Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-26 / 71. szám
14 Mindkét fronton főztek a kiskunfélegyháziak KOSÁRLABDA Az NB I/B-ben játszó Kiskunfélegyházi KC női csapata 76-74-re győzött hazai pályán a Nyíregyháza ellen. Az NB II. felsőházi rájátszásában szereplő félegyházi férfiak a Szegedet fogadták, és verték meg 83-72-re. Búcsúzott a kupától a piros-kék alakulat MAGYAR KUBA A másodosz- tályú Integrál-DAC egygólos győzelmet aratott (1-2) a Vasas vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, ezzel elsőként jutott a legjobb négy közé. A Kaposvár a Gyirmót 3-0-s legyőzésével szintén ott van a legjobbak kvartettjében. A norvég szakember nem lesz magyar kapitány labdarúgás Az év elején lehetséges magyar szövetségi kapitányként, illetve sportágfejlesztési igazgatóként emlegetett Trond Sollied a Heerenveen labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz. A 48 éves norvég tréner kétéves szerződése július elsején lép életbe. Ismeretlen fegyveresek öltek meg két edzőt merénylet Ismeretlen fegyveresek agyonlőtték a török harmadosztálybeli Bafra- sport labdarúgócsapatának két edzőjét. Ismail Kurt kapustrénerre és Sedat Gezer vezetőedzőre a samsuni egyesület épülete előtt nyitott tüzet két férfi egy fehér mikrobuszból. Leforrázták a partjelzőt, a meccs félbeszakadt bűntény Egy drukker leforrázta a partjelzőt a River Plate-Fenix labdarúgó-mérkőzésen, Uruguay-ban. A támadó egy termoszban hozott magával forró vizet, és a lefújás előtt néhány perccel az asszisztens arcába löttyintet- te azt. A találkozót azonnal félbeszakították, a sérültet elsőfokú égési sérüléssel szállították a kórházba. Nem sikerült dönteni Landis ügyében kerékpár Eredménytelenül zárult New Yorkban a nemzetközi sport-döntőbíróság tárgyalása Floyd Landis amerikai kerékpáros ügyében, aki azért fellebbezett, mert doppingvétség miatt megfosztották 2006-os Tour de France-elsőségétől. A világbajnokság végéig Hiddink a kapitány HOSSZABBÍTÁS GUUS Hiddink aláírta kétéves szerződéshosszabbítását, melynek értelmében a 2010-es világbajnokság végéig az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya marad. Sajtóértesülések szerint a 61 éves holland szakember évi 2 millió eurót vághat zsebre. SPORT PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 26., SZERDA A fociparkett ördögei futsal Megyénk mindhárom csapata az első négybe tart Dzsudzsák új cipőt várt, Buzsáky a bokáját fájlalta a tegnapi edzésen Futsal-megye Bács-Kis- kun: három csapata van a második vonalban, és mindegyik a tabella első felében foglal helyet. Borbély Károly Bács-Kiskun megyéből három csapat nevezett az NB Il-es fut- salbajnokság 2007/2008-as idényére: a bajai Beher-Futsal Klub, a kecskeméti KTE-Cucu FC és a félegyházi Somafone-KHTK. A Sugovica-parti alakulatnál a második évadnak vágtak neki. - Idővel szeretnénk az NB I-ben szerepelni, de azon a szinten már sokkal többet kell nyújtani mind az edzésmunkában, mind a pályán mutatott játékban a mostaninál - mondta a bajaiak edzője, Cserenkó Szabolcs. A célunk, hogy ott legyünk a legjobb négy között. Sok múlik azon, hogy a Félegyháza mit játszik a hátralévő mérkőzésein. A kecskeméti „Cucu-művek- nél” az első öt hely valamelyikének a megszerzése volt kitűzve a bajnoki rajtkor. Jelenleg úgy tűnik, hogy az együttes akár feljutást jelentő helyen - első vagy második - is végezhet.- Ha így lesz, akkor le kell ülnünk a klub vezetőivel, és megbeszélni, hogy vállaljuk-e a legmagasabb osztályt - vélekedett Gazdag Attila, a hírős városiak egyik edzője, aki büszkén újságolta, hogy jelenleg 28 igazolt játékosuk van. A dobogó első két fokára szeretnének érni Félegyházán.- Ha nem sikerül, akkor sincs probléma, de mindent megteszünk, hogy feljussunk - tette hozzá Kádár Tamás edző. - Nehezek lesznek a hátralévő mécseseink, nem könnyű a sorsolásunk. Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a sérültjeink kezdenek felépülni. A kecskeméti Virág Ferenc (balra) és a félegyházi Fütyü Illés csatája a szomszédvári rangadón. A sok esőnek köszönhető a sportág létrejötte A FUTSAL ELNEVEZÉS a futball és a sala, vagyis terem szavak összetételéből jött létre. A sportág hazája a dél-amerikai kontinensen van. Történt ugyanis, hogy a múlt század harmincas éveiben Uruguay fővárosában, Montevideóban, egy argentin labdarúgóedző, Juan Carlos Ceriani tréningeket tartott a helyi katolikus fiataloknak. Nagy bosszúságára azonban a gyakori esők miatt rendre félbe kellett szakítania a foglalkozásokat. Akkor találta ki, hogy bemennek a terembe, és négy plusz egyes felállásban, speciális szabályok szerint játszatja a gyerekeket. A FUTSAL tffi IL ÁLLÁSA 1. Bau-Regia 19 16 0 3 130-84 48 2. KTE-Cucu FC 19 13 2 4 12IF81 41 3. Dupont FC 18 13 1 4 105-66 40 4. Somai. KHTK 18 13 0 5 125-79 39 5. Beher-Futsal 18 10 1 7 134-109 31 6.DEAC 19 9 0 10 85-84 27 7. Csömör II. 19 8 2 9 98-94 26 8. Bonyhád 18 8 1 9 146-149 25 9. Univ. Szeged 18 8 1 9 96-125 25 10. Fáklya SE 19 7 1 11 101-139 22 11. Heeyv. Sasok 19 3 2 14 82-109 11 12. Futsalsa 18 2 3 13 64-110 9 13. DTE-Royal 18 2 2 14 97-160 8 Dzsudzsák Balázs kedden sem tudott együtt edzeni a mai, szlovének elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatottal, de ezúttal Buzsáky Ákos is kihagyta a tréninget. A PSV Eindhoven támadója délutánra várt egy új cipőt, és bízik abban, hogy ebben már nem fog fájni a lába. Ha ez így lesz, ő is részt vesz a ma délelőtti foglalkozáson, amely után eldől, délután pályára léphet-e a Zalaegerszegen 18 órakor kezdődő találkozón. A QPR középpályása érzékeny bokájával bajlódik, de - nem hivatalos hírek szerint - valószínűleg vállalja majd a játékot a szlovének ellen. Tegnap reggel csatlakozott a válogatotthoz a hétfőn meghívott Tisza Tibor, aki délelőtt már együtt edzett társaival. ■ Az Olümpiában történt incidenst Kína nem említi Szabadlábra helyezték azt a három francia tiltakozót, akik hétfőn megzavarták az olimpiai- láng-gyújtási szertartást a görögországi Olümpiában. A Tibet szabadságáért tüntető aktivisták - a Riporterek határok nélkül nevű szervezet tagjai - egyikének sikerült eljutnia a pódiumig, és egy egy zászlót felmutatnia, melyen az olimpiai ötkarika bilincsekből áll. A rendőrök közbeléptek és elvezették az aktivistát.- Nem a görögök megsértése volt a célunk, mi a kínai rezsim ellen akartunk tiltakozni - mondta az előállított tüntetők egyike. A kínai média nagy terjedelemben számolt be a lánggyújtásról, az incidenst azonban sehol sem említette. ■ Räikkönen: nyerő autónk van! forma-i A McLarennél Kovalainent dicséri a főnök Kimi Räikkönen, a Forma-1-es Ferrari finn pilótája szerint nem kell túlértékelni a vasárnapi sikerét, mert az idei világbajnokság „komplikált” lesz, és még sok meglepetést tartogat.- Könnyű győzelmet arattam vasárnap Szepangban, így azután a végén egy kissé vissza is fogtam a gépet, tartalékoltam a következő versenyre - nyilatkozta a világbajnoki címvédő. Gyorsabban is mehettem volna, de nem volt rá szükség. Egy biztos: a Ferrari most nagyon jó, nyerő autónk van! Räikkönen elmondta: szeretne javítani az időmérőkön nyújtott teljesítményén, hogy nagyobb eséllyel küzdhessen a győzelemért. A finn pilóta utoljára a Belga Nagydíjon indulhatott az első rajtkockából. Igaz, a szerényebb pozíció sem gátolta meg a „Jégembert” abban, hogy a belga GP óta megrendezett öt futamból hármat megnyerjen.- Nagy csata lesz a világbajnoki címért, a magam részéről hiszek a sikerben - fogalmazott. Ausztrália után, ahol technikai gondokkal küszködtünk, azt mondtam, nem kell páni- kolni. Vasárnap győztem, erre meg az a válaszom: maradjunk a földön! A Ferrari nagy vetélytársánál, a McLarennél Ron Dennis, az istálló csapatfőnöke Räikkönen honfitársát, a finn Heikki Kovalainent dicsérte.- Rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, ezért is hoztuk ide. Figyeljék meg, három verseny múlva komoly harcra készteti majd Lewis Hamiltont! Persze ő tudja ezt, és jókat mosolyog a dolgon. Úgy gondolom, nem lesz gond köztük, és csak erősödik majd a csapategység - nyilatkozta Dennis. Kovalainen a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alon- sóval (Renault) cserélt csapatot az idény előtt, mivel utóbbi nem tudta elviselni, hogy a wokingi istállónál nem részesítették előnyben a fiatal brittel szemben, így kettőjük között teljesen megromlott a viszony. Hamilton a idei első futamon diadalmaskodott, míg Kovalainen vasárnap a harmadik helyen autózott be a célba a malajziai futamon. ■ A finn Kimi Räikkönen könnyű győzelmet aratott Szepangban. HIRDETÉS A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT PÁLYÁZATOT HIRDET AZ ÁLLÁSKERESŐK ÖNFOGLALKOZTATÓVÁ VÁLÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA az Európai Szociális Alapból, a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.2. Intézkedése által támogatott „Hátrányos Helyzetűek foglalkoztatósáért" című program keretében résztvevő álláskeresők részére vállalkozóvá válás elősegítésére A munkaügyi központ a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkonélküítek ellátásáról szóló 1991 évi IV törvény ja továbbiakban- Fit) 17 §-a, továbbá a foglalkoztatóst elősegítő támogatásokról, valomint a MunkoerŐpioci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII.16 } Műm rendelet 1ö.§ a alapján teszi közzé a pályázatot A pályázat célja Az álláskeresők önfoglalkoztatásának elősegítése jövedelemkiegészítő támogatással illetve a vállalkozás indításához szükséges ismeretek biztosítása. A pályázat alanya Pólyózotot nyújthat be a munkougyi központ nyilvántartásában szereplő személy, aki megfelel a program valamelyik célcsoportjának és Önmaga foglolkozíatását vállalkozói jogviszonyban oldja meg A támogatás formája, mértéke: legfeljebb 6 hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás illetve a vállalkozás indításához szükséges képzés támogatása. A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos, de legkésőbb 2008 december 31. napja A pályázót részletes feltételeit tartalmazó pályázati egységcsomag a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ területileg illetékes kirendeltségein térítésmentesen átvehető, ahol a pályázattól kapcsolatban további információ kérhető, illetve kinyomtatható o wwwddrrok.hu honlapról. Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ