Petőfi Népe, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-14 / 62. szám

2007. MÁRCIUS 14., SZERDA GAZDASÁG nOTlMMSMiSilH f iBÍt»iP».ii V* ^MMBMMHBMSi 9 ■EBIDS9Í Tízmilliárdot ígér bicikliutakra Kóka a kerékpáros közlekedés fellendítésére tízmilliárd forintot kíván fordítani a gazdasági tárca - közölte tegnap Kóka János gazdasá­gi miniszter. A tárca vezető­je zöldszervezetek képvise­lőivel tárgyalt környezetvé­delmi kérdésekről. Sztrádamatricában is utazik az OTP az OTP bank elektronikus csatornáin - köztük az internetes banki szolgáltatá­son - keresztül is lehet sztrádamatricát vásárolni. A nap 24 órájában lehet vásárolni a Dl kategóriában négy-, tíz-, illetve harminc- napos matricákat, akár kül­földi rendszámú autóra is. Két év múiva euróval fizethetnek a szlovákok A NEMZETKÖZI VALUTAALAP (IMF) szerint Szlovákia „nagy valószínűséggel” idő­ben tudja teljesíteni a krité­riumokat ahhoz, hogy 2009- ben bevezethesse az eurót. Egyedül az államháztartási hiány csökkentését tartja lassúnak az IMF annak ellenére, hogy erre az évre mindössze 2,9 százalékos deficitet tervezett a szlovák kormány. A Hírsávot a támogatja. icyi ü£tn:..:.. i r-T-í-i-A----­Be rzenkednek a kis cégek pályázat Nem egyszerű teljesíteni az előírt feltételeket Kimaradnak az uniós pályázati lehetőségekből a családi és mikrovállal- kozások - állítja a kisvál­lalkozói érdekképviselet. A kormány viszont éppen a legkisebb vállalkozások támogatását hangoztatja. Tóth Marcella Az idei év sem lesz könnyű a hazai kis- és középvállalatok számára. Elsősorban a cégek növekvő terhei miatt januárban 40 600-zal csökkent az egyéni vállalkozók száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest - mondta el tegnapi sajtótájékoz­tatóján Szűcs György, az Ipar­testületek Országos Szövetségé­nek (Iposz) elnöke. A kis cégeket is segíthetné az a mintegy nyolcezermüliárd fo­rint, amely 2007 és 2013 között lehívható az uniós kasszából pá­lyázati pénzek formájában. Az Iposz szerint viszont - bár ígé­retből nincs hiány - egyre szű­kösebbek a lehetőségek a csalá­di és mikrovállalkozások számá­ra. Ők ugyanis nem tudják telje­síteni a már kiírt pályázatok egyik feltételét, mely szerint az árbevételt nyolc-tizenöt száza­lékkal kell növelni évente. A hu­mánerőforrás-fejlesztési pályá­zatoknál problémát okoz, hogy a minimális támogatási összeg egymillió forint. így például, ha Érdemes segítséget igénybe venni a sikeres pályázatok elkészítéséhez AZ AKTUÁLIS PÁLYÁZATOKAT a Nemzeti Fejlesztési Ügynök­ség internetes honlapján (www.nfu.gov.hu címen) érde­mes keresni. Hasznos lehet az információs kékszám (06 40 638-638) is. Ha valaki nem boldogul önállóan a bonyolult pályázati kiírásokkal, akkor érdemes arra szakosodott cé­get felkeresnie. A tanácsadá­sért körülbelül tízezer forintot kell fizetni. A pályázatírás díja függ a projekt nagyságától; ál­talában 50 és 250 ezer forint közötti összeget kémek érte. Pályázatíró tanfolyamon is hasznos részt venni. Egy egy­napos kurzus ára negyvenezer, a kilencven-százhúsz órásé kétszázezer forint körül van. A legkisebb vállalkozások nehezen jutnak fejlesztési forrásokhoz az uniós pályázati pénzekből egy oktatás százezer forintba ke­rül, akkor a minimum tízfős vál­lalkozások tudnak csak indulni a pályázaton. Az érdekképviselet véleménye szerint indokolatlanul kompli­káltak a pályázati kiírások és azok elbírálási rendszere. Ezért az Iposz egyebek között azt java­solja, hogy kizárólag a legkisebb vállalkozásoknak szóló tendere­ket is írjon ki a kormányzat. Cél, hogy az interneten is be lehes­sen adni a pályázatokat, és kö­vethető legyen az elbírálás me­nete. Az Iposz sürgeti a körbetar­tozásokat mérséklő törvényi sza­bályok kidolgozását is. A IliJt’iitÉK 2M7. nárciut 134i »sw 23 WO 2310» ÍIW 22 KW 22 no 21100 NYERTESEK ________________mw.Q3.13. Ré szvény Utobóár(Ft) Változás (%) Millió Ft OTP 8187 +1,66 11476 Mól 20610 +1,03 7 549 Fotex 755 +0,80 248 Richter 35 940 +0,39 1797 M 22 890 +0,15 253 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Phyiaxla 65-1,52 7 Hűmet 69-1,43 31 Genesis 789-1,13 0,09 MTelekom 930-0,53 990 Zwack 13 980-0,07 0,3 A MMk « «Imit «apftJtai M«# ­.............*—.... »1 9»...-----------— ........... a»-—---------------­«« «].té MMw SJ őJMw w »*» »«» ­MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. március 13-án. €/Ft $/Ft €/$ f f 249,69 189,58 1,32 +0,86 Ft +0,67 Ft Ocent HIRDETÉS Márkakereskedőink: Baja, SYSCAR Szegedi út, Pf. 97 Tel.: 79-322-014 • Kalocsa, BÁZIS KFT. Malatin tér 6. Tel.: 78-462-180 • Kecskemét, SUZUKI KUBAT-VINCZ Talfája u. 8/a Tel.: 76-507-944 • SUZUKI-TORMÁSI Jász u. 24-26. Tel.: 76-500- 250 • JANSIK AUTÓHÁZ Szegedi u. 90. Tel.: 76-498-555 • Kiskőrös, SUZUKI AMT Izsáki út 21. Tel.: 78-511-031 • Kiskunfélegyháza, PENTA MOTOR Szegedi u. 58/a Tel.: 76-463-199 • Kiskunhalas, BÓNA AUTÓSZERVIZ Majsai út 18. Ez ám a varázslat, nem a nyúl a cilinderből! Jöjjön be bármelyik Suzuki márkakereskedésbe, és nézzen körül alaposan! I lőre csak annyit árulunk el, hogy február 15. és március 31. között sokféle elképesztő ajánlattal varjuk Bármelyik Suzukit választja, sok százezer forintot takaríthat meg. Próbálja ki az új, 1.6-os dízel SX4-et vagy aktuális limitált modellünket, az Ignis Tourt tetőcsomag­tartóval, kiiszöbvédővel és navigációs rendszerrel. Elképesztő ajánlatainkkal sok százezret r spórolhat! fP&iaHit Jöpn el, válasszon kedvére, tippeljen és nyerjen egy SXÁ-et! Az akció 200/. február 15-től március 31ig, illetve a készlet erejéig érvényes Részletek a márkakereskedésekben. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): r*,6-9,4l/100km CO -kibocsátás (kombinált): 122-228 g/km.

Next

/
Thumbnails
Contents