Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-10 / 84. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP HÍREK A-TÓL Z-IG] Baja ÚSZÁS Ma tíz órától rende­zik meg az Emel Kupa meghívá­sos utánpótlásversenyt hat kor­csoportban. A rendezők szerint fontos versenyzési lehetőséget biztosítani az utánpótlás korosz­tálynak. A kupát első alkalom­mal, hagyományteremtő szán­dékkal szervezi meg a Vízügy SC, az Emel Kft. és az önkor­mányzat. (G. Zs.) Kecskemét tájak Jytte Loehr dán festőművésznő Nyitott tájak című kiállítása nyílik ma este 6 órakor a Dán Kulturális Intézet­ben. A tárlat április 30-áig, hét­köznap 9 és 16 óra között láto­gatható. (T. V.) Kunszentmiklós költészet Pénteken 18 órakor Bődi Sza­bolcs polgármester nyitja meg a művelődési központ nagytermé­ben a költészet napi ünnepsé­get. A város valamennyi oktatá­si, közművelődési intézménye készül a rendezvényre, melyen szavalatok, zenés versek hang­zanak el, mintegy harminc elő­adásban. (M. J.) Mélykút FOGATHAJTÁS Hétvé­gén rendezik mega Duna-Tisza köze régióverseny első forduló­ját. A versenyzők B kategóriában és junior pónifogathajtásban mérhetik össze tudásukat. Pén­teken délután díjhajtással kez­dődik a program. Szombaton maratom, vasárnap pedig aka­dályhajtásban jeleskedhetnek a résztvevők a jánoshalmi úti lovaspályán. (J. J.) Szalkszentmárton buli Autó­sok, motorosok szombaton ren­dezik szokásos fesztiváljukat. Ta­vaszi bulinak nevezik a találko­zót, amit az Iron Horses és a he­lyi Firebirds MC motorosklubok nevével jegyeznek. A rendezők több száz sportoló érkezésére számítanak. (M. J.) Tiszaaipár halak Örülhetnek a horgászok, mert ismét gyarapo­dott az alpári Holt-Tisza halállo­mánya. Tíz mázsa halat telepített a napokban a BÁCSHOSZ a holt­ágba. A horogérett csukákat há­rom helyen tették a vízbe. (Sz. T.) Tiszakécske koncert Kétezer éves hangszerek címmel az Ifjú Zenebarát Hangverseny kereté­ben koncert lesz holnap 12 óra­kor a művelődési központban. Közreműködik Szabó Norbert fu­vola, Natalia Gorbunova hárfa. A műsorban Bach, Mozart és Bizet művei csendülnek fel. (Sz. T.) A jó liszt meg a pékek lelke szakmaszeretet A diákok fogékonyak a hagyományokra A szakmai hagyományok isme­retével lehet teljes a modern mesteremberek tudása. Ez a vé­leményük a nagykőrösi Toldi Miklós élelmiszer-ipari középis­kola szaktanárainak. Ezért tava­szonként összehívják Nagykő­rösre a tudományos diákkörök­ben tevékenykedő leendő élel­miszeriparosokat: adják hírül ipartörténeti kutatásaik ered­ményeit. Szombaton az ország csak­nem valamennyi élelmiszer-ipa­ri iskolájából érkeztek előadók jobbnál jobb témákkal. Néhá­­nyan kedves jelenetekkel mutat­ták be a gyárak, a konzerválás, vagy épp a hentesmesterség tör­ténetét. A kunadacsi Aipli Ivett és a hartai Wéber Krisztina - mindketten a vendéglátó iskola végzősei - a házi kenyérsütés­sel példázták: a kitűnő kenyér­hez nem elég csak a jó liszt, a pé­kek gondossága és lelkiismerete is kell hozzá. Előadásukkal első díjat nyertek. ■ A kunadacsi Aipli Ivett és a hartai Wéber Krisztina bizonyította: a jó liszt és a jó pék alkotta kettős a siker titka, Tavaly többlet, idén hiány Mélykúton? tervezés Talán szabadidőközpont építésébe fog az önkormányzat a tónál Mélykút idén mintegy 70 millió forintos fejlesztési-beruházási kerettel számol és folytatja sza­­badidőközpont-prójektjét. Tavaly csaknem 1 milliárd fo­rintos főösszeggel indította költ­ségvetését a mélykúti önkor­mányzat, s évközben nemhogy hitelre nem volt szükség, de év végére csaknem 15 milliós több­lettel zárt a kassza. Ebben szere­pe volt a majd’ 90 millió forintnyi helyiadó-bevételnek, melyből 70-et az itteni cégek, vállalkozók fizettek be a büdzsébe - tájékoz­tatta lapunkat a községháza. Ta­valy 12 milliót költöttek a tópar­ti kerékpárút kiépítésére. Az idei év viszonylag szőkébb kereteket szab a községvezetés­nek, hiszen a központi norma­­tívacsökkenés hatására már az induló költségvetés csaknem 60 millió hiánnyal tervez. Mivel Mélykút pályázik az ön­hibáján kívül hátrányos helyzet­be került településeket illető tá­mogatásokra, ez még csökken­het, sőt több megvalósuló beru­házás is alakíthat még a főössze­geken. Idén segélyezésre csak­nem harminc százalékkal több pénzt fordítanak, mint az előző évben.- Óvodafelújításra 35 milliót, aszfaltozásra, 20-30 millió forin­tot tervezünk. Az idén folytató­dik a Békás-tó mellett létesíten­dő szabadidőközpont megvalósí­tása érdekében folytatott, több ütemből álló munka - tájékozta­tott Gelányi János polgármestér. A nagyközség polgármestere elmondta: a központot Mélykút saját erős, nem külső tőkét, ha­nem pályázati forrásokat meg­mozgató beruházásként szeret­né felépíteni. ■ K. Z. Pelenkátlanul nyerhetnek felvételt kecskémét Bölcsőde csak hároméves korig dukál manapság ► Folytatás az 1. oldalról.- Valóban tény, hogy az au­gusztus végéig harmadik élet­évüket betöltött gyermekeket az idei évtől át kell íratni az óvodákba. Egy tavalyi felmérés szerint a bölcsődékben ugyan­is majdnem harmincszázalé­kos volt a hároméves gyerekek aránya. Ez valóban indokolat­lanul nagy szám - mondta a fő­orvos. A szobatisztaság kérdésére re­agálva az igazgató elmondta:- Szeptemberig még hat hó­nap van, ennyi idő alatt egy most még nem szobatiszta gyermek is könnyen elhagyhatja a pelen­kát. Az egyébként évek óta ta­pasztalat, hogy óvodai átvételkor statisztikailag ugrásszerűen megszaporodik a nem szobatisz­ta gyermekek száma. Sajnos né­ha az is előfordul, hogy a szülők ilyen-olyan indokra hivatkozva szeretnék elérni, hogy gyerme­kük még egy évig bölcsődés ma­radhasson. Természetesen egy­­egy esetben előfordulhat, hogy az óvodába íratott gyermek szep­temberig mégsem lesz szoba­tiszta. Az ilyen eseteket egyéni­leg megvizsgáljuk, és ha valóban indokolt, akkor igyekszünk böl­csődei férőhelyet biztosítani a gyermeknek. Vagyis mindent megteszünk annak érdekében, hogy ilyen probléma miatt ne maradjon a gyerek intézményi ellátás nélkül. Mezőőrök már nincsenek, de őriznivaló még akad a határban Bár az elmúlt esztendő végén megszüntette a mezőőrséget a bajai önkormányzat, azt senki sem szeretné, ha szabad préda lenne a határ. Éppen ezért azt is leszögezték a képviselők, hogy az őrszolgálat feladatait tovább­ra is el kell látni. Sok kritika érte a bajai mező­őrök munkáját, ezért javasolta a Sas Gábor jegyző a nyolcfős szer­vezet felszámolását tavaly. Némi halogatást követően a képviselő­­testület harmadik nekifutásra megszavazta az őrszolgálat meg­szüntetését. A többség úgy fog­lalt állást, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Je­lentős összeggel terhelte meg a városi kasszát a szolgálat. Az ál­lam késve és rendszertelenül utalta az ígért összeget, miköz­ben a gazdák sem tolongtak a já­rulékfizetés kapcsán. Ugyanak­kor számos panasz érkezett munkájukra a-polgármesteri hi­vatalba. ■ Aziq feladatok sokasá­ga miatt önálló felügye­letet hoznak létre. Januártól a helyi rendőrséggel és polgárőrséggel együttműkö­dő közterület-felügyelet munka­köre bővült. Áprilisban úgy dön­töttek a városatyák, hogy a kül­területi vagyonvédelem okán a földtulajdonosi érdekvédelmi szervekkel és a nagyobb vállal­kozókkal is fel kell venni a kap­csolatot. Ugyanakkor a horgász­vizek közelében is rendszeresen járőröznek majd a halőrökkel együtt. Az új feladatok sokasága miatt önálló felügyeletet hoznak létre. Vezetője együttműködési megál­lapodást köt a rendőrséggel és a polgárőrséggel. De a katasztrófa­­védelemmel, a tűzoltósággal és a városüzemeltetési osztállyal is szoros kapcsolatot tart. Egyben arról is határoztak a képviselők, hogy a polgárőr-egyesület évi 200 ezer forintos támogatását - a sokasodó feladatok miatt - megtoldják 350 ezer forinttal. ■ G. Zs. KÖZÉLETI HÍR • Lezsák Sándor, az Országgyű­lés alelnöke, képviselő ma dél­után 2-től 3 óráig Jakabszállá­­son, a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázatot meghirdető intézmény: Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza, 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. Munkakör megnevezése: Élelmezési kézilány Élelmezési Osztály Feladata: Az élelmezési oszály területén végzett kisegítői feladatok Képesítési követelmények: 8 általános iskolai végzettség Egyéb követelmény: Büntetlen előélet Pályázat tartalmi követelményei:- Iskolai végzettségről szóló bizonyítvány másolat,- Szakmai önéletrajz Pályázat benyújtásának határideje: 2008. április 11. A pályázat elbírálási határideje: a pályázati határidő lejártát követő 5 munkanap. Pályázatot benyújtani és további információt kérni Reichart Ilona osztályvezetőnél lehet, 76/516-722. m HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázatot meghirdető intézmény: Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza, 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. Munkakör megnevezése: Szakács Élelmezési Osztály Feladata:- a beteg és alkalmazotti étel minőségi és mennyiségi elkészítése a szakmai követelmények alapján. Képesítési követelmények: Szakács szakmunkás bizonyítvány Egyéb követelmény: Büntetlen előélet Pályázat tartalmi követelményei:- iskolai végzettségről szóló bizonyítvány másolat,- szakmai önéletrajz Pályázat benyújtásának határideje: 2008. április 11. A pályázat elbírálási határideje: a pályázati határidő lejárátát követő 5 munkanap. Pályázatot benyújtani és további információt kérni Reichart Ilona osztályvezetőnél lehet 76/516- 722. , A tinik nem füstölhettek, de pálinkát, sört ihattak A Fogyasztóvédelmi Főfelügye­lőség munkatársai múlt héten közösen akcióztak a halasi rend­őrkapitányság bűnügyi osztályá­nak nyomozóival. Kiskunhala­son és környékén is több helyen tartottak próbavásárlásokat fia­talkorúak bevonásával, valamint ellenőrizték a fiatalkorúak alko­hollal és dohánytermékkel való kiszolgálását.- Az eredmény lehangoló. Nyolc esetben szegtek törvényt az eladók és felszolgálók. Volt olyan kisbolt, ahol kértek ugyan személyi igazolványt, ennek hi­ányában a próbavásárlást folyta­tó személyt sörrel minden továb­bi nélkül kiszolgálták, bár a vá­sárolni kívánt cigarettát nem ad­ták neki oda - számolt be az ak­cióról Farkasné Wodring Zsu­zsanna bűnmegelőzési előadó. A századostól megtudtuk: akad olyan vendéglátó-ipari hely, ahol a tulajdonos több száz ezer forin­tos bírságra számíthat. - Nemré­giben például az egyik rendez­vényen a belépődíj ára tartalma­zott egy pohárka mézes pálinkát is, függetlenül attól, hogy a vendég fiatalkorú volt vagy nem. Éppen az ilyen esetek miatt az akció ezen a héten tovább folyta­tódik - mondta el Farkasné. ■ ► NÉZŐPONT

Next

/
Thumbnails
Contents