Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-20 / 296. szám

Lojalitás és szakmai alázat gépész csoport - Azonos érdekek, közös gazdasági célok Az épületgépészeti piac is jelentős fejlődésen ment keresztül az el­múlt években, erősödik a külföldi szereplők terjeszkedése. A hazai nagykereskedők az építőipar álta­lános recessziója ellenére igyekeznek nö­velni piaci részesedésüket, ennek viszont feltétele az erős beszerzési- és értékesítési csatorna, a tőkeerősség, valamint a jól fel­épített növekedési stratégia, a profi szerve­zés. Ezt a helyzetet ismerte fel 2002-ben a kecskeméti székhelyű Plan Zrt. is, és két másik ismert hazai épületgépészeti szak­kereskedelmi nagykereskedővel, a Szidó Kft.-vel és a Gravitáció Kft.-vel közösen lét­rehozta a GéPéSZ Csoportot, amely eleinte főként csak a beszerzési társaságot, a GéPéSZ Koordinátor Kft.-t jelentette, mára pedig 16 pontból álló értékesítési hálózat­tá fejlődött. A GéPéSZ Csoport küldetése: az erőfor­rások koncentrálásával, funkcionálisan egy, de szervezetileg több társaság azonos érdekek mentén, közös gazdasági célok ki­tűzésével, hosszú távon sikeresen együtt­működése. Az alapító cégek következetes stratégiá­jukkal, kizárólagos termékeikkel, több vi­lágmárka élvonalbeli szakkereskedelmé­vel nagymértékben hozzájárulnak a piac jelenlegi arculatához. A cégcsoport forgal­ma dinamikusan emelkedik, ami az üzlet- politika kedvező piaci fogadtatását igazol­ja. A sikerben nagy szerepet játszik a nagyságából adódó jobb kiszolgálási kész­ség, a központi beszerzési stratégia, a saját márkájú termékek, az átgondolt kereske­delmi koncepció és a széles körű marke­tingtevékenység. Jó minőség, korrekt üzleti kapcsolatok - Plan Zrt. A GéPéSZ csoport egyik alapító tagja, a kecskeméti székhelyű Plan Zrt. neve a jó minőséget, a korrekt üzleti kapcsolatok le­hetőségét jelenti. Az épületgépészeti szak­kereskedelemmel foglalkozó társaság a be­csületességet, a lojalitást és a szakma tisz­teletét egységbe foglaló üzletfilozófiájával vált elismertté nemcsak hazánkban, ha­nem a határon túl is. Közel 25 éve kínál magas színvonalú, versenyképes, az igé­nyekhez rugalmasan alkalmazkodó épü­letgépészeti megoldásokat, amelyek haté­kony és megbízható eszközei mindennapi életünknek. A PLAN Zrt. jelenleg 60 fővel szolgálja ki a tervezőket, kivitelezőket, ke­reskedőket, vásárlókat. Jelentősebb mérföldkövek a társaság életében A sikertörténet 1982-ben kezdődött, amikor létrejött a Plan GMK. 1993-ban a Plan Zrt. megalapításával országos méretűvé vált a nagykereskedelmi tevékenység. 1994-ben a romániai kereskedelmi képviselet kialakí­tásával tovább szélesedett a társaság piaci jelenléte, ma már Nagyváradon, Kolozsvá­ron és Brassóban is működnek szaküzletei. Budapesten 1997-ben nyílt meg az első Plan képviselet, majd 2005-ben a 3600 m2-es raktáráruház felavatásával megalakult a fő­városi régióközpont. A kecskeméti központ bővítése mellett tovább folytatódott a fej­lesztés, 2007 őszétől Budapest belvárosá­ban egy elegáns fürdőszobacentrum, de­cemberétől Pécsett egy szaküzlet, az év vé­gétől pedig Kecskemét belvárosában egy fű­téstechnikai és szaniter bemutatóterem várja a vásárlókat. A Plan Zrt. kínálata A PLAN Kereskedelmi Zrt. palettáján meg­található az épületgépészethez szükséges anyagok és rendszerek szinte teljes verti­kuma, a hagyományostól a modern tech­nológiákig, melyek mind az energiataka­rékosság, mind a környezetvédelmi köve­telményeknek megfelelnek. A társaság a tízezres nagyságrendet is meghaladó áru­féleségből éves szinten közel 8,5 millió té­telt forgalmaz, termékeit kedvező áron, magas minőségben kínálja szem előtt tart­va az ár-érték optimális arányát. GéPéSZ Csoport 9 korszerű épületgépészet Plan Zrt 6000 Kecskemét, Kuruc kit 28. Tel.: 76/481-716 GéPéSZ Koordinátor Kft, 6000 Kecskemét, Kuruc Krt 26. Tel.: 76/508-482 12 Gazdasági Tükör Nyitottak a lakosság felé dutker kft. Jobb egy ki nem állított számla, mint egy kifizetetlen- Az országos adatok is alá­támasztják, hogy az építő­ipar nehéz helyzetben van. Önök is érzékelik a vásárló­erő csökkenését?- Saját bőrünkön tapasztal­juk nap mint nap. A kivitelezé­si munkák száma csökken, a pályázók száma viszont nő, akik kénytelenek ár alatt vál­lalkozni, lesz, ami lesz alapon.- Ez vezet a körbetartozá­sokhoz.- Valóban. Vallom: Jobb egy ki nem állított számla, mint egy kifizetetlen számla. Közhelyként hangozhat, de a mi szakmánkban ez a nagy magyar valóság. A körbetar­tozások az építőiparban nem­hogy csökkenének, hanem bár enyhén, de növekednek, amit a hazai statisztikák is alátámasztanak.- A kormányzati intézkedé­sek nem segítenek?- Egyelőre még nem éreztetik hatásu­kat. A kivitelezések visszaesése, az ezáltal kialakult versenyhelyzet egyértelműen odavezet, hogy az építőiparban tevékeny­kedők egyre nagyobb része tönkremegy. Kiszámíthatatlan, hogy ki lesz a következő "áldozat". S mindez a kereskedelemben is érezteti hatását: az építőanyag forgalma­zás a legnehezebb időszakát éli.- Hogyan lehet ezen felülkerekedni? Mi a Dutker üzletpolitikája?- Cégünk mindig is óvatos volt, most is az, bár ez nem minden, hiszen a talpon- maradáshoz kell egy kis szerencse is. S ami még nagyon fontos, a hasonlóan gon­dolkodó vevők fokozott megbecsülése, ki­szolgálása és megtartása.- Milyen évet zárnak?- Az első félévben kiemelkedően jó for­galmunk volt, a második félévet viszont a folyamatos visszaesés jellemzi. Ennek el­lenére a 2007-es év forgalma minden ed­diginél nagyobb lesz.- Az első félév más szempontból is je­lentős volt: Szeged felé nyitottak.- A Dutker életében „történelmi” mér­földkőnek is nevezhető 2007 májusa, hi­szen Szegeden megnyitottuk tele­phelyünket, ahol Kecskeméthez hasonló­an a szakmában jártas szakemberek dol­goznak. A szegedi telephellyel együtt a Tüzépker Zrt., amelynek a Dutker leány- vállalata, immáron 20 magyar városban van jelen, hasonló szolgáltatásokkal, évi nyolcmilliárd forintos összforgalommal. A nagyságunkból eredő jó beszerzési for­rásokon, s jó árakon felül a Tüzépkernél és a Dutkernél vásárló kivitelezők számá­ra nagy előny továbbá, hogy ugyanabban a kedvezményekben részesülnek bár­KECSKEMÉT, István király krt. 24. SZEGED, Budapesti út 8. www.dutker.hu vezetőjével. mely telephelyen.- A lakossági vásárlók ará­nya mekkora?- Folyamatosan törek­szünk arra, hogy családba­ráttá formáljuk kecskeméti áruházunkat. Az általunk kí­nált termékek jó részét pró­báljuk úgy bemutatni, hogy a vásárlók az eredeti funkci­ójuk közben is megismer- jék.Az irány jónak mutatko­zik: látványosan nő a lakos­sági vásárlóink száma. Ezt a tendenciát jövőre is szeret­nénk folytatni: az már biz­tos, hogy Kecskeméten meg­újul az év elején az ajtó-ab­lak bemutatótermünk, új gyártókkal, korszerű, minő­ségi nyílászárókkal bővítjük palettánkat. Szegeden is ha­sonló beruházásokat terve­zünk.- Jó évre számít?- 2008-ról visszafogottan tudok csak beszélni, félő, hogy a 2007 második félévé­re jellemző tendencia folyta­tódni fog, ugyanis semmi jel nem mutat arra, hogy nőne az építési kedv, és azon tá­mogatások mértéke is csök­ken, melyek ezt serkente­nék.- Miben bízhatnak?- Talán az uniós pénzekből finanszíro­zott beruházásokból hozzánk is jut némi megrendelés. Ettől függetlenül úgy gon­dolom, hogy az energia árak növekedése miatt a családi házak, panelházak szige­telése, rekonstrukciója folytatódik, amely a mi szempontunkból kedvező. Már eddig is több épületnél részt vettünk az ener­giatakarékos felújításokban, mérnökcsa­patunk segít a társasházak közös képvi­selőinek a tervezésben is. Hogyan lehet az építő­iparban ma talpon ma­radni, nyereségesen gaz­dálkodni? Többek között erről beszélgettünk Bogdanovics Endrével, a kecskeméti Dutker Kft. DUCCc? ÉPÍTŐANYAG ÁRUHÁZ Gazdasági Tükör 21

Next

/
Thumbnails
Contents