Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-22 / 247. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 22., HÉTFŐ HÍREK A-TÓL Z-IG Ba|3 FOTÓ Csütörtökön 17 órakor nyílik a Duna Fotóklub Egyesület kiállítása a Csillagvizsgáló Borbás Mihály Bemutatótermében (Tóth Kálmán u. 19.). A klub tevékenységét Schmidt Antal hidrobiológus méltatja. (G. Z.) Budapest/ Kecskemét óriások A Petőfi Népe korábbi főszerkesztőhelyettese Bán János - aki jelenleg testvérlapunk, a szolnoki Új Néplap főszerkesztője - Tűzvi- har című munkája is szerepel azon az óriásplakát képregény-kiállításon, mely a hétvégén nyílt meg a fővárosban, a Hősök terén. A Kép, regény, szabadság -1956. október 23. című tárlat rendezője az ART és a Magyar Képregény Akadémia. A különleges kiállítás hat különálló történeten keresztül mutatja be az az ötvenegy évvel ezelőtti október 23-ai eseményeket. A tárlat november 4-éig tekinthető meg. (R. J.) iászszentlászió mécsesek a szent László Általános Iskola elhunyt pedagógusaira emlékeznek csütörtökön este fél 6-kor. A megemlékezést immár harmadik alkalommal szervezik meg Több száz résztvevő mécsesekkel a kezében vonul az iskolától a temetőig ahol az egykori tanárok sírjánál a kollégák mondanak rövid beszédet (V. P.) Kecskemét ünnep a szabadság téren, az 1956-os emlékhelyhez várják az ünneplőket holnap 11 órakor. Beszédet mond Zombor Gábor polgármester. A műsorban közreműködik a Református Gimnázium 10. osztálya, akiket Kiss Zsuzsanna és Jámbor Zsolt tanárok készítettek fel. (T. V.) Lakitelek MERCEDES Egy bekerített telephelyről vitt el az elkövető szivattyút, talicskát, ekét, fűrészt, valamint az ELL-434 rendszámú Mercedes gépkocsit. Az okozott kár eléri a másfél millió forintot. (M. Gy.) Mélykút SPÁJZ Egy 76 éves nénihez paprikavásárlás ürügyén ment be egy ismeretlen férfi. Elterelte a néni figyelmét és a spájzból ellopott 450 ezer forintot (M. Gy.) TBBM Felső-Bácska régi rangja bányai Gábor Sok év múlva sok munkával talán visszaszerezhető A falu apraja-nagyja részt vett az avatási ceremóniákon a Borotai Ősz rendezvénysorozaton. köszönhetően adhatták át a családsegítő szolgálat irodáját, költhettek akadálymentesítésre, és építhették meg a település központjában a parkolót. Utóbbi átadásán a gyerekek műsora meglepte és mosolyra derítette az ünneplőket, hiszen az egyik izgatott szereplő magabiztosan jelentette ki; - A járda a járműveké! Helyesbítés^ után az egyre nagyobb számú közönség az úttesten vonulhatott a Bácska Gyöngye játszóhelyhez. Itt a műsor után szállhatták meg birodalmukat a gyerekek, akiket finomságokkal megpakolt asztaloknál vendégeltek meg a szintén ünnepi hangulatban lévő felnőttek. Hú, ez nagyon jó! - ezt mondta Peti a játszótéravatás kezdetekor munkatársunknak, miután körbepillantott. Úgy látta, a várból két csúszda indul, és létrán lehet felmászni a toronyba. Kubatovics Tamás Peti azonban nem rohant kipróbálni a játékot, fegyelmezetten tartotta kezében a párnát, amin a szalagátvágáshoz előkészített ollók feküdtek. Hatéveshez illő komolysággal várta a hivatalos átadást. Közben a kerítésnél várakozott a falu apraja-nagyja, gyerekek, szülők, nagyszülők nézték érdeklődve az óvodások és az iskolások ünnepi műsorát. Több, a kistelepülés életében fontos beruházás avatásával kezdődött meg a Borotai Ősz rendezvénysorozat. Ezen a hétvégén tartották a búcsút, a következő a szüret jegyében telik. A péntek délutánra pedig az öröm és a vonulás volt a jellemző, egymás után három beruházás avatóját rendezték meg.- Gazdag vidék tehetős polgárai voltak őseink 60-70 éve, most pedig szociális felzárkóztató programokra kényszerülünk. A megyei önkormányzatra minden település számíthat, amelyik összefog és tetteivel bizonyít. Talán sok év múlva sok munkával a Felső-Bácska visz- szaszerezheti rangját és erejét - fogalmazott köszöntőjében Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke. "“- Sikeres pályázatokkal lehet megteremteni a jobb körülményeket - hangsúlyozta Mikó Ferencné polgármester. Egyben az összefogás egyik példáját említette, hiszen a fejlesztésekhez szükséges önerőt a település költségvetéséből, valamint a fel nem vett képviselői tiszteletdíjakból teremtették elő. Ennek ■ A képviselők tiszteletdíjukkal járultak hozzá a fejlesztésekhez. Saját fát ültethet minden végzős osztály • Zsigó Róbert (Fidesz), Baja és térsége országgyűlési képviselője fogadóórát tart október 25-én, csütörtökön 9.30-tól 10.30-ig Hercegszántón, a polgármesteri hivatalban. kunszállás Három, hazánkban őshonos juharfát ültetnek a végzős diákok október 30-án délelőtt 9 órakor a Petőfi Faluház parkjában. Az emlékfa ültetésének ötlete már tavaly felvetődött, ám akkor még nem volt megfelelő hely erre. A közelmúltban viszont elkészült az új faluház, melynek parkját jelenleg alakítják ki. Itt kapnak helyet a diákok fái - mondta el Ádámné Vereb Annamária. Az iskola igazgató- helyettese azt is elmondta: az emlékfaültetésen a mostani mellett a tavalyi két végzős osztály is részt vesz. A fák tövében márványtáblát is elhelyeznek, mely az ültetőkre emlékeztet majd. A fákat egyébként az iskola diákjai gondozzák. Ádámné reméli, sikerül hagyományt teremteni, és a jövőben minden végzős osztály elülteti saját fáját. ■ V. P. Hatósági cáfolat arról, hogy lenne év végi hajrá a bírságolásban ► Folytatás az 1. oldalról. Megkérdeztük a rendőrséget is: gyakoribbak-e a közúti ellenőrzések az év utolsó hónapjaiban? Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője: - Tévedés, hogy a rendőrségnél lenne bármilyen előírt elvárás a kirótt bírságok összegére vonatkozóan. A kiszabott bírságok nem is maradnak a rendőrség kasszájában. Akciók persze folyamatosan vannak, amikor fokozottan ellenőrizzük például a gyorshaj tókat vagy a biztonsági öv használatát, de ezek általában nemzetközi akciók keretében zajlanak, és az állampolgárokat is értesítjük előre. Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságán Nagy Péter főosztályvezető a bírságokkal kapcsolatos kérdésünkre elmondta: - Az operatív ellenőrzések és a revíziók egész évben rendszeresek és folyamatosak az APEH-nél. A szankciók jellege nagyon sokrétű lehet - a késedelmi póüéktól a hibás bevallás bírságolásáig. A költségvetés egyébként minden évben tartalmazza, hogy milyen adónemekből milyen bevételek kal- kulálhatóak. A bírságok összege nincs külön feltüntetve. A régiót tekintve az eddig befolyt bírságokról elmondható, hogy az előző év első három negyedévéhez képest az idei év azonos időszakának mutatói hasonlóak. Eddig 2,2 milliárd forintnyi bírság érkezett be az APEH délalföldi régiójához. Német nyelven mutatják be a színdarabot baja Erzsébet a mi példaképünk ma?! címmel Baján, Kalocsán és Kiskunfélegyházán színdarabbal zárul a Szent Erzsébet-em- lékév. A német nyelvű előadásban a Bad Maerentheim-i lányközépiskola és a félegyházi Constantinum diákjai lépnek fel. Baján október 26-án, pénteken 15 órakor viszik színre a drámai művet a Szent László ÁMK színháztermében. ■ K. L. Kecskemét Az 1936-ban elhunyt Tornyai János, az Alföld festője alkotásaiból rendezett kiállítást a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény Alapítvány és a szegedi Művészetért, Oktatásért Alapítvány. A tárlatot pénteken délután a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben nyitotta meg dr. Szabó Tibor szegedi egyetemi tanár. Az alkotások november 25-éig, pénteken, szombaton és vasárnap láthatóak, 10 és 18 óra között. ■ T. V. Kiskunfélegyháza Ünnepi szentmisén Bábel Balázs érsek megszentelte azt a kőkeresztet, amelyiket a város első templomának emlékére állítottak Bankfaluban. A feltehetően a XIV-XV. században épült ősi templom eredeti helyén még folynak a feltárások. A keresztet - amit a Bozóki kőfaragó fivérek készítettek - Szász János családja kezdeményezésére a Sarlós Boldogasszony-templom plébániája állíttatta.