Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-25 / 173. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 25., PÉNTEK Naponta sok ezren utaznak busszal Kecskeméten, nehezen kerülhetők el a konfliktusok. De azért meg kellene próbálni. ILLUSZTRÁCIÓ Kínos pillanatok a buszon tömegközlekedés Magyarázkodnia kell a cukorbeteg kamasznak Csólyospáios falunap Szombaton rendezik meg a hagyományos falunapot. A sportpályán az esemény este a Bikini együttes élő koncertjével zárul. A nap folyamán versengeni fognak futók, erős emberek, malacfogók, pör- költfőzők, de még pogácsasütők is. A színpadon fellép a Kiskun- majsai Mazsorett Csoport, a Csólyospálosi Hagyományőrző Asszonykórus, a Csólyosi Tambu- razenekar és Énekkara, Éles István humorista, valamint a táz- lári citerazenekar. A tervek szerint három néptáncegyüttes is szórakoztatja még a közönséget - az egyik Portugáliából, a másik kettő pedig Észtországból érkezik. (Sz. T.) Kecskemét előadás Ismét várják azokat az érdeklődőket, akik szeretnének többet megtudni Bruno Gröningről, a XX. század elején élt csodadoktorról, és az a ő tanait valló Bruno Gröning kör tevékenységéről, gyógyulási sikereiről. A Szellemi úton történő gyógyulás Bruno Gröning tanítása által című bevezető előadásának jövő kedden 18 órakor a kecskeméti tiszti klub ad otthont. A belépés ingyenes. (S. H.) Kunszentmiklós médiabuli Fesztivált rendeznek a strandfürdőben augusztus 2-án, a felsőkiskunsági újságírók a környékbeli civilszervezetekkel. A látványosságok sora délután 2-kor breaktáncosok fellépésével kezdődik, majd könnyűzenei előadás következik, és fellép egy afrikai tánccsoport, sőt a tűznyelők is. Egészségügyi és sport- programok is lesznek szép számmal, kicsiknek, nagyoknak ingyenesen. (M. J.) ÖregcsertŐ vízvezetés Több mint egymillió forintot nyert az önkormányzat csapadékvíz elvezetésre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács egyik pályázatán. A támogatásnak főleg a falu délnyugati fertályán válik haszna, ott mindig sok gondot okoz az esővíz. (M. J.) Solt JELZŐLÁMPÁK Az 52-es főút várost átszelő szakaszának egyik legveszélyesebb pontja a Nagymajori úti kereszteződés. Különösen azért, mert sok gyerek közlekedik ott. Rövidesen nagyobb védelmet kapnak majd ott az úttesten átkelő gyalogosok, a reményt szerint a szeptemberi becsengetéskor már működnek a forgalomirányító lámpák. (M. J.) Egy olvasónk segítségért fordult hozzánk, amiért súlyosan cukorbeteg fiát állandó atrocitások érik a buszon. Bajáki Zsanett A 17 éves kamasz többször is kellemetlen helyzetbe került a 14-es járaton, amikor igénybe akarta venni a neki járó kedvezményeket. - A vezetők nem voltak tisztában az okmány hiteles► Folytatás az 1. oldalról. Valamivel több pontot kellett elérniük azoknak, akik a tanítóképzőbe felvételiztek, itt 166-329 között, míg a kertészeti karra 169-318 ponttal lehetett bejutni. Ám ezek sem voltak elérhetetlenek. Mint az ismeretes, többletpontokkal együtt maximálisan 480-at lehet elérni a felvételi során. Mivel több, mint 1500 helyet nem töltöttek be Kecskeméten, ségével, és nem akarták elhinni, hogy ingyenesen utazhat - mondja a fiú anyukája. - Állandó magyarázkodásra és bizony- gatásra szorul irataival és betegségével ■ kapcsolatban, ami megalázó a többi utas előtt. Volt rá példa, hogy a sofőr - az igazolvány mellé hordott orvosi papírok láttán - nevetve közölte, hogy azt inkább vigye a fiam a rendelőbe. A Kunság Volán Zrt.-nél a köezért a három karra a pótfelvételi során akár másfél ezer diákot is fel tudnának venni. Tavaly ily módon több mint százzal gyarapodott a hallgatók száelöfordulhat, hogy valakit nem vesznek fel egyetlen, általa megjelölt képzésre sem. Ez esetben lehetősége van pótfelvételizni. A pótmeghirdetések előrevetkezőket mondták el: - Pontos információk hiányában csak annyit mondhatunk, hogy autóbusz-vezetőink rendszeresen vesznek részt oktatásokon, valamint a szolgálati rendeletek kiadásával folyamatos tájékoztatásban részesülnek az utazási kedvezmények fajtáiról és az igénybe vevők köréről - közölte Hári Ernő, a termelési igazgatóság vezetője. A jogszabályok szerint utazási kedvezma, az idén sem számítanak ennél jóval többre a főiskolán. Alter Róbert lapunknak elmondta, hogy például a GAMF- ra a tegnapi helyzet alapján, a láthatólag szombaton jelennek meg. Ezekre augusztus 13-áig lehet jelentkezni. Ezen azok is részt vehetnek, akik nem felvételiztek még 2008-ban. ményre jogosult minden, 18. életévét be nem töltött gyermek, aki után tartós betegsége miatt magasabb összegű családi pótlék kerül kifizetésre. Erről hatósági igazolványt ad az állam- kincstár, melynek érvényessége megegyezik az orvosi igazolással meghatározott időpontig, de legfeljebb öt év. Ezzel a helyközi járatokon 90 százalékos jegyvásárlási, illetve bérletvásárlási kedvezményre jogosult az érintett, míg a helyi buszokon díjtalanul utazhat. pótjelentkezések következtében, akár 200 informatikust is fogadhatnak, illetve ennél egy kicsivel több olyan szakemberjelöltet, aki a műszaki képzés területén folytathatna tanulmányokat. A kertészeti főiskolai karon az agrárképzési területen is van elég szabad hely, ott a 180-as keretnek valószínűleg csak a harmadát tudják feltölteni. A TK-n a pedagógiai szakra is várnak jelentkezőket. Vérfertőzés is szerepel a fiatal férfi elleni vádpontok között Erőszakos közösülés, vérfertőzés és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése gyanújával emeltek vádat egy jánoshalmi férfi ellen, aki az ügyészség szerint a saját anyjával közösült. A 23 éves férfi a szüleivel élt közös háztartásban egy jánoshalmi tanyán. Az életvitelét, alkoholizmusát bíráló szülőkkel egyre rosszabb volt a kapcsolata, de azt senki sem gondolta volna, hogy vérfertőzéssel végződnek a lassan mindennapossá vált viták. A bíróságra a vádiratot a napokban benyújtó kiskunhalasi ügyészség szerint 2008. április 19-én, kora délután az ittas állapotban lévő férfi megtámadta az édesanyját. A felső ruházatának rángatásával, fojtogatással és szidalmazásával arra kényszerítette, hogy a tanyaépületből menjen át vele az udvari fészerbe. Ahol azután a fűrészbakhoz nyomta, lemeztelenítette, majd hátulról erőszakkal közösült vele - tájékoztatta tudósítónkat dr. Téglás Péter kiskunhalasi vezetőügyész. A férfi nem tagadta az eddigi eljárás során a közösülést. Viszont azzal védekezett, hogy nem ő kezdeményezett, hanem az anyja provokálta, és emiatt szó sem volt semmiféle erőszakról. ■ Az életvitelét bíráló szülőkkel megromlott a kapcsolata. A szörnyű bűncselekményt elkövetett vádlottnak amúgy nem ez volt az első összeütközése a törvénnyel. Jóllehet a korábbi ügyei jóval kisebb kalibernek voltak. így 2005-ben lopás miatt állították bíróság elé, és 2 év próbára bocsátották. Majd 2007-ben ittas járművezetés miatt ítélték 52 500 forint pénz- büntetésre, idén pedig - már a vérfertőzést követően - maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetést kapott. Ám a végrehajtást 4 évi próbaidőre felfüggesztették. A férfi most a kecskeméti börtönben várja előzetes letartóztatásban, hogy ismét bíróság elé állhasson: várhatóan őszre tűzi ki a büntetőügyben a tárgyalást a Kiskunhalasi Városi Bíróság. ■ Noszlopy Manapság nem menő a műszaki képzés pótfelvételik Másfél ezer hely még kiadó a Kecskeméti Főiskolán Autóbusz-vezetőink rendszeresen vesznek részt oktatásokon. A pótfelvételikre augusztus 13-áig lehet jelentkezni Akció a S*il-Coop ö§s%e§ üzletében 2007. július 23-29-ig Görögdinnye 65 Ft/kg Sertés comb 1169 Ft/kg Sertés hosszú karaj 1069 Ft/kg Sertés rövid karaj 1169 Ft/kg Egész csirke 549 Ft/kg Csirke máj 0.5 kg fagyasztott 199 Ft/cs Hosszú zsemle 15 Ft/db Farm eidami 999 Ft/kg Pusztafriss poly 1 I 2.8% 139 Ft/db Tehén túró 500 gr 419 Ft/db Fitt tejföl 325 gr 20% 149 Ft/db Deli reform margarin 500 gr 159 Ft/db Merido aroma őrölt kávé 250 gr 349 Ft/db Bonux mosópor 2 kg 3 illat 799 Ft/db Polo papírzsebkendő 100 db-os 89 Ft/db Római tál Herendi Majolika 3199 Ft/db Valira hűtőszatyor 21 literes több színben 2349 Ft/db Akció a készlet erejéig érvényes! Találkozzunk mindennap! PENNY n MARKET VÄLLAUON RÉSZT ÖN IS SIKEREINKBEN! Vállalatunk a Penny Marta Kft. (www.penny.hu) Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca. Jelenleg 166 üzletet üzemeltetünk országszerte. Most KECSKEMÉT I. ÉS KECSKEMÉT il. ÜZLETEINKBE az alábbi munkakörbe keresünk munkatársakat: ELADÓ-PÉNZTÁROS Feladatok: a vásárlók maximálisan segítőkész és udvarias kiszolgálása, gyors és pontos pénztári munka, árufeltöltés, göngyöleg kezelése, az üzlet rendezettségének folyamatos biztosítása. Amit Ön nyújthat nekünk: élelmiszer-kereskedelmi végzettség, szakmai tapasztalat előny, vevőorientált szemlélet, ápolt megjelenés, pontosság, alaposság, az adott munkakörhöz mért állóképesség. Amit mi kínálunk Önnek: változatos, érdekes munka, versenyképes, teljesitményösztönző jövedelem, hosszú távú, biztos munkahely, szakmai előrelépési lehetőség, családias csapat. Kérjük, hogy fényképes önéletrajzát az üzlet és a munkakör megjelölésével a megjelenéstől számított két héten belül szíveskedjen megküldeni társaságunk központjába az alább megadott címre. Hálózati egységeinkben leadott önéletrajzokat nem áll módunkban adatbázisunkban rögzíteni. Penny Market Kft., Értékesítési osztály 2351 Alsónémedi, Pf. 12 Tel.: 06 (29) 339-153, fax: 06 (29) 339-191 HIRDETÉS Penny n MARKET VÁLLAU0N RÉSZT ÖN IS SIKEREINKBEN! Vállalatunk, a Penny Market Kft. (www.pennyhu) Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca. Jelenleg 166 üzletet üzemeltetünk országszerte Most KECSKEMÉT I. ÉS KECSKEMÉT II. ÜZLETEINKBE az alábbi munkakörbe keresünk munkatársakat ÜZLETVEZETŐ Feladatok: az üzlet vezetői feladatainak teljes körű ellátása (készletgazdálkodás, elszámolások, az üzlet csapatának irányítása, vásárlói reklamációk kezelése), az áruház dolgozói csapatának vevőorientált vezetése, motiválása, képzése. Amit Ön nyújthat nekünk: élelmiszer-kereskedelmi végzettség szakmai tapasztalat követelmény, vevőorientált szemlélet, ápolt megjelenés, vezetői munkakörökben vezetői tapasztalat és szervezőkészség, pontosság, alaposság az adott munkakörhöz mért állóképesség Amit mi kínálunk Önnek: változatos, érdekes munka, versenyképes, teljesitményösztönző jövedelem, hosszú távú, biztos munkahely, szakmai előrelépési lehetőség, családias csapat. Kérjük, hogy fényképes önéletrajzát az üzlet és a munkakör megjelölésével a megjelenéstől számított két héten belül szíveskedjen megküldeni társaságunk központjába az alább megadott címre. Hálózati egységeinkben leadott önéletrajzokat nem áll módunkban adatbázisunkban rögzíteni. Penny Market KftM Értékesítési osztály, 2351 Alsónémedi, Pf. 12 Telefon: 06 (29) 339-153, fax: 06 (29) 339-191