Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-26 / 71. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 26., SZERDA SPORT Emigráns tibetiek alternatív olimpiát terveznek, kedden elindult a láng is Emigráns tibetiek azt tervezik, hogy alternatív olimpiát rendeznek száműzetésben lévő kormányuk székhelyén, az indiai Dharmszalában május 15. és 25. között, hogy felhívják a világ figyelmét Tibet helyzetére. A tibeti emigránsok szervezte sport- eseményhez kapcsolódó „olimpiai láng” kedden indult el Dharmszalából világ körüli útjára, és a pekingi nyári játékok kezdetére, augusztus 8-ára ér Tibet fővárosába, Lhászába. A lángot egy majdnem 50 főből álló váltócsapat viszi földön és levegőben öt kontinensen át, egyebek között az Egyesült Államokon, Franciaországon, Ausztrálián, Japánon és Nepálon keresztül - közölte az egyik szervező, Tsewang Rigzin, a Tibeti Ifjúsági Kongresszus (TYC) radikális szervezet vezetője. ■ Papp László-díjat kaptak a legjobb fiatal ökölvívók Papp László születésének 82. évfordulóján harmadszor adták át az ökölvívó-legendáról elnevezett díjakat a legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek. Elismerést kapott a kadett Euró- pa-bajnok Móna Imre, a junior Eb-bronzérmes Lakatos Péter, OraveCz Pál és Ungvári István, valamint a kadett Eb-n harmadik Kálé Sándor. A díjátadáson részt vett Balzsay Károly szövetségi kapitány, aki az eddigi négy kvalifikáció - köztük a kecskeméti Szellő Imre - mellett további egy-két kvóta megszerzésében reménykedik az athéni kvalifikációs tornán, ahol elsősorban Bedák Pálban bízik. Az olimpián pedig egy érmet és egy pontszerző helyet remél. ■ fedelem a tárcsákkal Kecskemét harmadszor adott otthont a súlyemelő-diákolimpia országos döntőjének. A házigazda KTE sportolói sikeresen szerepeltek a viadalon. Az újoncként induló Szatmári Erika a második helyen végzett, Sátrán Gábor és Kosik András egyéni csúcsot emelve a harmadik, illetve a negyedik lett. A képünkön látható Patkós Krisztián küzdelmes versenyben maradt alul a bajnoki címet szerző vetélytársával szemben. Egy bírói döntés végén Krisztián 145 kg-os lökés gyakorlatát szabálytalannak ítélték meg, miközben ellenfelének két szabálytalannak tűnő kísérletét érvényesnek fogadták el. Ennek ellenére Bálint Csaba edző nagyon elégedetten nyilatkozott versenyzői teljesítményéről, akik kihozták magukból a maximumot. Szávay-szervák Miamiban tenisz Blanka tornát nyert Algériában, most együtt a két testvér Gyengébb idei szereplése ellenére tartja 18. helyét a világranglistán Szávay Ági. Két hetet Budapesten tréningezett, már Miamiban készül, ahol a második körben lép pályára. Rajtmár István Ágit a tizenötödik helyen emelték ki a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztornán. Az első fordulóban erőnyerő volt, a másodikban - a 32 közé jutásért - a Jelena Lihovceva-Jelena Vesznyina orosz párharc győztesével mérkőzik. Szávay Ági a múlt héten vírusos betegséggel bajlódott, ezért néhány edzést ki kellett hagynia. Már jól van, és nagyon készül az amerikai torna első mérkőzésére. Péntek óta tartózkodik a verseny helyszínén, így volt ideje a megfelelő akklimatizálódásra. Az elmúlt közel két hétben a budapesti edzéseken a korábban fegyvernek számító szervajáték csiszolása került előtérbe. Remélhetőleg, már most, Miamiban visszatérnek azok a tavalyi vízfakasztó szervák, mert akkor nagy gond már nem lehet, hiszen Ági nem felejtett el teniszezni.- Az idei évben hiába ment jól a játék az edzéseken, hiába győztem le nagyágyúkat is, a mécseseken túl nagy nyomást éreztem magamon. Nem a korábban megszokott laza, úgymond normális teniszemet játszottam, hanem idegesen mentem fel a pályára - mondta nemrégiben Szávay, aki a hírek szerint most visszanyerte önbizalmát és megfelelő formában várja a csütörtöki rajtot. Segíthet neki a jó szereplésben az is, hogy vele utazott húga, Blanka, aki úgy tűnik, hamarosan nővére nyomdokaiba léphet. A tizenötödik életévét taposó if- jabbik Szávay lány Algériában vett részt egy ITF-juniortornán, ahol a döntőbe verekedte magát. Itt az olasz Stefánia Rubini volt az ellenfele, akit 2:6, 6:0, 6:2-re legyőzött. Ezzel a sikerével Blanka 55 világranglistapontot szerzett, és az 570. helyre jön föl (jelenleg még az 1002. helyen áll). Híres versenyzők a rajthoz állok és a vendégek közt a szlalomnyitányon Vasárnap európai szintű autós szlalomversenyt rendeznek a kecskeméti gokartstadionban. Ekkor tartják az országos szlalombajnokság első futamát, mely egyben a Közép-európai Zóna Trófea-bajnokság nyitó futama is. Az előzetes jelentkezések alapján, közel 120 autó vetélkedését izgulhatják végig a sportág barátai. A rendezvényen az autósport számos jeles személyisége részt vesz. Itt lesz többek között Túri Tamás többszörös magyar ralibajnok, Lide- scher Loránd, az elmúlt év szla- lom-Európa-bajnoka is. ■ Stephanie Rice: négy nap alatt két új világcsúcs! STEPHANIE RICE újabb világcsúcsot úszott. A mindössze 19 éves ausztrál lány a Sydney-ben zajló országos bajnokságon szombaton már megdöntötte a 400 vegyes világrekordját, most pedig 200 vegyesen is hasonlóan tett. Rice 2 perc 08,92 másodperc alatt teljesítette a távot, ezzel 0,8 mp-cel javította meg a csúcsot. A korábbi rekordot a kínai Wu Janjan úszta, még 1997-ben. Az idei ausztrál bajnokságon ez a negyedik női világcsúcs volt. ■ A maratonisták körbefutják a magyar tengert Első alkalommal rendezik meg a BSI Balaton Szupermaraton-ver- senyt. A március 27-étől 30-áig tartó vetélkedőre, ól egyéni futó - köztük a kecskeméti országné faragó ÉVA és a vadkerti Klamm Csaba - és nyolcvan csapat küldte el nevezését. A mezőnyben ott lesz négy megyei csapat is. A csapatok három váltó taggal teljesíthetik a távokat. Külön érdekessége a versenynek, hogy míg az első napon mindenki egyszerre indul, a második és harmadik napon az előző napi eredményük alapján párokban rajtolnak. ■ Sz.T. Kiút a szenvedélybetegségből uniós pályázat Mintegy százhatvan segítőt képeztek tovább A szenvedélybetegségből is van kiút. A kecskeméti Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat immár tíz éve dolgozik azért, hogy a különböző szenvedélybetegeknek, illetve hozzátartozóiknak segítsen. A Rév Szolgálat a gyógyuláson túl fontosnak tartja az érintettek társadalomba való visszailleszkedését is. Ennek szerves része, hogy a közvéleménnyel elfogadtassák: a szenvedélybetegség is egy betegség, nem kirekeszteni kell őket a társadalomból, hanem segíteni nekik. Emellett a Rév folyamatos kapcsolatot tart fenn egészségügyi és karitatív szervezetekkel.- A hosszú távú siker érdekében nem csak a szenvedélybetegekkel kell foglalkozni, hanem a segítőket is megfelelő képzésben kell részesíteni - hangsúlyozta Molnár Ferenc, a Rév vezetője. - Egy európai uniós HEFOP- pályázat jóvoltából az elmúlt hónapokban 164 embert képeztünk ki öt megyében, így Bács- Kiskun megyében is. A képzések Ásotthalmon, Kecelen, Kecskeméten, Kiskőrösön és Mezőhegyesen zajlottak. A projekt ötletgazdája a Rév volt, viszont a képzések szervezését és lebonyolítását konzorciumi partnerünk, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete végezte szakembereink oktatói közreműködésével. A képzéseken elsősorban falu- és tanyagondnokok, illetve a szociális alapellátásban - családsegítésben, gyermekjóléti szolgálatnál, idős- gondozásban, hajléktalanszállón - dolgozók, valamint a Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász önkéntesei vettek részt. A jelentkezők két képzésből - a szenvedélybeteg-segítő, illetve a munkaerő-piaci továbbképzésből - választhattak. A legtöbben az előbbi mellett döntöttek - mondta Molnár Ferenc. Összességében úgy érzem, a képzések sikeresek voltak. Nem szenvedélybeteg-segítőket akartunk kiképezni, hiszen ez 40 órában nem is lehetséges. Ennek az úgynevezett érzékeny ítő képzésnek célja az volt, hogy a szenvedélybetegekkel foglalkozó segítők ismerjék meg magát a betegséget, s a későbbiekben ismerjék fel annak jeleit, s ne erkölcstelenségnek vagy akaratgyengeségnek véljék azt. Ha felismerik, hogy betegség, akkor még időben nyújtható segítség, és a segítő motiválhatja a szenvedélybeteget, illetve hozzátartozóit a gyógyulás irányába. A legfontosabb, hogy a segítők is higgyenek és bízzanak benne, hogy egy szenvedélybeteg is talpra állhat, és boldogan, teljes értékű emberként élhet - tette hozzá végezetül Molnár Ferenc. ▲ RÉV SZENVEDÉLYBETEG-SEGÍTŐ SZOLGÁLAT BŐVEBB ELÉRHETŐSÉG: Kecskemét, Fecske u. 20. Tel.: 76/415-466 • zöldszám: 80/204-226 e-mail: revkmel@t-online.hu • www.revkecskemet.hu ■ A szenvedélybetegek bármikor személyesen vagy telefonon is felkereshetik a Rév-szolgálatot. HIRDETÉS Új típusú talajfertőtlenítő szer már a kertészeti kultúrákban is! Hatékony vedelem I - * -4? "S'-; a talajlakó kártevők ellen: • széles hatásspektrum • erős gázhatás • korszerű formuláció • munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap • felhasználóbarát csomagolás • 0,5 és 5 kg-os kiszerelés Bács-Kiskun megye , Területi képviselő: Szdec/Jvi Attila: 06 20 366-5306 Promóciós térj esz tők: Bács-Kiskun-Nyugat: Kapitány József: 06 20 414-8123 Bács-Kiskun-Kden Opavszki Mihály; 06 tí) 218-0 i >1 Bács-Kiskun-Észak: Greksa Tibor: 06 30 551-9358 syngenta www.sy ngenta .hu A készítmény 1 forgalmi kategóriájú, felhasználásává! és beszerzésével kapcsolatban forduljon növényvédő szakmérnökéhez.