Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-28 / 99. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 28., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Hová lett a virágok illata? elnemesítve A kereskedők szerint se mindenekfeletti a tartósság Gavaldik Éva és tanítványai a nagykőrösi Toldi-iskola tankertjében. Az orchideák náluk sem illatoznak. Csaknem annyi jutott Csongrádba, mint a másik két megyébe összesen Már megszületett a döntés a dél­alföldi kerékpárút-fejlesztések támogatásáról, sőt már meg is kötötték a nyertes huszonegy projekttel a támogatási szerző­déseket. A napokban a közúthá­lózat fejlesztésére kiírt pályáza­tokat is elbírálták. A csaknem ötmilliárdos keretösszegre 207 pályázat érkezett be összesen 23 milliárd forint igénnyel. A bírálóbizottság huszonhét pályázatot nyilvánított győztes­nek, ebből nyolc Bács-Kiskun megyei: az itteni tervekre így több mint 1,2 milliárd forint ju­tott a keretből. Békésben szintén nyolc nyertes pályázat van, a ne­kik ítélt támogatás meghaladja az egymilliárd forintot. A Csong­­rád megyei pályázatok közül ti­zenegy volt eredményes: több mint 2,35 milliárdot kaptak. ■ A15. szezonra készülődnek már az üdülőtanyán Nagy a sürgés-forgás Harkakö­­tönyben, a MÁRIS holland-ma­gyar szeretetszolgálat üdülőta­nyáján: már a tizenötödik sze­zonra készülnek. A magyar ön­kéntesek mellett hollandok is dolgoznak, hogy a május végi nyitásra minden készen álljon a több ezer gondozott fogadására. Az idén új szociális intézmé­nyek, köztük a garai, a solti, a katymári is a támogatottak kö­zött szerepel az eddigi százhúsz mellett - tudtuk meg Tóth Györgynétől, a szolgálat elnö­kétől. ■ Nyárlőrincnek is lehet hamarosan egy szökőkútja Felújítja a nyárlőrinci önkor­mányzat a település központjá­ban található parkokat. Az óvoda előttihez már hozzákezdtek: fel­szedték néhány helyen a betont, és helyére termőföldet vittek. Térburkolatot is tesznek le, és a tervek szerint a település első szökőkútja is ezen a helyen va­lósulhat meg. ■ szt Hazudj a az illatát a meny­asszonyi rózsacsokor: a virágboltos csempészi rá kölnis üvegből. De nem ő az egyetlen virág, ame­lyik elvesztette illatát - tudós kertészek keresik azt lázasan. Miklay Jenő Hajdanán a nagymama virá­goskertjében illett nagyot tüsz­­szenteni az illatok dicséretére. Portája levegőjének zamata volt - a mai kerteknek már alig van ilyen varázsa. Ehelyett még a menyasszonyi rózsacso­kor is hazudja illatát: a virág­boltos cseni rá illóolajos tubu­sából. Hová lett az orchidea, a szegfű, a liliom lelke, miért nem „szól” hozzánk az orgona? Azért, mert elfuserálták virá­gainkat a nemesítők. Tudják ők, nem is tagadják. Sejtették előre, hogy a dísznövények in­tenzív színűvé, telt kelyhűvé, vázaállóvá - meg ki tudja még, milyen jó tulajdonságúvá - ne­mesítése egyben veszteség is. Eltűnik a virágokból valami más, jellemző tulajdonság, ami nélkül nem igazán virág a vi­rág. Gyakran épp az illóolajok kialakulásáért felelős gének szorulnak háttérbe a nemesí­tés során. Egyéb­ként ilyen hátrá­nyok kísérik a mesterséges ki­választást az egész botaniká­ban és az állatvi­lágban is. A virágbolto­soknak nem tet­szik a dolog. Üzengetnek is mostanában a kertészeknek: ugyan, szerezzék már vissza az illatot, mert azt tapasztalják, hogy minden harmadik vevő­jük olyan vágott virágot keres, ami kellemes illatával is örven­deztet.- Az utóbbi évtizedekben az volt a nemesítők fő törekvése, hogy pultálló, hosszú szárú, bő hozamú, vázában tartós, beteg­ségekkel szemben ellenálló, hi­bátlan külsejű dísznövényeket hozzanak létre - mondja Gaval­dik Éva kertészmérnök, dísz­növény-termesztési szakoktató. - Különösen a hazai vásárlók körében fontos szempont az, hogy a virá­gok nagyok és látványo­sak legyenek. Ám e sok kö­­vetelményt csak úgy le­hetett teljesí­teni, hogy le­­mondtak olyan tulaj­donságról, mint az illatosság. Nagyon hi­ányzik. Nem véletlen, hogy a parfümipar is azon munkálko­dik, hogy hűen visszaadja a friss virágok illatát. A termé­szetes illatok kedvező hatást gyakorolnak érzelmeinkre, közérzetünkre. Legismertebb talán a levendula nyugtató ha­tású aromája, a citrusfélék fris­sítő, vagy az eukaliptusz bakté­riumölő tulajdonsága.- Ezek szerint a botanikuso­kat most arra serkenti a virág­piac, hogy „csinálják vissza” a nemesítést...- Nagyjából ez a helyzet. Az utóbbi időkben több dísznö­vényfaj „visszanemesítését” in­dították el egyebek közt az illa­tosság érdekében. Említhetem az illattalanná vált angol rózsák választékának átalakítását. Az ilyen genetikai változások alig­hanem sokkal gyorsabban men­nek majd végbe a szakemberek kezében, mint régen, mert nap­jainkban a génsebészeti eljárá­sokat is egyre inkább bevonják. Mondani sem kell, hogy a klóno­zással olyan növényeket is létre­hoznak, amelyek a természet­ben nagyon ritkán vagy egyálta­lán nem is fordulnak elő. A kék rózsa, például, nem jöhetett vol­na létre a hagyományos nemesí­­tési módszerekkel: a szarkaláb­ból ültették át a kék színt kiala­kító gént. > NÉZŐPONT Az utóbbi időben több dísznövényfaj „visszane­mesítését” indították el egyebek közt az illatosság érdekében. A virágnak megtiltani... most Éppen tavasz van, és tudnék hármat kívánni az aranyhaltól. A jó tündérről nem is beszélve, mert az még többet sejtet kívánási szempontból. De itt illatok­ról lenne szó, azok kapcsán pedig nekem már kará­csonykor is nagyon hiány­zott valami. Nemcsak ta­valy, azelőtt is. Pedig a fa terebélyes volt, magasságá­ra se lehetett panasz, a csúcs a plafont döfködte. Sűrű ágain megannyi ékes gömb meg egyéb dísz. Még­is, a kép valahogy nem állt össze. Aztán rájöttem a nagy sütés-főzés közepette: mindenféle finom étek ér­zik a levegőben, csak ép­pen fenyőillat nincs. Egy csöpp se. És nem volt má­sutt sem, úgyhogy az elszi­getelt probléma lehetősége kizárva. Ezek a fák már csak ilyenek: szépek, színe­sek, de szagtalanok. a virágnak megtiltani nem lehet... - írja a költő. Mára kiderült: a szó legszorosabb értelmében igenis sok min­den megvonható bármely virágtól. Még az Illat is, ami azért a színnel karöltve a legértékesebb tulajdonsága­inak egyike. Mert ilyen a kereskedelem. Nagy kenyér - a héj és a belső rész kö­zött centis hézaggal. Látvá­nyos zöldség- és gyümölcs­­dömping - minden ízt nél­külözve. Nézni jó - enni, s így venni nem érdemes. Mintha a látás helyettesít­hetné az ízlelést. Igazán ot­romba elképzelés. pont, mint az illatmentes virág. Nehogy már csak szezonban nyíljon egy-egy fajta, meg akkor is csak alig néhány színben! Pénz beszél, virág nem szaglik - nem cucc átvágni a hülye természetet. Legalábbis ad­dig, míg a piaci szereplők­nek bevételt hoz az eredeti tulajdonságaitól megfosz­tott, felpumpált termék. Persze, ha erre van igény, az gáz. Sőt: vér gáz. tavasz 0 Ft befizetés Fix havidíj akár 600.000 Ft beszámítási felár Eh a Suzuki tavasz igazán varázslatos! Most sosem látott választék és sosem látott kedvezmények várják! Használt autója most akár 600 ezer forinttal többet ér*, ráadásul az akcióban az 515 literes csomagterű elegáns SX4 Sedan is részt vesz! És ha ez sem lenne elég, most limitált Swift és SX4 modellek is várják! * Az ajánlat 2008. április 7-től május 31-ig, vagy az akciós készlet erejéig érvényes. Részletek a márkakereskedésben. A képen látható autó illusztráció. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5,3-7,61/100 km ■ CO;-kibocsátás: 139-182 g/km. ____________ HIRDETÉS * PEUGEOT Nyerje meg a Peugeot Bippert! I Legalább 3 hónapos, érvényes Petőfi Népe I előfizetéssel májusban megnyerheti a Peugeot Bippert. Információs telefon: o <y> * . oo Most az Öné lehet már 4.615.000 Ft-tól PEUGEOT CARLION Kecskemét, Ladánybenei út 1. Peugeot 407-Maga a megtestesült elegancia! GÉCZY ZSOLT

Next

/
Thumbnails
Contents