Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-28 / 23. szám
4 BAJA, BÁCSKA, KALOCSA PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 28., SZERDA Kiraboltak egy gimnazistát, most szemtanúk után kutat a rendőrség Azik a zsinór, kap a keszeg horgászat Kilószám emelik ki a fehérhalat a Sugovicából Nincs minden hullámtéri ház veszélyben a Duna partján Tegnap délelőtt az érsekcsanádi Kovács Károly három kiló jászt, keszeget és dévért szákolt a Súgón. Fotónkon egy szép dévérrel a családi pecás. Szemtanúkat keresnek a kalocsai rendőrök, akik csoportosan elkövetett rablás ügyében nyomoznak. Egy 15 éves gimnazista jelentette be szombaton este, hogy három ismeretlen támadt rá a Petőfi utcában. Megpróbált kitérni a csapat útjából, ám utánafutottak. Egy hegyes tárgyat szorítottak nyakához, majd elvették telefonját, iskolai ellenőrzőjét és 400 forintját. Az elkövetők a Szent Imre utcán át a Hunyadi utca felé távoztak. A sértett szerint 25 év körüli, átlagos testalkatú, 175-185 centiméter magas férfiak voltak támadói. Fekete bomberdzsekit és sötét nadrágot viseltek, ketten fehér cipőfűzős bakancsban voltak. A rendőrkapitányság a 78/566-500-as telefonszámon várja azok jelentkezését, akik látták az esetet, vagy az elkövetőkről információval rendelkeznek. ■ K. T. Mesejátékban jelenítik meg a kismalacokat Bácsalmáson február 10-én, kedden a szegedi Mini színpad mutatja be A három kismalac című mesejátékot. Az előadások 10 és 14 órakor kezdődnek a művelődési és szabadidőközpontban. ■ J. J. A jegesedés elmúltával visszahódították a pecások a Sugo- vica Halászpart alatti öblét. Kovács Károly érsekcsanádi horgász mindennap lejár Bajára keszegezni. Itt volt Ádám-Éva napján is. Akkor a karácsonyi halászlébe való apróhal miatt tűzött csontkukacot a horogra. De nem hiányzott tegnap reggel sem a partról. Nyolctól pecált, s délelőtt 11 óráig mintegy három kiló jászt, keszeget és dévért szákolt meg. Korábban csak itt maradt szabad víz, így a híd alatt gyülekeztek a kormoráncsapatok, melyek alaposan megtizedelik a fehérhalakat. Ám immár Magyarország is csatlakozott az Európai Parlament által elfogadott Kindermann-jelentés végrehajtásához, ami a kormoránál- lomány szabályozását írja elő. így egyes területeken, meghatározott időszakban engedélyezik a kárókatona vadászatát. Ugyanakkor a rapsicoktól még a jégpáncél sem védte meg a vizet. Baján a Kék-tón próbálkozhattak a tilosban járók, de a befagyott Vén-Dunát is lékelték. Szakértők elmondása szerint a jég alatti halászatnak is megvannak a kipróbált módszerei. Egymástól néhány méter távolságra lyukakat fúrnak, és léktől lékig vezetik a jég alatt a hálót. ■ Géczy Zsolt-Király László A nagyszámú panaszra tekintettel a vízügyi felügyelőségek az év végéig felfüggesztik a hullámtérbe épült ingatlanok úgynevezett nagyvízi mederként történő bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba - tájékoztatott tegnap a szakminisztérium. Baja alatt Du- naszekcső és Bár érintett. Duna- szekcsőn közel nyolcszáz ingatlan esett bele a „szórásba”. Tény, a Duna mellett épült házak veszélyeztetettek, de a kijelölt ingatlanok felét soha nem fenyegette az ár. Ráadásul a mértékadó vízállás az 1956-os jeges áradáskor mért szint volt. Annak megismétlődésére pedig nincs esély, hiszen indokolt esetben jégtörők járják a folyamot. ■ Oda-vissza verték a baracskaiakat a szántói ultisok Nagybaracskán nem sikerült visszavágni a hazai ultisoknak: ismét a hercegszántói csapat nyert: Nagybaracska-Herceg- szántó 74-86. Egyéni legjobbak: 1. Csillag Sándor (Hercegszántó), 2. Király Ferenc (Nagyba- racska) 14-14, 3. Vélin Marin (Hercegszántó) 13, 4. Barna István (Hercegszántó), 5. Vöő György (Hercegszántó), 6. Kordé lános (Nagybaracska) 12-12 ponttal. ■ Tölgyesi G. Újabb technológiai fejlesztés a bajai székhelyű Pallér KfL-nél építőipar A megfontolt cégvezetésnek köszönhetően a gazdasági visszaesés nem veszélyezteti a társaság működését Egy uniós pályázatnak köszönhetően új gépekkel bővült a Pallér Építő, Ipari és Szolgáltató Kft. eszközállománya. A cégről és a fejlesztésekről Krausz Mátyást, a cég ügyvezető igazgatóját kérdeztük.- Úgy gondolom, az 1990-ben alakult Pallér Kft. neve ismerősen cseng Baján és vonzáskörzetében. Társaságunk közel 20 éves munkájának köszönhetően több ipari és mezőgazdasági létesítmény, tornacsarnokok, családi házak és társasházi lakások épültek meg. Az építőipari kivitelezésen felül foglalkozunk betonacél gyártással és szereléssel, egyedi vasbeton termékek előregyártásával, illetve beton értékesítéssel. A 40 főt BiftkdU aióiAc Kedvezményezett: V‘‘ íBíjM N. 6500 BAJA, Nagyi. u.41. Projekt megnevezése: Mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztése Projekt azonosító: GOP-2.1.1-08/A-2008-0390 Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 16.323,000,-Ft * ★ ★ ★ ★ ★ ★ + ★ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. foglalkoztató társaságunk saját kivitelezésben végzi az előzőekben említett létesítmények kivitelezését.- Milyen új eszközöket állítottak munkába?- 2008-ban sikeres pályázatot nyújtottunk be az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Gazdasági Operatív Program mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztésére kiírt pályázatára (GOP-2.1.1- 08/A-2008/0390). A 40 807 500 forint összköltségű beruházásunkból ló 323 000 forint vissza nem térítendő támogatást nyertünk el. Ebből a következő fejlesztéseket valósítottuk meg: egy gumikerekes forgó-raSTONE hézagvágó FIYUNDAI R 140W-7A gumikerekes kotrógép kodó gépet, betonacél-hajlító gépet, 60 tonnás hídmérleget, beton- és aszfalt hézagvágó gépet, beton vibrátort, valamint egy számítógépes konfigurációt vásároltunk. A berendezések zömét bajai székhelyű cégektől szereztük be. Úgy gondolom, ezzel a fejlesztéssel társaságunk piaci pozícióját sikerült erősíteni.- A globális recesszió miként érinti az Önök cégét?- Az a véleményem, hogy a tudatos és megfontolt cégvezetésnek köszönhetően - például hitel nélkül gazdálkodunk évek óta - a kialakult jelenlegi gazdasági visszaesés alapjaiban nem veszélyezteti cégünk működését. E kritikus időszak túlélésében szerepet játszik az is, hogy társaságunk ez év szeptemberéig rendelkezik szerződött munkákkal. Létszámleépítésben sem kell gondolkodnunk, sőt úgy látom, hogy a megvalósult technológiai fejlesztés eredményeképpen néhány fő többlet munkaerőre is szükségünk lesz. Egyúttal bízom abban, hogy előbb-utóbb gazdasági fellendülés is bekövetkezik a városban és vonzás- körzetében - tette hozzá Krausz Mátyás. ▲ PALLÉR KFT. 6500 BAJA, NAGY ISTVÁN U. 41. TEL.: 06-79/524-453 E-MAIL: PALLER1EM@T-0NLINE.HU Mikro- es kisvállalkozások technológiai fejlesztése PEDAX SPECIAL 32 S betonacél-hajlító gép