Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-20 / 296. szám
A sok szemből épülő lánc DÉL-ioo kft.: A siker elsősorban a korrektségre épül Több mint tizenkétezer árujuk között minden megtalálható, ami olcsó, eladható s amire egy mai háztartásban szükség lehet. Bő két esztendeje, 2005 júliusában adták át Kiskunfélegyházán a Dél-100 Kft. háromezer négyzet- méteres raktáráruházát, amely akkor az ország százforintos boltjainak legnagyobb, egyben legkulturáltabb nagykereskedelmi ellátójának számított.- Mikor, és hogyan alakult a Dél-100 Kft? - kérdeztük Hegyi Sándor gazdasági igazgatótól.- Bár tevékenységünket már jóval korábban elkezdtük, jelenlegi nevünket 1998-ban vettük fel. Előtte Dobi és Társa néven működtünk egy bérelt helyiségben. Mivel a bérleményt gyorsan kinőttük, 2005-ben elengedhetetlenné vált egy új, saját csarnok megépítése. Ekkor már biztos lábakon álltunk, nem véletlen, hogy két esztendeje is bekerültünk a Top 100-ba.- Az eltelt két és fél év alatt egy újabb megyét is sikerült „meghódítaniuk”, jelenleg hány megye kereskedőivel állnak kapcsolatban, egyáltalán mennyire tehető partnereik száma?- Cégünk, a Dél-100 Kft. vegyes iparcikkek kis- és nagykereskedelmével foglalkozik. Több mint tizenkétezer termékünk közt minden olyan áru megtalálható, ami olcsó, eladható s amire egy mai háztartásban szükség lehet, a legkülönfélébb háztartási eszközöktől, a játékokon, vegyi áru kon át, a különböző édességekig bezárólag. Bács-Kiskun mellett Csongrád-, Pest-, illetve lász-Nagykun-Szolnok megye déli részén, s újabban már Békésben is jelen vagyunk. Száznyolcvan partnerünk van, akikhez kétszázötven üzlet tartozik.- Kik a partnereik és milyen alapon választják ki őket?- A százforintos boltok zárt, ám folyamatosan bővülő hálózatként működnek. A rendszerbe tőkeerős, megfelelő helyen található, megfelelő méretű üzlettel rendelkező kereskedők tartoznak. Egyébként egy esztendeje elindítottuk úgynevezett Goods Market bolthálózatunkat, amelynek ugyan közel ötven tagja van, de számuk folyamatosan nő. Az ebben a hálózatban részt vevő és a feltételeinket vállaló kereskedők a márkanév használata mellett egy sor olyan előnyt is élvezhetnek, ami csak keveseknek adatik meg ma Magyarországon. Többek között egységes arculatra rendezzük be boltjaikat, hogy bárhonnan is érkezzen a vevő, a már jól ismert és megszokott, otthonos keretben, környezetben vásárolhasson. Hatékonyságunkat saját terjesztésű újságaink révén erőteljes marketing tevékenységgel is igyekszünk fokozni.- Hogyan alakulnak a mutatóik?- Árbevételeink folyamatosan nőnek, idén - bár biztos adatot még nem tudok - nagyjából nyolc-kilenc százalékra számítunk. Tekintve, hogy kereskedelmi szempontból a 2007-es mérsékelt esztendőnek tekinthető, ez nem is olyan rossz eredmény.- Hogyan tovább?- A jövőre vonatkozóan óriási elképzeléseink vannak. Elsősorban növelni szeretnénk cégünk költséghatékonyságát. De a bővítéssel sem álltunk le. Január végére tervezzük újabb, kétezer négyzetméteres csarnokunk átadását, amely a jelenlegi szomszédságában épült. Mindemellett a Goods Market hálózat révén további, elsősorban nyugat-dunántúli megyéket is szeretnénk úgymond meghódítani, de külföldi terjeszkedésünket is folytatni kívánjuk.- A sikerhez a kereskedelmi érzék mellett filozófiára is szükség van. Az önöké mi?- Alapvető filozófiánk, hogy olyan bolthálózatot üzemeltessünk és fejlesszünk, amely a fogyasztóknak vonzó választékot vonultat fel versenyképes árak mellett. Ám ezen is túl partnereinknek biztosítjuk a biztos profittermelés lehetőségét, a stabil hátteret, a multinacionális cégekkel szembeni hatékony és versenyképes működést, hosszú távú tervezhetőséget. Végezetül: makacsul kitartunk amellett, hogy üzletfilozófiánk, tapasztalataink révén sikerül Magyarország legígéretesebb, egyben legbiztonságosabb üzletláncává felküzdenünk magunkat. Sz. A. Gazdasági Tükör 22 Profit a mezőgazdaságban anthera kft. A nyereségből jelentős tőkét forgatnak vissza Pozitívan tekint a következő év elé Hajagos Dezső, a városföldi Anthera Kft. ügyvezetője. A mező- gazdaságban egyre nagyobb profitot lát, így bízik cége további növekedésében.- Hogyan értékelnlé ma a magyar mező- gazdaság helyzetét?- A ‘90-es évek elejét jellemző megtorpanások már a múlté. Egyre nagyobb kereslet mutatkozik a növénytermesztés produktumai iránt. Ennek oka, hogy az élelmiszerpiaci igények kielégítése mellett már az energiaiparnak is alapanyagot szolgáltat az ágazat. Itt elsősorban a bioetanolra és a biodízelre gondolok.- Mindez az árak emelkedését is magával vonja?- Az alacsony árakat el lehet felejteni, a piacon felértékelődnek a termények, amelyek tovább ösztönzik a termelőket a nagyobb tömegű áru előállítására. Ehhez, természetesen, a szakértelem mellett szükség van a legújabb technológiák alkalmazására az input oldalon is. Ez pedig jótékonyan hat a keresletre. Az Anthera szempontjából ez azt jelenti, hogy mind a termények, mind az agrochemikáliák keresleti piacon szerepelnek, növekvő árak mellett. Hosszú távon konjunktúrára számítunk, cégünk profitjának növekedésére.- Mi az, ami a jelenben gondot okoz?- A pénzügyi egyensúly megteremtése. Családi vállalkozásként Hajagos Dezső és felesége, Gyurász Mária 1991-ben alapította a céget. Ma saját tulajdonú telephelyen 41 környékbelinek és legalább ennyi vállalkozónak biztosítanak folyamatosan munkát. Ma egy áru megfinanszírozása 50-100 százalékkal többe kerül, mint 1-2 évvel ezelőtt, a növekvő árak miatt, és tartok tőle, hogy ennek még messze nincs vége.- Bevételüknek mekkora hányadát teszi ki a műtrágya értékesítés, amely hosszú éveken át egyedüli profiljuk volt?- Még most is jelentős, több mint ötven százalék. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb árbevételt produkálnak a többi üzletágak is.- Mit kínálnak ma partnereiknek?- Szinte teljes körű szolgáltatást, hiszen a gázolajon kívül mindent, amit a szántóföldi növénytermesztés igényel, a vetőmagoktól a növényvédő szerekig. A termékek vásárlásán kívül a termelők gyakran fordulnak hozzánk szakmai tanácsokért is. Szakembereink ilyen esetben is állnak rendelkezésre.- Profiljukat az integráció teszi teljessé. Megéri ma ebbe fektetni?- Kizárólag olyan partnerekkel dolgozunk közösen, akiket ismerünk és megbízunk bennük. Másként nem lehet. Jelenleg kb. 12.000 hektáron termeltetünk Városföld környékén különböző növényeket, repcét, búzát, kukoricát és napraforgót, mintegy évi 35 ezer tonnát. Érdekeltek vagyunk partnereink sikerében és nyereségességében is, és ez természetes. Csak ez biztosíthatja cégemnek a fizetőképes keresletet, és amennyiben ez rendelkezésre áll, természetesen megéri.- Segítenek az eladásban is?- A terményeket visszavásároljuk. A nagy mennyiségre és az ismert minőségre mi jobb árat tudunk kialkudni a piacon, mint egy kistermelő. Az árut saját telephelyünkön tisztítjuk, szárítjuk 2007-től ugyanis elkészült az a beruházás, ami ezt lehetővé teszi.- Milyen tervekkel tekint 2008 elé?- A megkezdett úton megyünk tovább. Erősíteni szeretnénk piaci jelenlétünket, főként a termeltetési vonalon. A BÁCS-KISKUN MEGYEI ONUNE A DUMA-TISZA KÖZE www.baon.hu MEGÚJULT FORMÁBAN... Gazdasági Tükör !