Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-22 / 247. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 22., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY 3 A mosdóba hívta a pultost, társa pedig a kasszát ürítette íziben Vízben cseperedő babák életmód Fizikailag és érzelmileg is hasznos a korai vízhez szoktatás Kecskemét Egyszemélyes presz- szókra és kocsmákra szakosodott tolvajokat fogtak el a múlt héten a kecskeméti rendőrök. A 29 és 25 éves férfiak elterelték az alkalmazott figyelmét, majd ezt kihasználva a kasszából ellopták a pénzt. Az egyik széche- nyivárosi kocsma pultosának ébersége buktatta le a párost.- Egyikük olvasni kezdett, a társa kiment a mosdóba - emlékezett vissza a hölgy. - Rövid idő múlva szólt, hogy nézzem meg a csapot, mert ömlik a víz. Ránéztem a vezetékre, és láttam: szándékos rongálás történt. Azonnal tudtam, mire megy ki a játék. Mire visszaértem az eladótérbe, a társa már kirámolta a kasszát. A rendőrök kiérkezéséig visszatartottam a tolvajokat. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta: a két férfi alaposan gyanúsítható egy másik egyszemélyes kocsma kifosztásával is. Mindkét helyen azonos módszert alkalmaztak, és összesen 78 ezer forintot tettek zsebre. ■ G. S. Megünneplik a tíz éve segítő falugondnokokat szolgálat Idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját a Falugondnokok Duna-Ti- sza Közi Egyesülete. Ez idő alatt az öt megyét átfogó szervezetben 14-ről 171-re emelkedett a falu- és tanyagondnoki szolgálatok száma. Szakmai konferenciával ünnepelnek november 16-án, 10 órakor Csólyospálo- son, a helyi közösségi házban. A tanácskozáson részt vesz többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke is. Előadást tart Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a civil együttműködés jelentőségéről, illetve dr. Csatári Bálint, az MTA RKK igazgatója, aki a vidékfejlesztésről beszél. Szó lesz még a határon túli szolgálatok jelentőségéről, illetve a falu- és tanyagondnokság jövőjéről. ■ V. P. A medencében is fontos a szülők odaadása. A babák anyjukra, apjukra koncentrálva Indulnak el megismerni a vízi világot. Úszni tanulni sosem késő, de minél korábban kezdi valaki, annál jobb. A kis-babák vízhez szoktatása már néhány hónapos kortól jótékonyan hat fizikai és mentális fejlődésükre. Kohout Zoltán- A kisbabák ugyan nem képesek az úszómozdulatok elsajátítására, mégis a vízben való gyakorlatozás az egyik legjobb módszer arra, hogy a testimentális fejlődésüket elősegítsük. Ugyanakkor hatékonyan erősíti a szülő-gyermek kapcsolatban az oly fontos bizalom kialakulását is, hiszen szülője társaságában minden kisgyerek örömmel hagyja oda az otthoni fürdőkádat a nagy vízért- állítja Novotny Attila úszásoktató. A medencébe először három hónapos koruk körül vihetők a kicsik: akkor kezdődik az oktatás passzív szakasza.- A babákban e néhány hónapos korban még tökéletesen működik a velük született, úgynevezett búvárreflexük. Ez azt jelenti, hogy a víz alatti mozgás során ösztönösen elzárják a légutakat: nem kerül víz az orrukba, a tüdejükbe. Amint a kicsik a felszínre érnek, kifújják a vizet, s legfela babaúszással kapcsolatos tapasztalatok világszerte azt mutatják, hogy a vízzel való korai ismerkedés jótékonyan hat a fizikai erőnlétre, az ízületekre, a mozgékonyságra. Ma már köztudott az is, hogy mentális-lélektani szempontból is ajánlott a gyerekek gyakori firdőztetése. Mindez már jebb prüszkölnek egyet-kettőt. Ez a reflex még a sérült kisgyerekeknél is megbízhatóan működik. A legtöbb babáról lerí, hogy élvezi a fürdőzést - sorolta az oktató. Az „uszikálás” következő szakasza körülbelül 6 hónapos korban kezdhető. Ebben az időszakban már jóval több erőfeszítést követel a gyerekektől a medence vize. Igaz, az óvodában megmutatkozik a vízhez szoktatott kisgyerekek hamarabb és kevesebb küls&belső konfliktussal fogadják el társaikat, könnyebben alkalmazkodnak az új környezethez. Általában tanulmányi teljesítményükön is megmutatkozik a rendszeres vízi sport. nem esik nehezükre, mert akkor már kifejezetten érdeklődők, élvezik a vizet a kicsik. Pancsolnak, rugdalóznak, fröcskölnek. Az egyéves korig tartó időszakban már elkezdődhet az úszómozdulatok alapozása. A harmadik szakaszban már a gyermekek segítség nélkül is gyakorolhatják az úszást. Ilyenkor egyre jobban biztonságba kerülnek, és később, más vízi környezetben is magabiztosak lesznek Novotny Attila szerint alapvetően fontos a szülői segítőkészség. A babák főként apjukra, anyjukra koncentrálva teszik meg az első karcsapásokat.- Csak azzal a szülővel tudok együtt dolgozni, aki megbízik bennem, aki nem félti a gyereket indokolatlanul, mert az ilyen félelem átragad a babára. Szerencsés, ha a szülők is tudnak úszni, mert csemetéik könnyen, gyorsan eltanulják tőlük - osztotta meg tapasztalatait az oktató. ■ A vízi világot ösztönösen kedveli az ember gyereke. Úszással boldogabb a gyermekkor Rend Hazánk zúzott szívén a vér hűlő patakban omlik, alvad. Rőtcsillagos, komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat. Törik a csend, szilánkja pattan, füstölve száll a pillanatban. Húsunk emésztő gyilkos hordák minden erőnket megrabolták. Kezünkben fegyver, s jóremény csak halottaink hűlt szemén. Minket meggyaláztak, megöltek, hemyótalpak halomra törtek, töltött ágyúcsövekkel vártak, tízszeres vasgyűrűbe zártak, bombáztak, lőttek, aprítottak, fegyvert letenni szólítottak hazug szavakkal, fenyegetve, hivatkozván békére, rendre de nekünk nem kell semmi rend, ha tűz s terror teremti meg, minékünk nem kell jóbarátság, ha ágyúszóval magyarázzák, minket nem győz meg érv, sem eszme bombázva és szuronyt szegezve! A véres, megfeszített Béke lenéz a fegyverek csövére. Hazánk zúzott szívén a vér görcsös, sajgó csomókba alvad. Rőtcsillagos, komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat Sorskérdések és bibliai tanítások a maiak szemével Kecskemét Holnap este hat órakor folytatódik a Sorskérdéseink című előadás-sorozat az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Dr. Szigeti Jenő, a történelemtudományok kandidátusa a szexuális forradalamról értekezik. A professzortól többek között megtudhatják az érdeklődők, hogy mit mond a Biblia a szexualitásról, a szerelemről és a házasságról, és kiderül az is, hogy követhetőek-e ma a régi alapelvek. Az előadásra a belépés díjtalan. ■ S. H. Rendőrök kitüntetése, előléptetése az ünnepen kecskémét Rendőröket jutalmaztak, illetve léptettek elő Bács-Kiskun megyében a nemzeti ünnep alkalmából. Összesen 212-en részesültek valamilyen elismerésben, közülük hetvenen vettek részt a központi, kecskeméti ünnepségen, a megyei főkapitányságon. Az igazságügyi és rendészeti miniszter rendőrségi főtanácsosi címet adományozott dr. Kassai László alezredesnek, Kecskemét megbízott rendőrkapitányának. Tanácsosi címet viselhet ez után Molnár László alezredes, a kiskunhalasi kapitányság bűnügyi osztályvezetője. További öt személyt az ORFK vezetője részesített dicséretben. A szombat délután rendezett házi ünnepségen 8 rendőrtisztet - köztük a főkapitányság szóvivőjét, Mihályné Bornemisza Eleonórát őrnaggyá -, valamint 21 tiszthelyettest léptettek elő. Főmunkatársi és munkatársi címet öten vehettek át, 39 rendőr pedig jutalomban részesült. Az ünnepségen megemlékeztek október 23-áról is. A Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karához tartozó Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola diákjai a Forradalom Kecskeméten című műsort adták elő az ünneplőknek. KÉPGALÉRIA: WWW.BAON.HU ■ Noszlopy A főkapitányság szóvivőjét, MIHÁLYNÉ BORNEMISZA ELEONÓRÁT őrnaggyá léptették elő. Régiós pénzből számolnák fel az akadályokat Kalocsa Törvény rendelkezik ugyan a középületek akadály- mentesítéséről, de erre az ön- kormányzatok többségének nincs pénze. Kalocsa is állami támogatással próbálja köny- nyebbé tenni a sorstársak közlekedését. Régiós források megszerzésére pályáznak. A városi akadálymentesítési program keretében a kórházrendelőintézet, valamint a Kunszt utcai óvoda bejáratának átalakítását szeretnék megoldani. Komplex fejlesztést terveznek, az egészségügyi intézménybe liftet is szereltetnének, a rendelőintézet két szintjén pedig egy-egy vizesblokkot alakítanának ki. ■ K. T.