Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-05 / 54. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Fesztivállal érkezik a tavasz március 16-április 6. A rendezvény költségvetése 50 millió forint A megye rendőrei a kiskőrösi járőrözési példát követik áprilistól Áprilistól a rendőrjárőrök nem kapnak részletes útiránytervet, hanem a maguk felelősségére járőröznek. Ezt a kiskőrösi váro­si rendőrség tegnapi állomány­gyűlése előtt közölte a sajtóval Dávid Károly dandártábornok, Bács-Kiskun megyei rendőrfőka­pitány. Az újnak számító mód­szert a kiskőrösi kapitányság il­letékességi területén próbálták ki január 1-jétől. A gyakorlat már két hónap alatt is olyan eredményeket mu­tatott, amelyek indokolják, hogy áprilistól az egész megye áttérjen rá. Dávid elismeréssel szólt a kis­kőrösi rendőrök munkájáról ki­emelve, hogy felderítési mutató­juk a legjobb a megyében. Ez an­nak tükrében érdemel különös figyelmet, hogy néhány évvel ez­előtt a kapitányságot még sok kritika érte, sereghajtónak szá­mítottak az eredményességben. Tavaly viszont a felderítési muta­tó már 70 százalék felett volt. A főkapitány külön szólt arról, hogy a kiskőrösiek az utóbbi idő­ben többször és eredményesen alkalmaztak titkosszolgálati módszereket. így lepleztek le egy bandát, amelyik a helyi vállalko­zók mégzsarolására készült. Az ügy a vádemelésnél tart. ■ Csökkent a közterület­ről induló bűncselekmé­nyek száma. Arató László alezredes, kiskő­rösi kapitány az új szisztémáról elmondta, hogy járőreiktől elvár­ják: szolgálati idejük alatt keve­sebb bűncselekmény történjen, s ennek tükrében értékelik a munkájukat. Korábban a járőr­vezető a részletes útiránytervben megkapta, hogy a város melyik pontján mennyi időt töltsenek megfigyeléssel. Most csak arról szól a parancs, hogy látogassák a város valamennyi körzetét (Kis­kőröst négy körzetre osztották), de a járőrök maguk döntik el, hogy hol mennyi időt töltsenek. A gyanús személyek felderítése így hatékonyabb. A módszer azt az eredményt hozta, hogy sokkal több a tetten érés. Emellett a köz­területről induló bűncselekmé­nyek száma (boltfeltörés, autófel­törés) a tavalyival összevetett idő­szakban 110-ről 80 alá csökkent, vélhetően azért, mert a járőr megjelenése elejét vette az elkö­vetésnek. ■ B. F. I. Huszonkét nap, 20 hely­szín, csaknem 80 ese­mény - ez a március Jó­én kezdődő Kecskeméti Tavaszi Fesztivál tömör statisztikája. Ami a tar­talmat illeti: Rost Andrea, Doni Kozákok, Ghymes, Csík Zenekar - csak né­hány húzónév a fellépők hosszú sorából. Rákász Judit- Kecskemét nem adja meg ma­gát: a gazdaságot érintő nehézsé­gek ellenére a tavaszi fesztivál a korábbi évekhez hasonlóan gaz­dag kulturális programsorozat­tal várja az itt élőket és az idelá­togató vendégeket - mondta Zombor Gábor polgármester teg­nap, a fesztivál sajtótájékoztató­ján, az Erdei Ferenc kulturális központban. - Van mire büsz­kének lennünk: kiváló kecske­méti alkotók, művészeti csopor­tok mutatkoznak be a rendezvé­nyen, mely a hagyományokhoz híven nyitott a hazai és nemzet­közi fellépők előtt is. Az érdeklődést jól jellemzi, hogy több mint két héttel a fesztiválnyitás előtt már csak korláto­zott számban kap­hatók a zenei ese­ményekre szóló bérletek. Nem véletlenül, hiszen az 5500 forin­tos komolyzenei bérlet birtoká­ban négy koncertre lehet bejut­ni: Rost Andrea és a Kecskemé­az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendége Csehor­szág. A kecskeméti programso­rozat rangiát jelzi, hogy a fő­városon kívül egyedül Kecske­méten vesz részt fesztiválren­dezvényen a Cseh Köztársaság ti Szimfonikus Zenekar, a Can­tus Nobilis, a Grazi Kapell- knaben fellépésére, valamint a Vajda lános-emlék- koncertre. A 7 ezer forintos világzőnei bérlet 4 produkció­ra szól: Csík Zene­kar, Kecskemét Táncegyüttes, Ghymes, Doni Ko­zákok Együttes. A jegyárak egyébként nem emelkedtek, sőt a legtöbb prog­ramra 500,1000,1500 forintért lehet belépőt váltani. A legma­gasabb jegyár 3000 forint, de magyarországi nagykövete, Jaromir Plisek. Március 16-án nyitja meg Jirí Suhájek üveg­művész és Andrej Németh Endre festő szobrászművész ki­állítását az Erdei Ferenc kultu­rális központban. sok program ingyenes. Kiszá­moltuk: aki valamennyi prog­ramra jegyet váltana, annak ez 35 ezer forintjába kerülne. Ezért 3 héten át 80 eseményen vehet­ne részt ^ gyakran egymással párhuzamosan.- Több, nagy hagyománnyal bíró, kisebb fesztivál is része a programsorozatnak - mondta a sajtótájékoztatón Bak Lajos fesz­tiváligazgató. - Ilyen a Bohém Jazzfesztivál, a Kecskemét Fringe, vagy éppen az idei film­szemle és a portugál filmfeszti­vál nyertes alkotásaiból válogató Mozaik az Otthon moziban. A fesztivál rangját jól jelzi, hogy a támogatók a nehéz gaz­dasági körülmények ellenére sem fordítottak hátat a rendez­vénynek. A kecskeméti önkor­mányzat 10 millió forinttal támo­gatta a rendezvényt, melynek teljes költségvetése várhatóan el­éri az 50 millió forintot. (A Kecskeméti Tavaszi Feszti­vál rendezvényeiről lapunk fo­lyamatosan beszámol.) KOSA GYÖRGY Ubulka, Milánka dühöng, pusztít, öl és nyo­morba dönt a gazdaságos vál­ság. Egy tegnapi hír szerint már signore Berlusconi (je­lenleg főállásban miniszterel­nök) szebb szezonokat meg­élt AC Milánjánál is visszább vesznek a pénzszórásból. Fu­ra világ köszönt be ott, ahol eleddig pont csak a pénz nem számított, mert mindig bármennyi volt - a klub gaz­dálkodásától (bevételeitől) függetlenül. A piros-fekete válságstratégia: drasztikusan fizetést csökkentének, elad­nak néhány drága focistát, és a nyári átigazolási időszak­ban sem vásárolnak. ugyanezen a napon, ugyan­ezen a kontinensen, de kissé keletebbre meg ismét oda­nyilatkozott egy Veres nevű pénzügyminiszter, hogy nem kell államcsődtől félnie orszá­ga lakóinak. Ám e lakók több­sége - nem tehet róla - úgy szocializálódott, hogy minél gyakrabban bizonygatnak ne­ki valamit, annál jobban gya­nítja az ellenkezőjét. (A szak- irodalom ezt Nemleszgázár- emelés-, illetve Csernobil- szindrómaként is jegyzi, utóbbi esetben az „Aggoda­lomra semmi ok, csak mos­sák meg jobban a zöldsége­két!” forráshivatkozással,) még jó, hogy Celebmagyar- ország felett viszont mindig kék az ég. Egy ugyancsak szerdai keltezésű partibeszá­moló szerint (mely dolgozat színvonalát a „Tombol a far­sang a sztárok háza táján is.” felütés jelzi) várandós az egyik kúl csatorna arca. „Ubulka egy hajón fog meg­születni, egy nagy jachton, hogy tudja, milyen ez az ér­zés”. Ugyanis egy arab milli­omos az apa. Kúl válságstra­tégia - gondoljuk mi erre merő rosszindulatból. S minthogy mostanság az ara­bok szívesen szállnak be a fociba, javasoljuk is Berlus- coninak: vegye fel a kapcso­latot az apukával, nem kell-e neki Ubulka mellé egy Milánka is. ■ A fesztivál kép­zőművészeti kü­lönlegességének ígérkezik a Bo- zsó János emlék- kiállítás a Bozsó Múzeumban. Cseh művészek kiállítása az Erdeiben Petőfi Népe Üzleti Klub - ahol a szellemi tőke kamatozik pénz & piac A klubtagok első kézből kaphatnak információkat a gazdasági folyamatokról Két éve keltette életre lapunk ki­adója a Petőfi Népe Üzleti Klubot. A telt házas rendezvények bizo­nyították: az üzleti élet szereplőinek szükségük van köz­vetlen információk­ra a gazdaságban zajló folyamatokról. A klub tapasztalatairól és a tervekről a klub háziasszonyát, Juszkó Anitát, a Petőfi Népe hir­detési vezetőjét kérdeztük. pe Üzleti Klubot. A kiadó szék­házában másfél havonta negy- ven-ötven klubtagunk hallgathat üzleti, gazdasági té­májú előadást. A tagság számára nyitott fórumon el­hangzottak a Petőfi Népében és a baon.hu internetes termékünk­ben jelennek meg, így széles körben ismertté téve a klubnap legfontosabb információit. m A hiteles infor­máció komoly tő­két jelent a vál­lalkozásoknak.- Beváltotta-e a reményeket a klub?- Igen. 2007 első negyedévé­ben indította útjára a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. az azóta nagy sikerrel működő Petőfi Né­- Elogyan tudja segíteni a Pe­tőfi Népe a vállalkozókat?- A lapban hangsúlyosan van­nak jelen gazdasági témájú írá­sok. Különösen fontos ez, ami­kor az ország lakói egyre közvet­A PN Üzleti Klub szellemi műhely, ahol gyarapodhat a tudás lenebb tapasztalatokat szerez­nek a világgazdaság folyamatai­ról. A gazdasági tematika na­gyobb súlya jól illeszkedik lapki­adónk hosszú távú stratégiájá­hoz. Fontos, hogy partnereink­kel olyan kapcsolatban legyünk, amely oldja és egyben szoro­sabbra is vonja a hétköznapi üz­leti köteléket.- Mi a további célkitűzése a klubnak?- Az alapelgondolás nem válto­zott: célunk partnereinknek szel­lemi műhelyt teremteni. Elértük, hogy-a klubtagok az előadások és az azokat követő beszélgetések eredményeképp gyarapíthassák tudásukat. ■ Hogyan lehet klubtag? A PETŐFI NÉPE ÜZLETI KLUB tag­jai lehetnek a Petőfi Népe veze­tő hirdetőpartnerei, de az éves tagság százezer forintért meg is vásárolható. A rendezvények meghívóin túl a klubtagok egy alkalommal PR-bemutatkozási lehetőséget kapnak a lapban. A PN Üzleti Klub idei nyitó rendezvénye március l(Fén (kedden), 14 órakor kezdődik a Petőfi Népe székházában (Kecs­kemét, Széchenyi körút 29.). Az előadó dr. Dávid Ferenc, a Vál­lalkozók és Munkáltatók Orszá­gos Szövetsége főtitkára lesz. A vendéglátásról a Bajor Étterem és Vendégház gondoskodik. A Doni Kozákok Együttes produkciója a világzenei bérlettel megtekinthető előadások egyike lesz

Next

/
Thumbnails
Contents