sorsa, élete válto­zott meg például a penicillin fel­fedezése után.- Én is valami hasonló boldog­ságot éreztem a dr. Khaled Nashwan találmányával való ke­zelés után - mondta egy érszűkü­letben szenvedő beteg. - Ötven métert csoszogva legyalogolni olyan volt nekem, mint másnak a hegymászás. Éjszakánként arra ébredtem, hogy görcs húzza a lá­bam. Mintha ördögök késelték volna a vádlimat, sokszor csak zokniban tudtam aludni, mert jéghideg volt a lábam még nyáron A Nashwan-Parasound eljárásnak köszönhetően sok beteg nyerte vissza reményét és optimizmusát. 50 százalék kedvezmény visszavonásig A magyar állampolgároknak pet alkalmaznak majd, így a májustól visszavonásig 50 szá- túl sok jelentkező miatti, hóna­zalékos kedvezményt adnak a pokra előrenyúló előjegyzést le­kezelésekre. Emellett több gé- rövidítik. is. Most már tudom, érszűkület­ben szenvedek. Mindez szövőd­ménye a cukorbetegségemnek, a magas vérnyomásomnak, a 25 éves dohányzási időszaknak. Rá­adásul genetikailag is hajlamon van, édesapám szintén érszűkü- letes volt. Ma már tudom: jobban kellett volna vigyáznom az étke­zéssel is. A Nashwan-Parasound készülékkel történt kezelések után a járástávolságom többszö­rösére nőtt, az éjszakaimat görcs nélkül végigalszom. Zoknit sem használok már, végre felmelege­dett a lábam. Ahogy elhatalmasodott rajtam ez az alattomos betegség, a re­ményem és az optimizmusom egyre csökkent. Úgy éreztem, mintha egy félelmetesen sötét alagút mélyén haladnék. Járástá­volságom növekedése és állapo­tom javulása meghozta az alag­út végén a fényt! - így mesélt ér­zéseiről a Nashwan-Parasound készülékkel kezelt beteg. A Marie Curie-díjas feltaláló orvos tevékenységét nemcsak betegei, hanem a szakma is mél­tatja. Dr. Khaled Nashwan eddig több mint 20 nemzetközi nagy­díjat nyert el, legutóbb Thaiföld királyának nagydíját vette át. A feltaláló azonban így nyilatko­zott: „A gyógyuló betegek moso­lya marad mindig legnagyobb díj számomra!” Az eljárást már alkalmazzák az ország összes megyeszékhelyén, így Kecske­méten, Szegeden, Szekszárdon és Békéscsabán is. ▲ Bejelentkezés és felvilágosítás: 70/210-15-13, 30/265-93-60, 20/327-68-35, 72/551-714

Next

/
Thumbnails
Contents