Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-20 / 271. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Egy félidőnyi meglepetés kézilabda A fordulás után sokat hibázott a Skaliczki-gárda 13-12-nél a jól játszó Berta Róbert (labdával) révén még sikerült egyenlíteniük a hírős városiaknak. PLER KC-BB Kecskemét KC 31-24 (15-13) Szávay december elsejen utazik Floridába, addig itthon készül Futóedzéssel kezdte el a felkészülést a Margitszigeten Szávay Ágnes a 2009-es szezonra. Ä női teniszezők világranglistáján jelenleg a 28. helyen álló magyar klasszis hivatalos honlapjának nyilatkozott az előtte és a mögötte álló időszakról.- Izomlázam lett a terheléses vizsgálattól, de a munkának a nehezebbik része csak most kezdődik. Az első papokban inkább ráhangoló edzésekre számítok, aztán a következő hetek lesznek a legrosszabbak. Nem tudom pontosan, mi vár rám, de egy alapozás, felkészülés mindig nagyon nehéz, és mindent bele kell adni. December elsején utazunk el Amerikába, egy floridai edzőtáborba, addig Magyarországon készülök - mondta a teniszező a szavayagnes.hu internetes honlapon. ■ Soltvadkerten egyre népszerűbb az asztalitenisz Ambrus Tímea vezérletével magabiztos győzelmet arattak az Extra Liga 8. fordulójában az Akker Plus Soltvadkerti TE női asztaliteniszezői. AKKER PLUS SOLTVADKERTI TE - MOHÁCSI TE I. 6:2 A vadkerti győztesek: Ambrus Tímea 3, Ambrus Beáta és Ambrus Krisztina 1-1 és az Ambrus Tímea-Ambrus Krisztina-páros. Az Ambrus lányok édesapja és edzője, Ambrus Ferenc a győzelem mellett azt is örömmel nyugtázta, hogy Soltvadkerten egyre több néző kíváncsi az asztaliteniszre. A tegnapi mérkőzést is közel ötvenen tekintették meg. ■ Ambrus Tímea egyesben és párosban Is jeleskedett. A régi kecskeméti városi sportcsarnokot idéző lőrinci létesítményben került sor a negyedik legjobb magyar csapat, a PLER KC és a BB Kecskemét KC bajnoki összecsapására. Rajtmár István A vezetést Lendvay révén a hazaiak szerezték meg, de Tóth Edmond gyorsan egyenlített. A 10. percben Dobardzijev bombája 3- 2-es vendégelőnyt jelzett. Az első negyedóra végén pedig Keke- zovics távoli találata után 5-4-re vezettek a Delfin-utódok. Az első „hazai pályát” a 26. percben kapta meg a sokkal rutinosabb pestlőrinci csapat. Ekkor Harsányi Gergő négyet lépve is érvényes gólt szerzett, és ezzel 13-12-re átvette a vezetést a PLER. Ezt ugyan még egyenlítette Berta Róbert a jobb szélről, de két vendéghibát kihasználva két gól előnnyel fordulhatott a hazai gárda, 15-13. _ A szünet után kettős kiállítás S miatt öt-öt játékossal kezdett | mind a két csapat, ez úgy tűnt s kedvez Kekezovicséknak. Kivé- dekezték az első akciót, majd a 34. percben „Keke” kapufás gólja 15-14-es állást eredményezett. Sajnos a vendégek nem tudtak élni azzal a lehetőséggel, I hogy Erdélyi kapus sorozatban | háromszor nagy bravúrral hárított, ugyanis a kecskeméti ellenakciók sorra rontással értek véget. Ekkor Dobardzijevék időnként fejjel szaladtak a PLER nyitott védőfalába, és a 38. percre 20-16-ra hízott a hazaiak előnye. Fejvesztett rohanásba kezdett a hazai csapat, amivel nem tudott lépést tartani a vendég gárSúlyos elültást kapott az Álba Volán két légiósa - Derek Couture és Ryan Bonni - az osztrák jégkorongliga (EBEL) fegyelmi bizottságától. Couture 12, Bonni 16 mérkőzésen nem léphet pályára, mert a Salzburg elleni, vasárnapi, 4-1-re elveszített hazai da. Balogh ellenállhatatlanul szórta a gólokat, és a 45. percben már 24-17 volt az állás. Egyszer még Kekezovics két eredményes büntetőjét követően 28-23-ra felzárkózott a Kecskemét, de a meccs végkimenetele már nem volt kétséges. Skaliczki László: - A minden szempontból jobb hazaiak megérdemelten nyertek. Ilyen jó csapat ellen nem hibázhatunk any- nyit, mint a maimeccsen tettük. Az első félidei játékkal azonban elégedett vagyok. bajnokin sérülést okozva szabálytalankodtak, majd verekedtek. Előbbi december 19-én, utóbbi december 28-án térhet vissza. A magyar klub 2500 eurós büntetést is kapott. „A két játékost nem azért szerződtettük, hogy így vétessék észNBI-E8 férfi-kézilabdamérkőzés, Budapest, Lőrinci Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Medve, Tóth I. PLER: Zsembery - Rév, Harsányi 5, Kocsi, Bakos 3, Lendvay 7, Forgács 1. Csere: Novák (k), Paul (k), Lékai 4, Balogh 10, Pordán 1. Edző: Nagy Károly. BB Kecskemét KC: Kovács R. - Berta 5, Basarics 1, Veszelinov, Tóth E. 4, re magukat. A klubvezetés a napokban dönt arról, hogy mi legyen a sorsuk. A fegyelmi bizottság ítélete ellen nem lehet fellebbezni” - jegyezte meg id. Ocskay Gábor, az Álba szakosztályvezetője. Hozzátette: az EBEL szabályzata alapján a két légiós a Dobardzijev 3, Kekezovics 7/3. Csere: Erdélyi (k), Dra- bant, Vujasin, Dengi 1, Muhi 1, Bíró 1, Csorba 1. Edző: Skaliczki László. Hétméteres: 0/0, illetve 4/3. Kiállítás: 12, illetve 14 perc. Kitűnt: Balogh, Harsányi, Lendvay, illetve Erdélyi, Berta. További eredmények: Dunaferr -Pick Szeged 28-29, Csurgó- MKB Veszprém 22-32, Komló -Győrhő ETO KC 27-27. speciális pontrendszer alapján 4-4 pontot ér, és az Álba Volán most nem 60, hanem 52, illetve december 19. után 56 „pontnyi” hokist nevezhet egy adott összecsapásra. Az Álba Volán jelenleg hetedik a tízcsapatos osztrák ligában. ■ Novemberben játszik a KTE-Ereco a Bakta ellen LIBA KUPA Az eredetileg kiírt december 6. helyett november 26-án kerül sor a Liga Kupa 8. fordulójában a Baktalórántháza-KTE-Ere- co-mérkőzésre. A találkozó délután fél kettőkor kezdődik. A sztrájkoló játékvezetők vállalják a munkát kosArlabda a sztrájkoló élvonalbeli kosárlabda-játékvezetők eddig több mint ötven százaléka elfogadta a magyar szövetség, az új játékvezetői bizottság elnöke és a nemzetközi bírók között létrejött kompromisz- szumos javaslatot, és minden bizonnyal a továbbiakban vállalják a munkát. Magabiztos soproni győzelem a rigaiak ellen KOSÁRLABDA Az MKB- Euroleasing Sopron hazai pályán magabiztos győzelmet (69-59) aratott a lett Riga felett a női kosárlabda- Euroliga hatodik fordulójában. Az Európa Kupában a Szeviép-Szeged hölgyei a Győrt verték 70-66-ra. Fodrászszalonba tört be a Boca csatára? labdarúgás Fegyveres rablással gyanúsítják Lucas Vi- atrit, az argentin Boca luni- ors labdarúgóját, aki a vád szerint két társával eltulajdonított egy ollót és egy hajlakkot egy fodrászszalonból. LeBron James már tizenegyezer pontnál jár NBA Minden idők legfiata- labbjaként elérte a 11 ezer pontos határt LeBron lames, a Cleveland Cavaliers játékosa, aki ezúttal a New lersey Nets otthonában vezette biztos győzelemre csapatát. A férfiak győztek, a hölgyek kikaptak SAKK A magyar férficsapat 2.5- 1,5-re nyert a kolumbiai válogatott ellen a drezdai sakkolimpia hatodik fordulójában. A nőknél a továbbra is százszázalékos kínaiak 2,51.5- re verték a mieinket. Súlyos eltiltás a verekedő hokisoknak JÉGKORONG A klubvezetés a napokban dönt a két légiós sorsáról Jansik Autóház - 7^)7 t) Kecskemét, Szegedi út 90, km, Tel.: 76/506-480, Fax: 76/498-554, Cegléd, Külső-Jászberényi út 355/4., Tel.: 53/316-495, Fax: 53/314-005 Játsszon a kedvezményekért 2008. nov. 1. - dec. 21. között. A Jansik TOTÓ-t megtalálja a Malom Központban és a Praktikerben kiállított autóinknál, valamint a Bedo-Tel szaküzletében A Jansik Totó kérdéseire adott válaszok- a Jansik Autóházban kifüggesztett listán szereplő új autó megvásárlása esetén, helyes válaszonként 100.000 Ft. kedvezményre, *- a Bedo-Tel Kft. Petőfi S. utcai mobiltelefon szaküzletében, tartozék vásárlása esetén, legalább 1 helyes válasz 10% kedvezményre,- a kecskeméti Praktiker áruházban, legalább 1 helyes válasz az összes csempére és háztartási kisgépre, a játék ideje alatt - szombaton és vasárnap 10% kedvezményre,- a Malom Központ pontgyűjtő játékában! helyes válaszonként 1 db matrica beragasztására- továbbá, legalább 1 helyes válasz, a Zepter Kecskemét meglepetésére jogosítja Önt. * Az akció más kedvezménnyel együtt nem vehető igénybe! HIRDETÉS Fiat Bravó 1.4 T-Jet 3.850.000,-Ft Fiat Grande Punto 1.3 Diesel 2.950.000,-Ft AZONNAL ELVIHETŐ ÓRIÁSI KEDVEZMÉNNYEL! Fiat Panda 1.2 2.435.000, -Ft. Flat Grande Punto 1.4 2.899.000, -Ft. Fiat Bravo 1.6 Diesel TÉLI ÁRESÖ A JANSIK AUTÓHÁZBAN! AZONNAL ELVIHETŐ KLÍMÁS AUTÓK, Dynamic felszereli