Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-10 / 84. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Információs vágányzár várta a sajtó képviselőit a megbeszélésen Információgyűjtő megbeszélést tartottak kedden a kecskeméti városházán a vasúti keskeny nyomközű mellékvonalak ügyé­ben. A közlekedési minisztéri­um felkérésére a dél-alföldi regi­onális közlekedésszervezési iro­da munkatársai meghívták az érintett települések (Kecskemét, Kiskunmajsa és Kiskőrös) pol­gármestereit, valamint a MÁV képviselőit is. Ä sajtó képviselőit annak elle­nére, hogy a vendéglátó kecske­méti polgármesteri hivataltól névre szóló meghívót kaptak, a beszélgetés vezetői nem enged­ték be az ülésre. Arra a kérdés­re, hogy miért nyilvánítanak zártnak egy információgyűjtő ta­lálkozót, nem tudtak válaszolni. A megbeszélésről a Petőfi Né­pe utólag annyit tudott meg, hogy elsősorban az érintett tele­pülések gazdasági szereplőiről kérdezték a polgármestereket abban a reményben, hogy azok anyagilag esetleg hozzá tudnak járulni a vonalak fenntartásá­hoz. Informátorunk benyomásai szerint az egyeztetés után sincs több esély a mellékvonalak meg­tartására. ■ G. Z. Lengyel, magyar két jo barát - ehhez tartják magukat a diákok Testvérintézményi megállapo­dást kötött a lakiteleki Eötvös Lo­­ránd Általános Iskola egy len­gyel iskolával. A szerződést a na­pokban írták alá. Hatfős delegáció utazott Laki­telekről Pogwizdow-ba, hogy Varga Sándor polgármester és Olajos István iskolaigazgató alá­írja az együttműködési szerző­dést a lengyel iskola képviselői­vel. Mind a két település oktatá­si intézménye testvériskolát ke­resett, és szerencsésen egymás­ra találtak. A lakitelekiek március végén jártak kint Lengyelországban, míg az új barátok, az elmúlt hét­végén töltöttek néhány napot a nagyközségben, ahol megismer­kedhettek a település nevezetes­ségeivel, és részt vettek a II. János Pál pápa életéről szóló vetélkedőn. ■ Sz. T. Feltárás Több száz éves sírokra és múltbéli építmények nyomaira bukkantak a régészek Kiskunhalason, az épülő bevásárlóközpontok helyén, az 53- as főút mellett. A régészek szerint azonban minden bizonnyal kifosztották a feltárt sírokat, mert nem kerültek elő ékszerek. Cserépedényeket és egyéb eszközöket annál többet találtak. Az egyik sírból egy ló csontváza is felszínre került az emberi csontok mellett. Az építési munkálatok az ásatá­sok befejezése után kezdődhetnek el, és várhatóan ősszel már át is adják az új bevásárlóközpontokat a város határában. Felgyorsítják az ítélkezést választott bíróságok Az ügyek felét egy éven belül rendezik Ha két cég gazdasági vitá­ba kerül, de nem akarnak évekig húzódó pert, ak­kor jól teszik, ha a maguk választotta bíróság elé vi­szik az ügyüket. Barta Zsolt Kecskés László, a Magyar Keres­kedelmi és Iparkamara mellett működő választott bíróság elnö­ke a megyei szervezet kecske­méti székházában üzletembe­reknek tartott tegnap ismertetőt az intézmény működéséről. Fel­hívta a figyelmet arra, hogy a fe­lek maguk választhatnak egy­­egy jogászt a kamara rendelke­zésére álló névsorból. A megbí­zottak pedig közösen kérnek fel egy személyt elnöknek. A perek 54 százaléka egy, 43 százaléka Kecskés László jogászprofesszor pedig két éven belül zárul le. Legrövidebb ügyük 74 napos volt. Bár gyorsabban dolgoznak, mint a bíróságok, mégis az a tö­rekvésük, hogy rövidebb idő alatt hozzanak meg egy-egy dön­tést. Az év elejétől lehetőség nyí­lik arra, hogy egy bíró gyorsított eljárásban akár 100 napon belül ítélkezzen. Ez pedig mindenkép­pen fontos az üzleti élet szerep­lőinek, ha ugyanis a felperesnek igaza van, akkor így nem évek múltán, hanem néhány héten belül hozzájuthat - például - a pénzéhez. Tárgyalások zárt ajtók mögött, diszkréten A PÉCSI Egyetem jogászprofesz­­szora ismertetőjében hangsú­lyozta, hogy azért nem ismert széles körökben a bíráskodás ezen formája, mert minden résztvevő felet köt a titoktartás. Azaz egy-egy tárgyalás a kö­zönség kizárásával zajlik, így a sajtó sem jut információhoz. Azt azonban elárulta, hogy az évenkénti 300-400 ügy között szerepelt már 93 milliárd fo­rintos ügy is. A döntéshozatal szakszerű, ismert jogászok ta­lálhatók a bírák névsorában, így például Mádl Ferenc ko­rábbi, és Sólyom László jelen­legi köztársasági elnök, de va­lószínűleg a soraikban kö­szönthetik a nyártól Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét is. Az élet bonyolult CSAK SZIMPLÁN kiengedném a közhelyszellemet a palackból 61 sor erejéig, hadd nyújtóz­kodjék egyet. Most se lesz megváltás, nagy büdös meg­oldás, csak banális igazsá­gok. Például, hogy az élet bo­nyolult. van az állam, a hatósága, a 18 év alatti polgára meg a keres­kedő. Az állam (ideális eset­ben) azt akarja, hogy egészsé­gesek legyünk. Nem annyira jóságosságból, mint önzőség­­ből: egészségesen (ideális esetben) dolgozunk, mint iga­vonó barom - jó sok éven át. Vagyis jó sok anyagi és szelle­mi értéket állítunk elő, jó sok adót és járulékot fizetünk be neki (ideális esetben), és jó kevés pénzt visz el a gyógyí­tásunk, segélyezésünk. Ezért hoz jogszabályt a majdani munkavállalókat - momen­tán többnyire tizenéves parti­arcokat - védendő is. A ható­ság dolga arra ügyelni, hogy ezt senki ne szegje meg, mindazonáltal nem kizárólag ebben érdekelt. Különben ho­gyan hozná az állam által el­várt bírságbevételeket? (Jó, jó, tudom: ilyen nincs is.) Keres­kedőnk boldogulni szeretne, így aztán felháborító módon a bevétel- és profitmaximalizá­lás az istene, de hát valamit enni kell adni a famíliának: Nota bene! Minél jobban bol­dogul, annál jobb az állam­nak - megint csak. A tizenévesek többsége meg (emlékeznek?) már csak olyan, hogy ezerrel élni akar, és hülyeségeket is meghúz, és sörözni is akar és bagózni - dumálhat neki bárki, pláne az öregek, akik amúgy szin­tén... 16-18 évesen valahogy sosem arra gondol az ember fia, hogy mennyi agy- és máj­sejtjét pusztítja el az ócska szesz, az ember lánya meg, hogy milyen lesz majd elve­szíteni a most még büszkén pusáppolt domborulatokat, s csonttá aszva, áttétekkel tele, hosszan szenvedve korán be­fejezni az életet. Azt a bonyo­lultat. Az Ön Opel-partnere: Opel Tormási 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 100., Tel.: (76) 502-900 6000 Kecskemét, Jász utca 24-26., Tel.: (76) 500-240 info@tormasi.hu, www.tormasi.hu A General Motors Southeast Europe Kft. és márkakereskedésünk fenntartják a jogot az ajánlatok változtatására, illetve felfüggesztésére. Az ajánlatok korlátozott darabszám­ban, 2008. április 11-én és 12-én megrendelt személygépjárművekre érvényesek. A kiadványban közölt információk tájékoztató jellegűek, a nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A képek illusztrációk. Konkrét ajánlatokért és további részletekért (pl. nyitva lartós) kérjük, forduljon márkakereskedésünkhöz. A2 ajánlotban szereplő modellek átlagfogyasztása 4,8-9,4 l/100km (kombinált használat esetén), CO;-kibocsátása 130-242 g / km (kombinált használat esetén). Opel Astra Essentia 1.4 Twinport® (90 LE), 5-ajtós akár 2 999 000 forintért OPJ€.L Itt a helye az egész családnak! HIRDETÉS ALFAGT 1,9JTDm 150LE: ALFA ROME0147 1.9JTD: ALFA ROMEO 1591,9JTDn 150LE: 1.100.000,-ENGEDMÉNY, Akciós Ar: 7.490.000,-Ft (Q2 + Riasztó, FRAdióvezérlés kormányról, MetAlfény, ...) 670.000, - ENGEDMÉNY Akciós ár: 5.490.000,-Ft (Distinctive + Riasztó, FIádióvezérlés kormányról, MetAlfény, ...) 1.500.000, - ENGEDMÉNY, Akciós Ar: 7.890.000,-Ft (Distinctive + Riasztó, Tolató­radar, MetAlfény, ...) Jansik Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi üt 90. km, Tel.: 76/498-555, Fax: 76/498-554, e-mail: gbehan@jansik.hu, vwyw.jansik.hu KOSA GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents