Petőfi Népe, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-25 / 97. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2009. ÁPRILIS 25., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Szennyvízcsatornázásról is döntenek a városatyák Bácsalmás Kedden ülésezik a képviselő-testület. Napirenden szerepel a rendőrség beszámolója és a szennyvízcsatornázás. Szó lesz az önkormányzati vállalkozások, így az Innovatív Kft. és a Közszolgáltatási Kht. tavalyi eredményeiről, a sportkoncepcióról és egy helytörténeti kiállítóhelyről is. (J. I.) Kórusok tavaszköszöntő hangversenye Kiskunfélegyháza A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete tavaszi hangversenyt tart szombaton este 6 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központ színház- termében. Az eseményen a Szatmári Imre vezette házigazda Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa mellett fellép a Csongrádi Zenebarátok Kórusa és a Keszthelyi Festetics Kastély Helikon Kórusa is. Előbbit Kocsis Istvánná és Muladi lózsef, utóbbit Farkas Berta vezényli. (Sz. A.) Park és horgásztó a szeméttelep helyén kunszállás Ma a falu apraja- nagyja nekilát eltüntetni az egykori „eines” szeméttelepet, hogy helyén szabadidőparkot és horgásztavat alakítsanak ki. A tereprendezésben, faültetésben, tóalapozásban és kandeláberállításban ki-ki olyan szerszám1 mai, géppel vesz részt, amije van. A szervezők abban bíznak, hogy a nagy közös megmozdulás eredményeképp sikerül visszaállítaniuk azt a régi állapotot, amikor a vízállásos területet még „Cines- Balatonnak” nevezték a helybeliek. (- ász) Meghallgatja a közt a városi közgyűlés nagykörös Mindenki beleszólhat a helyi közéletbe április 30-án, képviselő-testület soros tanácskozásán. Ezen a napon közmeghallgatást is összehívtak a kulturális központba. A fórum délelőtt 9 órakor nyílik. (M. J.) @ TOVÁBBI HÍREK: www.baon.hu Tapskúrára fogott beteg diákszínjátszók Elsősorban a saját örömükre játszanak Moliére-nek nincs kora - tegnap ezt a Kada-szakközépiskola ifjú színjátszói ismét bebizonyították Tegnap kezdődött, ma zárul az Országos Diákszínjátszó Fesztivál a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. A versenyt immár két évtizede minden évben megrendezik, most először a hírős városban. A ló csapat közül három Bács-Kiskun megyéből, Kecskemétről érkezett: a kadások, az ÁFEOSZ-osok és a Táncsicskoieszosok. A közgazdasági szakközépiskolások előadásában Moliére Képzelt beteg című darabja fergeteges sikert aratott.- Nem a sikerért dolgozunk, önmagunk örömére játszunk. Persze az ilyen hosszan tartó taps mindig jólesik - mosolyog Sárosi Gábor, a rendező. - A közös munkát mindig szeptemberben kezdjük drámajátékokkal. Ilyenkor csak figyelem a csoportot, és megpróbálom olyan irányba terelgetni őket, amilyen az érdeklődésük. A második fontos szempont a darab üzenete: érezzék át, legyen az ő üzenetük is. jelenleg két középiskolában, a Kadában és az ÁFEOSZ-ban rendezek, jövőre szeretnék egy iskolán kívüli csoportot is indítani. Tóth Attila harmadikos a Kadában, tegnap címszerepet játszott.- Még nem döntöttem el, hogy színész leszek vagy közgazdász - mondja. - lövőre mindenesetre egy .színitanodába és a Szegedi Egyetemre is jelentkezni fogok. ■ G. S. A németek nem csak a gulyást ismerik partnerkapcsolatok Észak-rajna-vesztfáliai delegáció Kecskeméten A tartomány parlamenti küldöttsége mindössze három napot tartózkodott Magyarországon. Szoros programjukban mégis egy teljes napot kapott Kecskemét. Nem véletlenül. Kecskemét az a magyar város, melynek neve az utóbbi hónapokban a leggyakrabban hangzik el a német üzleti körökben és az ipari beszállítók találkozóin - a többi között ez is kiderült azon a városházi sajtótájékoztatón, melyen Zombor Gábor polgár- mester fogadta és köszöntötte a politikusokból és üzletemberekből álló észak-rajna-vesztfáliai küldöttséget. A Ruhr-vidékről érkezett delegációt Regina van Dinther, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány parlamentjének elnöke vezette. A magyarországi látogatás célja az volt, hogy a delegáció tagjai személyesen is tapasztalatokat szerezzenek a magyarországi üzleti lehetőségekről, elsősorban a középvállalkozásokat illetően.- Kecskemét és környéke a Daimler-szerződés aláírása óta különösen érdekessé és vonzóvá vált a német ipari vállalkozások számára - fogalmazott a rendezvényen Friedhelm Sträter ÉszakRajna-Vesztfália iparkamarájának alelnöke. - Természetesen oka van, hogy a delegáció Budapesten kívül éppen Bács- Kiskun megyeszékhelyét választotta a látogatása helyszínéül. Hiszen a Mer- cedes-beruházás- nak köszönhetően várható, hogy a következő években még több német érdekeltségű vállalat alapít leányvállalatot a régióban. A siker érdekében fontos, hogy a gazdasági kapcsolatok a két ország között megélénküljenek, még szorosabbá váljanak - emelte ki az üzletember, akinek évek óta működik vállalkozása Veszprémben. Regina van Dinther asszony felszólalásában azt hangsúlyozta: - Magyarországon jelenleg minden nyolcadik munkahelyet német érdekeltségű vállalkozás biztosítja. Nem kérdés, hogy a gazdasági válság idején még nagyobb szükség van az együttműködésre, a jó partnerkapcsolatokra mind a politika, mind a kultúra és az üzleti élet terén. Az üzleti életen kívül is meg kell találni azokat a közös oktatási, képzési, gyakornoki lehetőségeket, melyekkel közösen építhetjük Európát. ■ Magyarvári Annamária ■ A sajtótájékoztató után üzletember-találkozóval folytatódott a német delegáció prog- ramja. Belecsaptak a kecsapba csak univer kecsapot ne tegyen rá! - rendel melegszendvicset egy vendég a szerkesztőségünk mellett lévő drinkbárban. A miértre is megadja a választ: mert a cég a jövőben nem támogatja a kosárlabdát. Sic transit gloria mundi - azaz így múlik el a világ dicsősége. ki emlékszik már a három évvel ezelőtti főtéri fiesztára? Akkor több százan ünnepelték a Magyar Kupát nyerő csapatot. A paksi hősöket hajnalig istenítették a hívek a „nulla” kilométerkőnél. Ez volt a dicső múlt, szerda óta pedig éljük a keserű jelent. A tulajdonos egyik pillanatról a másikra megvonta a kosarasok támogatását, azóta a megszűnés keselyűi keringenek a sportág felett. dönthetett-e így az Univer? - kérdezgetik sokan a sportágért aggódók közül. Dönthetett! A kosárlabda mellett több száz dolgozójának egzisztenciájáért is felelős a cégcsoport. A gazdasági válság ugyan még nem érte el a vállalatot, de mint sok vállalkozás: tart attól, hogy eléri. NINCS is ezzel gondom. Pontosabban: nem ezzel van a gondom. Sokkal inkább, a„cég kommunikációjával. Kicsit indulatosnak, kissé előkészítetlennek érzem: a fürdővízzel kiöntötték a gyereket is. Nem is egy gyermeket. Nagyon sokat. Azokat, akik az ország legjobban felépített, több száz fős utánpótlás bázisában kosaraznak, s akik sorra dobogón végeznek korosztályuk bajnokságaiban. ám ne temessük még el a kecskeméti kosárlabdát! Túl sokan szeretik, túl sokan aggódnak érte. A hírek szerint többen próbálják megszervezni a jövő csapatának támogatóit. Zombor Gábor polgár- mester A csoportos együttesben gondolkodik. Nagyon bízom a város első emberében, a sportágért tenni akarókban. Mert a melegszendvics ke- csappal az igazi... Autóvásárlás helyett átszervezés lesz bajai kistérség Nem döntöttek, szakértői anyagokat kérnek Nem időszerű, ezért nem igényel támogatást a pedagógiai szak- szolgálat gépjárművásárlásához a bajai kistérségi társulás, és az iskolapszichológus foglalkoztatásához elnyerhető 1,1 millióra sem tartanak igényt a környékbeli települések. Erről a polgár- mesterek tanácsa döntött.- Nem volt szakmai kifogás egyik ellen sem, de jelenleg nem tisztázott az intézmény átalakítása. Még vizsgálódni kell, ezért javasoltuk az elutasítást - mondta Király Sándor, az elfogadott javaslatot beterjesztő pénzügyi bizottság elnöke. Márpedig a pénz nagy úr, és az elnyerhető összeg az iskolapszichológus alkalmazásának legfeljebb harmadát fedezné. Ráadásul csak egy tanévre, miközben a további működtetés a kistérség kasszáját terhelné. Jelenleg a város tartja fenn a Pedagógia Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Családsegítő és Sokszereplős pálya SZOCIÁLIS TERÜLETEN működik legjobban a kistérségi feladat- ellátás már évek óta. Köszönet illeti a dolgozókat munkájukért - fogalmazott Révfy Zoltán, Baja polgármestere tegnap a 2008-as szakmai beszámolók elfogadása után. Ezek kapcsán egyetlen kritikai észGyermekjóléti Szolgálat nevű intézményt, amit azt követően hozott létre, hogy a szociális feladatok többségét a református egyház társaságára bízta. Az önkormányzati intézmény pedagógiai revétel sem hangzott el a települési vezetőktől. A kistérségben a város intézményén túl a Kolping, a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény, valamint a megyei önkormányzat bácsborsódi Őszi Napfény intézménye lát el különböző feladatokat. és szociális részlegeinek szétválasztása azonban néhány hónap működés után ismét napirendre került. Bár a kistérségi tanács ülésének tervezett napirendjén már szerepelt az erről szóló javaslat, arról hivatalosan nem tárgyaltak a települési vezetők. Arról azonban határoztak, hogy két szakértőtől is kérnek anyagot a szakszolgálat további működtetése kapcsán. Ebben a gazdaságos működtetés lehetőségeit is vizsgálni kívánják. Elképzelhető, hogy a visszaeső gyereklétszám miatt a jelenleg 27 főt foglalkoztató szakszolgálat és tanácsadó alkalmazotti létszámát negyven százalékkal kell csökkenteni. ■ K. T. Csipke Megnyílt a X. Nemzetközi Csipkefesztivál Kiskunhalason. A kiállítás díszvendége az idrijai Csipkeiskola Szlovéniából. A csipkefesztiválok történetében ez az első alkalom, hogy á Kiskunhalasra látogatók a felnőttek mellett gyermek csipkekészítőkkel is találkozhatnak.