Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-04 / 257. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. NOVEMBER 4., KEDD MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY 3 Baja EGÉSZSÉGÜGY Többéves átalakítási munkálatokat követően új épületbe költözhet a városi kórház mozgásszervi rehabilitációs osztálya. A modern orvoslás feltételeinek megfelelő, a betegek igényeit szem előtt tartó, a korábbinál szebb és korszerűbb ingatlant hivatalosan ma 14 órakor adja át Révfy Zoltán polgár- mester és Tóth Gábor főigazgató főorvos. (G. Zs.) Kalocsa ZONGORISTÁK Szendrei Imre zongoraművész emlékére szombaton hatodik alkalommal találkoznak a megyei zongoristanövendékek. A zeneiskola kamaratermében fél 9-től öt korcsoportban 82 zongorista mutatja be tudását. A zsűri kategóriánként három díjat oszt ki. Tíz településről tizenhárom intézmény tanulói ülnek hangszerhez. (K. T.) Kecskemét TÁRLAT Szent Imrére emlékezik csütörtökön 17 órától a Porta Egyesület a Barátok temploma mellett található dísztermében. E jeles alkalomból nyílik meg Sebestyén Imre kecskeméti gyűjtő képeslevelezőlap- gyűjteményéből a Szent Imre életét bemutató tárlat. A történelmi eseményeket felelevenítő kiállítást Bárkányi Ernő templomigazgató ajánlja a nagyközönség figyelmébe. (S. H.) Ladánybene ESKÜ Új magyar állampolgárokat avatott a múlt héten a polgármester. Kardos Attila előtt meghitt ünnepség keretében tett állampolgári esküt az erdélyi származású Tankó Krisztina és Bibó Boglárka. A honosítási kérelmüket 2006 decemberében adták be, s néhány hete kapták meg a hatóságoktól a pozitív elbírálást. (B. Zs.) Nagybaracska mi a pálya? az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségeiről tartanak fórumot szerdán 17 órától a művelődési házban. Király Sándor polgármester megnyitója után Horváth Roland, a bajai Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője tájékoztatja az érdeklődőket. (K. T.) Szabadszállás közbiztonság Konkrét intézkedésekre készül a város vezetése és a rendőrség a bűnözés visszaszorítása érdekében. A teendőkről csütörtökön délután két órakor hallgatja meg az önkormányzati szakbizottság Máyer József rendőrkapitányt és Balázs Sándor polgár- mestert. (M. J.) Saolinpalánták Gőzerővel edzenek a legifjabb saolin harcosok Lajosmizsén. Rubos Martin és Sebestyén Nándor Márk még nem jár iskolába, de a december 6-ai országos bajnokságon már ott lesz. A helyi, Erdő Fái Shaolin Kung-fu Egyesület színeiben lépnek majd a küzdőtérre, a versenyre otthon is készülnek. Shie-shang Halász István, a gyerekek oktatója elmondta: a fiúk öt mozdulatsorból álló gyakorlatot fognak bemutatni. A kungfu korfüggetlen. Legifjabb tanítványa hároméves, a legidősebb pedig hatvanhárom esztendős volt. A kínai szerzetesek a különleges edzéstechnikának köszönhetően szinte emberfeletti képességekre tesznek szert. Mentőöv kisvállalkozóknak baja Munkahelyenként 600 ezer forintot engednek a telekárból Korszakos jelentőségű előterjesztésről döntünk - mondta Búcsú Lajos alpolgármester a vállalkozók megsegítéséről szóló vita során. Géczy Zsolt Mintegy fél éve készíti elő a bajai városvezetés a kis- és középvállalkozók segítését szolgáló helyi rendeletet. Márciusban látott munkához a hivatal, májusban az érintettekkel is megvitatták Baja irányítói a tervezetet. Erre még egy alkalommal sort kerítettek, majd a képviselők is tárgyaltak a vállalkozások, a gazdasági fejlődés és a munkahelyteremtés támogatásáról. A legutóbbi testületi ülésen megszavazták a városatyák a javaslatot. Igaz, nem mindenki értett egyet a tartalmával. Várhalmi Miklós (független) például azt szorgalmazta: előbb teszteljék a vállalkozóknál, s csak a tapasztalatok birtokában döntsenek. Egyébként is havi rendszerességgel kerekasztal- beszélgetésre hívná a cégvezetőket, hogy folyamatosan lássa a városvezetés, hogyan alakul a gazdasági helyzetük. Hajdú Miklós (MSZP) is arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs ok a sietségre. - Nem kerget a tatár, nincs határidő, mint egy pályázatnál. Kérjük ki az érintettek véleményét a döntés előtt, és a nagyvállalkozókat se hagyjuk ki a csomagból! - javasolta a szocialisták frakcióvezetője. Révfy Zoltán (Fidesz) polgár- mester ugyanakkor rámutatott, hogy fél esztendeje dolgoznak a helyi rendeletén. - Májusban, majd még egy alkalommal egyeztettünk a vállalkozókkal. Észrevételeiket beépítettük az anyagba, mely Baja legnagyobb betegségét igyekszik gyógyítani. Munkahelyek teremtése és a beruházások élénkítése a cél. Együtt vizsgáltuk a tervezetet a cégek képviselőivel. És az is egyértelmű, hogy a bajai helyzet a nemzetközi válságtól függetlenül is beavatkozást igényel - hangoztatta a polgármester. Helyettese, Búcsú Lajos (Fidesz) korszakalkotó jelentőségűnek nevezte az előterjesztést. - Minden fontos javaslat szerepel az anyagban. Nincs értelme tovább várni. Számos vállalkozás várja a rendeletet, a következő hónapokban induló vállalkozások is számítanak rá. Évek múlva kiderül a hatása. Tény: ilyen rendelet eddig nem volt a városban, ezért káosz uralkodik néhány területen. Ami a havi megbeszéléseket illeti, szerintem a cégvezetők dolgozni akarnak, nem érnek rá dis- kurálni. Segítségre van szükségük, nem kerékasztalra! - jelentette ki az alpolgármester. Elsősorban ipari profilú cégeknek kínálnak kedvezményt ENGEDMÉNYESEN kínál önkormányzati telkeket a város elsősorban ipari célú cégeknek Munkahelyenként 600 ezer forintos engedményt kaphatnak az új, illetve a bővülő vállalkozások az ipari parkban a telekárból. A betelepülőknek nem kell megfizetniük a víz- és szennyvízközmű-hozzájárulást. Ösztönzik a foglalkoztatást is számos kedvezménnyel Az ipari parkot népszerűsítő honlapot hoz létre az önkormányzat A nagyhalak külön elbírálásban részesülnek FELMERÜLT az ülésen, hogy ne Ám elvetették az ötletet, ugyanis csak a kis- és középvállalkozásé egy-egy jelentősebb befektetővel kát segítse a rendeletbefoglal- úgyis minden alkalommal kü- tak szerint a város. Vegyék be a lön kell egyeztetni a lehetséges körbe a nagyvállalkozókat is. kedvezményekről. RÁKÁSZ JUDIT Jogdzsungelben kevés a macséta HALÁLFÉLELMEM VAN, ahányszor vihar tombol Kecskeméten. A szél tépi, cibálja a hirdetőtáblákat, én pedig próbálok nem gondolni arra, hogy az összevissza kitett táblák közül mikor csapódik egy a szélvédőbe. A PETŐFI NÉPE az elmúlt években - olvasóink kérésére is - többször feltette a kérdést az illetékeseknek: ki engedélyezi, illetve ellenőrzi az utcákat agresszívan elborító hirdetőeszközöket: táblákat, feliratokat, utánfutókra buherált plakátokat. Általában semmitmondó válaszokat kaptunk, melyekből az derült ki, hogy a jogalkalmazó kezét két dolog is köü: a túlszabályozottság és a szabályozatlanság. Pedig - gondolhatnánk naivan - mi lehetne egyszerűbb, mint olyan holmikat ellenőrizni, melyeken egytől egyig rajta van a hirdető neve, címe, telefonszáma? A VÁROSVEZETÉS most jogszabályokkal és egy külső cég megbízásával próbálja átvágni magát a kecskeméti tábladzsungelen. HA JÓL VÉGZIK a feladatot, látványos lesz az eredmény. Persze nem lesz könnyű dolguk. Kíváncsian várom, például, hogyan foglalják jogszabályba a politikai marketinget a fitnesz- életérzéssel ötvöző tricikliket, melyek a választások idején szoktak felbukkanni. Vagy sokak kedvencét, a főtéren peckesen sétáló mobil folklór reklámhordozót, a Miska kancsót. $ HA MÁR a rendteremtésnél tartunk: újra lendületet vett az idegen nyelvű reklámfeliratok terjedése. Amikor elsős lányom ötödször fut neki a „Discont Market” vagy a „Target Center” felirat betűzgetésé- nek, akkor én magam nem a jogszabályokra gondolok. Hanem inkább önbíráskodásra. Kapott már valaha ajándékot az ünnepelttől? A100 éves General Motors most $ Ünnepi ár: L *e***rMwtnnnT ■ Új 3 ajtós Aveo születésnapi ajándékkal várja Önt. 111899000 Ft // Megtakarítás: 600 000 Ft t Ünnepi ár; t ^ ÍÍ2 099 000 Hß ífedetfár^SSeCűűTr >5^^ Megtakarítás: 761000 F 4 ajtós Aveo Látogasson el nyílt hétvégét tartó márkakereskedéseinkbe november 7. és 9, között! Vásároljon ezalatt Chevrolet Aveo-t, és megajándékozzuk egy Mio Moov 200-as navigációval!* *Az ajándék navigáció a 3 ajtós 12 Base és a 3 ajtós 12 Base 4 légzsákkal Aveo modellek kivételével minden, a meghirdetett időszakban - 2008. november ?, és 9. között - vásárolt Chevrolet Aveo modellre érvényes. CET REAL ämßgm Infovonal 06 40 9188 8B CHFVftOICT Chevrolet Tormási 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 100. • Telefon: 76/502-910 A feltüntetett árak ajánlott fogyasztói árak. A kép iiiusztráció. CO;-kíbocsátás: 132-159 g/km. átlagos fogyasztás: 5,5-6.4 i/100 km - változattól és forgalmi viszonyoktól függően. Konkrét ajánlatért és részletes információkért kérjük, forduljon márkakereskedésünkhöz. Az ajánlatok 2008. október 6-tól november 16-lg. illetve a készlet erejéig érhetőek el. limitált darabszámban. A nyomdai hibákért feielősséget nem vállalunk. További részletek a www.tormasi.hu oldalon illetve a Chevrolet infovonalon. Feel the difference Miért venne más autót? FordFusion Klíma, ABS, CD-rádió, 2 légzsák, ködlámpa, el. ablak, el. tükör, szervokormány, távirányítású kp. zár, stb. V>^yn Fix iqTŐVel - ranc'a y a ősziét Ojfflss Ford Hovány Kecskemét, Szent László krt 79. Tel : 76/487 300 www fordhovany.hu Vc&ítí 900 V — 'A kedvezmények nem összevonhatóak. kivétel ez alól a felsorolásban szereplő 1. és az 5. kedvezmény, amelyek más fizetendő tödesztörésziet. THM: 11.54%. A tájékoztatás nem teljeskórü. további részletek márkakereskedésünkben. Ve Az ajánlat 2008. október 1 -tői December 31 -ig vagy a készlet ereiéig érvényes. Az autó iiiusztráció. Uj ___________________________________________érdeklődjön markakereskedé más ke dvezményekkel is összevonhatóak. 120 hónapos futamidő esetén az első 36 hónapban lésünkben. Vegyes átlagfogyasztás: 4,5-6.61/100 km, C02-kibocsátás: 119-157 g/km. ____,__________________Uj személygépjárművek vásárlásakor a magánvásárlók részére nyújtott szerződéses garancia részleteiről teresk edésünkben. Garancia-ajánlatunk 2008. március 17-től visszavonásig érvényes.___________________________________________