Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-03 / 53. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 3., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Az attasé szerint kiváló az oktatómunka kecskémét A Bolyai adott otthont a spanyol-magyar két tannyelvű gimnáziumok találkozójának Az országos találkozó résztvevőinek a kecskeméti bolyais diákok adtak nagy sikerű műsort. A spanyol nagykövetség oktatási attaséja, Marta Cerezales asszony, valamint a követség tanácsosa, Emilio Milánóvá is eljött a Bolyaiba. Magyarvári Annamária Szombaton a kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban rendezték meg az ENIBE elnevezésű országos találkozót. Ezen valamennyi, magyarországi spanyol-magyar két tannyelvű gimnázium képviseltette magát. A rendezvényre - mely egyben tanulmányi verseny is - Budapestről, Szegedről, Miskolcról, Pécsről és Debrecenből érkeztek diákok és kísérőtanáraik. A tanulók a nap folyamán különböző kommunikációs feladatokban mérhették össze tudásukat, és emellett volt több spanyol nyelvű kiselőadás is. Ha mindez nem lett volna elég, a bo'lyais házigazdák még színházi bemutatóval Is készültek, melyben egy Pedro Almodóvarfilmet dolgoztak át. A nap egyik fő eseményeként a kiváló tanulmányi teljesítményt nyújtó diákok átvehették az odaítélt ösztöndíjakat. A nyertesek között egy kecskeméti diáklány is ajándékot vehetett át: Gyepes Adél, a Bolyai-gimnázium 10. évfolyamos tanulója hatszáz eurós jutalmat kapott kitűnő tanulmányi eredményéért.- Programjaink és ösztöndíjaink célja, hogy a magyar és a spanyol fiatalok minél többet tudhassanak meg egymásról, legyen alkalmuk találkozni mondta el Marta Cerezales, a spanyol nagykövetség oktatási attaséja. - Húsz évvel ezelőtt a budapesti Károlyi Mihály Két- tannyelvű Gimnáziummal kezdtük el az együttműködést, mostanra hat spanyol- magyar két tannyelvű középiskola van Magyarországon. Büszkén mondhatom: a jövő évtől tovább gyarapodik ez a szám: Veszprémben is elindul a két tannyelvű oktatás. Kecskeméten kiváló oktatónevelő munka folyik a Bolyaiban. Remélem, hogy pár év múlva a spanyol tagozaton végzők közül néhányan valamelyik spanyolországi főiskolát vagy egyetemet választják majd a továbbtanuláshoz - mondta az attasé. Főzőné dr. Tímár Éva, a Bolyai-gimnázium igazgatója kiemelte: - Iskolánk életében sokat jelent ez az esemény. Nagyon büszke vagyok arra, hogy mi lehetünk a házigazdái a hatodik alkalommal megrendezett ENIBE országos találkozónak. Emlékszem, amikor 2005-ben elkezdtük szervezni a spanyolmagyar két tannyelvű oktatást, még azt sem tudtuk, mennyi jelentkező lesz. Ma már két évfolyamon 39 diákunk tanulja spanyolul a történelem és a földrajz tantárgyat. Pedagógusainknak és a diáktársaknak is sokat jelent az az elismerés, amit ma az egyik tanulónk átvehetett. Egy másik ösztöndíjnak köszönhetően két diákunk már tavaly kiutazhatott Spanyolországba két hétre. Reméljük, a jövőben még több diákunknak lesz alkalma eljutnia spanyol nyelvterületre. ► VÉLEMÉNY A 3. OLDALON Lakáslízing: egyszerűbb, mint a lakás falszínét kiválasztani? Zöld vagy kék legyen a fal? Nem könnyű dönteni... Annál pedig sokkal nehezebb dolog, mint ma lakáslízing szerződést kötni. A 2008-as évet ráadásul vonzó kedvezményekkel indította az OTP Lakáslízing Zrt. Erről és néhány más érdekességről beszélgettünk Dunavölgyi Máriával, az OTP Lakáslízing Zrt. vezérigazgatójával. Nem túlzás azt állítani, hogy egy lakáslizingről dönteni egyszerűbb, mint a falszín kiválasztása? Talán annak tűnik, de korántsem az. Gondoljunk csak bele! Először is új lakás vásárlása esetén - ha az ügyfél nem jogosult állami támogatásra - közfel 20 %-os kamatmegtakarítás érhető el egy hasonló kamatozású lakáshitelhez képest, hiszen az ÁFÁ-ra nem kell kamatot fizetni. Ha elegendő jövedelemmel rendelkezik az ügyfél, önerő nélkül is indítható az ügylet. A futamidő végén pedig szabadon kijelölhető bárki tulajdonosként. Valamennyi lízingelt ingatlan esetén érvényes, hogy nincs felső értékhatára a finanszírozásnak és eltöröltük az ügyfeleinkre vonatkozó felső életkorhatárt is, ráadásul az ingatlan örökölhető. Amennyiben pedig valaki később mégis szeretne élni valamilyen állami kedvezménnyel, OTP hitelre történő átváltás is megoldható kedvezményes feltételekkel, „kombi" termékünk segítségével. Ezek után valóban nagyobb konfliktust okozhat a családon belül a falszín kiválasztása, mint a lízingelés. Tartogatnak-e valami újdonságot az idei évre? Március végéig egy páratlan ajánlattal leptük meg ügyfeleinket: sem értékbecslési díjat, sem pedig közjegyzői díjat nem kell fizetniük. Ezen túl, azon ügyfeleink számára, akiknek jövedelme elegendő ahhoz, hogy ez alapján tudjunk velük szerződni, még a szerződés- kötési díjat is elengedjük, ha legalább 2% önerőt vállalnak. Egy 20 millió forintos ingatlan esetében a megtakarítás akár a 300 000 forintot is elérheti. Mi volt a közelmúlt legjelentősebb újdonsága? Társaságunk a kezdetek óta fő innovátora volt a hazai lakáslízing-piacnak. A lízingcégek közül egyedüliként kínálja például a Világlízing nevű terméket, melynek előnye nem csak az, hogy az alacsony alapkamatú japán jen bázisú finanszírozást is lehetővé tesz, hanem az is, hogy akár havonta lehet módosítani a szerződés devizanemét. A lízingbevevő minden hónapban sms értesítést kap arról, hogy melyik devizanem lenne a legkedvezőbb számára, így akár már a következő hónaptól a rendelkezésre álló lehetőségek közül a legalacsonyabb havi lízingdíjat fizetheti. Ez fontos is, mert bár például japán jen alapon jelentősen alacsonyabb jelenleg a havi lízingdíj, mint svájci frank alapon, ugyanakkor a jen árfolyama ingadozóbb, így az árfolyamkockázat magasabb. Egy másik újdonságunk, hogy HIRDETÉS az OTP fiókokban bonyolított értékesítés is sikeresen indult, ma már minden i lakossági hitelezéssel foglalkozó OTP - fiók befogad lakáslízing-kérelmet is, valamint több mint 1000 hitelközvetítőnél is elérhető a termék. www.otplakaslizing.hu 06 1/20/30/70 3666 666 06 40 366 666 2008. február 18. és március 31. között Minden lakáslízing ügylet esetén: • 0 Ft értékbecslési díj • 0 Ft közjegyzői díj Érdeklődjön az OTP Bank fiókhálózatában! ® Otp Lakáslízing • 0 Ft Takarnet lekérdezési díj és jövedelem alapú ügyletek min. 2% önerő esetén: • 0 Ft szerződéskötési díj i ] MARTA 1 CEREZALES I I FŐZŐNÉ H OR. TÍMÁR ÉVA A