Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-26 / 121. szám

SPORT 13 PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 26., HÉTFŐ Kimaradt a hazai büntető labdarúgás*akker tuzép megye i. A hajrában két gólt vágott az Akasztó A mérkőzés előtt mind a két csapat arra panaszko­dott, hogy sok a sárga la­pos játékosuk, így nem a legjobb összeállításban tudnak kiállni. Tény és való, hogy egyik kispa- don sem ültek sokan. Szentirmay Tamás Az elmúlt hetekben az akasztó­iaknak jól ment a játék, mert öt mérkőzést zsinórban nyertek. A kunszállásiaknál viszont elő­fordult két botlás. Nyílt sisak­kal kezdett mind a két csapat, és ez a vendégeknek kedvezett, mert még negyed óra sem telt a találkozóból, máris vezetést sze­reztek. A gól után a hazai szur­kolók azt reklamálták, hogy Judák kézzel, és nem fejjel jut­tatta a hálóba a labdát. Élveze­tes, jó játékot produkált mind a két csapat. A kunszállásiak ki­hagytak egy tizenegyest, pedig büntetőből egyenlíthettek vol­na. Helyette kaptak még egy gólt, igaz, még a félidő előtt szé­píteni tudtak. A második félidőben kitá­madtak a hazaiak. Egymás után vezették támadásaikat, szinte kapujukhoz szögezték ellenfe­lüket. Ennek meg is lett az ered­ménye, mert sikerült egyenlíte­niük. Továbbra is támadásban maradt a Kunszállás, ám sorra kimaradtak a helyzeteik. Már úgy tűnt, hogy döntetlen lesz a mérkőzés, amikor az akasztói­ak ismét villantak. Először Lá­zár, majd pedig Varga révén vol­tak eredményesek. Ez azt is je­lentette, hogy a három pontot is sikerült elvinniük. Igazi jó focit A gyors akasztói Juhász Tamást (jobbra) sokszor nehezen tudta megállítani Cseh István láthattak a szurkolók. Mind a két csapat játékosai kitettek magukért. A hazaiak többet tá­madtak, de sokszor hibáztak. Talán, ha a büntetőt berúgják, más lehetett volna az eredmény. A mérkőzés befejezése előtt öt perccel az akasztóiak biztosan nem gondolták azt, hogy nyer­nek, főleg nem két találattal. A góllövésben azonban ezúttal ők voltak jobbak. Percről percre a Kunszállás-Akasztó meccsen Mestermérleg a találkozó után 13. PERC: Jobb oldali szöglet után Lázár kapásból kapura lőtte a labdát, de rosszul találta el, Judák felugrott fejelni, és Bánót megelőz\'e juttatta a lab­dát a kapuba, 0-1. 29. perc: Koleszárikot féllökték a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt A büntetőnek Fekete futott neki, de lövését Ámann kivédte. 41. PERC: Jobb oldali beadás után a védők elméláztak, Judák közelről a hálóba talált, 0-2. 43. perc: Pöszmet Zsolt levitte az alapvonalig a labdát, visz- szagurított testvérének, Tamás­nak, aki kilőtte a bal alsó sar­kot, 1-2. 73. perc: Lapsánszki 17 méteres szabadrúgása a sorfal mellett vágódott a kapuba, 2-2. 86. PERC: Jobb oldali szögletet követően Lázárt üresen hagyták a védők, így könnyedén fejelt a kapuba, 2-3. 90. perc: Jobb oldali beadás után többen is elvétették a lab­dát, Varga pedig a lábak között a hálóba talált, 2-4. kertész Gábor: -Úgy érzem, hogy jobban játszottunk az el­lenfelünknél, de sajnos megint kihagytunk egy büntetőt. Játék­ban és labdabirtoklásban is sze­rintem mi voltunk a jobbak, a védelmünk azonban négyszer megingott, a négy kapuralövés- ből négy gólt kaptunk. agócs Zoltán: -Szükségünk volt a három pontra. Hiba volt az, hogy a félidő végén gólt kap­tunk. A második játékrészben védekező pozícióba kényszerül­tünk, de sikerült kihúznunk ezt az időszakot. A végén két remek támadás után a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Kunszállás - Akasztó 2-4 (1-2) Kiskunhalas ­Kalocsa 0-2 (0-0) Kunszállás: Akasztó: Kiskunhalas: Kalocsa: Bánó Ámann M. Feketü Dávid Váczi Németh Takács Naftsz Fekete Nagy Bogdán Mácsai Borbás (Kertész G.) Juhász Paor R. Marosvölgyi Bertus Megyes Kárász Balogh Koleszárik Cseh Vágó (Sörös) Kerekes Lapsánszki Lázár Brinza Keszthelyi Pöszmet T. Supka Balkó (Paor J.) Bata Pöszmet Zs. Antal Snyehola Varga (Répási) Kertész Á. (Kertész Ámann K. (Gieszinger) Barna M.) Judák (Varga) Csáki Markella (Boros) Cseh Mészáros Edző: Edző: Edző: Edző: Kertész Gábor Agócs Zoltán Kis Péter Márton Zsolt Kunszállás, 200 néző. Vezette: Körösi Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Kaszala (Minda, Bánfi). Gól: Pöszmet T„ Lapsánszki, (Fülöp, Lovas). Gól: Kerekes, Barna. Sárga ill. Judák 2, Lázár, Varga. Sárga lap: Bánó, ill. lap: Kárász, Bnnza, ill. Marosvölgyi, Balogh, Lázár, Supka, Antal. Kitűnt: PöszmetT., Boros. Kitűnt: Feketű, Paor R., Kárász, ill. Kertész Á„ Lapsánszki, ill. Ámann M., Judák, Kerekes, Bata, Keszthelyi, Boros. Ifj: 4-2. Lázár, Megyes. Ifj: 1-7. Bácsbokod - Tiszakécske 4-2 (2-0) Nemesnádudvar - Solt 1-110-0) Bácsinkon: Tiszakécske: Nemesnádudvar: Solt Kazinczi Beke László Ungureanu Anka Pálinkás Kovács Márics Füstös Anka (Papp) Barta Jenei Győré Forgó Harsányi Turcsik Papp (Mojzes) Tapodi GojtánT. (Kossá) Fekete Bosnyák Marton Joksitz Nagy Tettinger T. Habony Vinter Z. (Takács) Unyi (Mamuzsics) Varga (Kovács) Báló Tóth Nagy Bagi Vinter B. Fejes Veverka Sáfrány Pesti Dömény Tettinger Zs. Tóth Mechler Sallai (Miskovicz) Kis Edző: Edző: Edző: Edző: Barákovics István lódi László Gojtán István Miskovicz Bálint Bácsbokod, 150 néző. Vezette: Tóth 1. Nemesnádudvar, 100 néző. Vezette: Tóth S. (Tamás, Török). Gól: Veverka 2, Tettinger Zs., (Tóth P„ Salamon). Gól: Barta, ill. Fejes. Sárga Papp, ill. Tóth 2. Sárga lap: Füstös, Tettinger lap: Pesti, Takács, III. Miskovicz. Piros lap: Zs., ill. Beke, Pálinkás. Kitűnt: az egész Turcsik. Kitűnt: László, Barta, Harsányi, Jaksitz, csapat, ill. Forgó. Ifj: 2-4. ill. Unyi, Fekete, Fejes. Iljúsági eredmény: 0-4. Kiskőrös - Bácsalmás 1-1 (1-0) Harta - Kerekegyháza 4-0 (2-0) Kiskörös: Bácsalmás: Harta: Kerekegyháza: Mlinkó Géczi Kovács Berta Schiszler Varga Czigler Kecskeméti Moknckij Barcsák Kiss Kovács (Nagy) Rózsa Snyehola Vékony (Tomolik) Virág Somlyai Czifra Szabadi Botos Aszódi Bögre Gazsi Nagy N. (Gyenes) Szlovák P. Maravic Vajda Gazdag Pecznyik (Rideg) Rudics Lázár (Veres) Szécsényi (Polgár) Sárközi Józsa(Szűcs) Koch (Bárdos) Juhász Zs. Markó (Szenti) Cs. Kovács Kovács J. (Szauer) Juhász V. Füleki Barcsák G. Usztmaier Duzmath Edző: Edző: Edző: Edző: Szlovák László Flonn Nenad Szabó László Gazdag Attila Kiskőrös, 200 néző. Vezette: Rácz (Horváth Harta, 300 néző. Vezette: Apró (Palcsik, F„ Serdült). Gól: Füleki, ill. Snyehola. Sárga Soós). Gól: Kovács, Koch, Bárdos, Gazsi. Ki­lap. Moknckij, ill. Bögre, Cs. Kovács. Kitűnt: tűnt: Vajda, Gazsi, Kovács J., Koch, ill: Virág. Somlyai, Aszódi, Sárközi, ill. Snyehola, Ifjúsági eredmény: 2-2. Rudics, Maravic. Ifjúsági eredmény 2-1. Dusnok- Izsák 0-4 (0-2) Tomoa - Soltvadkert 2-1 (1-1) Dusnok: Izsák: Tompa: Soltvadkert Bakula Lázár Zsembery Hatvanyi Sátrán Garanczi Bálind (Horváth B.) Lapéta Droblyen Barna Véh Szarka Konkoly Aczél Horváth Zs. Hirsch Varga Márton Mezedi (László) Nagy (Kelemen) Kristály Ferenc (Takács) Kiss Marton Sánta Kovács (Török) Huszánk (Tumbas) . Kirchner (Papp) Bogárdi Jakab Csamangó Font (Müller) JagiczaT. Hleba Béleczki Tóth Berberovics(Jagicza Valkai Maravic Tyúkász L) Parti Fenyvesi Gillich Facskó Edző: Edző: Edző: Edző: Jagicza László Gréczi Gábor Tápai Tibor Nagy Lajos Dusnok, 100 néző. Vezette: Patyi (Herceg, Tompa, 250 néző. Vezette: Kovács (Somodi, Kis). Gól: Takács, Parti, Herceg, Barna. Király) Gól: Véh, Horváth B., ill. Tóth. Sárga Kitűnt: Droblyen, Kristály, Bakula, ill. lap: Tumbas, ill. Lapéta, Marton. Piros lap: Barna, Hleba, Takács. Ifjúsági eredményi: Papp. Kitűnt: Véh, Fenyvesi, Kiss, ill. Nagy, 2-1. Tóth. Ifjúsági eredmény: 1-6. HIRDETÉS wsimm ÁLLÁST KERES HÁZIORVOS mellett szerzett többéves gyakor­lattal, OKJ-s ápolói végzettséggel keresek ál­lást, háziorvosi szakorvosi, v. üzemi rendelő­ben Kecskeméten. 70/572-9580. *952427* * KERESKEDELMI-MARKETING szakmával 24 éves hölgy Kecskeméten munkát keres. 30/375-3218- *952705* ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 9000 Ft szállítva. Telefonszám: 20/490-7000 —i----------- *952792* AK CIÓS tűzifa eladó. 30/946-8612. *952444* 8 ELADÓ 100 q bállványfa (ecetfa) méteres rönkben 1400 Ft/q, vágva 1600 Ft/q szállí­tással. 20/9-855-834.-----------------------------------------------------------------------*952899* HU LLADÉKVASAT veszek. 20/313-9994.---------------------------------------*952615* SA LGÓ, más polcok gyári áron. Telefonszám: 30/583-5001. •936322* VASÚN 65 hl szőlőprés eladó. Telefonszám: 70/5394-283. *952888* AUTOMATA MOSÓGÉP ELADÓ. T.: 30/299-1734.----------------------------------------------------------*666000* 5 Q libatoll és 2 db kukorica daráló eladó. 06-20/5725-235.------------------------*062367* KÁRPÓTLÁSI JEGYET VESZEK. Határozat nél­kül is. 20/338-7775 —■■■■■■■ -- ■■■--------------------------------------*666000* ÁL LAT 8 CSIRKE megrendelhető. T.: 20/3-484-026. ——--- *952259* KI S és nagy vadkacsa eladó. Telefonszám: 30/482-2583.------*952632* NA GY fehér süldők eladók. Telefonszám: 76/458-389.-----.--5------------------------------*952697* OK TATÁS ANGOL nyelvoktatás Kméten. Telefonszám: 70/772-5541. —-----------------------------------------------------------------*083819* B0 LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfize­téssel. NYTSZ. 06022702 Tel.: 30/925-8127-------------------S-------------------------_L_----»947162* SZ OLGÁLTATÁS ALKOHOL- és szerencsejáték függőség haté­kony kezelése ambuláns és bentlakásos' for­mában. 06-1/258-6878; www.feluton.hu--------------------:---*3------ *945260* EL ADÓ fenyő fűrészáru szállítva 39 E Ft/m3 áron. 00-40-744-571-289. *952555* ÉRZÉKI masszázs. Érd.: 06-70/417-2721-----------------------------------------------*948118* HA SZNÁLTRUHA-KERESKEDŐK! Lajosmizse, Dózsa Gy. út 8. sz. alatt francia, holland, an­gol felnőtt és gyemek nyári fajtára válogatott, kis kiszerelésben lévő ruházattal várjuk régi és új kedves vásárlóimat! 70/24-27-298 *952648* ÉRZÉKI masszázs 40-es hölgytől. 30/891- 4840.----u---------------------------------*950856* FR ISSÍTŐ masszázs. 06-70/344-6299. *952289* GYÓGYMASSZÁZST vállalok! Telefonszám: 30/490-5111.------------.-----------------*952211* MŰ KÖRÖM, pedikűr, manikűr! 20/9977­272. •952483* VIZES falak utólagos szigetelése falbontás nélkül 50 év garanciával. 06-70/3100-811, www.vizesfalakszigetelese.hu---:--------------------------------*950601* TÁRSKERES ÉS A KOMOLY társkereső! 30/259-43-34.---.--------------------*950698­AB SZOLÚT szép, bájos 36 éves ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/543-7597. —2-----------------ZJ.----------Z---------1------------—*952746* AD RIENN Kméten ismerkedne. 70/549­5564. —Z----------------------------------------4—*962744* CS INI vidám Tündiké ismerkedne. 06- 20/481-6161.------------------------------*950572* AR ANYOS dúskeblű hölgy Kecskeméten is­merkedne diszkrét környezetben. 06- 30/563-0328. *952740* FIATAL, csinos, babaarcú aktmodell (22) is­merkedne. Érd.: 70/554-5677. *914614­FORMÁS franciatanárnő ism. Telefonszám: 20/3-975-177.---------------------------*952824* KECSKEMÉTEN táncoslány ismerkedne. 06- 70/295-3996.---------------------'----------:——-----------*952740* KE CSKEMÉTEN vékony formás társat keres. 06-70/230-7222.------------ *950568* KE CSKEMÉTEN vékony kicsi Huncutka ismer­kedne. 06-70/585-6036.-----------------------------------»952209* KE CSKEMÉTEN vékony táncoslány ismerked­ne. 06-70/396-7608. —-------------- *952747* KE CSKEMÉTEN Timi ismerkedne. 30/634- 3167. *952742* KECSKEMÉTI barna lány ismerkedne. Telefon­szám: 70/596-8249. *950623* KMÉTI 22 éves 159 cm magas, 42 kg szőke, életvidám lány társat keres. 70/397-2203. •920601* 37 ÉVES hölgy ismerkedne! Telefonszám: 20/273-3578.------ --------—,—---------------------------;-------------*939474* UT AZÁS HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés a Magyar Rádió üdülőben félpanzióval, 18.500 Ft/fő/hét! 1994 óta működő export-import bt. tartozás nélkül egészségügyi problémák miatt eladó. 30/983-7877.------------------------------------------------------------------------*952214* VEG YES CSERÉPKÁLYHA és kandalló. T.: 20/465-9265.--------------------------------------------------------------------*920806* MEZ ŐGAZDASÁG AMMÓNIUM-NITRÁT, kálisó, 10/24-es és 3x15-ös, karbamid, MAP5211 és egyéb mű­trágyák. 76/704-171, 30/82-20-151 8 FŰSZERPAPRIKA palánta eladó. 20/310- 9799.----------------------*952859* 8 IDEI körbálás lucerna eladó. 30/3363-203.---I------------------------*952877* KÖ RBÁLÁS lucerna eladó Ágasegyházán. Ár: 7,5 E Ft, 20/511-3554.-— -------—--------- ‘Rím1 81 00 q árpa eladó. 20/324-9422.-------------J -”------------------!-------------------------*952739* Ca ddy INTRO 2.0 SDI raktárkészlet akció 2 599 OOO Ft+Áfa Klima, ABS, ASR, MSR,légzsák, 70 cm széles tolóajtó, 4 tárcsafék, 3,2 m2 raktér Kévés Autó-Autocent Kft. Baja, Keleti körút 36. Tel: 79/520-000 Soltvadkert. Kossuth u. 97/2. Tel: 78/581-900 Tankönyvkiadó számlaképes értékesítőt keres. Tel.: 42/ 460 -339. juhaszne@irisabookkiado.t-online.hu

Next

/
Thumbnails
Contents