Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-26 / 121. szám
14 SPORT PETŐFI NEPE - 2008. MÁJUS 26., HÉTFŐ Decsi Tamás után a csapat is harmadik lett vívás Decsi Tamás szombati bronzérme után a magyar csapat is a harmadik helyen végzett a férfi kardozók madridi Grand Prix-viada- lán. A Nemesik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Szilágyi Áron összetételű válogatott a románokat 45-43-ra verte, ám az elődöntőben az olaszoktól 45-35-re kikapott, míg a bronzcsatában 45-39- re legyőzte a franciákat. Spanyol tornagyőzelem, másodikok a magyarok SAVARIA-KUPA A jövő heti Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar női röplabda-válogatott 3-1-re kikapott a spanyoloktól a szombat- helyi Savaria-kupa utolsó fordulójában, így a második helyen zárta a tornát. Az első helyezés egyben Világkupa indulástér SALAKMOTOR A magyar salakmotorsportban az utóbbi évek legnagyobb sikerét érte el a válogatott a miskolci selejtezőben, ahol az első helyet kiharcolva megszerezte a Világkupában való indulás jogát. A magyarok a honosított Ferjan Matejjel megerősítve álltak rajthoz, s már a verseny előtt tudni lehetett, hogy a németekkel lesznek versenyben a továbbjutásért. Sella újabb diadala, Contador az élen giro D'ITAUA A vasárnapi magashegyi etapot is az olasz Emanuele Sella nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, összetettben a spanyol Alberto Contador vezet. Ricky Hatton megvédte kisváltósúlyú övét prorbox Ricky Hatton egyhangú pontozással legyőzte kihívóját, a mexikói Juan Lazcanót, s ezzel megvédte kisváltósúlyú övét a Nemzetközi Bokszszervezetnél (IBO). A brit öklözőnek ugyan akadtak nehéz pillanatai a 12 menetes, manchesteri összecsapáson, de összességében kétség sem férhet a győzelméhez. Zsinórban tizenháromszor labdarúgás Szinte hihetetlen győzelmi sorozatot produkál a KTE A KTE jobb oldali védője, Schindler Szabolcs (labdával) a Szolnok ellen is bizonyította, hogy az ő oldalán nem könnyű a csatároknak kapura törni, A már bajnok KTE nem vette félvállról a Szolnok elleni mérkőzést, s ha a hosszabbítás perceiben is, de megszerezte zsinórban tizenharmadik győzemét. Borbély Károly Nem a megszokott barna bársony zakójában álldogált Tomiszlav Szivics, a Kecskeméti TE mestere a kispad mellett. De minek is vette volna magára az eddigi meccseken már-már kabalaként viselt ruhaneműt, amikor már igazi tétje nem volt a találkozónak. A KTE ugyanis az előző fordulóban, a Vác legyőzésével megnyerte a bajnokságot, és feljutott az NB I-be. A hírős városi lilák azonban nem engedhették meg maguknak, hogy csalódást okozzanak az őket elkísérő több száz kecskeméti drukkernek és a találkozó első pillanataiban egyértelműsítet- ték, hogy nem szeretnék megszakítani a tizenkét mérkőzésen át tartó győzelmi sorozatukat. A játékot uraló vendégek főleg át- lövésekkel próbálkoztak, Rézsó azonban a helyén volt, egészen a 22. percig; Szavics a tizenhatos előteréből, félig fekve tüzelt kapura, a labda az ötös vonalán megpattanva Rézsó lábai között áhálóban kötött ki, 0-1. A bekapott találatot követően megzavarodott a hazai csapat, a szünetet követően azonban már minden rendben volt náluk: a 48. percben Farkas Krisztián a jobbösszekötő helyén betört a tizenhatosra, majd nagyon éles szögből lőtt, a labda Nagy lába mellett a jobb alsó sarokban landolt, 1-1. Innentől mindkét gárda számtalan ziccert kihagyott, már-már úgy tűnt, hogy döntetlen lesz a mérkőzés vége. Ám a hosszabbítás utolsó két percében kihagyott a hazaiak figyelme, a Kecskemét pedig Szolnoki MÁV - Kecskeméti TE 1-3 (0-1) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Keleti-csoport. Szolnok, 2500 néző. Vezette: Erdős (Kispál, Kelemen). Szolnok; Rézsó - Szalai, Antal, Pintér, Gohér - Kiss Z. Mile, Bogdán (Nagy P, 85.), Domokos (Freud, 46.) - Farkas K, Remili. Vezetőedző: Vígh Tibor. KECSKEMÉT: Nagy Zs. - Schindler, Gyagya, Lovrics, Koszó - Balázs (Kormos, 55.), Koncz (Farkas, 74.), Szavics, Csordás - Montvai, Széki (Lungu, 69.). Vezet& edző: Tomiszlav Szivics. További eredmények: FTC - Cegléd 4-2, Kazincbarcika - Jászberény 2-1, Vecsés - Tököl 2-1, Vác - Tuzsér 4-3, Orosháza - Mezőkövesd 3-0, BKV Előre - Baktalórántháza 2-2, Makó - Bocs 2-4. mint a bajnokság során oly sokszor - büntetett; a ráadás első percében Farkas István a bal oldalon kiugrott a védők közül, betört a tizenhatosra, majd nyolc méterről a szolnoki kapus lábai között a bal alsó sarokba lőtt, és 10 méterről a keresztléc alá kanyarintotta a labdát, 1-3. Tomiszlav Szivics: - Megmutattuk, hogy végig komolyan vesszük a bajnokságot. LABDARÓfö) N6II. KELETI CSOPORT 1. KTE 29 23 3 3 70-22 72 2. Szolnok 29 19 3 7 49-29 60 3. Ferencváros 29 17 8 4 61-34 59 4. Makó 29 12 12 5 47-31 48 5. Vecsés 29 12 10 7 43-38 46 6. Vác 29 13 5 11 5543 44 7.KBSC 29 11 10 8 41-39 43 8. Bocs 29 11 8 10 4742 41 9. Baktalórántt 1.29 8 10 11 3041 34 10. Cegléd 29 10 4 15 31-51 34 11.Jászberény 29 8 9 12 26-35 33 12.Tököl 29 9 4 16 26-50 31 13. Orosháza 29 7 8 14 40-52 29 14. BKV Hőre 29 8 4 17 4349 28 15. Tuzsér 29 6 5 18 29-56 23 16.Mezőkövesd 29 3 7 19 2248 16 Fiataljaink ott lehetnek a legjobb nyolc európai csapat között A magyar U 19-es labdarúgó-válogatott harmadik mérkőzésén - nagy küzdelemben - 1-0-ra nyert Portugália ellen az Euró- pa-bajnokság selejtezősorozatának elitkörében, ezzel bejutott a júliusi csehországi nyolcas döntőbe. A mindent eldöntő gólt, egy beadás utáni kavarodást követően Németh Krisztián szerezte - a Liverpool támadója így három találattal zárta a tornát. Néhány perccel később Ribeiro fegyelmezetlensége miatt emberhátrányba kerültek a portugálok, ezt az előnyt pedig jól használta ki Sisa Tibor szövetségi edző csapata, és megnyerte a mérkőzést. Sisa Tibor szerint folyamatosan javult magyar csapat teljesítménye a hazai selejtezőtornán, sőt a védelem a végére olyan jól összeállt, hogy Portugáliának nem is volt igazi helyzete egy, a hajrában adódott zicceren kívül, amiért külön dicséret illeti a válogatott kapusát, Gulácsi Pétert, hiszen úgy kellett az utolsó pillanatban egy óriási bravúrt bemutatnia, hogy előtte alig volt a játékban. A diadalban vállalt saját szerepét ugyanakkor rendkívül szerényen ítélte meg a mester: -Az edzőnek egy százalék jár, de én ezt az egy százalékot még felosztanám még szétosztanám a klubedzők és a szülők között, amiért ilyen legényeik teremnek. Hála Istennek olyan játékosaink vannak, mint a tarthatatlan Németh Krisztián, vagy Komán Vladimir, aki bárkinek, bárhova odarúgja a labdát, és még sorolhatnám. Öröm ezeknek a srácoknak az edzőjüknek lenni. ■ Németh Krisztián (alul) a németek és a portugálok ellen is remekelt. A védő Szélesi Zoltán (5) állta a sarat a görögök ellen 3-2-re megnyert barátságos mérkőzésen. Válogatottunknak l-O-ás vendégvezetést követően sikerült fordítania a Puskás Ferenc Stadionban. Nem tudott élni a lehetőséggel a Baja labdarúgás Az éllovastól pontot rabolt a kiskunfélegyházi együttes A Kiskunfélegyháza az éllovas Békéscsabát fogadta szombaton az NB III-as labdarúgó-bajnokság Alföld-csoportjában. A találkozó végkimenetelét tizenegyesek döntötték el. KISKUNFÉLEGYHÁZA- BÉKÉSCSABA 1-1 (O-O) Kiskunfélegyháza, 150 néző. V.: Gera. Kiskunfélegyháza: Tóth P. - Nádasdi, Kádár, Fricska, Polgár - Nagy G. (Vida), Lénárt, Újvári, Katona - Térjék, Czibolya. Edző: Kurucz István. 60. perc: Kádár a tizenhatoson belül buktatta az előretörő Horváth Tamást. A megítélt büntetőt Ursz értékesítette: a bal felső sarokba lőtte a labdát, 0-1. 63. perc: Borbély feleslegesen buktatta a büntetőterületen belül Újvárit. Tizenegyes! Katona állt a labda mögé és higgadtan a kapuba helyezett, 1-1. A Békéscsabától elcsent egy pont nagyon kapóra jött - pontosabban jöhetett volna - a Bajának. A tabellán második helyen álló Goretich-legénység ugyanis úgy utazhatott a REAC-hoz vasárnap, hogy tudta: győzelme esetén beéri a listavezetőt. A tizennyolc pontjával utolsó előtti fiatal, lelkes rákospalotaiak azonban megtréfálták vendégeieket. REAC II - BAJAI LSE 2-1 (O-O) Rákospalota, 150 néző. Vezette: Orosz. Baja: Kraft - Gyenei, lenei, Sztojanovics, Rózsi - László (Lógó), Papp, Trucz, Reitmann - Hódos (Hernádi, Juhász T.), Nagy E. Edző: Goreüch Gábor. 49. perc: Kontrázott a hazai csapat, kinyílt a bajai védelem, Héger pedig 15 méterről kilőtte az alsó sarkot, 1 -0. 53. perc: Bal oldali bajai szabadrúgást követően Nagy Előd fejelt, majd a kapufáról lecsorgó labdát a gólvonalról a hálóba kotorta, 1-1. 89. perc: Délczeg vette célba messziről a kaput, a labda Kraft kezei küzül kicsúszva a gólvonal mögé csörgött, 2-1. További eredmények: Szigetszentmiklós - Dabas 1-0, Tisza-Volán - Vasas II 2-1, Csongrád - Monor 1-3, Gyula HFC 3-0, Örkény - Algyő 0-1 , Honvéd II - Szolnok 1-1. Pótolt mérkőzés a 25. fordulóból: REAC II. - Algyő 0-3. LABDARÚGÓ NB III. ALFÖLD CSOPGRT 1. Békéscsaba 27 17 6 4 70-27 57 2. Bajai LSE 27 18 0 9 6642 54 3. Bp. Honvéd 27 14 6 7 71-35 48 4. Monor 27 14 6 7 52-37 48 5. Szigetszentm . 27 15 2 10 57-37 47 6. Gyula 27 13 8 6 42-36 47 7. Szeged 27 14 4 9 6649 46 8. Dabas 27 11 4 12 47-37 37 9. Vasas 27 11 4 12 37-38 37 10. Algyő 27 11 4 12 3343 37 11. Hédmezö. 27 10 4 13 39-52 34 12. Kiskunfélegyh.27 8 8 11 35-56 32 13. Szolnoki Sp. 27 9 3 15 35-52 30 14. REAC 27 5 6 16 34-82 21 15. Csongrád 27 4 6 17 27-52 18 16. Örkény 27 4 5 18 34-70 17