Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-03 / 53. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 3., HÉTFŐ 5 HÚSZ LÉPÉS A SIKER FELÉ Munka és tanulás 50 év lélett konferencia Tovább él az, aki időskorában is aktív marad Rengeteg idős embert lehetne idehaza akár részmunkaidőben is foglalkoztatni. De ennek a feltételei még nem alakultak ki nálunk. ORSZÁGOS FOGLALKOZTATÁSI KŐZALAPÍTV A N V A kalandvágy és a nyelvtudás mellé egy hasznosítható szakma is kell Milyen képzettséggel, tudással kell rendelkezni ahhoz, hogy kül­földön megtaláljuk a számítása­inkat? - erről kérdeztünk olyan, Bács-Kiskun megyei fiatalokat, akik már kipróbálták magukat más országokban.- Egy hét intenzív keresés után találtam munkát egy étte­remben - meséli Krasnyánszki Attila, aki tavalyelőtt négy hóna­pot töltött Londonban, s jelenleg szállítmányozási ügyintézőnek tanul. - Néhány barátom Angli­ában dolgozott, ők beszéltek rá, hogy szerencsét próbáljak. Jó is­kola volt, hiszen két nagyon fon­tos dolgot megtanultam: az an­golt és azt, hogy milyen önellátó­nak lenni. Hamarosan leteszem a nyelvvizsgát, és az iskola befe­jezése után mindenképpen sze­retnék visszamenni Angliába. Kalandvágy, nyelvtudás, külföl­dön is hasznosítható szakma - szerintem ezek a legfontosabbak a kinti munkavállaláshoz. ■ Csak nyerni lehet egy külföldi úttal. Fiatalkor­ban kell kiutazni. Sárközi Klára a kecskeméti ta­nítóképző végzőseként utazha­tott Finnországba 2006-ban.- Öt hónapot töltöttem Turku városában - meséli. - Az Eras­mus ösztöndíjprogram segítsé­gével jutottam ki. Az utazás előtt két héttel kicsit elbizonytalanod­tam. Utólag rájöttem, hogy csak nyerni lehet egy ilyen úttal. Tel­jesen más világba csöppentem, de egyszer sem jutott eszembe, hogy hamarabb haza szeretnék jönni. Finnországban a felsőokta­tásban tanuló diákok egyetemi falvakban laknak, az államtól ka­pott havi néhány száz euróból tartják el magukat. Szerintem nagyon lényeges a nyitottság, a talpraesettség, és egy jó nagy adag temperamentum sem árt. ■ F.B. Az élethosszig tartó ta­nulásról konferenciáztak a múlt héten Kecskeméten. A programot az Országos Foglalkoztatási Közalapít­vány és az Európa Ház támogatta. Barta Zsolt Az 50 év feletti munkavállalók­nak egyre nehezebb állást ta­lálniuk - hangsúlyozták a Képezze magát! - Kedvcsináló 45 éven felülieknek címmel meghirdetett konferencia elő­adói. A statisztikák szerint azok tudják viszonylag könnyen megőrizni az állásu­kat, akik képzettek. Azaz folya­matosan tanultak a munka mellett, több szakmájuk, eset­leg diplomájuk is van. Egy 2006-os felmérés szerint Magyarországon a 45 és a 64 év közötti korosztálynak csak a fe­lét foglalkoztatják. Ez mindössze 1,372 millió ember. A fórum egyik előadója, S. Arapovics Mária, az ELTE taná­ra, arra hívta fel a figyelmet, hogy az unióban a ’70-es évektől nagy figyelmet fordítanak az élethosszig tartó tanulás kiter­jesztésére. Ez a fogalom többet jelent, mint egy szakma elsajátí­tása. Jelenti mindazokat a tanu­lási, információszerzési folyama­tokat is, melyek eredményeként új tudásra tesz szert az ember. így példá­ul olyan számítás- technikai ismeretre, amit az élet sok te­rületén hasznosít­hat. Az oktatásnak a munkahely megtartásán kívül van egy má­sik jelentősége is. Az ember kap­csolatot tart másokkal. Finnor­szágban a lakosság 90 százaléka jár önképző körökbe. így nem­csak tanultabb lesz az ember, de a közösséghez tartozás újabb te­vékenységek elvégzésére sar­kallhatja. Ennek következtében időskorban ritkábban betegszik meg az ember, nem kell szociá­lis felügyeletet biztosítani mellé. Ez pedig a társadalom számára kevesebb kiadással jár. Ez azért is fontos, mert 2000 és 2020 között Magyarországon 15,1- ről 20,4 százalékra nő az idő­sek száma. Erről már Sz. Molnár Anna egye­temi docens szólt előadásában. A je­lenlegi 54-64 év közötti generációnak alacso­nyabb a képzettsége, mint a mostani fiataloknak. Általában akinek van már egy szakmája, könnyebben, de szívesebben is tanul egy másikat, mint aki ál­talános iskolai végzettséggel sem rendelkezik. A konferencián elhangzott: ritkábban betegszik meg az az idős ember, aki elfoglalja magát. Magyarországon nagyon sokan több évvel a korhatár előtt men­nek nyugdíjba, egészségügyi és foglalkoztatási problémák miatt. Ez azonban egyre nagyobb anya­gi terheket ró a társadalomra. Az élethosszig tartó tanulás segítséget nyújt ahhoz, hogy a 45 év feletti korosztály minél hosszabb ideig megtarthassa aktivitását. Az ’50-esek számá­ra ne záruljon be a munka­erőpiac, ha elveszítik állásukat. Az idősebbek számára pedig a nyugdíjkorhatár kitolódása ne kényszer legyen, hanem olyan lehetőség, amellyel anyagi helyzetük, és egészségi ál­lapotuk függgvényében él­hetnek. Lisszaboni terv oktatásra építve 2000 márciusában az Európai Tanács lisszaboni ülésén azt a célt fogalmazták meg, hogy Eu­rópa legyen a világ legverseny­képesebb, tudásalapú gazdasá­ga 2010-ig. A tervek évi 3 szá­zalékos gazdasági fejlődéssel, 20 millió új munkahellyel és a foglalkoztatási ráta 70 száza­lékra emelésével számoltak. A kisgyerekes édesanyák ingyen tanulhatnak a gyed, a gyes alatt Szívesen tanul a gyesen, a gye­den lévő anyukák többsége. A munkaügyi központ kecskeméti kirendeltségének vezetőjét, Bá­lint Istvánt az ingyenes tanfolya­mok nyújtotta lehetőségekről kérdeztük.- Kifejezetten gyesen, gyeden lévő anyukáknak idén még nem indítottak külön csoportos kép­zést partnerintézményeink. Ta­valy azonban indult ilyen, és ma­ximális kihasználtsággal műkö­dött. A kismamák ingyen tanul­hatnak, ha legfeljebb heti 20 órás elfoglaltságot jelentő tanfo­lyamra iratkoznak be. Elsősor­ban munkanélküli anyukáknak szeretnénk segíteni. Igyek­szünk olyan szakmákat ajánla­ni, melyek versenyképesek a munkaerőpiacon. A képzések nagyon változato­sak, bátran válogathatnak közü­lük az anyukák: a masszőrtől a cukrászon keresztül az irodai szakmákig. Két, három, de tíz­tizenöt hónapos tanfolyamok is vannak. Mint megtudtuk: az an­gol alap- és középszintű kurzu­sok is nagyon népszerűek. ■ A képzőközpontban gyermekfelügyeletet is biztosítanak az órák idejére a kismamáknak. A kecskeméti munkaügyi köz­pont egyik partnerintézménye a Kecskeméti Regionális Képző Központ (KKK). Igazgatója, Saj­tos Géza elmondta: egy-két gye­sen, gyeden lévő anyuka mindig van csoportjaikban.- Sok kismama szeretne ta­nulni, csakhogy nehezen tudják megoldani a kisgyerek elhelye­zését. Ezért tavaly úgy hirdet­tünk meg számukra a képzése­ket, hogy a gyermekfelügyeletet is megoldottuk az órák idejére: kijelöltünk egy babaszobát, be­rendeztük és biztosítottuk a lur­kók felügyeletét. Az édesanyák körében elsősorban az irodai munkák népszerűek. Tavaly 40 településen indítot­tak képzést Bács-Kiskun és Pest megyében. Fontos lenne, hogy visszajelzést kapjanak arról, si- került-e elhelyezkedniük új szakmájukkal. Ám a kiküldött levelekre igen szerény számban érkeznek válaszok. Pozitív, hogy a válaszadók többségének sike­rült szakmájában elhelyezked­nie. ■ Fekete Barbara A képzésben részt vevők Magyarországon gazdasági aktivitás iskolai oktatás iskolán kívüli oktatás (%) foglalkoztatott 26,3 41,5 munkanélküli 39,4 46,5 tanuló 95,4 7,9 nyugdíjas 12,6 14,3 FORRÁS: KSH ■ A 45 és a 64 év közötti embe­reknek csak a fele dolgozik. Támogatja-e munkahelye a tanulását? Loboda gyöngyi, Lajosmizse:- Idősek otthonában dolgo­zom, szociális gondozó és ápo­ló tanfolyamra járok. Meg kell szereznem a szakirányú képe­sítést. A képzésemet a munka­helyem támogatja: a munka­ügyi központtal közösen térítik a teljes költséget, kolléganőim pedig helyettesítenek. Szakkép­zettként magasabb lesz a fize­tésem, és olyan feladatokat is elvégezhetek majd, melyeket eddig nem bízhattak rám. angyal sándorné, Nagykőrös: - A konzervgyárban voltam gépkezelő, de megszűnt a munkahelyem. Három éve dol­gozom a Kőris otthonban, fo­gyatékosokkal foglalkozom. Munkahelyem megtartása ér­dekében iratkoztam be a tan­folyamra, ez a feltétele annak, hogy továbbra is maradhas­sak Az átképzésért nem kell fizetnem. Ha busszal vagy vo­nattal járnék át Kecskemétre, még a jegy árát is fizetnék dinnyés Katalin, Kiskunfélegy­háza: - A középiskola után a vendéglátásban dolgoztam. Váltani szerettem volna. Egész­ségügyi végzettségem nem volt, de szerencsésen alakult: mi­után beiratkoztam erre a tan­folyamra, felvettek a helyi szo­ciális otthonba. Még nincs ké­pesítésem, de a már megkez­dett képzés miatt szakápolói munkakörbe kerülhettem. Anyagi segítséget azonban nem kapok a tanuláshoz. Domokos József, Kecskemét:- Évente mintegy nyolcvan szakács, cukrász és pincér vé­gez a tanfolyamainkon. A kö­telező gyakorlati órák miatt csak olyanok átképzését vál­laljuk, akiknek már van munkahelyük. Ott ők fizetést kapnak, szakképzettség hiá­nyában általában a minden­kori minimálbér húsz százalé­kát. Az ő esetükben a képzés költségeit legtöbb esetben a munkaügyi központ állja. Tizenkétezren jelentkeztek az ingyenes szakképzésre A Lépj egyet előre! program má­sodik szakaszában eddig 12 ez­ren jelentkeztek az ingyenes szakképzésre a januári indítás óta - tájékoztatott a Foglalkozta­tási és Szociális Hivatal. Az első szakasz keretében 2006 febru­árja és 2007 vége között 15 661, főleg szakképzetlen személy ju­tott hozzá ingyenesen az adott térség munkaerőpiacán keresett szakmához. A jelenlegi második szakasz külön is ösztönzi a csak általá­nos iskolai végzettséggel, vagy azzal sem rendelkezőket a szak­mai vagy felzárkóztató képzé­sekben való részvételre. Aki ugyanis legalább 150 órát elvégez az adott tanfolyamból, a minimálbérnek megfelelő ösz­töndíjat kaphat. Akiknek az alapfokú iskolánál magasabb végzettségük van, csak a tanfo­lyamok végén, sikeres vizsga esetén jogosultak az ösztöndíjra. A második szakaszba szak- képzettséggel rendelkezők is je­lentkezhetnek, ha szakmájuk el­avult, és piacképesebb mester­séget szeretnének elsajátítani. Felsőfokú végzettségűek képzé­sét viszont nem támogatja a program. A Lépj egyet előre! program sikerét bizonyítja, hogy az első ütemben szakmát szerzők negyven százalékának egy hó­nap után sikerült elhelyezkedni­ük. ■

Next

/
Thumbnails
Contents