Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-17 / 64. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. MÁRCIUS 17., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Baja JÁTÉK Egérbaj és monitor­szem, avagy A játékok rabságá­ban címmel rendez előadást az Egészséges Baja Városért Köz- alapítvány, az ÁNTSZ és a műve­lődési ház március 22-én, csütör­tökön 13 órakor a Belvárosi Kö­zösségi Házban. (R. R.) Bácsalmás mozgás Mára a mű­velődési központ egész napos programot kínál a mozgásra vá­gyóknak. Délelőtt 10 órától nép­tánc, majd karate és japán kultú­ra bemutatót tartanak. Délben aerobik, 13 órától pedig hastánc következik. Ebéd után társas­tánc, 15 órától dzsúdó. (J. J.) Kunszeirtmilós TERMÉKEK Ma­gyar termékek a természet aszta­láról címmel tartanak ma 9 órától házi termékbemutatót és vásárt a kunszentmiklósi művelődési ház­ban. Érdemes meglátogatni a ren­dezvényt, hiszen minden földi jó­val várják a vendégeket. (M. J.) Solt KÓRUS Tízéves a Solti Női Kórus. E jubileum alkalmából - Madár Istvánná karnagy vezeté­sével - vasárnap nagyszabású műsort adnak a református templomban. Vendégként fellép St. Martin, valamint Szabó Ida, a Tomkins Énekegyüttes tagja. Köz­reműködnek Perémi Erzsébet és a helyi művészeti alapiskola nö­vendékei, tanárai. (P. S.) Sotoadkert színház Hétfőn 14, órakor a Képzelt riport egy ameri­kai rockfesztiválról című színházi előadást láthatják az érdeklődők a kiskunhalasi Szilády Áron Gim­názium színjátszóinak előadásá­ban a Művelődési Házban. Szabadszállás elismerés a Honvéd Nyugdíjas Klub két tagja és egy támogató szervezet vezető­je miniszteri kitüntető címet ka­pott a napokban. A Honvédelem­ért elismerést vette át Gáspár Ferencné az özvegyek és a nyug­díjasok körében végzett szervező munkájáért, Szekeres Mihály pe­dig a klub befogadásáért. Nagy Dezső nyugállományú alezredes az Aranykor kitüntető cím ezüst fo­kozatának lett tulajdonosa. (P. S.) A ROVAT TÁMOGATÓJA W § iS ^ IS ^ QD www.verbau.hu Az idén nyolcezer tonna borsót dolgoznak fel a konzervgyárban. Bébirépával kísérleteznek kecskeméti konzerv kft. Az erős hazai valuta nehezíti az exportot A Kecskeméti Konzerv Kft. megkötötte termelé­si szerződéseit az idei szezonra. A hazai beszál­lítók így 8 ezer tonna borsót és 55 ezer tonna kukoricát termelhetnek a zöldségfeldolgozó ré­szére. Gál Zita A Kecskeméti Konzerv Kft. múlt év végén vásárolta meg az Univer Product Zrt. konzerv­gyárának zöldségfeldolgozó részlegét. Az egykori bérlőkből lett új tulajdonosok pár hete megkötötték az idei évre szóló termelési szerződéseket. A gyár igazgatójától, Ábrahám Tibortól megtudtuk: a hartai és a sold vállalko­zók mellett most a szabadszállási Ró­na Szövetkezettel is szerződtek. Kísérleti jelleggel bébisárgarépát is termeltetünk a szabadszállási gazdákkal. Vegyes zöld­ségösszeállítással 500 ezer da­rab egykilós konzervet állítunk elő a németországi piacra. Ábrahám Tibortól megtudtuk, hamarosan megkötik a dobo­zokra szóló szerződéseket. Száztíz millió darab, félkilós hétköznapi gondolatok, böl­csességek, történetek címmel Ábrahám Tibor könyvet jelen­konzervet rendelnek lengyel, szlovák és magyar beszállítók­tól. A kecskeméti konzervgyár zöldségfeldolgozójában jelenleg a gépek és eszközök karbantar­tása folyik. A tavaly előállított termékeket pedig folyamatosan csomagolják, címkézik és szál­tetett meg. A gyárigazgató kiír­ta magából az évek során fel­halmozódottfeszültséget és a megszerzett tapasztalatait Célja a könyvvel nem örökér­vényű igazságok megállapítá­sa volt. Inkább, mint ahogy az előszóban is írja: „E könyv se­gít az együttgondolkodásban, de távolról sem törekszik vala­miféle megkérdőjelezhetetlen igazság kinyilatkoztatására." Az író a rövid anekdotákból álló kőtetet elsősorban nemrég elhunyt édesapjának ajánlja. A könyv illusztrációit a Petőfi Népe művészeti vezetője, Schmidt Antal készítette. I FOTÓ: CSENKI CSABA ___________________________________ lí tják Németországba, Francia- országba és a Baltikumba. A gyárigazgató nehézségeik­ről is beszámolt: - A forint je­lenlegi árfolyama rendkívüli mértékben megnehezíti az ex­port orientált vállalkozások helyzetét. A mi forgalmunk 85- 90 százaléka megy külföldi, el­sősorban Nyugat-európai pia­cokra, ahol természetesen euróbán fizetnek. A mi költsé­geink pedig forintban jelent­keznek. Nem mindegy tehát, hogy egy euró 250, vagy a piac által reálisnak tartott 265 fo­rintos értéken áll - fogalma­zott Ábrahám Tibor, majd hoz­zátette: alapvetően optimista beállítottságú, így bízik a Ma­gyar Nemzeti Bank új vezetőjé­ben. Reményei szerint Simor András „rendet tesz” majd e té­ren is. A Kecskeméti Konzerv Kft. szezonális munkáira májustól kezd szerződéseket kötni. A cég vezetése hangsúlyozta: számí­tanak a néhány hete bezárt Nagykőrösi Konzervgyár egy­kori munkatársaira is. Kiírta magából a feszültséget BARTA ZSOLT Erős forint, gyenge gazdaság a forint árfolyama a na­pokban 250 alá süllyedt az euróval szemben. Ha van csoda, akkor ez az. Megma­gyarázni a csodát ugyanis nehéz, ugyanúgy mint a fo­rint erősödését. Általában egy ország valutája akkor erősödik, ha a gazdaság jól teljesít. Nálunk azonban más a helyzet. A hazai bruttó nemzeti össztermék (GDP) növekedési üteme lassul, az idén jó, ha 3 százalékos lesz. Az infláció nő, egyes elem­zők hat, mások az idén ki­lenc százalékra becsülik ezt az értéket az év végéig. A pénzünk azonban nemhogy romlana, hanem az euróhoz képest a nyár óta csaknem tíz százalékkal erősödött. Akkor 282-ért lehetett eurót venni. A központi költségve­tés bruttó adóssága január­ban 14 ezer 952 milliárd fo­rint volt. Három év alatt csaknem négyezer milliárd- dal nőtt. Az állami költségve­tésű intézmények meg spó­rolnak amennyire csak le­het. A családok félve a bizonytalan jövőtől elha­lasztják a nagy bevásárlá­sokat. Nő a munkanélküliek száma. A közszférából ezré­vel bocsátják el a dolgozókat. TUDTÁK MINDEZT KÖVETNI? Ha ez mind igaz, akkor mitől erősödhet a forint? Attól, hogy ebben a rossz gazdasá­gi helyzetben mi fizetjük az unióban a legnagyobb kama­tokat a pénzügyi befektetők­nek. Nyolc százalékot. Azért hozzák ide a pénzüket, mert máshol úgy három-négy százalékot kapnának a befektetésükért. Azzal, hogy finanszírozzák a költségve­tésünk hiányát igen jól jár­nak. Kérdés az, hogy med­dig hajlandók egy eladóáodó államnak hitelezni? talán addig amíg elhiszik, hogy stabil a gazdaság. Pont ezért szerencse, hogy az Eu­rópai Unió tagja vagyunk, mert annak nemzetközi presztízse a mi bizalmi tő­kénket is erősíti. Magvetéssel pótolják a fákat a Gemencben erdészet Az idén 120 hektár erdőt újítottak fel, illetve 800 hektárt ápoltak a Gemenci Er­dő és Vadgazdálkodási Zrt. bátaszéki kerületében. Osváth András kerületvezető elmond­ta, 9600 hektárnyi erdőt fel­ügyelnek, mely a Szekszárd környéki Sötétvölgytől a hor- vát határig húzódik. A szokat­lanul enyhe tél segítette az er­dészeket a munkában. A kivá­gott területen magvetéssel pó­tolták a fá kát. Ez a módszer ol­csóbb és eredményesebb a fa­csemeték ültetésénél. Hektá­ronként ötvenezer magról ve­tett csemetét ápolnak a kerü­letben. A kivágás tervszerűen folyt idén is. ■ G. Zs. A lakástulajdonosoknak adott igazat a bíróság baja Jogerős ítélet született az Alföldi tér 1. számú házzal kap­csolatban: a bíróság kötelezte a kivitelezőt, hogy számos hibát javítson ki. Annak idején tudósítottunk a piactér alatti épület­tel kapcsolatos bíró­sági eljárásról, mely­ben a lakástulajdono­sok hibás teljesítés cí­mén kérték a ház hi­báinak kijavítását. A bonyolult perben a megyei bíróság érdemben hely­benhagyta a bajai bíróság első­fokú ítéletét. Csak a perköltség miatt folytatódik az eljárás. A bíróság kötelezte az alperest, hogy a Baja, Dr. Alföldi József tér 1. szám alatt levő épület alábbi hibáit teljes körű, részle­tes felmérésen alapuló szaksze­rű kiviteli terv alapján javítsa ki. A szükséges mér­tékben erősítse meg a talpgerendákat, a kohósalak alapozást, az épület előregyár­tott és monolit vasbe­ton födémjeit, a föld­szint feletti és az első emelet feletti kiváltó gerendákat, a csere- pezés alatti szigetelő rétegeket. Továbbá a szellőzést és fűtési rendszert, biztosítva a gázüze­mű készülékek kellő légellátá­sát és a helyiségek szellőzteté­sét. ■ G. Z. ■ A bonyolult perben a me­gyei bíróság érdemben helybenhagy­ta a bajai bí­róság elsőfo­kú ítéletét. HIRDETÉS SZENZÁCIÓS NYITÁSI AKCIÓK! Szenzációs akciókkal és Magyarország legszélesebb friss és fagyasztott baromfitermék választékával várjuk kedves vásárlóinkat 2007. március 20-án, 9 órától a HUNGERIT Zrt. és a GALLFOOD Kft. közösen üzemeltetett, újjávarázsolt baromfi mintaboltjában Kecskeméten, a Ceglédi üt 11. szám alatt. Nyitási akciók: Fagyasztott csirkeszárny: 312 Ft/kg Fagyasztott kövérliba combrészek: 480 Ft/kg Fagyasztott kacsa grill árengedményes: 300 Ft/kg Fagyasztott kacsacomb részek: 480 Ft/kg Friss pulykamellfiié: 998 Ft/kg Friss pulykahúsos combcsont: 42 Ft/kg Friss pulyka darált alsócombhús 700 g: 456 Ft/db se7. 0k ^HUNGERlfj SZENTES

Next

/
Thumbnails
Contents