Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-22 / 298. szám

PETŐFI NEPE - 2007. DECEMBER 22., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 GYASZHIR „Elcsitult 3 szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fáj6 szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. NÉMET PÉTERNÉ Rigó Éva kecskeméti lakos, 78 éves korában, 2007. december 17-én elhunyt. Temetése 2007. december 27-én (csütörtökön), 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. ______________________A gyászoló család. GYASZHIR mentem, meit mennem kellett, de a szívetek mélyén örökre veletek leszek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, anyósom, KÖNYVES JÓZSEFNÉ Holló Julianna kadafalvi lakos, életének 84. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2007. december 28-án, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. EMLEKEZES "Már 7 éve, hogy nem vagy közöttünk, sohasem feledünk, mert nagyon szerettünk. jóságos lelked emléke itt él közöttünk." VARGA IMRENE halálának 1. évfordulóján. Szerető családod. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MOLNÁR JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS TOKAI ISTVÁN halálának 10. évforduIáján. 3 lánya, vejei, 6 unokája, 2 dédunokája. KÖSZÖNET s Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik KIS ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIR KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, volt munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik SIMONCSIK ISTVÁNNÉ Eszik Ágnes temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. mm Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, KECSKÉS LÁSZLÓ Kecskemét, Vacsihegy 69. szám alatti lakos, életének 68. évében elhunyt. Temetése 2007. december 28-án (pénteken), 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. gyászhír "Mert talán azért vált meg tőled ideig-óráig, hogy Öt, mint örökkévalót kapd vissza Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapám, LUKÁCS MENYHÉRT ANDRÁS 63 éves korában hirtelen elhunyt. Búcsúztatása 2007. december 28-án, 9 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. ________________________A gyászoló család. EMLÉKEZÉS SZABÓ C. ISTVÁN halálának 1. évfordulójára. Szerető édesanyja, kisfia és bátyja. GYASZHIR „ Nincs már holnap, ennyi voll az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, özv. SZABÓ ISTVÁNNÉ Balogh Erzsébet kerekegyházi lakos, életének 73. évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2007. december 28-án, 13 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET A bennünket vigasztalt) részvét­nyilvánításokat hálásan köszöni a Kalocsai család. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készén kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN BÉRLEMÉNY www.panoramaingatlan.hu 70/947-9194. •909500* AKASZTÓ, Szabadság u. 66. sz. alatt összkom­fortos családi ház eladó. T.: 78/451-536-----------------------------------------------------------------------*913170* BAJA, Szent Antal 35. - 2 szoba, összkomfor­tos, bútorozott lakás, garázzsal együtt kiadó. Tel.: 06-20/2181-536 *914538* BAJÁN, Szent Antal u. 36. sz. alatti 4 szoba, összkomfortos ingatlan lakásnak vagy bármi­lyen célra kiadó! 06-30/943-3773.------ ------------------------------------------------------------*914503* S BALATON LELLE Külső majorban 3000 m! telephelynek alkalmas terület eladó. Aszfaltos út, víz és villany van. 30/9298-854.---------------------------------------------------------------------*907485* BÜFÉ eladó! 30/579-23-73.--------------------------------:------------------------------*912637* KI ADÓ Kecskemét központjában, csendes he­lyen III. emelet + tetőtér, 93 m!-es lakás, ga­rázs, liftes házban. Beépített tölgyfa konyha­bútor, gépek, légkondi: 70/336-5087.---------------------1-------------------------------------------------*914424* KE CSKEMÉT, Ceglédi úton 2 szobás, nagy rak­tárral családi ház eladó. 30/266-8145,-----------------------------------------------------------------------*912965* KMÉT, Hitel utcán 2 szobás, II. em.-i, felújított lakás eladó: 10,5 M, 70/334-5941,----------------------------------—-------------------------------*914321* KE CSKEMÉT, Irinyi utcai 55 m!-es 2 szobás, fi­atalosan felújított, hideg-melegburkolatok, légkondicionált redőnyös, reluxás lakás el­adó. Ára: 8,5 M Ff 06-20/997-3006.-----------------------------------------------------------------------*907533* KM ÉT Szent Miklós utcában III. emeleti, 70 m!-es, 3 szobás, étkezős, összkomfortos, tég­la építésű, egyedi gázfűtéses, felújított társas­házi lakás eladó. 20/541-9403,76/322-033,-----------------------------------1--------------------------1-------*913207* KM ÉT, Vak Bottyán u.-i 2 éves, 82 m!-es 2 szobai-amerikai körnappalis lakás alacsony rezsivel, klímával, gépesített konyhával, zu­hanyzóval eladó: 18,9 M Ft, 30/309-5827.------------------------------------------------------- *910925* KM ÉTEN, Wesselényi utcában 84 m2-es felújí­tott polgári lakás eladó. 06-30/446-0262.------—2---------------------------------------- *914416* KÖ NNYŰSZERKEZETES házát megépítjük kulcsrakészen, alappal együtt 120.000 Ft-os m2 áron, Érd.: Luca Macera Kft., 20/341- 1986,------------------------------------------------------------------■-----*911104* 8 LAKITELEKEN családi ház, vállalkozásra al­kalmas műhelyekkel, gazdasági épületekkel eladó, 30/601-7067.----------------- *912883* NY ÁRLŐRINCEN 2 szobás családi ház 1500 m2-es telken víz, villany és gáz közművekkel, alkalmi áron eladó: 11 M Ft, 20/218-6140.-------------------------------------------------------------------------905687­8 KMÉT, Nyíri úton dombra néző, III. em-i, 2 szobás, erkélyes panellakás liftes házban sür­gősen eladó. Ár: 8.5 M Ft, 76/507-726.------------------------------------------------------------------------*914504* SZÉCHENYIVÁROSI cseréptetős házban I. emeleti 1+2 félszobás, bútorozott lakás hosz- szú távra kiadó. Kizárólag gyermektelen pá­roknak. Ár: 40 E Ft + rezsi/hó, 30/606-4598.---------------------------------------------------------------------—*914463* KE CSKEMÉT belvárosában, Pálma Hotel üzlet­során 43 m2 üzlethelyiség eladó. 20/95-32- 551.------------------------------------------------------------*666000* KE CSKEMÉTEN, a Kisfaludy Házban, a Domus felőli oldalon, 82 m!-es üzlethelyiség, irodá­nak is alkalmas, hosszabb távra kiadó. Érd.: 30/9-449-942.------------------------------------------------------------------------914571* AL BÉRLETET KÍNÁL ALBÉRLET kiadó. 06-20/569-27-22.------------------------------------------------------------------------*913001* 8 KMÉT, belvárosi 64 m2-es, 3 szobás lakás hosszú távra januártól kiadó. 20/9592-784.------------------------------------------------------------------------*909976* KECSKEMÉTEN Hunyadivárosban gázfűtéses albérlet kiadó 25 E Ft/hó. 20/238-9615. *912853* KIADÓ Kecskeméten 2 szobás és 1 szobás kertes lakás. Alacsony rezsi. 30/9859-077, •914563* KMÉT, Március 15. úton 1 szobás, bútorozott lakás kiadó. Érd.: 06-30/574-5124.------------------------------------------------------------------------*914553* 8 KECSKEMÉT, Széchenyi krt.-on I. em.-i, 2 szobás, bútorozott albérlet kiadó. Ár: 40 E Ft/hó+rezsi. 30/610-8323,------------------------------------------------------------------------*914504* KE CSKEMÉT Lánchíd u. 2 szobás, összkomfor­tos, hőfokszabályzós, klímás, redőnyös, búto­rozott lakás kiadó: 40 E Ft+rezsi. Tel.: 20/9289-349.---------------------- *66000* JÁRMŰ AUDI 80 1.9TDI ‘94 klíma, jó állapotban ext­rával, hitel csere, Érd.: 20/4149-005.------------------------------------------------------------------------*914299* 8 Citroen AX 1.4 B, friss műszaki, zöld kár­tya, '89-es évj. eladó. 30/566-9000, —-----------=-----i----------------------------------------------*914564* EL ADÓ veterán Chevrolet Nova és 250 cm3 Jawa. 30/9259-885.------------------------------------------------------,----------------*913208* FI AT Tipo gázos, kedvező ár: 20/244-8555.----------- ------------------------------------------------*914143* FI AT Unó ‘95.1.0B 5 ajtós, mo-i, 2. tulaj, 10 év hitelre is. Érd.: 20/4149-005.-------------------------------— *914301* 8 FORD Tranzit 2006. évj, 125 LE, 9 szemé­lyes gyári kisbusz sok extrával eladó. 70/3823-766.------------------------------------------------------------------------914572* 8I VEC0 3512, ‘99-es munkával együtt vagy anélkül eladó va© cserélhető. 30/278-5243. 8 KITŰNŐ pedálos Simson eladó. 20/3336- 483.------------------------------------------------------------------------*909429* LADA Samara 1999-es, injektoros, gázos el­adó. 20/955-6909.------------------------------—--------------------------------------*914133* 8 LADA '92-es évj. 33 E km, újszerű, 1. tulaj, friss műszaki. 20/253-6504.-------------------- *914487* LA KÓKOCSIK kedvező áron. 20/9563-419,---------------c------------------------------------------------------*914383* ME RCEDES Vito 2000-es modell 108,220 CDI zárt, dobozos citromsárga tgk. 1,695 E Ft el­adó. Cserélehetőség! 30/9381-306.-------------------------------------------------------------------1—*914560* 8 MERCEDES 123/300D 1,5 év műszaki, zk.-val, jó műszaki állapotban eladó. 20/9235-457.------------------------------------------------------------------------*914421* 8 OPEL Astra 1.6B ‘93-as évj., Peugeot Part­ner 1.9D 2000. évj. eladók. 20/9386-106. 4014X004 PEUGEOT Expert 2000 HDI2001. dec. havi, 1. tulaj, 138 E km, szervokormány, légzsák, ABS, 3 személyes kistgk, akciósán jó állapotban, téli-nyári gumival eladó. 30/3377-467, 70/453-6179. — . ..............- ---------*913137* PE UGEOT Partner 1.4 B 1. tulajtól, szervokor­mány, elektromos ablak, ABS, jó állapotban akciósán eladó téli-nyári gumival. 06- 30/3377-467, 70/453-6179. — ---------------------- *913137* PE UGEOT Partner ‘96-os, 1.4 B, kistehergépkocsi eladó. I: 20/4452-186---------------- *914360* SU ZUKI használt jó áron Kecelen! T.: 30/3700-808. — --------------------------------------------------------------*905215* UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/953-0663.----------------------------------------------- *909676* VÁ Z platós dízel, GAZ 69-es dízel, piros rsz. és benzines eladó. 06-30/419-4093.-----------------------------------------------------------------------*914505* VW GOLF III GTD (spéciéi) 1995. modell, ma­gyarországi, 1.9 TDI, 5 lit. fogyasztás, kombi, fekete metál, üzembiztos 995 E Ft-ért eladó. 30/9381-306. — --------------------------------------------------------------914560* VW GOLF III 1.9GTD ‘95-ös, 5 ajtós, klíma, ki­tűnő állapotban, csere is: 20/5272-477.---------------- *914300* VW LT-35 1999-es modell magyarországi, 2.5 TDI 102 LE. 3 szem. zárt dobozos tgk. 1.920 E Ft (új gumik, riasztó, horog, nagyszerviz után) eladó. 30/9381-306.--------------------------- *914560* VW PASSAT 2.5 TDI (150 LE) 2002-es modell, automata, sötétkék metál kombi 2.980 E Ft, hitelre is. Szalonállapotban, háztól eladó. Ki­sebb autócsere lehetséges. 30/9381-306.-------- *914560* WA RTBURG 4 ütemű friss műsz.: 30/9-460- 776 •914506* GÉPEK LIPICAI csikók 2 db és e$ hidegvérű kanca csikó eladó. 20/9582-449.----------------------------------------------------------------------*914431* 8M TZ 952, 3 fejes csólyosi eke eladó. 30/3302-866. —-------------------------------------------------------------------*914489* MT Z-82 kisfülkés, Csepel szippantó, függesz­tett tolólap, KHR homlokrakodó eladó. 20/9582-449. —-------------------------------------------------------------------*914431* MŰTRÁGYASZÓRÓS SPC vetőgép 6 éves eladó: 06-70/338-5633.----- *914259* 40 0-AS, 220 V-os új szalagfűrész eladó! Ár: 85.000 FtT.: 30/454-56-82---------------4------------------------------------------------------*914292* 8 700-as körfűrész tűzifára és hasogatógép eladó. Császártöltés 30/9433-952.-----------------------------------------------------------------------*914385* ÁL LÁST KÍNÁL A MAP0-BAU KFT. várja a férfi szakmunkás je­lentkezőket szerelői munkakörbe. A munka­végzés helye a kecskeméti telephelyű Knorr- Bremse Kft. Jelentkezni: 30/315-5941-es te­lefonon.------------------------------------------------------------------------*914494* A PÁLHALMAI Agrospeciál Kft., mely Dunaújvá­ros melletti mezőgazdasági nagyüzem, felvé­telt hirdet az alábbi munkakörökbe: villany- szerelő, hegesztő-lakatos, állattenyésztési műszakvezető. Feltétel: büntetlen előélet, szakirányú végzettség. Szükség esetén szál­lást biztosítunk. Jelentkezés: munkanapokon 7-15 óráig villanyszerelőnek és lakatosnak a 25/531-153, műszakvezetőnek a 25/531- 177 telefonszámon.------------------------ -------------------------------------------*914541* BÄ CSJOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Minőségirányítási és gyártmányfejlesztési vezető (37405) Feltételek: élelmiszeripari vagy vegyészmérnöki végzettség, 5 éves élelmiszeripari (minőségirányítási területen) szakmai tapasztalat, tárgyalási szintű angol vagy német szakmai nyelvtudás, MS Office felhasználói ismeretek, integrált vállalatirányítási rendszerben való jártasság. Értékesítő (37408) Feltételek: középfokú végzettség, jó kommunikációs készség, jogosítvány, gépjármű kereskedelemben szerzett értékesítési tapasztalat. Fizikus (37411) Feladatok: lineáris gyorsítókra, FIDR-AL berendezésekre besugárzások tervezése, dózisméretek, egyéb fizikusi munka. Elvárások: egyetemi diploma, fizikusi végzettség. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsjob.hii oldalon található, ÁLLÁSKERESÉS aioldalon, GYORSKERESŐ használatával. TANULÁS = TUDÁS, SIKER, LEHETŐSÉG Képzési ajánlatok, hírek a portálon! Az MT-BAU Kft. (Kecskemét, Klapka u. 7.) felvételt hirdet zsaluzásban és vasszerelésben is jártas KŐMŰVESEK részére Jelentkezés munkaidőben a 20/924-0418 teiefonszámon. AGRIK0N Solt Zrt. gyakorlattal rendelkező he­gesztő-lakatos és forgácsolókat keres, 3-3 főt. Jelentkezni a 78/486-016 telefonszámon le­hel AZONNALI felvételre keresünk fiatal mezőgaz­dasági gépészmérnököt vagy mezőgazdasági technikust. Munkavégzés helye: Mezőfalva- Kisvenyim. Jelentkezni lehet fényképes önélet­rajzzal a karbau@freemail.hu e-mail címen vagy a 30/993-6156-os telefonszámon. gij333, AZONNALI munkakezdéssel felveszünk gyakor­lattal rendelkező fémforgácsoló szakmunkást, horizontál és helyzetfúró gépekre. Érd: 77/507-588, vagy a 30/2997-112 lehet Élelmiszer- és vegyi raktár fel­vesz férfi munkatársakat, anyagmozgató munkakörbe. Kecskeméti lakhely. Önélet rajzát a Kaffka M. u. 1. címen, a portán kérjük leadni, 2007.12.28.-ig. *9i35i3* . DOLGOZZON interneten otthonról függetlenül. www.dolgozzonotthon.hu-------------------------------------------*911531* KÁ LMÁN Lajos N0MK Móricz Zsigmond Általá­nos Művelődési Központja (6044 Kecskemét- Hetényegyháza, Iskola u. 1.) pályázatot hridet biológia-kémia szakos tanári állásra. Előnyt jelent, ha a pályázó 5-6. osztályos természet- ismeret tantárgy oktatására is jogosult. Bére­zés a KJT besorolás szerint. Az állás betölthe­tő: 2007/2008-as tanév II. félévétől. Jelent­kezni önéletrajz elküldkésével lehet postai úton a fenti címre, vagy e-mailben a heteny@t-online.hu címre.-------------------------,---------------------------------------------*914445* KA MIONSOFŐRÖKET keresek gyakorlattal 241 Volvóra, nem uniós munka. 30/9-531-816.-----------------------------------------------------------—-----*912591* KO CH’S TORMA Kft. gyakorlattal rendelkező könyvelőt keres azonnali munkakezdéssel. Fényképes szakmai önéletrajzokat a job@hu.kochs.cc címre várunk. J-----------------------------------------------------------------------*914297* VI ZSGÁVAL rendelkező benzinkutast alkalma­zok. 06-70/362-4879.--------------------------------------------------—----------------*914318* Pető fi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: . Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 FL Hirdetési vezető: Ökrös Csaba Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb, részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents