Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-04 / 257. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. NOVEMBER 4., KEDD Hatmillió forint került elő két, földbe ásott befőttesüvegből ► Folytatás az 1. oldalról. Előbb egy Mitsubishi Pajerót kötöttek el egy budapesti használtautó-kereskedésből, majd az autóval október 9-én Lajosmi- zsére mentek. Elszakadt azonban a drótkötél, így a helyén maradt a 45 milliót tartalmazó ATM. Két nap múlva Szánkon próbálkoztak, majd fél óra múlva Soltvadkerten, de ezeken a helyeken sem volt szerencséjük. Ezután a Mitsubishit felgyújtották Kecskeméten, a Csalánosi parkerdőben, és néhány nap szünetet tartottak. Október 21-én már egy lopott Mercedes Vitóval mentek Al- bertirsára, ahol végre sikerült kivonszolniuk a bankból a 36 milliót rejtő pénzkiadó automatát. Ezt a bócsai erdőben nyitották fel, ám ekkor már információval rendelkeztek a trióról a rendőrök. T. Zoltánt és K. Norbertét egy hete fogták el Budapesten, a jakabszállási H. Tibor csuklóján pedig a kecskeméti Malom központban, látványos rendőri akció keretében kattant a bilincs. Hivatalosan meg nem erősített információink szerint a három férfiból egyikük beismerő vallomást tett, a többiek egyelőre tagadnak. A 36 milliónak egyelőre csak egy része van meg: előkerült két befőttes- üvegben elásott hatmillió, a Malomban elfogott férfinál 700 ezer volt - ezzel az összeggel indult shoppingolni -, és lefoglaltak egy Audi személyautót is a rendőrök. KÉPGALÉRIA ÉS VIDEO: BAON.HU ■ Noszlopy Csak legközelebb döntenek majd az elővásárlásról Hibásan írtuk tegnapi lapszámunkban, hogy a kecskeméti önkormányzat lemondott elővásárlási jogáról azzal az épülettel kapcsolatban, amely a Balaton utcán van, és melyet korábban a megyei ÁNTSZ használt. A képviselő-testület valójában csak november végén dönt ez ügyben, hiszen élni akar az elővásárlási joggal. A tévedésért elnézést kérünk. ■ T. V. Készültség a halasi Tó utca környékén verekedés A fiút az intenzív osztályon tartották megfigyelés alatt ► Folytatás az 1. oldalról. Egy 28 éves halasi férfit olyan súlyosan bántalmaztak, hogy később a Tó utcai otthonához mentőautót kellett hívni, ahonnan kórházba szállították. A fel- ismerhetetlenségig összeverték az arcát - mondta el érdeklődésünkre Rostás László, a helyi cigány önkormányzat elnöke. A fiút egész éjszaka az intenzív osztályon tartották megfigyelés alatt. Úgy tudjuk, tegnap kora délután a saját felelősségére elhagyta a kórházat. Egyes információk szerint a támadók és a sértett unokatestvérek, ennek ellenére a két család most kölcsönösen .tart egymástól. Úgy tudjuk, a sérült férfi Tó utcai lakása előtt egy parkoló autónak lapáttal bezúzták az ablakát, ezt követően rendőrök jelentek meg a helyszínen. Azóta is folyamatosan rendőrök posztóinak a ház előtt, és több járőrautó cirkál a környező utcákban is. A rendőrség egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az ügyről, csak annyit közölt a halasi kapitányság szóvivője, hogy egy súlyosan sérült férfi került a Tó utcáról vasárnap a kórházba. A Petőfi Népe információi szerint az egyik elkövetőt elfogták a rendőrök, és tegnap kihallgatták, továbbá a sérült férfit szintén meghallgatták a halasi rendőrök. ■ Pozsgai Ákos A szülőknek is van iskolájuk ifjúsági otthon Vekerdy Tamás a gyereknevelésről tartott előadást A kamaszkorral kapcsolatban a pszichiáter azt hangsúlyozta: a szülők részéről nem jó taktika a kamaszgyereket provokálni. Jóval hatásosabb kivárni, és azt erősíteni a tizenéves gyerekben: elfogadlak minden bizonytalanságod és lázadásod ellenére is. Vagyis nem érdemes belemenni a veszekedésekbe, vitákba, nem kell mindenáron nyaggatni a kamaszt. Életkori sajátosság, hogy ebben a korban szemtelen és mogorva a gyerek. Ha növeljük benne a kudarc-élményt, már csak dacból sem fog teljesíteni. A kisgyermek a játékon keresztül tudja kivetíteni érzéseit, érzelmeit, a világhoz fűződő viszonyát. A gyermekagresszióról is beszélt Vekerdy Tamás pszichiáter kecskeméti előadásában. Magyarvári Annamária Immár hagyomány, hogy a Szülők Iskolája programsorozat őszi premierjét az Ifjúsági Otthonban egy-egy neves pszichológus előadásával indítják a szervezők. - A gyermeknek elfogadó gyöngédségre, érzelmi biztonságra van szüksége. Persze ehhez az is kell, hogy az édesanya időnként kikapcsolódjon, hogy lehetőleg kipihent legyen. Egy túlhajszolt, fáradt, kimerült édesanya akaratlanul is feszült viszonyba kerül a gyermekével - fogalmazott a pszichológus. Hangsúlyozta: a játék, - és leginkább a szabad játék a gyermekre nézve legfejlesz- tőbb tevékenység. A kisgyermek a játékon keresztül tudja kivetíteni érzéseit, érzelmeit, a világhoz fűződő viszonyát. Ha egy gyermeknek nincs módja a természetes aktivitását a játékon keresztül levezetni, akkor agresszióként robban ki belőle az aktivitás. A hallgatók azt is megtudhatták: a dackorszakban, vagyis a gyermek kétéves kora körül megfigyelhető egy természetes mértékű agressziónövekedés. Ebben a korban rendkívüli módon megnő az esti mese jelentősége. A mese megnyugtat, oldja a szorongást, a dühöt, a félelmeket. ■ A dackorszakban megfigyelhető egy természetes mértékű agresz- sziónövekedés. gaiiBigiE Baja ÉTELALLERGIA A Kanga baba-mama klubban tegnap az ételallergiáról szóló előadásokat hallhattak a kismamák az ifjúsági házban. Gluténmentesétel-be- mutató is volt kóstolóval. Az előadásokkal párhuzamosan őszi, kreatív játszóház működött a helyszínen. (R. R.) Bap/Bátaszék BALESET Megsérült egy utas, amikor megdobáltak egy vonatot vasárnap Baja külterületén. A Kiskunhalas felől Bátaszék irányába közlekedő személyvonat több ablaka betört. Az egyik vagonban utazó fiatal lánynak az üvegszilánkok könnyebb sérülést okoztak. (G. Zs.) Bácsalmás KAMPÁNY Keresz- tury Mónika jegyző novemberben szeretett volna lakossági fórumot összehívni, mivel az utolsó közmeghallgatás tavaly októberben volt. A törvényi előírások szerint évente legalább egyszer lehetőséget kell adni a lakosságnak és a társadalmi szervezeteknek véleményük kifejtésére. Tanács Róbert a legutóbbi ülésen azzal érvelt, hogy már javában tart a kampány az időközi választás miatt, ezért nem célszerű mostanában közmeghallgatást tartani. Zárt ülésen elfogadták a képviselőjavaslatát. (J. J.) Kecskemét tárlat Repülő Kastély címmel nyílik kiállítás Kara Dávid műveiből ma a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. A tárlatot 16 órakor Szabó István, a Katona József Gimnázium igazgatója nyitja meg, majd ezt követően A repülő kastély című magyar népmese diafilmvetítését láthatják az érdeklődők. A kiállítás november 23- áig látható. (Cz. K.) KunSZentmikSÓS VÍZÜGY A szakaszmérnökség három területén megkezdődött az idénre tervezett fakitermelés. Az egyik erdő egy részén az üdülőterületek kerítésén belül is van vágásérett fa. Igyekeznek kidolgozni a mindenki számára megfelelő műszaki megoldást. (G. Zs.) SÜkÖSd TERMÉSZETISMERET Az Európai Erdők Hete alkalmából nyílt nappal várta a kirándulókat a pörbölyi ökoturisztikai központ. Feladatlap segítségével ismerkedhettek meg a gemenci erdővel az érdeklődők. A feladatlapokat helyesen kitöltők sorsoláson vettek részt. Megyénkből a sükösdi Vajda Attilának kedvezett a szerencse. (G. Zs.) Akció a S*il-Coop ||g|i összes üzleteken rggjjj) WaOÖ8. nov. 5-tól - nov. 11-ig W Napgyöngye napraforgó étolaj 1 I Friss kakas Bőrös sertéscomb és lapocka Bőrös sertés karaj és tarja Sertés darálthús Paraszt kolbász (Mecom) Szeletelt diákcsemege, kalinka, kárpát szalámi 75 gr Pusztafriss polytasakos 2,8% 1 I Dráva túró 0,5 kg Fittejföl 325 gr Hajdú trappista sajt Kerek zsemle Cif mosogató 500 ml lemon flak. Quanto öblítő 1 I 5 illat Ariel mosópor 2 kg+Jar 1,5 I Müzlistál színes 18 cm Tároló doboz műanyag 3,1 I aromazáras Hosszú ujjú póló férfi-női 379 Ft/db 429 Ft/kg 869 Ft/kg 859 Ft/kg 729 Ft/kg 1049 Ft/kg 189 Ft/db 139 Ft/db 419 Ft/db 149 Ft/db 1069 Ft/kg 14 Ft/db 249 Ft/db 299 Ft/db 1659 Ft/db 259 Ft/db 269 Ft/db 1199Ft/db Akció a készlet erejéig érvényes! Találkozzunk mindennap! BELVÁROSI UJEPITESU TÁRSASHÁZ » ■ «BI ■a * * iiis Uíl Újabb 24 lakásos TÁRSASHÁZ Kecskemét legszebb BELVÁROSi-SÉTÁNYán: Bocskai u. 9. Lakások, irodák, parkolók értékesítése megkezdődött! DOMIN KFT. Kecskemét, Bocskai u. 7. Tel.: 30/825-5566 e-mail: nagygabor@mail.opticon.hu www.dominkft.hu Lesz gazdája a reklámoknak kecskémét A város tehetetlen, profi céget bíztak meg ► Folytatás az 1. oldalról. Az Euro Publicity most méri fel, hogy milyen állapotok uralkodnak jelenleg a reklámok kihelyezésében, mennyi a szabálytalanság, egyáltalán hány közterületi reklámhely van a városban. Ezekről ugyanis csak megközelítőleg tudni: nagyjából 600- 800 reklámfelület lehet. Az ülésen kiderült: eddig Kecskemétnek gyakorlatilag nem volt ezekből bevétele, hiszen legtöbben szabálytalanul használták. Nagy volt a zűrzavar, és hiába kellett például építési engedélyt kérni egy-egy óriásplakátra, ez vagy megtörtént, vagy nem. A város tehetetlen a jelenséggel szemben, ezért döntöttek úgy, hogy egy hozzáértő céget kérnek fel rendszergazdának. A szerződés kizárólag az ön- kormányzat tulajdonában lévő területekre szól. Ez azt jelenti, hogy ha egy villanyoszlop, például, a Démász tulajdonában van, vagy egy reklámtáblát magánterületen helyeznek el úgy, hogy azt közterületről is látni lehessen, akkor az nem tartozik a szerződés hatálya alá, az abból befolyó díj továbbra is a tulajdonosé marad. De az egyéb szabályozásoknak - például építési engedélyeztetésnek - ott is meg kell felelni. A részletes elképzelések egyébként később alakulnak ki, ezekhez ugyanis a helyi rendelet módosítása kell. Mennyit kell(ene) fizetni közterületi reklámért? A jelenlegi rendelet szerint a napi reklámért - naponta és négyzetméterenként - 240, 120 vagy 60 forintot kell fizetni attól ßggöen, hogy melyik díjzónában található. Nyilvánvalóan a főtér a legdrágább, majd jönnek a nagykörúton belüli részek, illetve néhány kiemelt hely, például a Köztemető kapuja. Minden egyéb a hatvanforintos kategóriába tartozik.