Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-06 / 284. szám
Karácsonyig tart A kézműves foglalkozásokon saját készítésű ajándékok is születtek. tyolgatására. A melegedő környékére padokat, asztalokat helyeztek ki. A programok helyszínéül szolgáló 30 négyzetméter jurtát, valamint a 6x3 méteres betlehemes játékot a díszkivilágításban pompázó városháza előtti karácsonyfához állították fel. A betlehemes játékokat, a karácsonyi dalok éneklését, továbbá a kézműves foglalkozásokat így egy helyszínre koncentrálják. Huszonhárom pavilont állítottak fel, a programok elsősorban péntekenként lesznek, de szombatra is szerveznek rendezvényeket, tudtuk meg Bócsa Barnabástól, a szervező Baja Marketing Kft. ügyvezető-igazgatójától. Révfy Zoltán polgármester a megnyitón örömmel mondta: elégedetten látta a városháza ablakából, hogy végre nem autók, az adventi vásár Tavaly nagy sikere volt az élő betlehemnek is a bajai főtéren. hanem emberek lepik el a Szentháromság teret. Ünnepi megnyitójában hangsúlyozta: fontos, hogy mindenki találja meg a helyét a világban, hogy leghatásosabban tevékenykedhessen és segíthessen másoknak is. A fagyos idő ellenére jónéhányan hallgatták intelmeit: az adventi várakozás időszakában gondoljunk a múltra, érezzük át a jelent és ne feledkezzünk meg a jövőről sem. Majd meggyújtotta a díszkúton elhelyezett nagy adventi koszorún az első gyertyát. Közben már világított a mindenki karácsonyfája. A hatalmas, terebélyes ezüstfenyőt Mayer Tiborné adományozta a városnak. Éppen harminc évvel ezelőtt ültette el Szivárvány utcai háza kertjében a faiskolából hozott csemetét. Géczy Zsolt Az ünnepi w/jíwM frissüli^ f€^n^un ' Lepje meg családját és barátait m Jonmtkermil Irt ajándékutalványéval, vagy elővételben vásárolható kedvezményes fürdőbelépőjével, mélyek 2008. év végéig használhatók fél! Kellemes karócsonyi ünnepeket és boldog új évet kiváannk minden kedves vendégünknek! TméU* mffimnki* MtX.tntEtt\lÍLIRT 6/2* itemnmtp* M Tét; 7JMi _ Unnep-elő ll