Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-09 / 33. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2009. FEBRUÁR 9., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP A fiún már nem segíthettek a mentősök. Édesapjának a jobb kezét - 6 és fél órás műtéttel - négy orvos varrta vissza a kecskeméti megyei kórházban. Kamasz fiút ölt a traktor tragédia A súlyosan sérült apa tehetetlenül nézte végig fia halálát mssmmnu A megyeházán is tanácsokat ad a Priv-lnvest Kft A Tocsik-ügyet idéző tálalás­ban vetődött föl a honi sajtó­ban a Priv-lnvest Kft. sikerdí­jainak története. A társaság­nak a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál betöltött szerepéről Bányai Gábort, a közgyűlés elnökét kérdeztük.- Van-e a Priv Investtel szer ződése a megyének?- Igen, tavaly november elseje óta. A megyei önkor­mányzat ötmiiliárd forint ér­tékben bocsátott ki kötvényt 2007 végén. Az összeget be­fektettük, s az időközben elért hozam, tehát mintegy 700 millió forint forgatásához ad tanácsokat Csapó Ágnes, a tár­saság ügyvezetője.- Ki döntött, és milyen ala­pon a Priv-lnvest mellett?- A döntéshez nem kellett testületi jóváhagyás, mert a kötvénykibocsátásról szóló ha­tározat idején felhatalmazást kaptam ilyen szerződések megkötésére is. Én döntöttem annak alapján, hogy más ön- kormányzatoktól jó referenci­ák érkeztek a cégről.- Miért van szükség tanács­adóra?- A hozamot nagyobb koc­kázattal, nagyobb haszon re­ményében forgatjuk, amihez már speciálisabb szakértelem kell, s a felelősség nagy terhe­ket róna a köztisztviselőkre.- Mekkora a cég sikerdíja?- Egy telefonos interjú kere­tében a pontos százalék felidé­zésére nem vállalkozom, de a Petőfi Népe - ha igényli - meg­kaphatja a szerződés teljes szövegét, mert ez is, mint min­den más szerződésünk nyilvá­nos. Egy bizonyos hozamszin­tet alacsony díjért garantál a Priv-lnvest, a magasabb szint után kap sikerdíjat, degresszív mértékben. ■ B. F. I. Bányai Gábor Szörnyű munkahelyi bal­eset történt szombaton Kecskeméten. Egy apá­nak - miközben a keze le­szakadt - azt is végig kel­lett néznie, hogy imádott fia meghalt mellette. Noszlopy Nagy Miklós A 44 éves Á. Márk egy Kecske­méthez közeli vállalkozó mező- gazdasági gépszerelője. Szombat délben csak rövid időre ugrott be a lózsa-benzinkúttól nyíló, Ván­dor utcai telephellyel szemben lakó főnökéhez, A. Józsefhez, aki­vel azután beindítottak egy sze­relés alatt álló traktormotort. Közben odaért az apa 17 éves fia is, az ifjabb Á. Márk, aki ér­deklődve nézte a javítást. Senki sem számított arra, ami ezután történt. A próbapadon járatott traktormotor - egyelőre azt felté­telezik, hogy talán az adagoló hi­bája miatt - felpörgött, és a lend­kereke szétrobbant. Az egyik re- peszdarab iszonyatos erővel vá­gódott a kamasz fiú hasfalához, és valósággal kettévágta. Azon­nal szörnyethalt az apja szeme előtt, akinek csukló felett vágta le a jobb kézfejét egy másik fém­darab. A mentő kiérkezéséig esz­méleténél volt a gépszerelő, aki főnöke feleségének könyörgött: hagyják őt meghalni, elmegy a fia után. Mindeközben Á.-né Katalin anyai szíve mintha csak meg­érezte volna négy kilométerrel arrébb, alsólajosi tanyájukon Márk szívének utolsó dobbaná­sát. Hallotta, ahogy szirénáznak a fő­úton a mentők. A 40 éves édesanyának nem szólt még sen­ki sem, mégis kiseb­bik fiával, a ó éves Szabolccsal rohant a birtok felé. Kereste a szeretteit, ahol rémülettel töltöt­te el, hogy rendőrautók sorakoz­nak az utcában. A nyomozást irányító Pólyák Zsolt őrnagy, bűnügyi osztályvezető tájékoz­tatta a szörnyű balesetről. Iszo­nyatos, mindenki számára ször­nyűséges percek következtek...- Mit tettetek vele? Ki adja ne­kem vissza a csodálatos kisfiam? - zokogott sírástól fuldokló, el­csukló hangon az édesanya. * * * Még úton volt a mentő a me­gyei kórház felé, és vitték ma­gukkal a levágott kézfejet is, amikor már riadóztatták az or­szágos hírű kecskeméti kézse­bészeket. Kertész Gábor kézse­bészeti részlegvezető főorvos a szabadnapján ment be a műtő­be kizárólag azért, hogy min­den tudásával segítsen a gép­szerelőn. Két orvos Márk karja, kettő a kézfeje megmentéséhez fogott hozzá, majd egyesült a két team, és kez­dődhetett a négy szakember - Ker­tész doktor, Kovács János kézsebész szakorvos, az ügye­letvezető Tege Antal főorvos és Pócs Levente ortopéd traumato- lógus szakorvos - összehangolt műtétje. Szemmel szinte nem is látha­tó, milliméteres képleteket - ar­tériát, ereket, idegeket, izmokat - varrtak össze egyesével. A mintegy harminc képletet órá­kon keresztül, hajszálnál véko­nyabb, sokszor annak csupán a tizedét elérő fonállal varrták össze. A műtétben részt vett még Holló Ilona főorvosnő, Petró Zoltán aneszteziológus or­vos, Beregszászi Melinda asz- szisztensnő, Fülöpné Saci mű­tős szakasszisztens és Carlos, a műtősfiú.- A teljes csonkolás csúnya roncsolódással járt - magyaráz­ta Kertész doktor a műtőben je­len lévő tudósítónknak. - Ki kel­lett vennünk a rossz részeket, emiatt kicsivel rövidebb lesz majd a beteg karja. Van remény, de a következő napok kritikusak lesznek. Ha viszont minden jól alakul, akkor is eltarthat egy évig a gyógyulás. Azt azonban még nem tudni, hogyan befolyásolja majd a mű­tét óta az intenzív osztályon alta­tott édesapa gyógyulását a tudat, hogy szeme előtt veszítette el szeretett gyermekét. * * *- Foglalkozás körében elkövetett halált okozó, gondatlan veszé­lyeztetés gyanúja miatt nyomo­zunk. Egyelőre ismeretlen tettes ellen. Munkavédelmi, műszaki, elektromos szakértőket is be­vontunk, ezért várhatóan hosszabb ideig eltart majd a vizsgálat - mondta a balesetről tegnap Nyíkos Tamás, a megyei főkapitányság szóvivője. A BALESET HELYSZÍNÉRŐL ÉS A MŰTÉTRŐL KÉPGALÉRIÁK, VALAMINT VIDEÓK A BAON.HU-N Baja DUNA A héten két méter fölé emelkedik az áradó folyam. Mára 183, míg csütörtökre 223 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a bajai szaka­szon. Mohácsnál 2,5 méterig árad. Ami a vízhőmérsékletet il­leti, tegnap reggel Bajánál 3,7, a mohácsi szakaszon pedig 4,8 Celsius-fokot mértek. (G. Zs.) Félegyháza vetélkedő a felső tagozatos diákok számára Ka- zinczy-szépolvasó-versenyt tarta­nak holnap délután 2 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtár­ban. (Sz. A.) Jászszentiászló sav Autókat ön­töttek le maró anyaggal szom­batra virradóra a községben. Az ismeretlen tettes egy családi ház előtt álló Ford Focus és egy BMW 525-ös személygépkocsit öntött le a savval. A kárt félmillió forintra becsülik. (I. N.) Kecskemét hamisgyanús Egy kecskeméti cukrászdában egy hamis 10 ezer forintossal fizetett volna egy férfi és egy nő. A ha­misgyanús bankó miatt az ott dolgozók értesítették a rendőrö­ket, akik a személyleírás alapján néhány perc alatt elfogták a két személyt. Ruházatuk átvizsgálá­sa során előkerült egy hamisgya­nús 10 ezres, valamint két darab 2 ezres is. A 21 éves nőt és a 33 éves férfit őrizetbe vették. (T. K.) Kiskunfélegyháza automata A Korona utca sarkán megnyílt az OTP Bank új kirendeltsége. Ezzel egy időben - sokak bosszúságá­ra - „eltűnt" a pénzintézet Kos­suth utcai pénzautomatája. A bank illetékesétől megtudtuk: a korábbi helyszíntől alig kétszáz méternyire, egy élelmiszerbolthoz helyezik át a pénzautomatát, amit legkésőbb február végére üzembe is helyeznek. (Sz. A.) Pálmonostora közügyekről Az elmúlt évi költségvetés módo­sítása és az idei tervezetének megvitatása szerepel egyebek mellett a pálmonostori képviselő- testület szerdai ülésének napi­rendjén. A délután három órakor kezdődő közgyűlésen sor kerül a költségvetésből igényelt támoga­tások elbírálására is. (Sz. A.) Úszód FATOLVAJ Keresi a kalo­csai rendőrség azt a személyt, aki korábban a községben, a volt szovjet repülőtéren fát vágott ki és lopott el. Félmillió forint kárt okozott a bűncselekménnyel az ismeretlen tettes. (G. Zs.) ■ Az egyik repesz- darab valóság­gal kettévágta a kamaszt. Tiszaiig: egy kistelepülésen néhány millió is vagyon Móra Ferencre emlékeztek Félegyházán évforduló A nagycsoportos ovisok rajzaival illusztrálják majd a meséket Nem növelte a hiányát az elmúlt évben a tiszaugi önkormányzat, sőt csökkentette. Amikor Hege­dűs Ernő halála után, 2007-ben Sinka Ferencet megválasztották polgármesternek, azt ígérte a helybélieknek, hogy takaréko­san fognak bánni a pénzzel, és megpróbálják mielőbb lefarag­ni a hiányt. Az elmúlt év elején 25 millió volt a tartozása a falu­nak, amit már sikerült lecsök- kenteniük 22 millió forintra. Fo­lyamatosan törlesztik az adós­ságukat, miközben már ötmil­lió forintot lekötöttek a tartalék­ból. Amennyiben minden a ter­veknek megfelelően alakul, ak­kor további hárommillió forint­tal karcsúsodhat az adósság.- Ez azért nagyon fontos - nyilatkozta Sinka Ferenc -, mert erre az összegre havonta közel százezer forint kamatot kell kifizetni az önkormányzat­nak, és persze mellette a tőkét is törleszteni kell.- Amennyiben a tőketarto­zást le tudjuk csökkenteni, ak­kor a kamatterhek is csökkenni fognak. Egy ilyen kistelepülé­sen az ekkora összegek is jelen­tősen befolyásolják a költségve­tést. Minden kiadott forint he­lyét kétszer is meg kell gondol­nunk, hogy mire költjük. Úgy tűnik, hogy eddig jól sáfárkod­tunk, és jó úton járunk - mond­ta a település vezetője. ■ Sz. T. Születésének 130. és halálának 75. évfordulója alkalmából nagyszabású rendezvénysoro­zattal emlékeztek a város nagy szülöttére, Móra Ferencre a múlt héten szülővárosában, Kiskunfélegyházán. A programok sorát - melye­ket az önkormányzat az író ne­vét viselő közművelődési egye­sülettel közösen szervezett - Kapus Béláné előadása nyitotta a Hattyúházban. A közművelő­dési egyesület irodalmi szekci­ójának vezetője, Eyszrich György Móra legendás latinta­nára és Holló László iskolaépítő igazgató életútját ismertette. A megemlékezések koszorú zásokkal folytatódtak. A félegy­A kettős évfordulón a Móra téri szobornál is koszorúztak a megemlékezők házi diákok, az intézmények és civilszervezetek képviselői a Móra-gimnáziumban, majd az író Daru utcai mellszobránál, a Móra téri szobornál, majd pe­dig az író szülőházánál helyez­ték el az emlékezés virágait. Megemlékezőbeszédet Garaczi Veronika, a polgármesteri hiva­tal művelődési osztályának munkatársa mondott. A kettős évforduló alkalmá­ból a Móra Ferenc Közművelő­dési Egyesület rajzpályázatot hirdetett a város nagycsoportos óvodásai számára. A rajzokat február 28-áig lehet leadni. A gyerekek legszebb munkáit Móra-mesék illusztrálására használják majd fel. ■ Sz. A. )

Next

/
Thumbnails
Contents