Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-24 / 299. szám

4 _____ MEGYEI KÖRKÉP PE TŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 24., HÉTFŐ wssm b wmmm •■ - 5 $ iwiíii ■•; wm mmv iíiiiciioiihmihhuimi Amerre a madár és a tanyavédelmis jár puszta-lét Évente tizennyolcezer kilométert tesz meg a Nivával a volt rendőr, hogy segítsen Aki próbálta már, tudja: nem könnyű tanyán élni. Főleg egye­dül és öregen. Ahol a legköze­lebbi szomszéd is legalább egy kilométerre lakik, ott baj esetén remény sincs a gyors segítségre. Az egyedüli kapcsot a külvilág­gal a tanyavédelmi koordinátor jelenti. Ám repülni ő sem tud, így, bizony, fél órába is beletelik, mire a helyszínre ér. Addig vi­szont sok minden történhet... Bűnözők célpontjai Néhány éve az alföldi tanyavilág­ban ismét erőteljesebben megje­lent a bűnözés. Főleg az egyedül élő időskorúak váltak célpontok­ká. A kül- és belterületeken élők biztonsága érdekében 2003-ban Kiskunfélegyháza és a kistérsé­géhez tartozó nyolc település ön- kormányzata úgy határozott: ta­nyavédelmi programot dolgoz­nak ki, és társulást hoznak létre. A Kiskun Bűnmegelőzési és Köz- biztonsági Társuláshoz hamaro­san Jászszentlászló és Móricgát is csatlakozott. A tizenegy települést tömörítő szervezet tanyavédelmi prog­ramját kezdetben két koordiná­tor fogta össze és szervezte. Min­den, tanyán élőt felkerestek, fel­térképezték körülményeiket, Vízhányó Imre bácsi és Julika néni beszámolóját hallgatja nagy-nagy türelemmel Dékány Ferenc. hogy megismerjék a kistérséget, az ott lakókat, és megtalálják azokat a körzeti közösségeket, melyek tagjai - postások, vadá­szok, polgár-, mező-, illetve hal­őrök - összekötőként segíthetik céljaik megvalósítását. Számuk időközben megfeleződött, ma már Dékány Ferenc egymagá­ban járja a hatalmas területet. Hobbiból - ahogy főnöke vicce­sen megfogalmazta. A három éve nyugállományba vonult egy­kori rendőrzászlós évente 18 ezer kilométert autózik, hogy legalább havonta egyszer eljus­son Nivájával az egyedül élő ta­nyasiak mindegyikéhez. A négy- kerék-meghajtású terepjáró megfelelő járműnek bizonyul. Mással nem is nagyon lehetne megközelíteni az úttalan utak végén élő tanyasiakat. S bár Dékány Ferenc minden bokrot, buckát jól ismer, a ködben, bi­zony, vele is előfordul, hogy csak némi keresgélés után találja meg a megfelelő utat. Rex az egyetlen állatuk Vízhányó Imre (82) feleségével, Julika nénivel Kiskunfélegyhá­zától északra, a hajdani Vörös Október Téesz mögötti területen él. Disznót, baromfit nem tarta­nak. Egyetlen állatuk Rex, a vi­szonylag fiatal német juhász ke­verék. Imre bácsi nyugdíjából még így is csak szűkösen futja mindnyájuk élelmére. Az öreg ház felújítására viszont már vég­Legalább karácsonykor jusson kicsivel jobb étel az asztalra! dékány FERENC karácsony előtt újra végigjárta a hatalmas területet: - Élelmiszercsomagokat jutta­tok el ilyenkor a rászorulóknak. Cukrot, lisztet, olajat, száraztésztát, hogy legalább így, karácsony táján jusson kicsivel jobb étel az asztalukra - mondjá a volt rendőr, aki a nyugdíjas semmittevés helyett évek óta nap mint nap szorgalmasan járja a hatalmas térséget, hogy eljuttassa a biztatást, reményt nyújtó szót a több száz vagy inkább ezer egyedül vagy társsal élő idős, tanyasi emberhez képp nem. „Pedig nagyon ráfér­ne - állítja Imre bácsi. - Egyszer ránk zuhan a kémény, aztán vége...” - teszi hozzá lemondóan. A Vízhányó házaspárnak két lánya van. Á nagyobbik évente legfeljebb egyszer nyitja rájuk az ajtót, a kisebbik azonban ha­vi rendszerességgel látogatja idős szüleit. Olyankor visz némi élelmiszert meg néhány alapve­tő dolgot. A kenyeret többnyire egyik szomszédjuk veszi meg. Ha mégsem, akkor Julika néni maga kénytelen elgyalogolni a két kilométerre eső aranyhegyi tanyaközpont élelmiszerboltjá­ba. Imre bácsi erre már képtelen lenne. Egy kúriaszerű, magányos épület áll a Tiszaalpár-Lakite- lek-Nyárlőrinc alkotta három­szög közepén. A környékbeliek Poór-kastélynak nevezik. Közel s távol az egyeüen épület,' nyo­mok híján a behavazott utat sem mindig látni. Időnként megriadt őzek, nyulak vágnak át a Niva előtt, fácánok szállnak tova han­gos kurrogással. A hajdan jobb napokat látott ház tetejéről öt he­lyen hiányzik a pala, repedező Az egyedüllét nem azonos a magánnyal. Az egyedül­lét lehet szép, méltóság- teljes, a magány pedig fé­lelmetes és lehangolóan sötét. Nem véletlen, hogy mindenki menekül előle. Az egyedüllétet se min­denki maga választja. Legtöbben egyszerűen be­lekényszerülnek, amikor felnőnek és kiröppennek a gyerekek, vagy ha elhal mellőlük a hűséges társ. Szász András ültek egymás mellett, mint a né­zők a moziban” - meséli Matild néni. Ma már se kutya, se macs­ka, de szerencsére a patkányok is megritkultak. Gyanakvóvá tesz a magány oldaláról nagy darabokban mál- lik a vakolat. Roskatag ajtaja farudakkal van aládúcolva. A kastélynak Vargáné Danányi Matild (76) az egyetlen lakója. A rogyadozó épületet egykor csereingatlanként kapták Var- gáék. Ökrökkel, tehenekkel és merész tervekkel érkeztek, hogy birtokba vegyék a hozzá tartozó föld­del. Húsz éve meg­betegedett . a férj Nyárlőrincen lakó édesanyja. A férfi hazaköltözött, hogy ápolja. Anyja idővel meghalt, ám ő többé nem tért vissza a tanyá­ra. A gazdaság lassan pusztulás­nak indult. Néhány éve tűz ütött ki az egyik helyiségben. A lángo­kat ugyan eloltották, ám az ösz- szetört palákat, a leszakadt mennyezetet nem nagyon pótol­ták. A tetőn becsorgó víz elkor- hasztotta a küszöböt, padlót, s ami a szakadt linóleumszőnyeg alatt mégis megmaradt, azzal a patkányok végeztek. „Hiába volt kutya, macska, a házban időn­ként hemzsegtek a patkányok. Felmásztak a heverőre, és úgy ■ Ma már se ku­tya, se macska, de szerencsére a patkányok is megritkultak. A helyiségeknek nincs meny- nyezetük, a foghíjas tetejű pad­lásteret galambok lakják. A szép faragásé bútorokat vastagon le­pi a por és a penész. A hajdan fényűző kúria mára annyira tönkrement, hogy Matild néni az éjszakákat a fáskamrábari tölti. Szűkös ebédjét is egy, az épület közelében összetákolt szabadté­ri tűzhelyen főzi. Már amikor főz. Többnyire ugyanis száraz kenyeret majszol, amit lánya hoz neki, amikor havonta egyszer meglátogatja. Korábban birkái, nyulai, tyúkjai is voltak. A birká­kat valakik elhajtották, a tyúko­kat, nyulakat elvitték a rókák. Mindössze tíz liba maradt. A tes­tes szárnyasok az előszobában tanyáznak. Idővel a padlást lakó galambok rákaptak a ludak ku­koricájára, Matild néni most csapdával fogdossa össze a tolva­jokat. A minap is tízet fogott meg belőlük. Az idős asszony hangulata meglehetősen csapongó. Néha kedves, barátságos, máskor egy szót se szól a látogatóhoz. Dé­kány Ferenc a kivételek közé tar­tozik. Őt csaknem negyedszáza­da ismeri. „A magány zárkózot­tá, gyanakvóvá, nemegyszer ag­resszívvá teszi az embert - magyaráz­za a koordinátor. - Sajnos nagyon so­kan élnek hasonló körülmények között, és én minden igye­kezetem ellenére legfeljebb ha­vonta egyszer jutok el mindenki­hez. Télen a tanyák többségét szinte lehetetlen megközelíteni. Az esős időszakban még rosz- szabb a helyzet. Gyakran szántó­földön kell áthajtani, hogy eljus­sak egyik-másik tanyához, mely­hez már út sem vezet. A nehéz­ségek ellenére igyekszem min­denkit felkeresni. Megkérdezni: mire van szüksége, nem beteg-e. Sokszor már a jó szó, a biztatás is megteszi a hatását, hisz’ leg­többjük korábban azt se kapta meg...” Csillogó Aranyág és szemek 35 év A vendégekkel együtt felvillanyozták a közönséget Advent harmadik hétvégéjén ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját az egykori Ci- taonica Katolikus Bunyevác Ol­vasókör hagyományőrzőiből újjászerveződött Zlatna Grana (aranyág) nevű néptánc­együttes. A szom­bat este hat órától hajnalig tartó folk­lórgálán fellépett az egykor szintén fényesebben csillo­gó, csikériai Roko­ko (bunyevác ha­gyományokat ápoló együttes), a háromszáz tagot számláló, zombori Ravangrad délszláv kulturális egyesület, a magyar néptáncban jeleskedő, bajai Gemenc (a Bácska banda kísé­retében), valamint az Alsóvá­rosi ÁMK, és a Szentistváni ÁMK horvát nyelvet tanuló di­ákjai. Sok, gyötrelmes vajúdás előzte meg a nagy múltú bajai bunyevác tánckar átalakulását. Jakab Árpád kitartásá­nak köszönhetően azonban a mai Bunjevacka Zlatna Grana ismét ren­delkezik mind­azokkal a népviseletekkel, és megtanulta a 310 éve őrzött, jellegzetes tánclépéseket, me­lyekkel bármikor színpadra le­het állni. Ezen a jubileumi es­tén is történelmi sorrendben vonultatták fel a hercegovinál, a dalmáciai, líkai, tehát az ős­hazából származó dallamokat és koreográfiákat. Fellépésük legvégére hagyták a bácskai bunyevác ruhák és táncok be­mutatását. A vendég együtte­sekkel együtt kellően felvilla­nyozta a bajai német központ dísztermében összesereglett, értő közönséget a többórás, lát­ványos program. Valamennyi­en kólóval (körtánccal) jelez­ték, hogy méltónak ígérkezik a folytatás. A színvonalas estet Filákovity Ildikó, illetve a bajai Horvát Kisebbségi Önkor­mányzat szervezte. ■ Király László ■ Sok, gyötrelmes vajúdás előzte meg a nagy múl­tú bajai bunye­vác tánckar át­alakulását. Kólózással (is) megünnepelte fennállásának 35. évfordulóját az egykori bajai Csitó, ma Zlatna Grana bunyevác táncegyüttes a Magyarországi Németek ÁMK-jának dísztermében.

Next

/
Thumbnails
Contents