Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-17 / 64. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 17., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP / SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Rossz megoldás a végrendelet Első házasságából szü­letett egy gyermeke egyik olvasónknak. Ké­sőbb elváltak, és ő is­mét férjhez ment. Bár a gyerektartást fizette, egy idő után azonban nem látogatta a gyereket, a kap­csolat számos ok miatt meg­szakadt. Olvasónk később megözvegyült. Most van egy háza, ahova befogadott egy házaspárt. Ők nagyon rende­sek, gondoskodnak róla, és olvasónk akár átírással, akár végrendelettel szeretné ne­kik hagyni a házat, nem pe­dig a gyerekének. Megtehe- ti-e? Olvasónk életében azt tesz a vagyonával, amihez csak kedve van. Eladhatja, elaján­dékozhatja, eltartási szerző­dést köthet rá. Ez utóbbi egyenértékű az adás-vételi szerződéssel. Csak arra kell figyelni, hogy mindez forma­ilag is rendben legyen. Ha egyszer az ingatlan kizáró­lag olvasónk nevén van, semmiféle teher nincs rajta, akkor ebbe senki bele nem szólhat. Attól sem kell tarta­ni, hogy ha az átírást követő­en netán elhalálozik, akkor gyermeke sikerrel követelhe­ti a házat az új tulajdonostól. Az örökös ugyanis csak azt örökölheti, ami az elhalálo­záskor az örökhagyó nevén volt. Éppen ezért, ha a házat végrendeletben hagyja a há­zaspárra, akkor ez már problémát jelenthet. Ilyen­kor ugyanis szerepet játszik a köteles rész, ami azt jelen­ti, hogy az olvasónk nevén lévő vagyon fele mindenkép­pen a leszármazót illeti meg. Tehát ha valóban a házas­párnak akarja adni a házat, akkor bármelyik megoldás járható, a végrendelet azon­ban a legkevésbé. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK" 6001 KECSKEMÉT, PF.: 76 EMAIL: SZABOV@AXELS.HU Bezár a művészeti iskola? szabadszállás Százhetven gyerek érdekében kilincselnek A drámajátékosok drámája Is bekövetkezik, ha valahonnan nem kap anyagi támogatást az Iskola. A Szász Károly Reformá­tus Alapfokú Művészetok­tatási Intézményt a bezá­rás fenyegeti. Ugyanis az egyház állami és önkor­mányzati támogatás nél­kül nem tudja tovább fenntartani. Pulai Sára * 1 Máté Sándor lelkész 1997-ben zeneművészeti szakként nyitot­ta meg az intézményt. Néhány év elteltével drámapedagógiá­val, képzőművészettel és nép­tánccal is kiegészült az oktatás. - Két éve utolért bennünket a nyomorúság. A kiegészítő nor­matíva - amely 2004-ben ötven százalék volt - megszűnt. A fel­sőbb egyházi támogatás 2005- ben 8,5 millió forint volt, tavaly 1 millió 32 ezer, az idén meg kérdéses. Négy évvel ezelőtt a költségvetésünk 27 milliós volt, a múlt esztendőben 14. Ezt az oktatási évet 2 millió forintos hiánnyal zárjuk - sorolta Máté Sándor. Vagyis az újabb oktatási sze­zonnak öngyilkosság lenne ne­kimenni, ha nem mentik meg őket. Ezért februárban a képvi­selő-testülethez fordultak: havi 500 ezer forint támogatást sze­retnének. Az elmúlt években eddig egyszer kaptak százezer forintot azzal, hogy a helyi ren­dezvényeken a gyerekek szere­peljenek. Vagyis megvették a szolgáltatást, amel­lyel - mint több­ször láttuk - nem jártak rosszul. A 10 éves jubileumukon pedig a polgármes­ter a saját keretéből 50 ezer forintot adott nekik. Máté Sándorné, az intézmény igazgatója elmondta, hogy az is­kola megmentéséért a szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek és ké­résükkel az önkormányzathoz fordulnak. A megyei közgyűlés­től is segítséget kértek.- A 6-18 éves gyerekeket ti­zenhármán tanítják. Nem köz- alkalmazottak. A népművész mestere címmel is rendelkező táncos házaspár, Lukács Lász­ló és Haránt Eszter Kecskemét­ről költöztek ki. Honti György a fúvósokkal foglalkozik, aki szintén megszé­gyenítően kevés pénzért van ná­lunk. A korábbi megszigorításkor azt mondta, mint „megszállott”, hogy amíg a benzinpénze meg lesz, addig jön. Török László drámapedagógi­áját is aligha kell bemutatni azoknak, akik eziránt a műfaj iránt érdeklődnek. A Lajtorja csapata országos hírű. De sorol­hatnám a többieket is. Másutt Az intézmény létszáma fö Drámajátékos 26 Zenész 35 Képzőművész 18 Néptáncos 90 (ebből Fülöpszálláson 54) FORRÁS: SZÁSZ KÁROLY 1SKOU körberöhögnék őket, ha meg­tudnák, mennyiért dolgoznak nálunk - mondta el a lelkész és hozzátette: - Jelentős érvágás, hogy a kiegészítő normatívát csak az egyházi művészeti ok­tatástól vonták meg. Ha bárme­lyik szakon is csak a verseny- eredményeket nézzük, nincs miért szégyenkeznünk.- Miben látná a kiutat? - kér­deztük. - Tudjuk, a város költ­ségvetése hiányos. Saját intéz­ményeiknél is elbocsátások vannak. A művészetoktatás nem kötelező, csak vállalható. Mégis, ha kiokoskodnák a tá­mogatásunkat, az lenne ideális. Ha nem, marad a leállás, vagy valamilyen művészeti ágat át­vállalhatna a művelődési ház, netán akadhat vállalkozás. A megye, esetleg hasonló oktatási intézmény is kitalálhat valamit a megmentésünkre. Miből finanszírozzák a művészeti iskolát? szabadszálláson több mint háromezer református van. Egyhar- maduk támogatást is ad, ők tartják fenn a gyülekezetei és a mű­vészeti iskolát Az egyházfenntartói járulék (egyházadó) három­ezer forint/év keresőként A perselypénz felét is odaadják az is­kolának. Félévente gyerekenként 2500, illetve 3100 forint a tan­díj, amihez fejenként félévente 3500 forintot tesz hozzá a refor­mátus egyház. ■ Az iskola meg­mentéséért a diákok szülei aláírásgyűjtésbe is kezdtek. Jövő hétfőtől sávlezárás lassítja a közlekedést a Ceglédi úton projektnaptár A szennyvíz- csatornázási munkálatok jövő héten is folytatódnak Kecske­méten és a környező települése­ken. A közlekedők figyelmét fel­hívnánk arra, hogy több fontos, nagy forgalmú utcában is dol­goznak Kecskeméten a szakem­berek, ahol szintén ideiglenes forgalmirend-változás várható. Ezek a következők: hunyadiváros: Kandó Kálmán utca VACSiHEGY: Vaspálya utca, Ceglédi út. belváros: Csányi J. krt. Kis­körúti szakasza, félszélességű lezárással. A Vacsihegyben a csatorná­zás miatt a Vaspálya utca még mindig teljes szélességében le van zárva, így a vasúti átjáró sem használható. ■ Egyirányúsítják az utat, a városba érkezőket el­terelik a Mátyás király körútra. A forgalmat jelzőlámpa irányítja. Hétfőn kezdődik meg a Ceglé­di úton a szennyvízcsatorna építés, melynek első szakasza a Mátyás király körúttól délre eső területet érinti majd a vas­úti átjáróig. A csatornaépítés ideje alatt a Ceglédi út félpá­lyás útlezárás mellett egyirányúsítva lesz: a városból kivezető forgalom továbbra is a Ceglédi úton haladhat majd, míg a városközpontba tartó au­tókat a Mátyás király körútra terelik át, ahol jelzőlámpa irá­nyítja majd a forgalmat. A munkálatok ideje alatt a Ceglé­di úton jelentős forgalmi fenn­akadásokkal kell számolni. A munkálatok végeztéig mind a négy településen az au­tósok türelmét, óvatos közleke­dését és megértését kérik a Betonút Zrt. csatornázást végző szakemberei. ■ S. H. Bővebb információ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA: Kecskemét, Szabadság tér 6. Tel.: 76/504485 www.kecskemetcsatorna.hu pótigények: A csatornázással kapcsolatos pótigényeket az ügyfélszolgálati irodában már­cius 30-áig adhatják le az érintettek. Tünetmentesen, lappangva fejlődik ki a betegség egészségügy A kései felismerés rontja a veseproblémákkal küszködök életkilátásait A nephrológiai ambulancia for­galma Baján is évről évre nő, de így is a vesebetegek kevesebb mint tíz százaléka jut el szak- vizsgálatra. Ez az arány világszerte hasonló, ezért a szakemberek min­den évben, március második hetében, a Vese Világnapján felhívják a figyelmet erre a kez­detben gyakran tünetmentes, lappangva kifejlődő betegségre.' Zsom Mariannát, a Gambro Bajai Dialízis Központ orvos­igazgatóját, a kórház nephroló­giai ambulanciájának vezetőjét a betegség felismeréséről kér­deztük. - Az egész világon a leg­több embernél a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás hosz- szú időn keresztül úgy áll fenn, hogy nincs semmilyen tünete. Sok betegnél évti­zedekkel később, a szövődményes ve­sebetegség utolsó stádiuma okozza a jellemző tüneteket, de akkor már kevés lehetőség van a gyógyításra, a veseműködés fenntartására. Ilyenkor már csak a dialízis-ke­zelés pótolhatja a vese funkciói­nak egy részét, vagy szerencsés esetben vese-transzplantáció- val élhet szabadabb életet a be­teg. Korai tünet az étvágytalan­ság, a megváltozott ízérzés, a testsúlycsökkenés. További, nem specifikus tünetek a gyen­geség, fáradékonyság, fejfájás, a koncentrálóképesség zavara, a viszketés, vagy amikor a só és víz kiválasztás csökkenése hi­pertóniát, ödémát okoz. Ezek a késői tünetek a gondozás és a dialízis korai bevezetése óta tel­jes képében ritkán fejlődnek ki. Mégis gyakori, hogy a központi idegrendszeri tünetek fokozód­nak, nyugtalanság, álmatlan­ság, reflex eltérések, görcsök, érzészavarok alakulnak ki, le­targia, esetleg kóma fejlődhet ki. Ha az ilyen tünetek erőtelje­sebbek, hányás, csuklás alakul­hat ki, mely súlyos esetben tel­jes testi leromláshoz vezethet. Ilyenkor a betegek a fertőzések­kel szemben fogékonnyá vál­nak. A betegség okozta csontel­változás már az idült veseelég­telenség egyik súlyos szövőd­ménye. Az alapbetegség kiderí­tése, a terápia beállítása, a diéta bevezetése, a vesebeteg gondo­zása a nephrológiai ambulancia feladata. Maguk a betegek és hozzá­tartozóik sokat tudnak segíteni a vesebetegek korai felfedezésé­vel és a nephrológiai gondozóba irányításával, hogy közös össze­fogásunk eredményeként ez a javuló, de még mindig kedve­zőtlen statisztikai adat megvál­tozzon - mondta el Zsom Mari­anna orvos-igazgató. ■ Munkatársunktól Elfogták a hajósi rablás egyik gyanúsítottját bűnügy Őrizetbe vettek egy férfit a kalocsai rendőrök. Az­zal gyanúsítják, hogy részt vett abban a rablásban, amit egy Hajóson élő, 61 éves német fér­fi ellen követtek el ketten, még 2007. február 3-án, az esti órákban. A német állampolgár házába jutva kést szorítottak az ágyban fekvő sértett nyaká­hoz. Ezt követően a rablók ösz- szekötözték a lábát, majd 4 millió 800 ezer forintnyi zsák­mánnyal távoztak a Damjanich utcai házból. A Petőfi Népe tudósítójának információi szerint harminc­éves román férfi a most elfo­gott rabló. A társát tovább ke­resik a rendőrök. ■ N. N. M. Ha sürgősséggel kell elkezdeni a kezelést Sajnos még ma is a betegek 40-50 százalékánál előzetes gondo­zás nélkül, sürgősséggel kell a vesepótló kezelést elkezdeni. Ezen betegek hosszú távú életkilátásai lényegesen rosszabbak, mint a rendszeres gondozás alatt álló, a dialízisre megfelelően előkészí­tett betegeké. ■ Ma Magyaror­szágon 100 ezer emberből várha­tóan 10 ezer 900 lesz vesebeteg.

Next

/
Thumbnails
Contents