Petőfi Népe, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-25 / 97. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. ÁPRILIS 25., SZOMBAT Elfoglalták az Urániát baja Alternatív tárlattal, koncerttel „lakták be” a mozit Házfoglalók tették újra kulturális események színhelyévé Baján a néhai Uránia mozit, mely se fil­met, se nézőt nem látott vagy egy évtizede. Király László Összefogtak a bajai ifjúsági szer­vezetek, belakták az egész Tóth Kálmán teret. Fiatal képzőmű­vészek egy csoportja söpörte és mosta fel egy kis romtakarítás után a filmszínházat. Életre kel­tették az évek óta üresen álló épületet. Pattogatott kukorica és filmvetítés ugyan nincs, de a zsi- bongás kellemes emlékeket idézhetett az öreg épületben.- Meg kell üzenni a világnak, hogy a pénz nem minden. Ugyan el lehet adni, le lehet bontani ele­ink művelődési intézményeit, de űr marad a helyükön. Ha csak üz­leti, kereskedelmi, kommersz cél­ból építünk, sivár lesz az életünk - mondta Kovács Zita művészet- történész a „házfoglalás” után nyílt tárlat tegnapi megnyitóján. Tegnap az Ifjúsági Ház is fel­költözött a Tóth Kálmán térre, kézműves játékokkal szórakoz- s tatta a járókelőket. Hulladékok í felhasználásával ékszereket, ru- | házati kiegészítőket, jelmezeket, J pillepalack szobrokat, játéksze- s reket „gyártottak”. Házfoglalás mozibúcsúztatóval, képzőművészeti és környezetvédelmi tárlattal Baja belvárosában Súlykorlátozás az Apajra vezető út hiúján Előfordult, hogy nyomtalanul eltűnt a gabona a bérelt raktárból Csökkent az ismert bűncselek­mények száma Bács-Kiskun me­gyében, viszont tiltott határátlé­pésből egyre több van. Egyebek között ezekről is beszámolt Dá­vid Károly megyei rendőrfőkapi­tány tegnap a megyei közgyűlés­nek. Megtudhattuk: tavaly szá­mos területet át kellett szervezni, hogy csökkenjenek a létszám­gondok, hiszen 2007-ben több mint kétszázan, tavaly pedig több mint százan vonultak nyugdíjba. A beszámoló érdekességei kö­zött szerepelt, hogy a házasság, a család, az ifjúság és a nemi er­kölcs elleni bűncselekmények száma tavaly jelentősen emelke­dett. Ennek egyik oka, hogy egy­re többször fordul elő tiltott por­nográf felvételek készítése. Ami a gazdasági ügyeket ille­ti, új jelenség az intervenciós ga­bonával kapcsolatos bűncselek­mény. Ilyen ügy ugyan alig akad, de a jövőben kell rá számítani. Előfordult hogy kétezer tonna bértárolt gabona egyszerűen el­tűnt a raktárból. A beszámolót a közgyűlés egy­hangúlag elfogadta. ■ T. V. Új kör alakult, tisztségviselőket is választottak Többéves szünet után folytatja a munkát a községi gazdakör Apostagon. Csütörtökön, áz új kör alaku­ló ülésén tisztségviselőket vá­lasztottak úgy a fiatal, mint a ta­pasztaltabb gazdák közül. Vanyúr Krisztián (elnök) Benedekti Imre és Pesthy Imre kapott helyet az elnökségben, a felügyelőbizottságban pedig Zahar lánosné elnökletével Vanyúr Ferencné és Szöllősi Sándor dolgozik. ■ M. I. A kunszentmiklósi képviselő- testület nem járult hozzá az Apajra vezető úton lévő hídon a súlykorlátozás feloldásához. A minapi közgyűlésen Kreisch Mi­hály, az önkormányzat baleset­megelőzési bizottságának elnö­ke javasolta: a városháza kezde­ményezze a Bács-Kiskun Megyei Közútkezelő Kht. solti üzemmér­nökségénél, hogy a hídon átme­nő forgalmat szűkítsék le egy forgalmi sávra. így a hídon vál­takozó irányú lenne a forgalom, vagyis egyszerre csak egy jár­mű haladhatna át. Azzal együtt feloldhatnák a jelenleg érvényes 20 tonna súlykorlátozást, minek következtében jelentősen teher­mentesítenék Tass, Dömsöd és Kiskunlacháza útjait, mert a te­herforgalomjelentős része az al­sóbbrendű utakra menne. Vi­szont a közgyűlés többsége azzal érvelt, hogy az amúgy is megle­hetősen rossz állapotban lévő al­sóbbrendű utak romlását fokoz­ná a teherforgalom, és a szent- miklósiaknak okozna több gon­dot, mert zavarná a lakótelep nyugalmát, ezért a javaslatot el­utasították. ■ M. J. Nekilódul vagy százötven diák ágasegyháza Hétfőn futó­versenyt rendez az ágasegyházi általános isko­la, a versenyre több kör­nyékbeli település - Szent­király, Orgovány, Ballószög, Helvécia - diákjai érkez­nek. így a rajthoz mintegy 150 gyermek áll majd, akik egyéni és csapatversenyben is küzdenek. (S. H.) Harminckét év után végre jutott rá pénz baja Immár az uniós előírá­soknak megfelelő, a moz­gáskorlátozottak által is megközelíthető és használ­ható utasforgalmi WC áll a távolsági buszpályaudva­ron. Az épület 32 évvel ez­előtti átadása óta nem fog­lalkoztak a mosdóval. Ideje volt a teljes felújításnak, ami a Bács Volán Zrt.-nek 3,2 millió forintjába került. Ezen összeg tartalmazza a belső átalakítást és korsze­rűsítést, a berendezést, va­lamint a közművek cseré­jét. A mellékhelyiség a hét minden napján reggel ne­gyed 6-tól este fél 8-ig nyit­va van. (G. Zs.) Önkormányzati támogatás továbbra is hercegszántó Továbbra is támogatja a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az Országos Horvát Önkor­mányzatot annak érdeké­ben, hogy ez utóbbi működ­tesse a hercegszántói Horvát Tanítási Nyelvű Óvodát, Ál­talános Iskolát. Az erről szó­ló megállapodás lejárt, most azonban újat kötnek. Ennek keretében a megyei önkor­mányzat idén 4,5 millió fo­rint támogatást ad. (T. V.) @ TOVÁBBI HÍREK: www.baon.hu HIRDETÉS I o CQsper+ llirJl iJcj :M Megkérdeztük: Miért jó Fajszon élni? Bombabiztos kukorica gyomirtás Kukorica gyomirtó szeres állománykezelésére. A Casper, Miiagro-val csomagban most még kedvezőbb áron kínál teljeskörű megoldást! 0 kiváló hatékonyság mind az évelő, mind a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen 0 nagyon jó ár-érték arány 0 a csomag tartalma 8 ha kukorica gyomirtására alkalmas = 2,5 kg Casper + 8x11 Milagro + 2 x 0,5 I Extravon Információért forduljon Bács-Kiskun megyei kollégáinkhoz: Területi képviselő: Szeleczkl Attila: (20) 366 5306 Értékesítési támogatók: Nyugat: Kapitány József: (20) 414 8123 Kelet: Opavszki Mihály: (30) 218 0431 „ Észak: Greksa Tibor: (30) 551 9358 Syngenta HAAS ferencné, gyógyszerész:- Nekem azért, mert itt szület­tem. Sajnos, szinte csak ezért. Pedig szép vidéken élünk, de a Dunából semmit sem profitál a falu. Zsáktelepülés vagyunk, de nem csak emiatt nehéz megta­lálni az utunkat. Itt az emberek kétharmada nyugdíjas, ez a parita szempontjából megélhe­tést jelent, viszont látom, so­kaknak milyen gondot jelent a gyógyszerek kiváltása. Kevés a fiatal, az aktív korúak is máról holnapra élnek. Kevés az esély a kilábalásra. RÁKOSI LÁSZLÓNÉ, nyugdíjas:- Néha úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk a térképen, még a pesti busz sem jön be az öl­esről. Mi, idősebbek nosztalgi­ázhatunk, hogy amikor jól mű­ködött a tsz, akkor volt munka és megélhetés. Most nehéz len­ne itthon tartani a fiatalokat. Hiányzik a komp is, sokaknak a Dunántúlon volt földjük vagy nyaralójuk, most a kerülő miatt nehezebben és drágábban tud­ják megközelíteni. Márpedig mostanában az embereknek az idő és a pénz a legfontosabb. Vida János, tanuló: - Szerintem nagyon szép helyen élünk, hí­res a templomunk és a község háza épülete is. Az is fontos, hogy nagyon nyugodt hely a fa­lu. Itt jobb a levegő, mint a vá­rosban. Kalocsán például szá­guldoznak az emberek, nálunk viszont mindenhová el lehet jut­ni gyalog vagy biciklivel. A leg­jobb hely a Duna-part. Én infor­matikai szakközépbe megyek majd, később kereskedelemmel szeretnék foglalkozni, de fel­nőttként is szívesen élnék itt­hon. bácskai János, nyugdíjas: - Jó a talaj, és ez lényeges adottság, ahogy a mezőgazdaságból él& két dicséri a határ állapota is. De még az ötven-kétszáz hektá­ron gazdálkodók is szenvednek. Pedig országos hírű volt a fű­szerpaprika-termelés, nagyon futott az állattenyésztés. Felvá­sárlóként évente négy-ötezer háztáji sertést vettem át. Most a megélhetés a fontos. Van egy-két vállalkozás, de eltávoznak a fia­talok. Sok az eladó ház, ami vonzza a betelepülőket, aminek nem nagyon lehet örülni. Nyárlőrinciek készítették a legjobb bort Hagyományteremő szándékkal elevenítette fel újra a borver­senyt a lakiteleki hegyközség, melyhez korábban Nyárlőrinc és Tiszaalpár is csatlakozott. A bírá­lóbizottság elégedett volt a ter­melők által beküldött mintákkal, bár néhány esetben szakmai ta­nácsokat is megfogalmaztak a helyszínen lévő gazdáknak. A fehérborok közül Tóth Sza­bolcs bianka-rajnai rizling cuvée-je bizonyult a legjobbnak, a vörösboroknál pedig Szabó Ist­ván kékfrankosa. Mind a két ter­melő nyárlőrinci, és 2008-as borral nyert. Különlegességnek számított a tiszaalpári Nagy ló- zsef 1993-as rajnai rizlingje. ■ Sz. T.

Next

/
Thumbnails
Contents