Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-20 / 271. szám

Iß 2008. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK LXlil. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM MOZAIK Pályafutása befejezése után lelkészként szeretne tevékenykedni Zé Roberto, a Bayern brazil légtása.' ■ HUMORZSÁK végrendelet Két vadász be­szélget az erdőben:- Ha én megcélzók egy nyulat, az máris írhatja a vég­rendeletét! A tisztáson hirtelen feltű­nik a tapsifüles. A hencegő előkapja a puskáját, lő, de a nyúl elszalad. Mire a másik:- Úgy látom, már szalad is a közjegyzőhöz. Jövő Az orosz és az amerikai elnök elmennek egy jóshoz. Megkérdezi az amerikai, hogy mi lesz az USA sorsa húsz év múlva. A jós azt mondja:- Pontosan nem látom, de egy vörös zászló leng a Fehér Ház tetején. Az orosz elnök ennek na­gyon megörül. Ő is megkérdi, hogy mi lesz Oroszországgal. . - Azt sem láthatom ponto­san, de egy vörös zászló leng a Kreml tetején is, és van alat­ta valami szöveg.- És mi az a szöveg?- Azt, sajnos, nem tudom kibetűzni, mert kínaiul van. KESERŰ IGAZSÁG Pistikét rej­télyes kór kapja el, belázaso- dik, orvost kell hívni hozzá. A vizsgálat után a gyerek nagy, könnyes szemével az orvosra néz, majd ezt mondja:- Tessék bátran őszintének lenni, el tudom viselni a leg­keserűbb igazságot is. Kell holnap iskolába mennem? SKANDINÁV LOTTÓ A 47. játékhét nyerőszámai: GÉPI SORSOLÁS: 4.5.14.19.28 • 29 • 32 KÉZI SORSOLÁS: 2 • 3 • 9 • 10 • 12 • 14 • 18 Találat Darab Nyeremény 7 0 0 6 91 188 605 5 3458 . 4965 4 54201 845 Várható főnyeremény a következő héten 222 millió fo­rint. Labdazsonglőrök A breaket és a dekázást ötvöző freestyle futball egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte. A brazíliai Sao Paulóban negy­vennégy ország százharmincnyolc versenyzője vesz részt jelenleg a világkupa döntőjén. A szabadstílusú futballozás lényege az, hogy párosával lépnek porondra a játékosok, és 30-40 másodperces egyéni gyakorlatot mutatnak be. A zsűri dönti el, melyikük volt a jobb. (Az akrobaták közül egypár elkel­ne a magyar élvonalban is, de a KTE-Ereco játékosügynökei - információink szerint - nincsenek Sao Paulóban.) Bakikból nincs hiány az új Bono-moziban Nemcsak attól különleges az új James Bond-film, A Quantum csendje, hogy a sorozat történe­tében első ízben nem hangzik el a varázsmondat: „Nevem Bond. James Bond.”, hanem attól is, hogy hemzseg a hibáktól. Egy filmes bakikra szakosodott hon­lapon máris több oldalra rúg a bejegyzések száma. Mindjárt az elején például Bond Aston Mar­tinja először ezüstösen csillog az autós üldözésben, aztán egyszer csak feketére vált a kocsi színe. Egy ausztriai jelenetben 007 a bregenzi repülőtéren száll le, holott a városban nincsen repü­lőtér. A háztetőn folyó hajszában Bond és ellenfele először ele­gáns, márkás fekete cipőt visel, majd a következő képen már fu- tócipő van a lábukon. Füst szaba­dul ki, amikor egy hidrogénnel töltött cella felrobban, holott a hidrogén nem füsttel ég. De van olyan repülős jelenet, amelyen látható a kamera és filmes stáb is - forgatás közben. Mindezek persze nem zavarják a Bond- rajongók millióit: a film eddig 322 millió dollárt (68,5 milliárd forintot) hozott a gyártók kony­hájára. ■ SZUPEREXPRESSZ a AKÁC tűzifa Császártöltésen! 20/91-81-516.--*998046* BI ANKA és Kékfrankos gyökeres vessző eladó. 30/233-7854.-------*998115­CS ERSZEGI gyök vessző eladó. 20/2178-722. *997842* S FORD Transit 1992-es évj., 9 személyes, hosszú, magas szgk. eladó. 20/9475-785.-----;---,----------------------------*994967* GO LF III TD alkatrészei eladók30/262-3201 —--------------------*998115* GY ÖKERES bodzatő eladó. T.: 06-70/4575- 391------- —.............. *996415* 1. 0. gyök. bodzavessző eladó. 30/625-1939. •998106* I. OSZT. gyökeres bodzatő és Bianka sima sző­lővessző eladó. 30/363-9162.-------------*997794* KA CSATÖMŐ ketrec eladó. 70/317-4267. *996394* KÖZÉPKOCKA szalma tárolóból szállítva. 30/2999-460.-------------!------------------ *998099* KU KORICA Kaskantyún eladó 2500 Ft/q. I: 30/2075-565-------------------------------------*998045* MA NIT0U 730, 120 LSU 2002-es évj. trágya­villával, gabonakanállal, raklap-villával eladó. 30/619-1509.------------6—--------7-------------*998100* MÉ LYSZÁNTÓ rigol eke eladó. 30/262-3201.-------*998115* NA GYKŐRBÁLÁS hálóba kötött lucerna és fű­széna eladó. Ár: 8000, 5000 Ft T.: 30/239- 2033----■---------------------------------*997942* OP EL Corsa 23 E km-rel eladó. 30/219-6867.--- *998140* SÁ RGARÉPA eladó. 30/233-7854.- *998115* a SUZUKI SX 4 GLX 1.5 ezüstmetál 2006-os évj. eladó. 20/9137-012. _ -*998060* a TAKARMÁNYBÚZA, árpa, tritikálé eladó. 76/382-412.------- *998134* S TAKARMÁNYCIROK eladó. 30/97-59-649.- *998010* TRÁGYAH0RDÖ farvilla eladó. T: 20/218-2186 ;------------------------------------*998066* ÚJ , SZERKEZETI vascsövek eladók fóliaházak építéséhez. Zártszelvények is. Tel.: 06- 30/9358-708-------*964538* 32-ES magyar húsdarálót vennék.30/9536- 004-------------------------------------*998113* 40 0 hl-es saválló tartály, 460 hl-es üvegszálas tartály eladó. 30/233-7854.-j-----------------------------------*998115* 60 X60 seprüprés keretet vennék!30/9589- 052-----------—-------r------------*998106* 9 HÓNAPOS vemhes HF üsző és 4 db 280 kg- os HF borjú eladó. 20/483-6724. *998080* HIRDETÉS SUBARU ELMENYNAPOK NOVEMBER 21-23. SUBARU HOVÁNY Kecskemét, Szt. László krt. SB. Ibi.: 76/570-430 www.subaruhovany.hu RENAULT MÉGANE LIMOUSINE KLÍMÁVAL 2 599 000 FT-TÓL ™ült www.reuault.hu FEDEZZE FEL A RENAULT MÉGANE UMOUSiNE-T MÁRKAKERESKEDÉSÜNKBEN! A7 ajárúat 2008.11 0!. és 2008. i!. 30. közölt, vágy a Késne! ereje*), kizárólag a Rena itt credit által nyújtott „Extra" ftnanszírozissai együtt megrendelt gépjármüvek esefeben érvényes. A thm: 14.42% CHF alapú finanszírozás. 84 hó futam-idó és 10% önerő esetén. Árfolyam: 184 WJf-’CHF (2008.1029). Fogyasztás 1/100 km. vegyes- 4.7-8.0: városi: 5.6-10.9; országúti-. 4.I-6.4; CO.-kibocsátás g/km: 124-191. Részietekről és feltételekről érdeklődjön e márkakereskedésünkben! $ RENAULT FORMONT AUTÓ Kft 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. TeL: 76/503-700 FORGÓ AUTÓHÁZ Kft 6400 Kiskunhalas, Körösi út 23. Tel.: 77/423-837 LUXUS, MEGFIZETHETŐ ÁRON! <£2> HYUrtDRI www.hyundaihovany.hu dülálló alapfelszereltséggel**: 2.5 CRDi /175 LÉ-s motorral is Első és hátsó klíma ABS és ESP 8 személyes kivitel. 851 literes csomagtartó Tolóajtó mindkét oldalon Elektromos ablak, elektromos fűtött tükrök, távirányítású kp. zár. stb. 0 Ft tói* /mA valódi linőség A fent megjelölt ár a 2.5 CRDi Classic Tour modellre értendő. Az ajánlat 2008. szeptember 15-től visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényes. Üzemanyag fogyasztás (változattól és forgalmi viszonyoktól függően): 7,1-10,9 1/100 km. C02-kibocsátás (változattól és forgalmi viszonyoktól függően): 188-288 g/km. A kép illusztráció. "Styie HP felszereltség esetén. MEGNYITOTTUNK! HYUNDAI HOVÁNY Kecskemét, Szent László krt". 68. Tel.: 76/502-800

Next

/
Thumbnails
Contents