Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-25 / 173. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 25., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Jelentős árhullám érkezik, hat méter fölé emelkedhet jövő héten a Duna Alig vonult le az előző ár, máris jön az újabb a Dunán. Bár Bajá­nál hétvégén öt méter alatt tető­zött a folyam, azóta nem sokat apadt. Viszont megérkezett a nagy esőzések nyomán a követ­kező ár. Ezért minden bizonnyal 600 centi feletti magasságot ér el a Duna. Homokzátonyok nem lesznek, hiába jön ismét a káni­kula. Ugyanakkor árvíztől még az ártéri üdülőtulajdonosoknak sem kell tartaniuk, hiszen az el­sőfokú készültséget hét méter­nél rendeli el az Alsó-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság. Meg­van az esély arra, hogy Duna- fürdő legmélyebben fekvő ví- kendházai sem kerülnek víz alá. Mára 454, hétfőre pedig 594 cen­timéteres vízállást mutat a víz­ügyi előrejelzés a Duna bajai sza­kaszán. Ami a vízhőmérsékletet illeti, tegnap reggel Bajánál 19, míg a mohácsi szakaszon 19,7 Celsius-fokot mértek. ■ G. Zs. Várható dunai vízállás (cm) Város Ma Holnap Péntek Szombat Baja 454 508 558 594 Mohács 441 494 546 589 FORRÁS: ORSZÁGOS VÍZIELZŐ SZOLGÁLAT A bajai jegyző vállalkozókat jelentett fel A rendőrségen két vállalkozót is feljelentett a bajai jegyző az el­múlt napokban. Mindketten ha­mis iskolai bizonyítványokat nyújtottak be a vállalkozói iga­zolványuk megújításánál. ■ Az oktatási intézmények azt válaszolták: a bizo­nyítványok hamisak. Egy 36 éves asszony a saját ne­vére kiállított, kereskedő-boltve­zető szakképesítést igazoló bizo­nyítványt csatolt, egy 67 éves fér­fi pedig kereskedő-boltvezető és hentes bizonyítványait nyújtotta be. Az okiratok másolatát a bajai okmányiroda megküldte az azon kiállítóként szereplő oktatási in­tézményeknek, ahonnan viszont azt meglepő választ kapták, hogy minden kétséget kizáróan a bizo­nyítványok hamisak. A rendőr­ség nyomoz a hamis bizonyítvá­nyok ügyében. ■ Noszlopy Szélkerék forgott a főtéren környezet A Greenpeace a megújuló energia elterjedéséért Tegnap Baján népszerű­sítette a Greenpeace kör­nyezetvédelmi szervezet a megújuló energiaforrá­sokat. Rab Rita Információs sátrat, szélturbinát állítottak fel a Szentháromság té­ren. Kisfilmeket mutattak be, ki­állítást rendeztek és számtalan interaktív játékban vehettek részt a látogatók. Rohonyi Péter kampányfelelős kérdésünkre el­mondta, hogy a megújuló ener­giaszektor térnyerését szeret­nénk elérni. ■ Meglepődnek a szél­erőmű láttán, azt hi­szik, drága.- Sokan a jövő zenéjének te­kintik a megújuló energiaforrá­sok használatát, pedig ez már szinte a múlt. Jól bevált berende­zésekről van szó a szélenergia és a napkollektorok használatát illetően. Klímaváltozásról szóló kiállításunk nagyon népszerű. Az itt felállított leporellókon be­mutatjuk, hogyan zajlik a folya­mat, milyen megoldást kínálunk rá. Bemutatjuk a gyermekeknek napelemes játékainkat. Megle­pődnek a látogatók a szélerőmű láttán. Azt gondolják, drága be­rendezés. Pedig sok millió forint helyett pár százezerből megvá­sárolható és felszerelhető. Ez a berendezés hét méter magas és 2,7 méter átmérőjű. Teljesítmé­nye 500 watt, ami átlagosnak számít, hiszen van 1200 wattos is. Szerintünk az optimális meg­Rohonyi Péter kampányfelelős szerint jól bevált berendezésekről van szó. oldáshoz szükség van napkollek­torra, emellett szélturbina bizto­sítja a szükséges energiát - tud­tuk meg a kampányfőnöktől. Baja főterén a szervezet petíci­óját is aláírhatták az érdeklődők. Élhető, biztonságos, versenyké­pes, környezetbarát, fenntartha­tó energiagazdaságú Magyaror­szágot szeretnének. Egyebek kö­zött kérik: tegyenek meg min­dent, hogy a lehető leghamarabb kezdjen el csökkenni az energia- fogyasztás Magyarországon. ► NÉZŐPONT Hosszabb várakozásra kell számítani határ Röszkénél tegnap délelőtt két óra alatt lehetett átlépni Szerbiába A korábbi hetekhez hasonlóan újra hosszabb várakozásra kell számítani a röszkei határátkelő- helyen. Tegnap délelőtt a Nyu- gat-Európából szabadságra ha­zatérő török és szerb vendég- munkások miatt kétórás sor ala­kult ki a kilépőoldalon. A forga­lom az elmúlt hétvégén tetőzött, amikor csaknem 150 ezer em­ber hagyta el hazánkat Röszké­nél. Volt olyan időszak, amikor a várakozás elérte a hat órát, az M5-ÖS autópályán több kilométeres kocsisor torlódott fel. A belépőoldalon is megnövekedett a forgalom, erre a következő idő­szakban is számítani kell. A rendőrség a Szerbiába utazó ma­gyar és szerb állampolgároknak a tiszaszigeti határátkelőhelyet javasolja, amely 8- tól 18 óráig tart nyit­va. A Szerbiába és tovább utazó ma­gyar és külföldi ál­lampolgároknak pe­dig a gyorsabb határátlépés ér­dekében a tompái átkelőhelyet ajánlják. A torlódás elkerülése érdeké­ben rendőrség több ezer pél­dányban magyar, angol, német és szerb nyelvű szórólapokat készíttetett, amelyen az utazók­nak a tompái átkelőhely igény- bevételét javasolja. A gyorsabb haladás érdekében a tájékozta­tó hátoldalán egy térképet is el­helyeztek, melyen a kerülőutat jelölték. ■ G. Zs. ■ A külföldieknek a tompái határ­átkelőhelyet ja- vasolják. GÉCZY ZSOLT Ha délről fújj durva a Duna vitorlás hajó híján ritkán jut eszébe az embernek, hogy kezdjen valamit a szél­lel. Kivéve, ha viharos erejű: akkor becsukja az ablako­kat. És persze ha délről fúj, menekülnie kell a szél kor­bácsolta tarajos hullámok okán veszélyessé váló Duná­ról. Tudja ezt minden bajai. Ezek a tettek azonban a leg­kevésbé sem nevezhetőek hasznosításnak, inkább csak védekezésnek. Néha azért szeretjük is a szelet. Például amikor kilométerek­kel repíti arrébb a zümmögő szúnyogfelhőket, vagy meg- lapulásra kényszeríti a vér­szívó hadakat. puskával cserkelve vi­szont már hasznos informá­ciókkal szolgál a vadászatot kedvelő, ám az alternatív energiákkal kevesebbet fog­lalkozó erdőjáróknak. Jó elő­re meg kell állapítani, mer­ről fúj - elkerülendő, hogy a veszélyes szerszámmal ke­rülő kétlábú ijesztő szaga el­riassza a finom érzékszer­vekkel bíró négylábúakat. Ellenkező esetben el nem sütheti, csak a zsákmány nyomát ütheti villámló bot­jával a derék nimród. Azon­ban az egy nap erejéig Baja főterére kitelepülő környe­zetvédelmi szervezet még merészebb célok érdekében hadakozik. A gőzgépek meg­jelentével háttérbe szoruló szél újbóli hasznosítása okos gondolat, ez számos or­szágban bebizonyosodott. A GREENPEACE annak érde­kében gyűjt aláírásokat, hogy jelentősebb szélener­gia-kapacitás épüljön ha­zánkban. Ám a MÉH szerint a magyar villamosenergia­rendszer 330 megawattot tud felvenni a szélerőmű­vektől anélkül, hogy az energiaellátás veszélybe ke­rülne. Ugyanis néha nagyon fúj, máskor meg egyáltalán nem. Energia meg mindig kell. Ki tudja, kinek van iga­za? Ami tény: ha délről fúj, menekülni kell a Dunáról! A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat versenytárgyalási eljárás keretében értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlanokat: 1. Kecskemét, Lórántffy Zs. u. 1. (hrsz.: 6058/5) Eladó 2494 m2 parkosított telken, előző időszakban csecsemőotthon funkciójú 1075 m2 hasznos alapterületű, részben alápincézett kétszintes főépület, 82,73 és 7,5 m2-es melléképületekkel. Az ajánlat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 21. (csütörtök), 9 óra 2. Kecskemét, Balaton u. 19. (hisz.: 3749) Eladó 7143 m2 parkosított telken előző időszakban ÁNTSZ-ként működő 1697 m2-es főépület, 240 m2-es 8 gépkocsi tárolására alkalmas garázssorral, 229 m2-es raktárépülettel. Az ajánlat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 21. (csütörtök), 11 óra 3. Kecskemét, Liszt Ferenc u. 11. (hisz.: 6749/A/18) Eladó társasházak mögötti garázssoron 15 m2-es garázs. Az ajánlat benyújtásának határideje: 2008. augusztus 21. (csütörtök), 13 óra Versenytárgyalással kapcsolatos információk:- A versenytárgyalási eljáráson magánszemélyek, jogi személyek, illetve jogi személyiség nélküli szervezetek egyaránt részt vehetnek.- A részletes ajánlattételi feltételeket tartalmazó dokumentáció ingatlanonként 10 000 Ft+áfa ellenében átvehető a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala Közgazdasági Főosztályán (Kecskemét, Deák F. tér 3. VII. em. 718. szoba, tel.: 76/513-814).- Az ajánlattétel feltétele a dokumentáció megvásárlása. Commiuő Gazdasági Szakközépiskola . , 8000 Székesfehérvár, Vértanú u. 22. Telefon: 22-500-033, 22-500-034,22-512-136 2008/2009-ES TANÉVRE TERVEZETT TANDÍJMENTES KÖZÉPFOKÚ ES EMELT SZINTŰ SZAKKÉPZÉSEK: f- és konferenciaszervező ■ utazásszervező menedzser ■ emberi erőforrás ügyfélkapcsolati szakügyintéző • IT-helpdesk ügyfélkapcsolati szakügyintéző- szállítmányozási ügyintéző • vízi közlekedésüzernvitel-ellátő- üzleti kommunikációs ügyfélkapcsolati szakügyintéző Idegenvezető anyagbeszerző, áruterfló veszélyesáru ügyintéző Marketing- és reklámügyintéző- közúti közlekedésüzemvitel-ellátó AKKREDITÁLT FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK: Kereskedelmi szakmenedzser Reklámszervező szakmenedzser Gazdálkodási menedzserasszisztens- eurőpai logisztikai szakiránnyal Többletpontok egyetemi, főiskolai felvételinél (vámügyintéző, technikusi és akkreditált szakokon). Az akkreditált szakon végzett diákok a Corvinus Egyetemre és a Szolnoki Főiskolára bejutva egy tanév kreditpontjainak beszámításával folytathatják tanulmányaikat [OOlBldM Főiskolai szintű kedvezményes kollégiumi elhelyezés.

Next

/
Thumbnails
Contents