Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-28 / 23. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 28., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Bácsalmás feljelentés csaló munkaszervezőt jelentett fel egy 29 éves bácsalmási férfi. Elmondta a rendőröknek, hogy külföldi munkára munkavállalókat kereső újsághirdetésre jelentkezett, és január 17-én, kora este találkozott egy kiskunhalasi áruház büféjében a szervezővel. Útiköltségre 100 eurót kért tőle az illető, és abban maradtak, hogy szombaton indulnak a külföldi munkahelyre. Erre azonban nem került sor, ezért, most rendőrökkel keresteti az időközben eltűnt szervezőt a károsult. (Baon.hu) Kiskunfélegyháza kitüntetés Petőfi Sándor halálának 160. évfordulója alkalmából emlékdíjat alapított a Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra. Az évfordulós emlékdíjat hét települési intézménynek, illetve személynek ítélték oda, köztük a kiskőrösi Oláh Pálnak és a * kiskunfélegyházi Kállainé Vereb Máriának. A díjakat később adják át, ünnepélyes keretek között. (Sz. A.) Kiskunhalas hirdetés Egy asszony nevében és adataival tett fel valaki szexhirdetéseket egy internetes portálra. A 32 éves nő megdöbbenve értesült a rá vonatkozó hirdetésről. Nem sokkal később kiderült az is, hogy egy másik szexhirdetésben egy másik portálon a férje és az ő telefonszámán lehetettjelentkezni, ráadásul még a lakcíme is olvasható. A rendőrök keresik, hogy ki és miért tette fel a hirdetéseket a világhálóra. (Baon.hu) Kunszállás VÉRADÓ nap A helybéliek mellett a környékbeli önkéntes véradókat is várják január 30-án reggel 9 és 12 óra között a Petőfi-faluházba. A véradó napot a Vöröskereszt szervezi a megyei vértranszfúziós központtal közösen. (Sz. A.) Tiszaalpár közélet Csütörtökön délután három órakor tartja soron következő ülését az önkormányzat képviselő-testü- lete. A napirendi pontok között szerepel egyebek mellett a civil- szervezetek beszámolója. Tárgyalnak majd a képviselők a közterület-fenntartási és településüzemeltetési feladatok ellátásáról, az új ötcsoportos óvoda beruházására kiírt közbeszerzési eljárás eredményéről és a közfoglalkoztatottak ez évi feladatairól. (Sz. T.) Sok az arzén az ivóvízben? fejlesztés Milliárdokba kerül majd a korszerűsítés a megyében Az uniós normák nehéz helyzetbe hozták azokat a településeket, melyeknek ivóvizében több az arzén literenként 10 mikro- grammnál. Bálái F. István A magyar élelmiszer-egészségügyi normák általában szigorúbbak a nyugatiaknál, az ivóvíz megengedett arzéntartalma kivételével - magyarázta lapunknak Iványosi-Szabó András kecskeméti alpolgármester. Nálunk 50 mikrogramm lehet egy literben, az EU-ban viszont csak 10. Az uniós értékhatár betartása ránk is kötelező, de a csadakozási tárgyalások során határidőt kaptunk 2009. december 31-éig. Ez azonban már betarthatatlan, tehát további haladékra lesz szükség, amit várhatóan meg is kap az ország 2012-ig. ■ A Bácsvíznél csak Lada ny ben e, Felsőlajos és Szentkirály vize jó. A szigorú norma nagy terheket ró a településekre. A mentesítés ugyanis milliárdokba kerül a Dél- Alfóldön, ahol a legtöbb arzénes víz, található. Csak Bács-Kiskun megyében 40 település érintett, de egyelőre csak a tanulmánytervek ismertek az ivóvízellátás korszerűsítésére. Várhatóan lesznek olyan községek, így Móricgát és Bugacpusztaháza, ahol meg is szűnik a saját vízmű, mert gazdaságosabb lesz távvezetéken Bugáéról odajuttatni az arzénmentesített ivóvizet- mondta Balog Zoltán, a Bácsvíz Zrt. főmérnöke. A helyi önkormányzatok kénytelenek lesznek beletörődni a saját vízmű elvesztésébe. Mert ha más műszaki megoldást akarnak, a költségük is magasabb lesz, tehát jobban emelniük kell majd a vízdíjat, ráadásul az uniótól sem kapnak támogatást. Ha pedig nem tesznek semmit, a tisztiorvosi szolgálat elzárhatja a csapot a településen, akkor pedig palackos ivóvízzel kell ellátni a lakosságot az önkormányzat pénzén. A települések külön-külön képtelenek megoldani a feladatot. Mivel a 10 mikrogrammos határt állami szinten vállaltuk, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal kezdte koordinálni az arzénmentesítést. A hivatalt A vízminőség-javító program költségmegoszlása: Európai Unió: 50% Magyar állam: 35% Önkormányzatok: 15% \ ■ A Egyre nagyobb kincs az ivóvíz, de több településen sok pénzbe kerül, hogy megmaradjon már Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) hívják, most ő tartja kézben az ügyet. Dél-alföldi szinten a DARFT (Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács) a koordinátor, melynek védőszárnya alatt az érintett települések 2005- ben létrehozták a Dél-alföldi Ivó- vízminőség-javító Konzorciumot. Ezt azonban túlhaladta az idő. Jelenleg öt „mintaprojekt” előkészítése folyik - tájékoztatta labácskiskun nagyobb települései közül Baja, Ballószög, Bács- bokod, Csengőd, Császártöltés, Gara, Jászszentlászló, Katymár, Kecel, Kecskemét, Kiskunhalas, púnkat Király Zoltán, a DARFT illetékese. Kecskemét, Baja, Békéscsaba, Orosháza és Makó térsége fogott össze, hogy uniós forrásokra pályázzon az ivóvíz minőségének javítására. A programban nemcsak arzénmentesítés szerepel, hanem az ammonium-, vas- és mangántartalom csökkentése is. A Dél-Alföld 19 térsége közül tehát öt kerülhet abba a helyzetbe, hogy még az idén pályázatot Kiskunmajsa, Kunfehértó, Mélykút, Nemesnádudvar, Orgovány, Szánk, Érsekcsanád és Városföld is érintett. A teljes lista a Baon.hu-n olvasható. ILLUSZTRÁCIÓ nyújthasson be. Ha a támogatási szerződéseket a jövő év elején megkötik, 2012-re a szigorú uniós normáknak is megfelelő ivóvizük lehet a résztvevőknek. Kecskeméten és térségében 28 település alkotja az új konzorciumot. A költségek várhatóan meghaladják majd a 25 millió eurót. Sajnos egyelőre nem ismert, hogy mekkora lesz a szükséges önkormányzati önerő. A 2005-ös elképzelések szerint 50 százalékot állt volna az EU, 40-et a magyar állam, a maradék 10 százalék jutott volna az önkormányzatokra (25 millió eurónál ez is 700 millió forint körüli összeg, amit nehéz lesz kifizetni 28 településnek is). Király Zoltán úgy tudja, hogy az önkormányzati önerő 10-15 százalék lehet. nézőpont # Az érintett megyei települések listája BÁLÁI F. ISTVÁN Ez a méreg,, nem a cián! A VÍZCSAPOK ELZÁRÁSÁVAL fenyegetőzött a minap egy tisztiorvosi hivatalnok. Tudniillik a Dél-Alföldön egy sereg településen (csak Bács- Kiskunban 40-ben) több az arzén a vízben, mint ameny- nyit a kényes európai gyomor bevesz. az unióban ugyanis csupán 10 mikrogramm arzén lehet egy liter vízben, nálunk viszont ma még 50. Az év végéig kellene az arzént az uniós szint alá szorítani. Ebből persze semmi sem lesz, hiszen már 2006 is kijelölt határidő volt, de abból sem lett semmi. Az ok egyszerű: nincs rá százmilliárd forint. A vízcsapokat persze most sem fogják elzárni, Magyar- ország megkéri és megkapja a további haladékot 2012-ig. botrány, hogy a csatlakozási tárgyalások során bevállaltuk ezt a 10-es értékhatárt, miközben egy ember nyugodtan magához vehet napi 300 mikrogramm arzént évtizedeken át. Csakhogy Nyugat-Európában az átlagos napi arzénfogyasztás eleve 80 mikrogramm, tengeri hal formájában. Aki pedig különösen szereti, megeszi a háromszorosát is. Az unió tehát eleve napi 200 feletti értékkel számol, s ha erre jön még néhány liter 50 mikrogrammos ivóvíz, valóban meghaladjuk a 300-at. Tengeri halat ugyan mi nemigen eszünk - de ehetünk -, az ideutazó nyugatiaknak pedig óvnunk kell az egészségét. Kerül, amibe kerül, ki kell irtanunk az arzént a vízből, hacsak nem akarunk Európa szégyenpadjára ülni. Ezen dolgoznak most az illetékesek. a vízműtulajdonos önkormányzatokkal valahogy lenyeletik a békát, a többlet- költségeket beépítik a vízdíjba. A nyugatiak tehát rövidesen hozhatják magukkal a sós heringet, ha idejönnek vesekövet hajtatni. Mi meg nem látunk a méregtől. A Duna-Tisza köze családi napilapja I HIRDETÉS Valentin-napi üzenetek Kérjük, a szelvényt olvashatóan, nyomtatott betűkkel töltse ki! Minden kockába egy betű kerüljön, az írásjelek is külön kockába! A szavak közötti szóközt üres kocka kihagyásával jelölje Név: Telefonszám: Lakcím: Aláírás: HIRDETÉSI DÍJ SZÁMÍTÁSA: 1.500 Ft/ üzenet FIZETÉS MÓDJA: Személyesen ügyfélszolgálati irodáinkon vagy postán keresztüli rózsaszín utalványon befizetve: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. címre. A megjelenés feltétele: hirdetési szelvény beérkezése az eredeti postai feladóvénnyel együtt címünkre: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. címre 2009. február 10-ig. A SZAVÚ N KÁT ADJUK